Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-06 / 30. szám, hétfő

4 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2017. február 6. lwww.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Egyre többet költünk az üzletekben Pozsony. Ajavuló foglalkozta­tottsági mutatók és a növekvő bé­rek pozitív hatását már a kereske­dők is megérzik - nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, a statisztikai hiva­tal legfrissebb elemzésére hivat­kozva. Eszerint tavaly december­ben 4,3%-kal nőttek a szlovákiai üzletek bevételei az egy évvel ko­rábbinál, ami az elmúlt két év leg­jobb eredményének számít. „A szlovák gazdaság idén is dinami­kus növekedés előtt áll, a vásárlók így várhatóan a tavalyinál is több pénzt hagynak majd az üzletekben” -tette hozzá Koršňák. (TASR) 118 millió zsáknyi kávét ittunk meg London. A tavalyi naptári évben több mint öt százalékkal nőtt a globális kávéexport, a 2016/2017- es termésév első három hónapjá­ban pedig 8,3 százalékkal bővült éves összevetésben. A Nemzet­közi Kávészervezet (ICO) által ismertetett adatok szerint a tavalyi naptári évben 118,42 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) kávé ex­portjára került sor globálisan, a megelőző évi 112,47 millió zsák után. Az októberben kezdődött termésév első három hónapjában 29,77 millió zsákra emelkedett a kivitel az egy évvel korábbi 27,49 millió zsákról. Tavaly az arabica és a robusta kávéfajták exportja egyaránt nőtt. A jobb minőségű alapanyagnak tartott arabica ká­véfajta kivitele 3,6 százalékkal 73,26 millió zsákra emelkedett 2016-ban, a robustáé pedig 4,5 százalékkal 45,16 millió zsákra nőtt. (MTI) A kínaiak régiónkat is felvásárolják Pozsony. A vállalatfelvásárlások és fúziók értéke Kelet-Közép- Európában egy év alatt 62%-kal, 86,7 milliárd euróra emelkedett, ami a 2013 óta mért legmagasabb érték - derül ki a CMS Cameron McKenna LLP nemzetközi ügy­védi iroda és az EMIS Emerging Európe közös elemzéséből. „2016 legmeghatározóbb jellemzője a régió szempontjából az ázsiai, különösképpen pedig a kínai be­fektetők megjelenése” - mondta Radivoje Petrikic, a CMS Kelet- Közép-Európai régió társasági és M&A csoportjának partnere. Kí­na megduplázta a régióba irá­nyuló befektetéseit, amelyek 2016-ban elérték a 4,4 milliárd eurót. (TASR, MTI) Bocsánatot kórt a Deutsche Bank Frankfurt. Egész oldalas hirdetés­ben kér bocsánatot a Deutsche Bank azért, mert üzletpolitikája milliárdos veszteségeket okozott, és részben a 2008-as világgazda­sági válság előidézője is volt. A John Cryan által aláírt bocsánatké­rés megjelent például a Frankfurter Allgemeine Zeitungban és a mün­cheni Süddeutsche Zeitungban is. A bank decemberben egyezett ki az amerikai igazságügy-miniszté­riummal, hogy 7,2 milliárd dollárt fizet a 2005-2007 közötti üzletpo­litikája miatt. ' (TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK ľ VALUTA ÁRFOLYAM 1 VALUTA Árfolyam ZJ Angol font 0,8601 n Lengyel zloty 4,2972 17] Cseh korona 27,021 n Magyar forint 309,46 n Horvát kuna 7,4331 n Román lej 4,5158 n Japán jen 121,49 Svájci frank 1,0695 Kanadai dollár 1,4023 D USA-dollár 1,0741 D VÉTEL - ELADÁS 1 BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Privatbank! 1,11-1,05 27,70-26,35 OTP Bank 1,13-1,03 28,21-25,83 322,29-295,13 Postabank 1,12-1,04 27,97-26,08 bhi Szí. Takarékpénztár 1,12-1,04 27,75-26,21 322,66-294,88 Tatra banka 1,12-1,05 27,89-26,16 321,47-295,85 ČSOB 1,11-1,05 27,71-26,33 BHi Általános Hitelbank 1,11-1,05 27,83-26,21 322,98-295,17 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Már az oroszok szerint is veszélyes a baromfink Oroszország két héten belül megtiltja a madárinfluenza sújtotta európai or­szágokból a szárnyashús importját (Somogyi Tibor felvétele) Moszkva/Pozsony. Újabb csapás érheti régiónk csirketenyész­tőit és -feldolgozóit: napokon belül bezárulhat előttük az orosz piac. Oroszország a tervek szerint két héten belül megtiltja a madárinflu­enza sújtotta európai országokból a számyashús és egyéb szárnyas ter­mékek importját - jelentette be az orosz szövetségi állategészségügyi és növényvédelmi szolgálat (Rosz- szelhoznadzor) képviselője. Julija Melano közlése szerint még nincs pontos dátum, hogy mikortól lép életbe az importtilalom, de két héten belül biztosan. Az illetékes orosz hatóság eddig a madárinfluenza kapcsán csak egyes európai körzetekből nem engedé­lyezte a szárnyas termékek beho­zatalát. A készülő új rendelkezés már országokra vonatkozik. Euró­pában egyebek között Németor­szágban, Lengyelországban, Hol­landiában, Svédországban, Ma­gyarországon, Szlovákiában és Csehországban jegyeztek fel ma- dárinfluenza-megbetegedést. Oroszországot sem kerülte el azonban a madárinfluenza. így pél­dául az Asztrahanyi körzetben mintegy 600 ezer csirkét kellett el­pusztítani a megbetegedés miatt de­cember elején. December végén pe­dig a rosztovi körzet egyik pulyka­telepén mutatták ki a vírust. A Rosz- szelhoznadzor a madárinfluenza megjelenésével számol Észak- és Dél-Kaukázusban, valamint a Krímben is. (MTI, tasr) Olaszország az euró bevezetésének az eddigi legnagyobb vesztese Alaposan megtépázta az olasz gazdaságot az eurá bevezeté­se: az egy főre jutá GDP mága bevezetés előtti szintet sem éri el, eközben a német gazda­ság 26 százalékot bővült, ás az exportelőnyüket kihasználó németek letarolták az eurá- övezetet - derül ki a Bloom- berg elemzéséből. London/Pozsony. Az euró óriási mértékben hozzájárult az euróöve­zet két részre szakadásához, és a kétsebességü Európa kialakulásá­hoz - olvasható ki a Bloomberg elemzéséből, amely a valutaövezet­hez elsőként csatlakozott 11 ország fejlődését hasonlította össze az euró bevezetése óta. Meglepetésre az olaszok még a görögöknél is rosszabbul jártak, esetükben az egy főre eső GDP még az 1998-as szintet sem éri el, miköz­ben a görögök legalább hatszázalé­kos előrelépést fel tudnak mutatni. Az összeállítás az 1998-tól 2016-ig tartó periódust nézi, vagyis Róma teljesítménye még úgy is sová­nyabb, hogy a görög gazdaság nyolc éve tartó válságát és a GDP legalább 25 százalékos visszaesését is bele­számították, és Athén még így is négyszázalékos plusszal zárta az ed­digi időszakot. Olaszország esetében már a valu­taunióba lépés után pár évvel látni le­hetett, hogy sokkal több kárt okoz majd az euró, mint azt a legpesszi­mistább közgazdászok eleinte vélel­mezték. Ennek egyik oka az olasz gazdaság versenyképtelensége, amin jelentősen rontott a nagyon kedve­zőtlen líra/euró átváltási árfolyam. A felfelé kerekítések miatt ugyanis a bevezetés után nagyon megemel­kedtek az árak Olaszországban. A másik ok, hogy a versenyképtelen­séget az euró előtt még az olasz köz­ponti bank segítségével, vagyis a líra mesterséges gyengítésével sikerült úgy-ahogy elfedni, de az önálló mo­netáris politika feladása végzetesen hatott a gazdaságra. A harmadik ok a külkereskedelmi mérleg romlása, amely nemcsak a tőkekiáramlást fo­kozta, hanem rengeteg olasz munka­helyet is megszüntetett. A közös európai fizetőeszköz nyertese Németország, amely a be­vezetés óta 26 százalékkal tudta nö­velni gazdasági teljesítményét az egy főre jutó GDP-t nézve. A németek hagyományosan erős versenyké­pessége és a közös valutaövezet megteremtése olyan hátteret adott, amely a ma már 19 tagú eurózóná- ban egyértelműen Berlin fölényét garantálja. (SITA, MTI) Melléklet az Uj Szóban! 2017. február • 3. évfolyam • 2. szám Fotósuli: A digitális sötétkamra Horgász: A dévérkeszeg Lovaglás hóban? Kihagyhatatlan! Kényelem a télben: készítsünk kelta csomópárnát! Kovács Árpád gömöri citerakészítő Február 9-én keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! Kovács Arpád , GÖMÖRI CITERAKÉSZÍTŐ Kényelem a télben: KÉSZÍTSÜNK kelta csomópámát! LOVAGLÁS HÓBAN? Kihagyhatatlan!

Next

/
Oldalképek
Tartalom