Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-21 / 142. szám, szerda

[ 6 I KULTÚRA 2017. június21. lwww.ujszo.com A disznókról meg a szlovmagy létről Mesélőszínház a műfaji megjelölés, de ha Lajos András előadása kapcsán szószínházra asszociálunk, tévedünk LAKATOS KRISZTINA Soóky László történelmi fél­múltunk és az azt megélt kis­ember kiapadhatatlan színpa­di krónikásának tűnik: másfél év alatt másodszor ültetett le bennünket egy bő érára, hogy szembesüljünk a szlovákiai magyar lét élményével. Az Egy disznótor pontos leírá­sa Lajos András előadásában egyfajta folytatása A nagy (cseh)szlovákiai magyar csöndnek, amelyet Benkő Géza vitt tájainkon igencsak tisztesnek számító sikerre. Mindenképpen folytatás abban az értelemben, ahogy Varga Emese dra­maturg a szerzővel együtt a szlová­kiai magyar dráma - a színpadképes drámai szöveg - felmutatásán dolgo­zik. Külön öröm, hogy a Disznótor projektjéhez egy olyan fiatal szín­művészt sikerült megnyerni partner­nek, akinek az aktív pályája Budapest és Miskolc után/mellett ezzel az elő­adással most, ha csak időlegesen is, de hazafelé kanyarodik. Soóky László tulajdonképpen tart­ja magát a Csöndben is alkalmazott szerkesztési elvhez: a magyar anek- dotikus hagyományra támaszkodva nagyrészt humorra kihegyezett epi­zódok füzérében mesél egy kisebb közösség és a történelem találkozá­sáról, mintegy mítosszá emelve a szlovákiai magyar kisember tapasz­talatait, életstratégiáit. A Csönd és a Disznótor között azonban pontosan érzékelhető a fókuszváltás: míg az előbbiben egy falu, illetve mikroré- gió korszakos történeteiből bukkan­nak elő egyéni sorsok pillanatképei, a friss előadásban az elbeszélő Énnek és családjának egy napja a keret, amely­be - valamiféle utólagos lábjegyzet­ként, az elmondás, a kimondás, a megosztás szükségétől hajtva — be­ékelődnek a tágabb történelmi hori­zont eseményei. Az Egy disznótor pontos leírásá­nak egy napja pontosan kijelöltetik: 1970. január 17., szombat van; a helyszín ismét Búcs; disznótorra ké­szülődik a család (a megosztott in­formációk alapján azonosítani vél­jük: a szerző családja). És kinyílik egy olyan kisvilág, amelyben a falusi élet(mód) hagyományos, rituális ese­ményei (a disznóvágás, a pálinkafő­zés, a pincelátogatás, a háborús nóták danolászása...) egy szabadsághiá­nyos kor (a 68-at követő normalizá- ció, konszolidáció, kollaboráció, a seggnyalásnál is többet érő besúgás) fénytörésében értelmeződnek... Mi­ként is? Önfeladásként? Passzív ki­vonulásként? Belső ellenállásként? Önfeledt dagonyázásként? A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd egy többé-kevésbé egyértel­műen megítélt korszak epizódjait hozta elénk: fél szavakból is értjük egymást, ha a második világháborút követő ki- és betelepítésről, a szövet­kezetesítésről, a május elsejékről be­szélünk. A hetvenes évek, a Húsúk­éra kinek-kinek személyes történeté­ből viszont mind a mai napig nem alakult ki egyezményes narratíva - ki volt áldozat, ki egyszerűen túlélő, ki valami más. A kibeszéletlenség, az elhallgatás dilemmája részben a Disznótor „hivatalos” premieijére is rányomta a bélyegét. A Jókai Napo­kon - ott, ahol meglehetősen hetero­gén közönség láthatta ezt a monodrá­mát - pontosan megmutatkozott, mennyire más rétegeit érti/érzi a műnek a 40 pluszos közönség, és hol vesztik el a fonalat a 20 mínuszos fi­atalok, akiknek már semmilyen sze­mélyes tapasztalatuk nem fűződik a múlt rendszer társadalmi és nyelvi valóságához. Őket Lajos András játéka vihette magával - márpedig emlékezetes já­ték ez. Mesélőszínház a műfaji meg­jelölés, de ha szószínházra asszociá­lunk, tévedünk. Lajos András leg­alább annyit mesél nekünk a hátán, egy hordóban a színpadra hurcolt mi­nimális kellékekkel, amelyek újabb és újabb szerepbe iktatva önálló életet élő, de a szöveget erősítő motívum­hálót szőnek a történetbe. Azt a szak­mai eleganciát és könnyedséget pe­dig, amellyel a testét, arcjátékát, hangját uralva pillanatok alatt újabb és újabb figurává lényegül át, csak megsüvegelni lehet. Látni kell. Soóky László: Egy disznótor pontos leírása RÉSZLET Lent a pincében egy szál gyertya világított, öt cigaretta parázslott, öt pohárban csillogott a bor. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a disznóölést nem szabadna úgy kez­deni, mint tavaly.-Nem szabadna úgy kezdenünk a disznótort, mint tavaly - mondta Jó­zsi szomszéd.-Meg úgy sem, mint tavalyelőtt - mondta Józsi szomszéd.-Tavaly, azt mindjárt a legelején elbasztuk - mondta Józsi szomszéd.-Meg tavalyelőtt is - mondta Józsi szomszéd.-Ja-mondta Lajos szomszéd, és felemelte a mutatóujját. Tavaly úgy kezdték, hogy miután felmentek a pincéből, a barackfa alatt azonnal énekelni kezdtek. Azt éne­kelték, hogy:,fia kimegyek a dober- dói harctérre.. Meg tavalyelőtt is.-Idén egyáltalán nem kellene fel­mennünk a pincéből - mondta Józsi szomszéd.-Azzal, hogy ki se néznénk a pin­céből, elterelnénk a disznók figyel­mét, talán - mondta Józsi szomszéd.-Hova? - kérdezte Józsi szom­széd.-Valaki menjen fel és beszéljen velük - mondta Józsi szomszéd.-Igyunk - mondta Lajos szom­széd.-Igyunk, de valaki menjen fel és állapítsa meg a leölési sorrendet - mondta Józsi szomszéd.-Nem jó - mondta apám -, már három disznótort túléltek, a jövő hé­ten lesznek négyévesek. - A szemét dörzsölte, mintha muslica repült volna bele... - A Gyurit, meg a Rozsdást már így is túlságosan meg­kedveltem. Meg a Tarkát is. A Jenüs meg hálásan röfög, ha vakarom a há­tát.-Adjunk nekik pálinkába áztatott kukoricát sörrel - javasolta Józsi szomszéd. - Attól elalusznak, és ha álmukban éri őket a halál, még hálá­sak is lesznek.-De csak módjával - mondta Józsi szomszéd.-Finoman, mintha sajnálnánk tő­lük - mondta Józsi szomszéd.-Középfinoman - mondta Lajos szomszéd. .5 OKyLSL . f rí ÍS1 *'0T0 ELMESÉLLlAJOS ANŰkAi Óvatosan elindultak fölfelé, vi­gyáztak, hogy ki ne löttyenjen a bor, lábujjhegyen odalopakodtak a kor­láthoz. A sógorom ebben az ihletett pilla­natban akart kimenni a galambdúc egyetlen oszlopa között. Pirkadt. Ezt onnan lehetett tudni, hogy bá­tyám a konyhaasztalra könyökölve épp borba fojtotta nagy magyar bá­natát. Álltak a pirkadatban a négy szu­szogó disznó fölött, és mindannyian, Zsiga esperes úrral együtt, aki idő­közben megérkezett, Bögölyre, a hányatott sorsú vaddisznónkra gon­doltak, a pálinkába áztatott, sörrel locsolt kukorica kapcsán. Bögölyre, aki nálunk szocializáló­dott, sörre járt apámmal a Nagy Laj- kó kocsmájába. Később már egyedül is. Saját sörös vályúja volt a lépcső mellett, saját dagonyája a kocsma mögött és saját hátvakarója a szenes­kamra mellett. Bögölyre, akit itt, ebben az ólban végzett ki Fábrik Pista breneckéje. Szegény Bögölynek azért kellett meghalnia, mert vadkan volt, s mert novemberben, vaddisznózúgás ide­jén rájött a kangörcs. Ekkor már nem csak aNagy Lajkó kocsmájába járt sörre, hanem ellátogatott azokra a portákra is, ahol a fiatal asszonyok épp a holdfordulót ünnepelték. Benézett és követelte a magáét. Hát ezért kellett meghalnia.- Szegény Bögöly - mondta Józsi szomszéd. Mindannyian egyszerre sóhajtot­tak, egyszerre mondták: „haj, haj, szegény Bögöly.. Egyszerre itták ki a poharukat és egyszerre zendítettek rá, hogy:,, ha-a kime-egyek a do-hoberdói ha- arctérre...” Odabent mama megkavarta a ka­kaspörköltet, mert tudta, hogy a disznótorban a kakaspörkölt mindig fontos szerepet játszik. Rendezte, elmeséli és megmutatja: Lajos András (Somogyi Tibor felvételei) i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom