Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-18 / 113. szám, csütörtök

Újdonság V" WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM Senki nem tudja pontosan, mikor született a hagyományos japán díszítő stílus, a kokedama. Egyesek szerint akkor, amikor a lusta ember már nem akart bonszait nevelni. Ebben lehet némi igazság, hiszen míg a bonszai nevelése több évet vesz igénybe, a kokedamához csak néhány óra, és persze ügyes kéz kell. fát, gyógynövényeket, pozs- gásokat ültethetünk bele. A tapasztaltabbak még tűleve­lűekkel is próbálkozhatnak. A kiválasztott növényről távolít­suk el a felesleges földet, gyö­kereit vonjuk be az említett földdel, amiből a kokedamát készítettük. A gömböt ezután mohával fedjük be, amit bármelyik erdőben megtalálunk. Leg­jobb, ha 1-1,5 cm vastag mohát választunk, amit kössük át vékony, egyszínű fonallal. A tapasztaltabbak idővel feloldódó vonalat használnak, de a gömb a növény gyökérzetének kö­szönhetően továbbra is megőrzi alakját. Ha ezzel is elkészültünk, a mennyezet­hez rögzíthetjük, vagy tálra helyezhetjük. Ezután már csak a megfelelő helyet kell neki kiválasztani. Amint azt Szabó Tímea el­mondta, a kokedamát úgy kell gondozni, mint a hagyo­mányos szobanövényeket. Állott vagy forralt vízzel ön­tözzük, ugyanis a moha nem tűri a klórt. Mártsuk vízbe az egész kokedamát, s addig tartsuk ott, amíg légbuboré­kok távoznak belőle. Ügyel­jünk arra, hogy néhány másodpercnél tovább ne tartson ez a művelet, mert különben a gyökerek elrot­hadhatnak A pozsgásokat még ennél is rövidebb ideig öntözzük. Várjuk meg, amíg a mohából kicsepeg a feles­leges víz, utána helyezzük a kiválasztott helyre a kokeda­mát. Időnként tápoldatot is adhatunk a vízhez. Ha olyan növényt nevelünk, amelyik kedveli a nedves­séget, a kokedamát tovább hagyjuk a vízben, majd enyhén nyomkodjuk meg, hogy a felesleges víz távoz­zon belőle. A több öntözést igénylő növények esetében a mohát permetezhetjük is. „Az öntözést és a tápozás olyan legyen, mint a hagyo­mányos cserépben nevelt szobanövények esetében. Van növény, amelyik nem tűri a kiszáradást. Ezért jó, ha előre tájékozódunk a kiszemelt növény gondozá­sának konkrét feltételeiről" - hangsúlyozta Szabó Tímea. (kovács) Szabó Tímea mi isa ko- ■ kedama?- kérdez­ik ... '' tűk Szabó Tímea virágkötőtől, aki egy kertészeti kiállításon mutatta be ezt a nem mindennapi „élő" virágcserepet. „Képzeljen el egy növényt, amit speciális agyagos föld­del »csomagolnak be«. Gömbbé formálják, amit mohával vonnak be, majd az egészet átkötözik és vagy tál­ba helyezik, vagy a mennye­zethez rögzítik. Ez a mutatós élő dekoráció ugyanolyan sokáig dísze lehet a lakásnak, mint bármelyik cserepes nö­vény" - mondta. Az ember azt gondolná, hogy a speciális agyaggömbben nevelt növény ápolásához nagy tudás, tapasztalat kell. A szakember megnyugtatott: „A kokedamában nevelt nö­vénynek csak vízre, fényre és levegőre van szüksége. Kevés helyet foglal el, és mindenhol jól érzi magát, ahol elegendő fény van." Első hallásra szinte hihetet­len, hogy bárki elkészítheti ezt a dekoratív virágtartót. Ahogy Szabó Tímeától meg­tudtuk, „a siker titka a megfe­lelő föld, amiből a gömböt formázzuk. Elsősorban tő­zegre van szükségünk, amit agyagban gazdag fekete »keto« tőzeggé kell változ­tatni mégpedig úgy,' hogy fekete földet vásárolunk és 1:1 arányban tőzeggel ke­verjük össze. Ehhez nálunk is kapható akadamát, vagy­is a bonszaihoz szükséges szubsztrátumot keverünk. Az akadamát egy napra víz­ben kell áztatni. Ezután ala­posan le kell szűrni, és foko­zatosan a tőzeg és az anyag keverékéhez adni. A keve­réknek olyannak kell lennie, hogy gömböt formálhassunk belőle. Ha az állaga kissé szá­raz, adjunk hozzá vizet. Az így elkészített szubsztrátum jól tartja a formáját, vízáteresztő és megköti a tápanyagokat. Az ebbe ültetett növény fej­lődéséhez ideálisak a feltéte­lek. A moha pedig segíti meg­őrizni a nedvességet." Amikor a gömb elkészült, fi- kuszt, páfrányt, antúriát, olaj­KOKEDAMA, az élő virágcserép KERTésUDVAR 2017. május

Next

/
Oldalképek
Tartalom