Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-25 / 47. szám, szombat

www.ujszo.com | 2017. február 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR így örül a magyar Enyedi Ildikó sikere - Deutsch Tamás kezdte a beszólássorozatot K ultúrtörténeti jelentőségű esemény, hogy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje Arany Medve díjat ka­pott Berlinben. Az egyik legfonto­sabb európai fesztivál fődíját. Ek­kora sikert 42 éve nem ért el ott magyar film. Mégsem erről szólt a hét második fele a magyar sajtóban és a közös­ségi oldalakon, hanem a politikáról, illetve egy interjúról, amelyet a ren­dezőnő a német közszolgálati rádi­ónak adott, és amelyben - egy kér­désre válaszolva - véleményt mon­dott a magyarországi viszonyokról. „Ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el.” A Berlinálét követő sajtótájé­koztatón pedig ezt mondta: „Egyre félelmetesebben abszurd országban élünk”, és amit most az USA polgá­rai megtapasztalnak, azon a magya­rok az elmúlt évek során már ke­resztülmentek. „Nemcsak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rom­bolják szét a szabályokat, a demok­rácia alapjait és a demokratikus kontrollt.” Az átok-gyilok hadjáratot De­utsch Tamás fideszes EP-képviselő és twitterhuszár indította: a maga jellegzetes stílusában emlékeztette Enyedit, hogy kiknek a kezében van ma a magyar filmipar. „Kedves Ildikó, most a hazánkban az törté­nik, hogy tizenkét év után végre filmet csinálhattál. Ne szégyelld, és ne félj tőle.” Az ügy szempontjából bagatell, hogy az ország leghíresebb ingyen­élője rossz számra emlékszik: Enyedi nem tizenkét, hanem tizen­hét évig nem csinált/csinálhatott já­tékfilmet. Az üzenet lényege: örül­jön a rendezőnő, hogy egyáltalán megadatott neki ez a lehetőség. És ha tőlük kapja a pénzt, akkor úgy táncoljon, ahogyan ők fütyülnek. Több se kellett a kormánypárti médiának és a felbőszült kommen- telőknek, elkezdték sárral dobálni a fődíjas magyar film alkotóját. Aki minimum hazaáruló, hiszen nézzék, miket mond a hazájára! (Enyedi időközben pontosított: nem a hazá­ját, hanem a kormányt bírálta). A véleménynyilvánítás szabad­sága fontos vívmánya a demokráci­ának, és nem mellesleg az alkotói függetlenség alapja. Ennek meg­kérdőjelezésén túl még egy dolog zavaró a történetben. A filmekre szánt támogatást ugyanis nem a kormány, vagy egy párt adja, hanem az állam. A kettő nem ugyanaz, mert akkor pártállamnak hívnák. (Ugye, milyen ismerősen cseng ez a szó?) Jelenleg viszont kevés olyan állami pénzosztó intézmény működik Ma­gyarországon, amely nem a kor­mány iránti lojalitás alapján, hanem szakmai alapon ítéli oda az adófize­tők pénzéből származó támogatá­sokat. A Filmalap egyébként Enyedi szerint pont egy ilyen szervezet, „sziget” a „félelmetesen abszurd környezetben”, ahol a filmesek sza­badon dolgozhatnak, és értékes szakmai segítséget kapnak. Szomorú, hogy odaát sokan nem képesek felhőtlenül örülni a berlini sikernek, de végül is nem meglepő ez a hozzáállás. Emlékezzenek csak, mit műveltek szegény Kertész Im­rével a Nobel-díj után... (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Az FBI nem cáfolja az orosz szálat A CNN amerikai hírtelevízió szerint a Fehér Ház azt kérte a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) igazgatójától, hogy cáfoljon meg a sajtóban megjelent minden olyan történetet, amely Trumpról és vélelmezett orosz kapcsolatairól szól. A hírtelevízió szerint James Co- mey, az FBI igazgatója visszautasí­totta a kérést. A CNN meg nem ne­vezett forrásokra hivatkozva állítot­ta műsorában, hogy a Fehér Ház tisztségviselői az FBI mellett a vé­lelmezett orosz kapcsolatokat vizs­gáló más ügynökségek segítségét is kérték, hogy cáfolják meg a sajtóban megjelent híreket Trump és környe­zete orosz kapcsolatairól. Ezekről a kapcsolatokról a The New York Ti­mes írt február 14-én. Reince Prie- bus, a Fehér Ház kabinetfőnöke ta­gadta az információk valóságtartal­mát, a CNN azonban ismét felmele­gítette a történetet, hozzátéve, hogy Priebus először az FBI igazgatóhe­lyetteséhez, Andrew McCabe-hez fordult, majd ezután vette fel a kap­csolatot James Comey igazgatóval. A CNN állítását sem a Fehér Ház, sem az FBI nem akarta kommentál­ni. A CounterPunch című amerikai magazin - amely oknyomozó ripor­tokat és politikai kommentárokat egyaránt közöl - a héten internetes kiadásában azt írta: a The New York Times jelenleg az egyik legambici- ózusabb tervén dolgozik, azon, hogy elmozdítsa a hivatalban lévő elnö­köt. A cikk idézi a The New York Ti­mes egyik kolumnistája, Nicholas Kristóf minapi publicisztikáját is, amelynek a címe: Miként szabadul­hatunk meg Trumptól? A Counter­Punch szerint a Times azért akarná elmozdíttatni az elnököt, mert Do­nald Trump normalizálni akaija a kapcsolatokat Oroszországgal, és ez - a Times szerint - aláásná a korábbi erőfeszítéseket az Egyesült Államok hatalmának kiterjesztésére Közép- Ázsia belsejében. A CounterPunch szerint az amerikai-orosz kapcsola­tok normalizálása közvetlen fenye­getést jelenthet „egyes washingtoni körök” stratégiájára, amely ellenőr­zés alatt tartaná Kína növekedését, megdöntené Putyin orosz elnök ha­talmát, katonai támaszpontokat épí­tene ki Közép-Ázsiában, és szabad­kereskedelmi egyezményekkel tar­taná fenn nyugati tulajdonú óriás- vállalatok uralkodó szerepét a világ­ban. (MTI) N ehéz engedni abból az elképzelésből, hogy a köztér, legyen az reális vagy virtuális, mégiscsak a közösség tere, ahol a nyilvánosság párbeszéde zajlik. Hannah Arendt a görög ha­gyományok alapján agorának nevezte, Jürgen Habermas a „társadalmi nyilvánosság” terének. Éppen ezért kellemetlen, tünetértékű, mikor egyoldalú érvelésnek esik áldozatul. Most épp a budapesti, újlipótvárosi Lukács-szobor lebontása kapcsán merült fel a probléma. Lukács György megítélése nem egyértelmű. Ahogy hívei is jócskán tudják sorolni a filozófus bűneit, úgy az ellenzői is elismeréssel szólnak érdemeiről - egy jól működő nyilvánosságban legalábbis. Közép-Európában sajnos nem ilyen működik. Jellemző a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is, amely egyrészt nem javasolja Lukács nevének használatát „a huszadik századi önkényuralmi rendszerekhez köthető” személyként, ugyanakkor megjegyzi: „Ez a szakvélemény nem arra vonatkozik, hogy tudósi kvalitásai alapján nevezhető-e el utca Lukács Györgyről. így pusztán a törvényi tényállás­ból és a Lukács György élettörténetéből adódó konklúziót fogalmaztuk meg, mindenféle további tudományos mérlegelés nélkül.” A ködös vé­lemény túlságosan is átpolitizált, hiszen Lukács tudományos érdemeit csak mellékesen, mentegetőzésre használja. Ahogy a javaslatot a szobor eltávolításáról a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztő Tokody Marcell érve­lése is átpolitizált, főként a benne olvasható csúsztatások okán. Egykor a harcokban a zászló kitűzésének szimbolikus aktusa jelentette a győzelmet, az adott terület birtokba vételét. Ahogy a határok jelzésére is szimbolikus eszközök álltak rendelkezésre. Ezek lehettek egyszerű határkövek. Ám vészhelyzetekben, majd a tizenkilencedik századtól fogva, mikor is az államhatárok a maira emlékeztető (nem földrajzi ér­telemben vett) formájukban kialakultak, a határ szimbolikus funkcióját egyre inkább valós feladatok váltották fel. Amilyen mértékben csökkent a határ szimbolikus szerepe, úgy nőtt az azt, illetve a „birtokot” jelölő különféle tárgyaké. Közép-Európában különösen a trianoni döntés után virágzott fel az ilyen tárgyak termelése. Majd később, a rendszerváltást követően szintén nagy erőkkel fogtak hozzá, nem csak Magyarországon. A Szlovák Köztársaság megalakulása után Cirill- és Metód-szobrokat, kettős kereszteket emeltek az ország szimbolikus helyein - így például emlékezetes módon Révkomáromban is. Vagy éppen Románia ma­gyarlakta részein, ahol más mellett az ortodox templomok is betelje­síthették ezt a funkciót. De nem csupán a szimbólumok felállítása, ha­nem a lebontása is ugyanazt a szerepet töltötte be - a gesztusok célja a köztér birtokba vétele. Hangsúlyozni szeretném, nem a szóba hozott, szimbolikus értelmet nyert szobrok, épületek jelentik a problémát. Ezek mindenki számára egyénileg dekódolt értelmi és érzelmi jelentésekkel bírnak, s amennyi­ben nem veszélyeztetnek másokat, méltány landók. Bán Zsófia például azt emeli ki Turul és dínó című esszéjében, hogy ami az amerikaiaknak a dínómítosz, az a magyar jobboldalnak a turulmítosz. A populáris kultúra kódjaira átültetett nemzetépítő történet sok tanulsággal. (Ugyanakkor van szempont, ahonnan iszonyú minden szimbólum.) Ami a határkijelölés és a köztér uralásának fent leírt módjában a fő problémát jelenti, az annak kizárólagosságra törekvése, felületessége, közönségessége. És mivel kizárólagosságra törekszik, felületes és kö­zönséges, így szükségszerűen hazug is. A folyamatban túlsúlyba kerülő egyoldalú politikai megközelítés ellehetetleníti a közös véleményalko­tást, az ideológiai és politikai érveken kívüli más érvek szerepeltetését. Ráadásul megszünteti (jobb esetben csak háttérbe szorítja) a tiszteletet az adott szimbólumok jelképezte pozitív tartalmak iránt. Tapasztaltuk a bőrünkön, tapasztaltatjuk más bőrén. FIGYELŐ Románia: 37% szerint lehet magyar államfő Egy közvélemény-kutatás szerint adott körülmények között a romá­niai lakosság 37%-a választana magyar államfőt az ország élére. Az IRES közvélemény-kutató társaságnak a kisebbségekhez való viszonyulás kérdéseit vizsgáló, január 31. és február 2. között ké­szített reprezentatív felmérését tegnap közölte a Sinteza kolozs­vári folyóirat. A magyaroknál jobb a megítélése a németeknek, a testi fogyatékkal élőknek, az idősek­nek, a fiataloknak, valamint a megkérdezettől eltérő vallásúak- nak. Adott esetben a megkérde­zettek 44%-a választana magyar polgármestert, 37%-a magyar ál­lamfőt, és 47%-a magyar parla­menti képviselőt. Ugyanakkor 47% elfogadná, hogy magyar családtagja, 72%, hogy magyar szomszédja, 71%, hogy magyar munkatársa, 68%, hogy magyar barátja, 62% pedig hogy magyar főnöke legyen. Valamennyi kér­désben a német kisebbséghez tar­tozókkal szemben kisebb, a ro­mákkal szemben pedig nagyobb távolságtartást mért az IRES. A válaszadók 15%-a szerint Romá­niában a más etnikumúak kedvez­ményezettek, 57%-uk viszont a román nemzetiségűek kedvezmé­nyes helyzetét tartotta igaznak. A felméréshez kapcsolódó cikkében Vasile Dancu volt miniszterelnök­helyettes, a közvélemény-kutató intézet vezetője úgy vélte, hogy „a románok defenzív és konformis­ta” viszonyulásának köszönhető­en könnyű többséget kialakítani Romániában. Megjegyezte, csak­nem kétharmados többség tekinti úgy, hogy a kisebbségek csak a saj át érdekeiket nézik. (MTI) BEKEZSOLT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom