Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-01 / 77. szám, szombat
Moszkvából nézve Szlovákia a leggyengébb láncszem 18-19. oldal 2017. április 1., szombat, 11. évfolyam, 13. szám A globális regény és a teleológia cáfolata Roberto Bolaňo 2666 című regényéről hl eredeti megjelenés (2004) után botrányosan sokkal, de végül-aJelenkor Kiadónak hála - mégiscsak eljutott a magyar olvasókhoz Roberto Bolaňo 2666 című nagyregénye, amely számot tarthat az elmúlt 15 év egyik legfontosabb világirodalmi megjelenésének címére. A magyar megjelenés késése annak is betudható, hogy Bolaňót eleve későn fedezte fel magának a magyar irodalom, 2010-ben jelentek meg első kisregényei, mindjárt kettő egy év alatt: az Éjszaka Chilében és a Távoli csillag, majd három évvel később egyik főműve, a Vad nyomozók című nagyregény. A 2666 lefordítását persze nem tette egyszerűbbé a terjedelme (827 oldal) és nem éppen könnyed struktúrája sem (Kutasy Mercédesz kiválóan megoldotta a fordítás nehézségeit). Még így, több mint egy évtizeddel az eredeti megjelenés után olvasva is kijelenthető ugyanakkor: végre átérezhetjük, milyen lehetett friss műként megismerkedni olyan világirodalmi mérföldkövekkel, mint mondjuk a Varázs- hegy vagy az Ulysses. A 2666 egyik különös vonása, hogy nem hoz radikálisan új nyelvet, nem forgat fel mindent, amit eddig az irodalomról tudtunk, helyenként csaknem ponyvaszerűen olvasható, mégis teljesen másféle és szokadan perspektívával szembesít bennünket. Ennek a perspektívának a gyökerei ott vannak Bolaňo korábbi munkáiban és művészetfilozófiájában. Bolaňo a neoavantgárdból indít, és a huszadik század második felének burjánzó latin-amerikai irodalmából nem igazán kitűnő infrarealista mozgalom elindítójaként is ismerjük. „Felforgató” célokkal íródott Infrarealista kiáltványa eléggé zavaros elegye a naiv „világmegváltó politikának” és egy eredeti költői beszédmód kezdeményeinek. Körülbelül így fogalmazza meg benne mozgalma célját: „Chirico azt mondja: a gondolatnak el kell szakadnia mindattól, amit logikának és józan észnek nevezünk, el kell szakadnia minden emberi béklyótól, oly módon, hogy a dolgok új arcukat mutassák számára, mintha egy soha azelőtt nem látott csillagkép fénye ragyogná be őket. Az infrarealisták azt mondják: Mé- lyedjünk el az összes emberi béklyóban, oly módon, hogy a dolgok magában az emberben kezdjenek el dolgozni, ez a lenyűgöző emberi vízió.” (Kertes Gábor fordítása) mozgalom, és a szereplők ennek a mozgalomnak a kulcsfigurája után nyomoznak világszerte. Bolaňo zaklatott ifjúkora után (Chilében született, majd Mexikóban nevelkedett, Chilébe való visszatérése után a Pinochet-rezsim űzte vissza Mexikóba, végül pedig Katalóniában kötött ki), érettebb fejjel kezd regényírásba. 38 évesen (talán drogfogyasztás következtében) súlyos májbeteg lesz, és a halállal versenyt futva írja meg nagy regényeit. A 2666 már posztumusz jelent meg 2004-ben, az író 2003-ban, ötvenévesen meghalt Barcelonában. Helyenként mintha érződne is a regényen ez a „versenyfutás”: Bolaňo annyi mindent sűrít bele Végre átérezhetjük, milyen lehetett friss műként JJf megismerkedni olyan világirodalmi mérföldkövekkel, mint mondjuk a Varázshegy vagy az Ulysses. Maga a költői nyelv pedig ilyesféle magasságokba (vagy mélységekbe? ezt döntse el ki-ki magának) hatol: „Dugják be az egész várost a bolondokházába. Édes nővérem, tanküvöltések, hermafrodita énekek, gyémántsivatagok, csak egyszer élünk, és a látomások napról napra vaskosabbak és sikamlósabbak. Édes nővérem, stoppok Monte Albánba. Kapcsolják be öveiket, mert fóllocsolják a hullákat. Egy mozgalommal kevesebb.” Az infrarealista mozgalom végül leginkább arra lett jó, hogy Bolaňo Vad nyomozók című regénye élményanyagául szolgáljon; ebben a könyvben „zsigeri realizmus” néven lép fel a a könyvbe, és olyan sebességgel követik egymást az események, hogy az már-már szédítő. Marketingnyelven szólva: igazán pörgős olvasnivaló. A 2666-ról nem lehet úgy beszélni, hogy legalább röviden ne vázoljuk fel a struktúráját. A kötet öt, töb- bé-kevésbé önálló könyvből áll, amelyek lazán kapcsolódnak egymáshoz, és egymás után olvasva őket kirajzolódik bizonyos „ív”, azt azonban semmiképp nem állíthatjuk, hogy A pontból B-be jutnánk. Az első könyv, A kritikusok könyve négy nyugat-európai irodalmárról szól, akik egy titokzatos német írót, Benno von Archimboldit kutatják, és e kutatás során bonyolult viszonyrendszer alakul ki közöttük. Archimboldi nyomában jutnak el végül a mexikói Santa Teresa városába, ahol a regény szálai ösz- szefútnak. Itt ismerkednek meg a második könyv központi alakjával, Amalfitano professzorral, aki Chiléből származik, Katalóniában élt, majd, maga sem tudja, miért, Mexikóban telepedett le: a második könyv az ő szellemi leépülését meséli el. A harmadik könyvben egy New Yorki-i fekete újságíró útját követhetjük nyomon, aki egy boksz- meccsről érkezik tudósítani Santa Teresába, ám felkelti az érdeklődését egy itteni bűnügy, és a fejébe veszi, hogy riportot ír róla, miközben beleszeret Amalfitano professzor lányába. A negyedik könyv az egész regény súlypontja: a Santa Teresa-i nőgyilkosságok története. Ez a leghosz- szabb rész is, amelyben 1993-tól 1997-ig követhetjük nyomon több száz, Santa Teresában meggyilkolt nő történetét. Ez a rész kifejezetten dokumentarista jellegű, nincs egyeden kiemelt szereplője. Akikkel találkozunk: az áldozatok, rendőrök, újságírók, politikusok, akik mind valamilyen módon ösz- szefiiggésbe kerülnek a nőgyilkosságokkal. Az ötödik, befejező részben visz- szakanyarodunk Benno von Archimboldi történetéhez, és a születésétől követhetjük nyomon az életét, amivel tulajdonképpen a huszadik századi európai történelem egy sajátos újramesélését is megkapjuk. Ami a 2666-ot összefogja és „besűríti”, az kétségkívül a mexikói nőgyilkosságok motívuma. Bolaňo Santa Teresája az északmexikói Ciudad Juarez fiktív mása - ez az a város, ahol a kilencvenes évek elejétől kezdődően kb. 400 nőt gyilkoltak meg, amivel ez lett az ún. feminicidium (nőgyilkosság, a genocídium, azaz népirtás analógiájára) egyik legismertebb és legintenzívebb esete. Az áldozatok fiatal nők voltak, tizenegynéhány évestől harminc- egynéhány évesig, akiket általában megerőszakoltak és megcsonkítottak, majd a város környékén, a sivatagban vagy a szeméttelepeken dobtak ki. A mészárlást nem egyetlen tettes követte el, a hatóságok több esetben megtalálták az elkövetőket, ám a legtöbb gyilkosság felderíteden maradt. Santa Teresa egyébként maga is külön szereplője a regénynek: az iparváros jelentősége azután nőtt meg, hogy az USA-val kötött egyezményeknek köszönhetően ipari parkok egész sora települt ide, így egész Latin-Amerikából áramlani kezdtek az emberek, akiket vagy a biztos munka (még ha mindösz- sze éhbért kaptak is érte), vagy az USA-ba való (többnyire illegális) kivándorlás reménye vonzott. A közeg azonban pusztító: a sivatag senkit és semmit nem kímél, és a szörnyű klíma mintha a lelkeket is elkorcsosítaná. A gyilkosságok ügyében nyomozó rendőrök általában nem különbek maguknál a gyilkosoknál, azoknak pedig, akik tényleg szeretnének utánajárni, mi történik a városban, rá kell döbbenniük, hogy a felsőbb körök akadályozzák az igazság napvilágra kerülését. Végeredmény nincs, lezárás nincs, és amikor 1997-ben elhagyjuk Santa Teresát, a gyilkosságok még javában folynak tovább. Bolaňo láthatóan nagyon behatóan ismeri a mexikói tájat és mentalitást, a latin-amerikai kilátástalanság anatómiáját. A 2666 ugyanakkor nem egyszerűen latin-amerikai regény. Bolaňo totális írói igényében benne foglaltatik, hogy amikor az erőszakról mint a világ működésének egyik kulcsfontosságú mozgatórugójáról beszél, ezt az egész világra kiterjessze. A 2666 úgy realista regény, hogy túllép a „nemzeti regények” megszokott perspektíváján, ami még a legnagyobbaknál is ritkaság. A 2666 (ami már a Vad nyomozókról is elmondható volt) a globalizáció regénye: szereplői számára nincsenek valódi határok, ahogy az elbeszélő számára sem. (Folytatás a következő oldalon.) ROBERTO BOLAŇO
