Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-06 / 54. szám, hétfő

EURÓPAI UNIÓS BEFEKTETÉSTÁMOGATÁS ■ 2017. MÁRCIUS 6. S5 Erősíteni kell az európai beruházási tervet A bizottság - az eu­rópai beruházási terv lényegi részét képző Európai Stratégiai Be­ruházási Alap (ESBA) megerősítésére és kibővítésére vonatko­zó javaslatával össz­hangban - hasznosítja három, nemrégiben elkészült értékelés eredményeit. A 2008-as gazdasági válság utáni idő­szakban jelentősen csökkent a befekteté­sek mértéke az unió valamennyi tagállamában. 2014-ig reálárakon számítva mintegy 12%- kal maradtak el a 2008-as szinttől. A befektetések szintje 2015-től emelkedő tendenciát mutat, első­sorban az uniós támogatásoknak köszönhetően, és már abban az év­ben 5 százalékponttal meghaladták a válság előtti év szintjét. A Juncker-csomag Az Európai Unió, pontosabban az Európai Bizottság az egyes országok számára biztosított központi támo­gatás mellett is támogatja a beruhá­zások fejlesztését. Erre szolgál az úgy­nevezett Juncker-csomag, az európai beruházási terv, amelyet több mint két évvel ezelőtt mutatott be Jean- Claude Juncker, a bizottság elnöke. A terv három pillérből áll: Az első, az Európai Stratégiai Beru­házási Alap, uniós garanciát biztosít a magánberuházások mobilizálásá­hoz. A második, amelyet az Euró­pai Beruházási Tanácsadó Platform és a Beruházási Projektek Európai Portálja alkot, technikai segítség- nyújtás és a beruházási lehetőségek láthatóbbá tétele révén biztosítja, hogy a beruházási projektek elérjék a reálgazdaságot. A harmadik pil­lért a beruházások útjában álló sza­bályozási akadályok megszüntetése jelenti, nemzeti és uniós szinten egyaránt. Pozitív értékelés Az európai beruházási terv az ed­digiekben is hasznos eszköznek bizonyult az európai beruházási szint fenntartható növekedésének ösztönzése terén. Az előterjeszté­se óta elért konkrét eredménye­ket figyelembe véve Jean-Claude Juncker az unió helyzetéről szóló, szeptember 14-én elmondott be­szédében a beruházások további fellendítése érdekében javasolta az ESBA megerősítését. A javaslat nyomán három értéke­lésre került sor, köztük egy külső szakértő általi értékelésre, amely már az ESBA létrehozásakor is a tervek között szerepelt. Az érté­kelések eredményeit a jogalkotók figyelembe veszik majd a bizott­sági javaslatról szóló, az Európai Parlamentben és a tagállamokkal folytatandó jogalkotási vita során. A tervet értékelte a bizottság, az Európai Beruházási Bank, valamint az EY nemzetközi könyvvizsgáló cég is. Mindhárom értékelés készí­tői arra a következtetésre jutottak, hogy az ESBA az eddigiekben is javította a forráshoz jutás lehető­ségeit és mobilizálta a magántőkét, továbbá meghatározták azokat a területeket, amelyeken a beruházási terv megerősítésre szorul. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint a beru­házási terv az EU egyik kiemelt kezdeményezése. „Már eddig is bizonyította, hogy alkalmas az európai beruházási környezet ja­vítására. A terv alkalmazásának kezdeti időszakában szerzett ta­pasztalatokat alaposan áttekin­tettük, és azokból tanultunk. A kapott visszajelzések összhangban vannak a terv finomhangolására, bővítésére és megerősítésére vo­natkozó javaslatunkkal”- mondta a bizottság elnöke. Jyrki Katainen, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességén felelős alel- nöke úgy véli, a beruházási terv konkrét eredményeket hozott, és Európa-szette képes volt elérni a polgárokat és a vállalkozásokat. „A vállalkozások bővíthetik tevé­kenységeiket, új alkalmazottakat tudnak felvenni és növelhetik ku­tatásfejlesztési célú beruházásaikat. Az EBB által az Európai Stratégiai Beruházási Alap keretében jóváha­gyott projektek megvalósítása so­rán 27 tagállamban összesen 154 milliárd euró összegű beruházás kerül mozgósításra, és csaknem 380 000 kis- és középvállalat része­sül támogatásban” - tájékoztatott Katainen. A bizottsági javaslat mindhárom értékelés eredményeire nagyban támaszkodik. A javaslat értelmé­ben kétszeresére nőne az ESBA időtartama és kapacitása oly mó­don, hogy első lépésként 2020-ig meghosszabbítanák az időtar­tamát, és 315 milliárd euróról legalább 500 milliárdra növelnék a teljes beruházási célt. A javas­latban nagyobb hangsúlyt kap a magánszektor hozzájárulása, valamint kiemelt cél, hogy a pro­jektek kiválasztása során nőjön az ádáthatóság. Kevésbé fejlett régiók Továbbá mindhárom értékelés rá­mutat arra, hogy komoly lehető­ségek rejlenek az ESBA és a többi uniós finanszírozási forrás közötti új együttműködési módok kidolgozá­sában. Az értékelések azt is kiemelik, hogy szoros figyelemmel kell kísérni az említett fonások némelyike és az ESBA közötti esetleges versenyt. A bizottság javaslata hangsúlyozza továbbá, hogy az ESBA és a többi V A kapott visszajelzések összhangban vannak a terv finomhangolására, bővítésére és megerő­sítésére vonatkozó javaslatunkkal. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke uniós finanszírozási forrás, illetve a nemzeti fejlesztési bankok által nyúj­tott finanszírozás kombinálása is elő­nyöket kínál, mivel ez utóbbiak hoz­zájárulnak az ESBA által biztosított támogatás földrajzi lefedettségének bővítéséhez, és különösen ahhoz, hogy az ESBA pozíciója erősödjön a kevésbé fejlett régiókban és a tranzit­régiókban. E régiók támogatásának növelése többek között abban nyil­vánul meg, hogy a javaslat kifejezett utalást tartalmaz az olyan iparágak­ra, amelyek egyébként nem tartoz­nak az ESBA általános célkitűzése­inek hatálya alá. Annak érdekében, hogy folyamatosan elegendő projekt és beruházási platform álljon rendel­kezésre, és fokozottabb mértékben lehessen egymással kombinálni a különböző uniós fonásokat, a javas­lat az Európai Beruházási Tanácsadó Platform bővítésére is kitér. A BEFEKTETÉSTŐL A MUNKAHELYTEREMTÉSIG 21 milliárd euró xi5 315 milliárd euró Kezdeti befektetés A létrehozott befektetési alap Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) Plusz gazdasági növekedés Új munkahelyek * Forrás: Európai Bizottság

Next

/
Oldalképek
Tartalom