Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-13 / 109. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. május 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Alap-törvény A törvény mintha felnőttként kezelné a szlovmagy kultúrmezőnyt BEKE ZSOLT A héten elfogadta a parlament a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt. 2018-tól így a kisebbségi szervezetek által választott képviselők dönthetnek a kulturális támogatások elosztásáról - nemcsak a pályázatokat bírálhatják el, hanem a kisebbségi kultúra támogatásának stratégiáját is meghatározhatják. A törvény mintha felnőttként kezelné a szlovmagy kultúrmezőnyt. Jelentős eredmény, amit pártállástól és a pártok más ügyeiről alkotott véleményektől függetlenül értékelni kell. Minden bizonnyal kiütköznek majd a törvény hibái is idővel, egyelőre azonban ezt az akadályt kellene megugomi. Ezt a felnőtt-dolgot. Mihez tud kezdeni ez a közeg a rászakadt autonómiával? Azzal, hogy a döntéseinek számon kérhető következményei vannak, hogy nem bújhat más mögé, hogy többé a hallgatás nem elfogadott? Hogy érvelni kell. (Bár azt még mindig lehet majd erőből is.) Vajon nem az ismétlődik-e meg ebben az esetben is, mint a közép-európai országok és a demokrácia esetében? Hogy kis szabadság után inkább visszamenekülnek az erős pártok „biztonságába”? Az új törvény szerint ugyanis az alap igazgatóját a kulturális miniszter nevezi ki, de ezzel, illetve ennek következményeivel meg is szűnik a politika közvetlen befolyása. Ugyanis a döntőbizottságok öt tagja közül kettőt az alap igazgatójajelöl ki, de hármat a szakma választ közvetlenül, és a bizottság döntését már nem írhatja felül senki. És ők lesznek azok is, akik a stratégiai döntéseket hozzák a saját területükön, továbbá egy koordinációs bizottságban az egész rendszert illetően. Ez pedig egy teljesen új feladat. Természetesen nem minden döntésük arat majd osztatlan sikert, és nem is mind lesz jó. És persze a bizottsági tagok függetlensége is megkérdőjeleződik majd. De tudni kell, hogy a kultúrában részt vevő embereknek, mindnek, vannak politikai prioritásai, sőt, befolyásolják őket ideológiai, világnézeti, vallási, filozófiai, esztétikai stb. nézetek, és ezek olykor elválaszthatatlanok, azaz nem lehet tudni minden esetben, hogy most épp egy esztétikai vagy egy politikai érvvel állunk-e szemben, sőt, az esztétikának is vannak ideológiái, és még folytathatnám. Másrészt túl kicsi a szlovmagy kulturális mező ahhoz, hogy ne legyenek benne ilyen-olyan függőségek. A kérdés inkább az, hogy az új törvény ezeken a függőségeken túl képes-e jól működni. Ha már felnőttként kezelik a szlovmagy kultúrmezőnyt, képes lesz-e az felnőni a feladathoz? Képes lesz-e elkerülni, hogy pártkatonákat vagy nyerészkedőket válasszon a bizottságokba, hogy a bizottságokkal képes lesz-e párbeszédet folytatni a kultúrstraté- giát illetően? Hogy sikerül-e nemcsak a politikusokat, hanem azok nyelvét is távol tartani? Vannak-e itt nagykorúak? Nagyobbat nem tudok dobni Az elmaradt esküvő A napokban sokan, még szlovák diákok is kérdezték tőlem, miért nem tud Bugár és Menyhárt megegyezni. Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy akkor nem jön létre bármilyen egyezség, ha egyik fél sem akaija, vagy ha csak az egyik akarja, de nem tudja meggyőzni azt, aki nem akaija. Mint ahogyan egy kapcsolatból sem lesz esküvő, ha egyik fél sem akaija, s akkor sem, ha az egyik ugyan folyamatosan célozgat a jegygyűrűre, de a másik süketnek tetteti magát. Hogy melyik a süket fél, azt nem tudom. Azt viszont látom, hogy rossz üzenet ez a magyar választóknak, mert őket nem a torzsalkodások érdeklik. Két éve készítettem egy felmérést, amelyben azok a magyarok, akik azt mondták, hogy valószínűleg nem mennének el szavazni, ezt három okkal indokolták: a politikusok nem tartják be az ígéreteiket, nem a választók érdekeit képviselik, valamint az MKP és a Híd között nincs összetartás. Jó, egyelőre még többen vannak, akik elmennek szavazni, de akkor sem értem, hogyan tud valaki örülni ennek a patthelyzetnek (mármint a hirtelen magyarbarát Matovičon kívül, mert az ő örömét éppenséggel értem). Milyen álmok állhatnak egy ilyen öröm hátterében? Persze egy politikus mondhatja, a ti álmaitok nem az én álmaim, a ti (elképzelt) útjaitok nem az én útjaim. És lehet, hogy így is van. Nem is akarok ezzel tovább foglalkozni, inkább nézzünk mást, amihez talán kicsit jobban értek. Itt van két áprilisi felmérés. Szinte ugyanakkor készült mindkettő, de a magyar fantáziát az mozgatta meg jobban, amelynek két, Jiaszonélvezője” van: az MKP, amely a másik felmérés 3,5 százalékához képest 1,6 százalék- ponttal több, azaz 5,1 százalék szavazatot kapna, a Híd pedig a 6,4-hez képest 1,1-gyei kevesebbet, azaz 5,3 százalékot (a másik haszonélvező az Ol’aNO-NOVA, amely 2,8-cal szerezne többet). Volt, akikben felmerült a gyanú, hogy ez a felmérés manipulált. Ezzel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy ha tényleg, akkor sem hiszem, hogy az MKP manipulált, mert az MKP-nak Bugáitól Berényiig készítettem felméréseket, és egyik sem akart ilyesmit. A Hídnak meg mi érdeke lett volna. Az 5,3:5,1 lassan olyan, mint valami ikonikus focieredmény, mint a 6:3 Londonban. Csak van egy lényeges különbség: az egyik megtörtént, a másik nem. De tegyük fel, hogy igaz. Én örülnék, ha mindkét párt benn lenne a parlamentben, feltéve, ha ott nem egymást nyírnák. Ugyanakkor egy ilyen borotvaélen táncolás, ha igaz lenne, azt is eredményezhetné, hogy egyik párt sem jut be. Vigyázzunk azzal az örömmel! Petőfi tintásüvege jut eszembe. „S hogy pénzre tett szert Megyeri víg, s hazafelé menvén, ugrándozik. Hiába inti őt Szentpéteri: Kari vigyázz, kedved majd követendi gyász, amint mondom, majd követendi gyász.” Más pénzéből „szociális állam" LAJOS P. JÁNOS gyre világosabb kontúrokat ölt a kormánypártok jóléti csomagja, s ez egyben a munkaadók egyre erősebb tiltakozását is kiváltja. Egyelőre még kérdéses, melyik irányvonal győz: a Smer és az SNS ötletei elsősorban a munkaadókat terhelnék, nem is kis összeggel, a Híd inkább az államkassza bevételeit fogná vissza. A Smer ötletem nem lehet csodálkozni, Robert Fico már szinte egy évtizede ráült a minimálbér emelésére, és nem hajlandó leszállni róla. Hiába próbálják neki elmagyarázni, hogy ez nem csodafegyver, ettől nem sokkal lesz jobb a legszegényebb munkavállalók sorsa, sőt, általában azok szívják meg, akik a legkevesebbet keresik, mert könnyen megszűnhet a munkahelyük. A másik hátrányosan érintett réteg a munkanélkülieké, közülük is az alacsony képzettségűeké, akik így még nehezebben tudnak majd munkahelyet találni. Fico ezzel elsősorban a munkaadók zsebében turkál, nekik kell mélyebben a kasszába nyúlni, hogy ki tudják fizetni a magasabb béreket. Meglepő azonban, hogy a magát szociáldemokratának nevező Smer többi javaslata is elsősorban a munkaadókat terhelné, nem pedig a Fico által annyira szeretett „szociális államot”. Az csak „természetes”, hogy az éjszakai és a hétvégi bérpótlék a munkaadókat terheli, de ez talán elfogadható, hiszen senki sem szeret éjszaka vagy hétvégén dolgozni, egyes foglalkozásoktól eltekintve - orvos, nővér stb. - sok esetben nem is kell. Ha azonban a munkaadó erre kötelezi alkalmazottját, akkor valószínűleg azért teszi, mert megéri neki, ebben az esetben pedig fizesse meg őt. Még mindig jobb ez a megoldás, mintha a Smer a hétvégi munka tiltását szorgalmazná - lásd a visszaszívott magyarországi zárvatartást. Az azonban már tényleg meglepő, hogy a Smer még a 10 napos „apasági szabadságot” is a munkaadóval fizettetné meg - annak kellene fizetnie az apa bérét a szabadság alatt -, pedig az anyák hasonlójellegű jóléti juttatásait - anyasági szabadság, gyes - az állam fizeti. Ugyanezt megtehetné az apák esetében is, ha már annyira „szociálisnak” akar látszani. Ha csak évente 35^10 ezren élnének a 10 napos pluszszabadság lehetőségével - körülbelül 50 ezer gyermek születik évente, és nem kell számolni a munkanélküli és az állami alkalmazásban álló apákat -, akkor is több tízmilliós összeg jön ki, amit a munkaadóknak kellene állniuk. Az SNS-től származó kötelező 13. fizetés ötletéről inkább ne is beszéljünk: a munkaadó bizonyos feltételek mellett alkalmazza a munkavállalót, önkéntes szerződést kötnek, amely tartalmazza a fizetést is. Egy ilyen szerződést felülírni azzal, hogy kötelezően bevezetnék a 13. fizetést olyan, mintha kötelezően előírnák, hogy minden vendéglőben 8 százalék borravalót kell fizetni. Függetlenül attól, hogy milyen a kiszolgálás, milyen az étel. A vendég adhat önként borravalót, akár többet is 8 százaléknál, de csak akkor, ha elégedett a kiszolgálással és van pénze borravalóra. Valójában a jobbára piacpárti Híd javaslata a „legszociálisabb”. Azt mondja, inkább kevesebb adót szedjen be az állam, többet hagyjon a munkavállalók zsebében. Ráadásul ezt mindenki zsebében ott hagyná - az adómentes jövedelem növelésének javaslata ugyanis nemcsak az alkalmazottakra, hanem az egyéni vállalkozókra is vonatkozna. Éves szinten a plusz 160 euró - ennyivel több maradna minden munkavállaló zsebében, ha évente legalább bruttó 4650 eurót keres - ér annyit, mint akár a minimálbér 50-60 eurós emelése, ha abból adót és járulékot kell fizetni. Ráadásul a fizetések alsó határának emelése közvetlenül csak a legszegényebb munkavállalókat segítené. Kérdés, mi lesz a kompromisszum. FIGYELŐ Orbán politikai mesterjátszmója Orbán Viktor politikai mesterjátszmát folytat az Európai Unióval, s a CEU miatt indított kötele- zettségszegési eljárásnak vélhetően pozitív végkifejlete lesz az Európai Bizottság (EB) és a magyar kormány számára egyaránt - áll a lengyel Rzeczpospolita kommentárjában. Az Európai Unió mintha beletörődött volna sok magyarországi változásba - írta Dominik Héjj lengyel politológus a lapban. Orbán Viktor „következetesen két különböző közönségnek szánt kettős dallamot játszik, mesteijátéka lényege, hogy mindkét befogadócsoport elégedett e zenével” - írja Héjj, hozzáfűzve: a magyar kormányfő ezzel megússza azt, ami másnak bizonyára nem sikerülne. „A lényeg az, hogy az európai színtéren a párbeszéd folytatására való hajlandóságot hangsúlyozza” - fejti ki. A magyar miniszterelnök politikai döntéseivel „egyetérthetünk vagy nem, mindazonáltal senki sem tagadhatja meg tőle a politikai jártasságot”, erejét személyének ellentmondásos megítélése is növeli, mert politikáját taglalva „érzelmi, nem pedig érdemi, a politikai folyamatokra vonatkozó szinten mozgunk”. Héjj a Fidesznek az Európai Néppártban (ÉPP) való tagságát nevezi az egyik lehetséges oknak, hogy Magyarországgal szemben - a hasonló reformokat végrehajtó Lengyelországtól eltérően - az EB nem inditott el jogállamisági mechanizmust, rámutatva: a külföldi egyetemekre vonatkozó törvény kapcsán egyes tudósok a magyar kormánypárt kizárására szólitották fel az EPP-t. „Az ilyen lépés viszont politikailag teljesen előnytelen lenne” - jegyzi meg, az Európai Parlament erőviszonyai mellett megemlítve azt is, hogy ez megerősíthetné az euroszkeptikusokat. A CEU miatt az EB által Magyar- országgal szemben elindított köte- lezettségszegési eljárás - mely nem fenyeget szankciók kivetésével a cikk szerint - mindkét fél számára pozitív módon végződik majd, ami Orbán óriási sikere lesz, hiszen „mindenki számára a legbiztonságosabb a status quo megőrzése”— értékeli Héjj. (MTI)
