Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-31 / 25. szám, kedd
www.ujszo.com | 2017. január 31. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Trump és a fal A kampánylózungok gyorsan beleütköztek a realitások falába GÁL ZSOLT F alat épít vagy fejjel megy a falnak az új amerikai elnök? Valószínűleg mindkettő, miközben olyan pofonokat oszthat ki támogatóinak, hogy a fal adja a másikat. Bő egy hét elég volt a frissén beiktatott amerikai elnöknek, hogy megmutassa, komolyan kell venni a kampányban elhangzott legmeredekebb ígéreteit is. De ez a pár nap egyből megmutatta azt is, hogy ezek az ígéretek gyakorlatilag megvalósíthatatlanok. Kezdjük talán a legszimbolikusabbal: nagy falat emelünk az egész mexikói határra és a mexikóiakkal fizettetjük ki. Nos, most az körvonalazódik, hogy Trump a kifizetést elég sajátosan értelmezte, mert valamiféle vámot/különadót vetne ki a mexikói behozatalra, ebből finanszírozná az építkezést. Csakhogy ebben az esetben a cechet az amerikai fogyasztók és kiskereskedelmi vállalatok állnák, nem a mexikói adófizetők. Az ostor Trump fő támogatóm, a szegényebb rétegeken csattanna, ők a leginkább árérzékeny fogyasztók, akik olcsóbb importtermékeket vásárolnak, a kiskereskedelemben dolgozók pedig elveszíthetik munkahelyüket. Persze a mexikói gazdaság alaposan megsínylené, ha termékeit vámokkal sújtanák, de a globalizált, ezer szállal egymáshoz kötődő, kölcsönös függőségben levő világban nem nehéz megjósolni, hogy ez csúnyán visszaütne Amerikára. Igen, a mexikói behozatal 295 milliárd dollár körül volt 2016-ban, de az oda irányuló amerikai kivitel is elérte a 235 milliárd dollárt. Ráadásul a termelési láncok eléggé összenőttek, különösen az autóiparban. Az Egyesült Államokba importált mexikói autókban nem kevés az amerikai alkatrész, és a Mexikóba importált amerikai autókban is jelentős a mexikói részesedés... A sor hosszan folytatható, de annyi biztos, hogy egy kereskedelmi háborúnak jórészt vesztesei vannak, s attól, hogy Mexikónak rosszabb lesz, Amerikának egyáltalán nem lesz jobb, épp ellenkezőleg. A potenciális vesztesek között amerikai oldalon pedig Trump támogatói dominálnak. Ez a helyzet az Obamacare néven elhíresült egészségügyi reform esetleges visszavonásával is. A reform ezer sebből vérzik, átalakításra szorul, de teljes vagy részleges felszámolása miatt az alacsony keresetűek milliói maradnának egészségügyi biztosítás nélkül. Azt is látni, hogy a „kitiltjuk az összes muszlimot Amerikából” is megvalósíthatatlan ígéret. Az 1,6 milliárdnyi helyett egyelőre 150 milliónak sikerült megnehezíteni a beutazást, ráadásul jogellenesen, a bíróságok sorra függeszti fel és korlátozzák Trump elnöki rendeletét (mert Amerika ugye még jogállam, és az elnöki funkció szerencsére nem egyszemélyes diktátori rendszert jelent). Komikus, hogy a tiltólistára került hét országból egyetlen ember sem követett el gyilkos terrorista merényletet amerikai földön az elmúlt években, miközben például Szaúd-Arábia nincs rajta a listán (jól érthető geopolitikai okokból), pedig a 2001. szeptember 11 -i terroristák háromnegyede szaúdi állampolgár volt... Szóval a kampány lózungok itt is beleütköztek a bonyolult külpolitikai realitások falába. De ez még nem jelent semmit, megszokhattuk, hogy a realitásoknál sokkal fontosabb az, hogy a választók hogyan érzékelik a helyzetet. Trump a falnak rohanhat a választóival együtt, de ha ezt is győzelemként tudja eladni nekik, akkor nyert ügye lehet. SaS-kabaré TOKÁR GÉZA A szlovák ellenzék útkeresési válságának egyik legjobb példája a Richard Sulík-Michal Havran-vita, amely egy pozsonyi klubban zajlott a nagyvárosi fiatalok érdeklődése és általános országos érdektelenség mellett. Egy politikus és egy közgondolkodó alapjában véve jelentéktelen, túlelemzett összecsapása. Az SaS a trumpizmus jegyében tömegpárttá szeretne válni, átszabja profilját, az értelmiség pedig nem tud mit kezdeni azzal, hogy minden fontos politikus hátat fordít neki. A Sulík-Havran-vita apropója egy alapesetben mínuszos hír: az SaS elnöke beperelte a pozsonyi filozófust, mert az egy blogbe- jegyzése miatt fasisztának nevezi őt. A két közszereplő a vita során egy darabig elmonfondírozott azon, valójában mit is jelent fasisztának lenni, Havran szóvirágokkal és fejtegetésekkel bizonygatja intellektuális fölényét, Sulik sarkos kifejezésekkel hangsúlyozza, hogy ő a nép egyszerű, világos megoldásokat kínáló politikusa, miközben a közönség szórakozik. Egy újabb epizód a szlovákiai politika tragikomikus jelenéből - egy elméleti és gyakran csúsztatásokkal teli vita olyan problémákról (most épp a fasizmus filozófiája), amelynek gyakorlati értelmezése problémás, széles körű társadalmi kampányt építeni rá nem lehet, gyakorlati megoldásokat nem kínál, cserébe lehetőséget ad az összeveszésre és a hosszú blogbe- jegyzések, illetve ellenblogbejegyzések írására, meg pár lájkra az interneten. Szlovákiai magyar dimenzióban talán a „kebabbotrányhoz” lehetne hasonlítani. És ami szomorú: a Sulík-Havran vita egy olyan találkozó volt, amelynek az ellenzéki politizálás kereteit kellene megadnia. Az SaS ideológiája teljesen megváltozott, az eredeti, fiatalos és trendi témákra építő liberális rétegpártból Sulik egy populista tömegpártot kíván felépíteni. Még az is lehet, hogy sikerrel jár - az SaS csak így tudja megszólítani a politikából kiábrándult, új és határozott politikusokat áhító rétegeket, akiknek az egyház- és tradícióellenesség, a klasszikus emberi jogok, vagy a marihuána legalizálása nem mond semmit. Helyette a gazdasági fellendülésről és az állam szétlopásával eltöltött évek felelőseiről szeretne hallani. A városi értelmiségnek szüksége lenne egy pártra és szakemberekre, akik képviselik, felvállalva a nyitottságot, a szociális érzékenységet és az Európa-barát irányultságot. Ilyen párt jelenleg nincs. A választások előtt az egyre inkább populizmusba hajló SaS mellett a Híd szeretett volna ilyen lenni, de hasonló elveket hitelesen kommunikálni egy koalícióban az újszerű bájától egyre inkább megfosztott SNS-szel és Robert Fico radikalizálódó Smerével még a szlovák célközönség felé se lehet, nemhogy a kiábrándult szlovákiai magyarok irányába. Új alternatíva egyelőre csak az elvek mentén formálódik, hiteles párt nincs, Andrej Kiska továbbra is „csak” államfő, nem pedig az ország sorsát érdemben irányító politikus. Vezetők és koncepció nélkül pedig maradnak az apró sikerélmények - például ki lehet kiáltani erkölcsi győztesnek egy filozófust, mert jót vitázott egy pártelnökkel. Aki egyébként ellenzéki, és semmi hatása nincs arra, merre tart az ország. FIGYELŐ A soros ellenség A német Spiegel Kelet-Európa és Soros György viszonyával foglalkozott. A milliárdos és az uszítok című írás kiemelte, hogy új közellensége van a keleti-európai jobboldali kormányoknak, Soros György milliárdos, aki súlyos, antiszemita támadásnak van kitéve, mert polgáijogi szervezeteket támogat. Különösen pikáns, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz még ellenzékben volt, a civilszervezetek támogatóinak mutatta magát. Az olyan kormányfők, mint Alekszandar Vucsics (szerb), Orbán vagy Nikola Gruevszki (macedón) a civilszervezetek elleni kampányokhoz felhasználják az idevágó narratí- vát, amely szerint külföldi, különösen zsidó szervezésben világszintű összeesküvést szőttek a haza, a nép és a nemzeti érdekek ellen. Orbán minden feszengés nélkül alkalmaz tipikus szélső- jobboldali, rejtetten antiszemita paneleket, amikor Sorosról és a civilszervezetekről beszél. A diskurzus sikerét jelzi, hogy egy felmérés szerint a magyarok 61 százaléka rossz véleménnyel van Sorosról. (MTI) Megbékélést hozott a cseh-német megbékélési nyilatkozat KOKESJÁNOS Csehország és Németország mai rendkívül jó viszonya nem magától értetődő, hanem annak köszönhető, hogy a kát ország képes volt megoldani a kétoldalú kapcsolatok múltbeli problémáit - jelentette ki Bohuslav Sobotka. A cseh miniszterelnök ezt a cseh-német megbékélési nyilatkozat aláírásának 20. évfordulója alkalmából tartott konferencián mondta. Sobotkának meggyőződése: mások számára is ösztönző példa lehet, ahogyan a csehek és a németek megbirkóztak a közös múltat terhelő problémákkal. A kölcsönös kapcsolatokról és azok jövőjéről szóló cseh-német nyilatkozatot 1997. január 21-én Václav Klaus cseh miniszterelnök és Helmut Kohl német kancellár írta alá. Ellene szavazott „A nyilatkozat alapvető és mai szemszögből nézve talán kulcsfontosságú hozadéka, hogy teret nyitott az emberek közti kölcsönös bizalom kiépítésére” - szögezte le Sobotka, aki egyébként a dokumentum aláírása idején az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt képviselője volt, és a parlamentben a nyilatkozat elfogadása ellen szavazott. Prága és Bonn közös akarata szerint az 1997-es nyilatkozat legfőbb célja az volt, hogy lezáija a két fél között addig fennálló, nyitott történelmi kérdéseket és új alapokra helyezze kölcsönös viszonyukat. A mintegy százsoros dokumen- tumbanNémetország bocsánatot kért a náci rendszer csehek ellen elkövetett bűneiért, míg Csehország sajnálatát fejezte ki azokért a törvénysértésekért, amelyeket a szudétanéme- teknek a második világháború utáni Csehszlovákiából történő kitelepítésekor elkövettek. Háborgás, megbékélés A cseh-német nyilatkozat aláírása 1997-ben komoly indulatokat keltett mindkét oldalon. Csehországban a baloldal és a nacionalista körök hazaárulásról beszéltek, míg a szudéta- német kitelepítettek szövetsége Németországban azt közölte, nem ismeri el a deklarációt, mert az a németek kártérítési követeléseit nem rögzíti. Húsz év elteltével a felmérések szerint ezen a téren komoly elmozdulás tapasztalható a cseh-német viszonyban. Csehországban növekszik azok aránya, akik bírálják a szudétanémetek háború utáni kitelepítését, míg a kitelepítettek németországi szövetsége módosította alapszabályzatát, amelyből kikerült az egykoron elkobzott vagyon visszakövetelésének pontja. A megváltozott viszonyra jellemző, hogy a szudétanémetek országos kongresszusán tavaly első ízben a cseh kormány minisztere is megjelent.
