Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-01 / 77. szám, szombat
!Í8 SZALON 2017. ÁPRILIS 1. www.ujszo.com A legkülönfélébb tájak, országok, városok, emberek simulnak bele egy közös nagy narratívába: mindenki egyszerre veti magát Santa Teresa ördögi karjai közé, mintha egy nagy örvény szívná be az egész világot. A totális regény mint művészeti szintéziskísérlet fogalmát már ismertük, amit Bolafio nyújt, az a globális regény, amely a művészet síkján túl szándékozik lépni, és a realitást is magába nyelné. Ezzel magyarázható Bolafio nyelvezete is, ez az általában dokumentarista nyelv, amely ugyanakkor nem riad vissza a költői látomásoktól. Rehabilitálja a posztmodern által száműzött omnipotens narrátort, ám nem él vissza vele, általában V A Jelenések könyvéből ismert sátáni 666 mintha arra utalna, a harmadik évezred a gonosz évezrede lesz. megmarad a távolságtartó megfigyelő szintjén, nem vezényel, hanem megmutat, nem magyaráz, hanem feltár. És hogy mit tár fel? A 2666 alapvetően borúlátó regény. Ezt jelzi már a címbe emelt, a könyvben egyébként semmilyen konkrét formában fel nem bukkanó szám is, amelyben a Jelenések könyvéből ismert sátáni 666 mintha arra utalna, a harmadik évezred a gonosz évezrede lesz. Persze ez egy leegyszerűsítő olvasat (talán ezért nem teli találat ez a cím), amely a regény egyik fő motívumát valamennyire félre is értelmezi. A 2666 borúlátása ugyanis elsősorban arról szól, hogy az erőszak mint motívum nem meghaladható, inkább csak megközelíthető, a világ működéséhez alapvetően hozzátartozik, annak ugyan nem célja, de része. A Santa Teresa-i nőket nem valamilyen célból gyilkolják meg, hanem végső soron „csak úgy”, mintha egy globális action gratuite lépne működésbe. Bolafio szerint épp ez a kiszámíthatatlanság az, ami tulajdonképpen zsigerekig hatoló, és amit csak az elbeszéléssel lehet megpróbálni megszelídíteni, feloldani, és éppen erre szolgálhatnak a nagy művek. A 2666 szerteágazó struktúrájának szerepéről akkor „szólja el magát” a narrátor, amikor Amalfitano professzor lánya gyógyszerészének olvasási szokásairól értekezik: „Már a felvilágosult gyógyszerészek sem mernek nekiveselkedni a nagy műveknek, a befejezetlen, áradó műveknek, melyek utat nyitnak az ismeretlenbe. A nagy mesterek tökéletes ujjgyakorlatait választják. Vagy ami ugyanaz: a nagy mestereket vívóedzés közben kívánják látni, de semmit sem óhajtanak tudni a valódi küzdelemről, ahol a nagy mesterek küzdenek olyasvalami ellen, ami mindnyájunkat riadalommal tölt el, az ellen, ami megfélemlít bennünket, amitől földbe gyökerezik a lábunk, és ahol vér van, meg halálos sebek meg bűz.” (215.) Ezekben a mondatokban mintha Bolafio épp a 2666 lényegét ragadná meg: szembeszállás a nagy ismeredennel, amelynek nincs arca, és amelyről csak felszínes tudásunk lehet, amíg össze nem csapunk vele. Felvállalja, hogy a nagy mű sosem lesz olyan tökéletes, mint a rövid „ujjgyakorlat”: ez mintha beismerése lenne annak is, hogy ebben a monumentális regényben nem lehet minden szálat matematikai pontossággal elvarrni. A nagy mű nem a szabályossága miatt tökéletes. Nincs cél, ahova el kell jutnunk, az élet mozgásainak nincs kifutása, csak folyamata van, amelynek meghatározó része az erőszak. Fia úgy tetszik, ez az egész egy (némileg schopenhaueri rokonságú) „érthetetlen Isten” világa, ahogy erről a regény egyik szereplője, az első könyv kritikusai által nagyra becsült képzőművész beszél: ,A barátom (talán elbizakodottság a részemről, hogy így nevezem) hitt az emberiségben, ezért aztán hitt a rendben, a festészet, a szavak rendjében, hisz ez nem más, mint a festészet nyersanyaga. Hitt a megváltásban. Még az is lehetséges, hogy a dolgok legmélyén a haladásban is hitt. A véleden azonban épp ellenkezőleg az a teljes szabadság, amely felé természetünknél fogva tartunk. A véletlen semmiféle törvénynek nem engedelmeskedik, és ha mégis, mi nem ismerjük ezeket a törvényeket. A véleden, ha megengedi a hasoidatot, olyan, mint Isten, aki minden másodpercben megnyilvánul a bolygónkon. Értheteden Isten, aki értheteden cselekedeteivel fordul értheteden teremtményei felé. Ebben a hurrikánban, a csontroppanásokban valósul meg a kapcsolat. A véleden kapcsolata minden következményével, és a következmények kapcsolata mi- velünk.” (91.) Ez pedig nem más Bolafio szerint, mint az egyeden valamirevaló narratíva, amellyel a „valódi küzdelem” felvállalható. Szalay Zoltán Moszkvából nézve Szlovákia a leggyengébb láncszem Az orosz titkosA 2015 májusa és júliusa között a négy visegrádi országban készült reprezentatív felmérés adatai (1. grafikon) világosan megmutatják, hogy egyedül Szlovákiában bízik a lakosság nagyobb arányban az oroszokban, mint az amerikaiakban. Egy sor más felmérés is azt mutatja, hogy Szlovákiában a legerősebb az Amerika-ellenesség, és ez fontos szerepet játszik a NATO-val szembeni kritikus nézetekben is. Hol a helyünk? szolgálatok reális helyzetelemzéssel juthattak arra a következtetésre, hogy a visegrádi négyek közül Szlovákia NATO-tagsága áll a leggyengébb lábakon. Ehhez elég végigfutni néhány közvélemény-kutatás (eléggé elszomorító) eredményein. A pozsonyi székhelyű Globsec Po- licy Institute (korábban Central European Policy Institute - CEPI) kutatóintézet rendszeresen publikál elemzéseket arról, hogyan viszonyul a hazai közvélemény az ország geopolitikai helyzetéhez, Szlovákia helyéhez a világban és a nemzetközi szervezetekhez. Az egyik visszatérő kérdés az, hogy hol van Szlovákia helye, hová kellene tartoznunk, a Nyugathoz vagy a Kelethez. Az erre a kérdésre adott válaszok folyamatosan azt mutatják, hogy döbbenetes a fejekben uralkodó geopolitikai és civilizációs zűrzavar: a többség rendre azt válaszolja, hogy valahol a kettő között a helyünk (vagy nem tud válaszolni), csak a kisebbség szeretne a Nyugathoz tartozni, és bár kicsi, de nem elhanyagolható azok aránya sem, akik egyenesen Keletre vennék az irányt (2. grafikon). Talán nem meglepő, hogy ha pártpreferenciák alapján nézzük a válaszokat, akkor a Smer, Kodéba pártja és az SNS hívei között a legkisebb a nyugati orientáltság támogatása, olyannyira, hogy az első két párt támogatóinál ezt még a keleti irányultság támogatottsága is meghaladja. Persze a jobbközép pártoknál fordított az arány, de még itt is a sehova sem tartozás dominál. Ez a semlegesség mítoszához kapcsolódó, vagy egyszerűen csak alibista hozzáállás semmilyen reális geopolitikai alternatíván nem alapszik. Merthogy NATO és EU tagságunknak egyszerűen nincs alternatívája. Az Oroszország érdekszférájába való belépés nem az, ezt a A politikai propaganda a Szovjetunió erőssége volt. Putyin ezt az örökséget viszi tovább. túlnyomó többség tudatosítja is, de azt már nem, hogy a „kettő között” nem semleges és virágzó államok vannak, mint a minden oldalról NATO (és EU) tagállamok által körülölelt Svájc és Ausztria, hanem Grúzia, Ukrajna meg Moldova. Ott tudnának arról mesélni milyen az oroszok meg a Nyugat közötti szürke zónában, orosz csapatokkal az ország területén, nyomorban és kilátástalanságban az EU- meg a NATO-tagságról álmodozni. A semlegességünket természetesen a nagyhatalmak sem garantálnák, márpedig ilyen garancia nélkül a magunk által deklarált semleges státusz semmit sem ér. Reálisan tehát választani kell a Nyugat és a Kelet között, de a szlovákiai fejekben ez úgy látszik, nem megy. Legtöbben a „kettő között” A Nyugat-ellenes propaganda-hadjáratot a csúcsra pörgető orosz titkosszolgálatok ezért jogosan gondolhatják úgy, hogy leginkább Szlovákiában van esélyük aláásni az ország NATO-tagságát, s ezzel megingatni az ország nyugati orientációját. Ezt a feltevést tovább erősíthetik más kutatások is. Egy szintén 2016-os Globsec-tanulmány szerint Szlovákiában a megkérdezetteknek csupán 30 százaléka gondolta azt, hogy „jó dolog” az ország NATO tagsága, 20 százalék szerint rossz, a válaszolók fele szerint pedig se nem jó, se nem rossz. A felmérést Csehországban és Magyarországon is elvégezték, ott a tagságot jó dolognak tartók aránya 44 ill. 47 százalék volt. Hasonlóan, ezekben az országokban többen akarnak Nyugathoz tartozni (és kevesebben a Kelethez), bár itt is a „kettő között” válaszok voltak a leggyakoribbak, nem domináltak annyira, mint Szlovákiában. A három ország közül Szlovákiában volt a legmagasabb azok aránya, akik szerint a semlegesség jobban garantálná a biztonságot, mint a NATO-tagság (47 %), akik egyetértettek azzal, hogy az ukrajnai válságért a NATO és Amerika a felelős (48 %), és akik szerint Amerika a világban és Európában negatív szerepet játszik (59 %). (Bár ebben a felmérésben Lengyelország nem szerepelt, a hagyományosan Nyugat-barát és nagyon oroszellenes lengyel közvélemény valószínűleg itt is a legtávolabb áll a szlováktól.) Persze lehet magunkat azzal nyugtami, hogy az EU-tagságunk támogatottsága még mindig magas, 60 százalék körüli, csakhogy a nem csak a felszínt kapargató, de mélyebbre is leásó kutatók szerint ez a támogatottság nagyon törékeny. Azért, mert főleg a materiális előnyökön alapul és nem a demokratikus értékek és normák átvételén, valamint a civilizációs-kulturális együvé tartozás tudatán. Ha a gazdasági előnyök mérséklődnek (kevesebb uniós forrás, kevesebb nyugati munkavállalási lehetőség stb.), akkor az EU iránti bizalom meginoghat, ezt csak felerősítheti a NATO, Amerika és a Nyugat kapcsán már meglévő szkepticizmus és ellenérzések. Sajnos a politikai elit jó részének magatartása csak ront a helyzeten. Fico az oroszbarát retorikával csak a keresletre reagál Robert Fico kormányfő, aki saját magát nevezte a „populizmus mesterének” ehhez méltóan többnyire kiszolgálja közönségét azzal, amit hallani akarnak. Ez egy kettős beszéd kialakulásához vezetett kormányainál, sokszor teljesen mást mondanak nyugati szövetségeseinknek, nnEiub MHrMCTPNflb bekh!
