Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-14 / 136. szám, szerda
www.ujszo.com KÖNYVESPOLC ■ 2017. JUNIUS 14. ml A dzsihádisták világuralma még az Angszocnál is rosszabb lenne Csak idő kérdése volt, hogy korunk legfélelmetesebb jelensége, a világura- ' ómra törő dzsihádiz- 'us mikor szüli meg naga disztópiáját. 015-ig kellett várni a, ekkor jelent meg Boualem Sansal tollából a 2084 - A világ vége című regény, mely immár magyarul is olvasható az Európa Könyvkiadó gondozásában. A szerző algériai, így nap mint nap a saját bőrén tapasztalhatja a vallási fanatizmus visszásságait. Rendszeres fenyegetéseknek, személyes támadásoknak van kitéve írásai miatt hazájában, ami nem is csoda, elég elolvasni a regény mottóját: ,A vallás talán meg tudja szerettetni az Istent, de abban folülmúlbatatlan, hogy megutáltassa az emberrel az embert, és meggyűlöltesse vele az emberiséget. " E provokatív, de legalábbis vitára ösztönző megállapítás ellenére a regény alapvetően nem vallásellenes, és még csak nem is iszlámellenes. Maga az iszlám kifejezés nem is szerepel a szövegben, bár utalásokból következtethetünk arra, hogy a jövő egyeduralkodó vallása, a Gkabul ebből nőtte ki magát: a futurisztikus „szörnyvallás” egy régen eltűnt (vagy betiltott), alapvetően békés hímek az elfajzott, eltorzult változata. Sansal már az első oldalon (sőt, már a címadással is) közösséget vállal a napjainkban reneszánszát élő, kultikus disztópiával, az 1984-gyel; Or- wellt egyenesen mesterének nevezi. Számtalan, nyílt vagy rejtett utalás van ezután is Nagy Testvér világára, a végére pedig az is kiderül, hogy a kapcsolat Abisztán (a Gkabul egész bolygóra - vagy legalábbis a bolygó nagy részére - kiterjedő birodalma) és Óceánia között sokkal mélyebb, mint gondolnánk. „Az alázat és talpnyalás zsírjában lesütött zombik” Minden fontosabb orwelli motívum visszatér és újraértelmeződik Sansal regényében. Az idő mindkét di$ztópiában megállt: csak a végtelen, totalitárius jelen létezik, amely rátelepszik a múltra és a jövőre is, ennek jelképe a két évszám, 1984 és 2084. Abisztánt Óceániához hasonlóan névleg egy mindent látó, mindenütt jelen lévő és mindenható Vezér, Abi, másik nevén Bigaye (Big Eye, vagyis Nagy Szem) irányítja. A birodalom hivatalos nyelve a mesterségesen kialakított abilang, melynek legfőbb célja, hogy átformálja, pontosabban deformálja az alattvalók gondolkodását. Nemzeti sporttá válik a besúgás és a feljelentgetés, a lakosság pedig elképesztő nyomorban tengeti életét. Nem hiányoznak a gondolatolvasó és megfigyelő készülékek (a rejtélyes V-k és a nadírok), a népünnepéllyé avanzsált, nyilvános kivégzések („szent mészárlások”), a permanens, totális háború és persze a fanatikus hit sem, amely az eddig felsoroltakat nemcsak elviselhetővé, hanem kívánatossá, sőt élvezetessé teszi a behódolt tömegek számára. A végeredményt tekintve mindegy, hogy a végletekig kizsákmányolt és megnyomorított, szinte minden emberi vonásuktól megfosztott, az „alázat és talpnyalás zsírjában lesütött zombik” Yölah és az ő Küldötte, Abi, vagy Nagy Testvér előtt hódolnak-e, és hogy hitüket milyen névvel illetik. A Gkabul és az Angszoc egy tőről fakad, és az Istenük is egy: a Hatalom. Egy derék hívő eretnek elhajlása A 2084 főhőse, Ari fordított utat jár be, mint előképe, Winston Smith. Míg utóbbi kezdetben undorodik a rendszertől, amelyben élni kénytelen, csak a kínzások és az „átnevelés” hatására válik jó pártkatonává, Ati eleinte példás hívő, aki a kötelező napi imádságok között boldogan kémkedik a szomszédai után, ostoroz meg nőket vagy segédkezik a halálbüntetésekkor a hóhérnak. Egy betegség és egy világ végi szanatóriumban eltöltött, végtelen hosszúra nyúló gyógykezelés hatására azonban szkeptikus gondolatai támadnak: mi van, ha létezik egy másik világ, amely jobb, szabadabb az övénél? Mindezekért az eretnek, deviáns gondolatokért Abisztánban természetesen a legszörnyűbb büntetés jár, és maga Ati is megijed saját felismeréseitől. A regény legeredetibb passzusai azok, melyekben a főhős vívódásait, önmagával való perlekedését és a sivár valóságra való fokozatos ráébredését követhetjük nyomon. Ati ugyanakkor a legkevésbé sem elégedett új állapotával, nem akar lázadó lenni: a fővárosba, Qodzabadba visszatérve „semmire sem vágyott jobban, mint hogy ismét az össznépi harmónián munkálkodó derék hívőként élhessen”. Az események azonban magukkal sodorják, egyre mélyebb és sötétebb titkoknak jut a birtokába. Előkelő családból származó, de forradalmi beállítottságú barátja, Koa hatására végül aztán mégis folytatja a megkezdett utat. Lázadása azonban - akárcsak Winstoné - semmilyen pozitív eredményre nem vezet, csupán a hatalomért versengő klánok egész birodalomra kiterjedő ádáz belviszályát indítja el, vagyis még több vérontást és szenvedést szül. Arinak végül rá kell ébrednie, hogy mindig is csak jelentéktelen bábu marad a hatalmasok sakktábláján. A történet, ahogy a főhős sorsa is lezáradan, továbbgondolásra ösztönöz; az olvasó egy sor kérdésre nem kap választ, ami végső soron indokolható a regény egész fiktív világát belengő bizonytalansággal, a totális elszigeteltségből fakadó információ- hiánnyal. Egy hatalmas gondolatfolyam Boualem Sansal amellett, hogy eredeti módon gondolja tovább és értelmezi újra az 1984-et, és olykor még Orwellnél is pontosabb és élesebb gondolatokat fogalmaz meg a totalitárius diktatúrák természetéről, inkább csak felvázolja az általa elképzelt világot és a benne mozgó karaktereket. Nem elemzi mélyebben sem a rendszer működését, sem a rendszert irányítók és elszenvedők lelki folyamatait. Ebből következik, hogy regényének főbb szereplői inkább árnyképek, sem mint hús-vér karakterek. Nem alakítói, hanem csupán megfigyelői világuknak; legtöbbször csak sodródnak az eseményekkel. Nehéz azonosulni velük, és talán ennek tudható be, hogy a köréjük felépített világ sem tud úgy beszippantani, olyan félelmetes hatást gyakorolni ránk, mint Orwellé. Míg például Sansal regényében a kínzások, megtorlások csupán távoli rémképek, melyekkel az elhajlókat fenyegetik, addig az 1984-ben Winstonnal együtt, testközelből, szinte a saját bőrünkön élhetjük át a bebörtönzés, a kihallgatások és a 101-es szoba borzalmait. A 2084 stílusa is jóval elvontabb és nehézkesebb, mint a nagy elődé; az egész szöveg leginkább egy hatalmas gondolatfolyamra hasonlít, amelyet csak nagy ritkán szakítanak meg rövid párbeszédek vagy ironikus kiszólások. Hiányzik a disztópiák állandó kelléke, a hatalom és a lázadók nézőpontjának, kétféle igazságának drámai ütköztetése is, a „nagy összecsapás” inkvizítor és áldozata között (vö. O’Brien vs. Winston). Mindazonáltal Sansal regénye messze kiemelkedik az 1984 eddigi adaptációinak, folytatásainak vagy remake-jeinek sorából, melyek jobbára az olvashatatlan/nézhetetlen és a feledhető kategória közötti skálán mozognak. Világa, melyet mintha az Iszlám Állam és Észak-Korea szörnyrezsimjéből gyúrt volna ösz- sze, egyáltalán nem olyan távoli, hogy nyugodtan álomra hajthatnánk a fejünket, ahogy a bevezetőben ajánlja az ironikus Mesélő: „Aludjatok nyugodtan, jó emberek, ez itt mind nem igaz, a helyzetet pedig ellenőrzés alatt tartjuk. ” Kacsinecz Krisztián Boualem Sansal: 2084 - A világ vége. Fordította: Vargyas Zoltán. Európa Könyvkiadó, 2017. 309 oldal. Boualem Sansal (1949-) „Három életem volt eddig" - fogalmazott Boualem Sansal algériai író, aki áprilisban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt. Pályája kutatóként indult, fizikusként az egyetemen mérnököket tanított termodinamikára, majd közgazdaságtant és menedzsmentet oktatott. Közgazdászként elkezdte kutatni az állam- adósság fogalmát, erről több könyvet is írt, ezek azonban Algériában senkit sem érdekeltek a tervgazdálkodás időszakában. „Amikor aztán 1990-ben Algéria fizetés- képtelenné vált, valahogy rátaláltak a könyveimre, ezért magához hivatott a kormányfő és felkért tanácsadónak; így egy új karrierem kezdődött. Addig csak elszenvedtem a diktatúrát, ettől kezdve elkezdtem belelátni a működésébe." Rövidesen azonban kitört az algériai polgárháború, és mindenkinek színt kellett vallania: az iszlamisták vagy a hadsereg oldalára áll. „Számos értelmiségivel együtt létrehoztunk egy csoportot, amelyben az írók voltak többségben, így kezdtem el írni és indult el a harmadik karrierem - idézte fel Sansal. - Az első három regényemet még nem cenzúrázták, sőt eleinte felhasználták azt, hogy a könyveimben bírálom az iszlamistákat; gyakran hívtak rádiós és televíziós szereplésekre. Akkor kezdődtek a problémák, amikor felhívtam rá a figyelmet, hogy a hadsereg is problémát jelent. Ezután elbocsátottak a munkahelyemről, betiltották a könyveimet." Boualem Sansal ma is Algériában él, a kortárs francia nyelvű irodalom egyik meghatározó hangja, aki rendszeresen szerepel a nemzetközi fórumokon. Első regénye (Le Serment des barbares) 1999-ben jelent meg, rögtön elnyerte a legjobb francia első könyv díját. 2008-ban a Le village de lÄllemand ou le journal des fréres Schiller című regénye keltett élénk nemzetközi visszhangot: a történet két főszereplője, egy algériai testvérpár felfedezi, hogy apjuk náci tisztségviselő volt, aki a háború végén a felelősségre vonás elől menekülve keresett új hazát magának; a szerző a könyvben a nácizmus és az iszlám fundamentalizmus között vont párhuzamot. A 2084 a szerző legutóbbi regénye, egyben az első műve, amely magyarul is olvasható. A 20. században európai demokratikus rendszerek sora roppant össze és vált fasiszta, náci, kommunista diktatúrává. Ezeket olyan párt vagy vezér irányította, aki azt állította, a népét képviseli, megvédi a népét a világméretű külső fenyegetésekkel szemben, és aki a tények rovására a mítoszokat részesítette előnyben. Európa 20. századi történelme megmutatja nekünk, hogy társadalmak összeroppanhatnak, demokráciák összeomolhatnak, az etikai tartás megtörhet, és hogy egyszerű emberek hirtelen korábban elképzelhetetlen helyzetben találhatják magukat. Az amerikai történész munkája egyfajta életmódkönyv, és azt veszi sorra, hogy melyek ma a felelős polgár nap mint nap elvégezhető, gyakorolható feladatai, ha maga is szereme valamit tenni, hogy minél tovább megmaradjanak a demokratikus keretek, (k) Timothy Snyder: A zsarnokságról - Húsz lecke a huszadik századból. 21. Század Kiadó, 2017.173 oldal. LORETTA NAPÓLEONI Hogyarf tattók n dritti*íHvL*k é» m lárfam Ariim» milHAedoa iMlette az omboriablOBt «S a ri>*n«Kuitc»*mcióftí«í«t A dzsihádista szervezetekkel összefonódó embercsempész csoportok bevándorlók és menekültek áradatát juttatják el Európába. Ezt a sok milliárd dolláros üzleti hálózatot több mint egy évtized alatt építették fel fegyveres szervezetek és bűnbandák az elrabolt külföldiekért követelt váltságdíjakból. Loretta Napóleoni, Az iszlamista főnix című bestseller szerzője ezúttal nemcsak az emberrablás és az embercsempészet közötti összefüggést leplezi le, hanem a terrorizmus új jelenségét, a bűnözői dzsihádizmust is bemutatja. Emberkereskedők című új könyve menekültekkel, emberkereskedőkkel, a váltságdíjjal kapcsolatos alkudozásokban és mentőakciókban aktívan részt vevő túsztárgyalókkal, terrorelhárító szakértőkkel, a biztonsági szolgálatok tagjaival és egykori túszokkal készített exkluzív interjúkra épül. (k) Loretta Napóleoni: Emberkereskedők. HVG Könyvek, 2017. 320 oldal.
