Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-20 / 16. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. január 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR O hogy lesz magyar? Ha német óvodába és iskolába fog járni, nem németesedik el? N éha azt hiszem, már semmin sem lepődhetek meg. De nem. Az élet mindig képes meglepetést produkálni. Ismerősöm, aki negyvenévesen lett apa, ezt azért hangsúlyozom, mert azt gondolom, ebben a korban már helyre kerül ez-az az ember fejében, szóval eme magyar apuka az osztrák határhoz közel vett házat. Most negyvenkét éves, és minap azt mondja, hogy nagyon örül, mert a gyerek nemsokára ovis lesz, és micsoda szerencse, hogy pici korától németül tanulhat. Mert osztrák oviba fog járni, a közeli apró osztrák falucskába. S természetesen osztrák alapiskolában folytatja. Tudom, nem az ő fia lenne az egyetlen szlovákiai gyermek, aki „kindergarten”-be jár— az apuka ugyanis már most kizárólag ezt a szót használja, csak a gyengébbek kedvéért fordítja le elnézően az óvoda szóra -, egyébként is semmi közöm az ő választásához. Csak meglepődtem, mert ez az ember negyvenkét éves koráig nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szapult mindenkit, aki magyarként szlovák óvodába/iskolába íratta a gyermekét. Kérdezem is tőle, hogyan fér össze ezzel az ő választása. Meglepődve néz rám. Hol itt az összeférhetetlenség? Hiszen ő nem szlovák óvodáról beszél! Igen, de azt szoktad mondani, hogy aki szlovák óvodában kezdi, abból magyar sosem lesz, mert nem szívja magába a magyar nyelvet és kultúrát, felelem. Hát nem is, elszlovákosodik, az biztos, néz rám ingerülten, merthogy nem érti, mit akarok, hiszen az ő gyereke az biztos, hogy nem fog szlovák óvodába járni. Értem én, mondom, de ha német óvodába és iskolába fog járni, akkor hogyan marad magyar? Nem fog elnémetesed- ni? Elosztrákosodni? Már hol! Egyáltalán, hogyan lehet összehasonlítani a szlovák és az osztrák óvodát! ? A legfejlettebb szlovák óvoda nem ér a legkisebb falusi osztrák óvoda nyomába! Hogy ezt miből gondolja, nem firtatom, mert a kérdésemnek nem ez volt a lényege, de valahogyan nem akarja érteni. Megkérdezem hát egyenesen. Te miért nem íratod a gyerekedet magyar óvodába, ide, a városba? Hát most mondom! Minek írassam ide, amikor ott van nem messze a szuper osztrák óvoda, és ha már megtanul németül, akkor miért járjon ide (értsd: Szlovákiába) iskolába! Nyitott Európában élünk, minek zárjam őt be egy provinciális nyelvbe? A némettel biztosan jobban fog érvényesülni! Ismerős nekem ez az érvelés. De nem hagyom abba, mert tudni akarom, a német nyelvű iskolákban hogyan fogja a jelenleg még inkább csak babanyelvet beszélő gyermek magába szívni a magyar nyelvet és kultúrát. Ilyen hülyeséget, mondja ismerősöm elvörösödve. Hát itthon továbbra is magyarul fogunk beszélni! Aha. Tényleg ismerős ez az érvelés. És a végeredmény is. I 7 Monarchia sirató KOLLAI ISTVÁN A modem közgazdaságtan egyik legnagyobb alakja, John May- nard Keynes mintegy száz évvel ezelőtt brutálisan erőteljes vitairatban szállt szembe a versailles-i békerendszerrel, és állt ki az első világháború előtti Európa mellett. Ha a közgazdaságtan valamelyest is az általános műveltség része lenne, akkor John Maynard Keynes neve közismert volna. A 20. század egyik legnagyobb közgazdászaként dolgozta ki azt az elméletét, hogy az állam gazdasági aktivitása milyen módon tudja a gazdasági ciklusok negatív hatását ellensúlyozni. A „keynesiánus” gazdaságpolitika a gyakorlatban is teret nyert, és lényegében az „állam” rehabilitálását jelentette azzal a gazdaságpolitikával szemben, ami az államot csak a piacot megzavaró tényezőnek tekintette. De számunkra most nem ez a munkássága az érdekes, hanem amelyet még fiatalabb korában fejtett ki: John Maynard Keynes az első világháború alatt a brit Pénzügyminisztérium munkatársa volt, és ekként képviselte hazáját a versailles-i béketárgyalásokon. A győztesek önzésének az a szintje, amit ott tapasztalt, teljesen elkeserítette, úgyhogy csöndben távozott a posztjáról, majd pár hónap alatt megírta a „A békeszerződés gazdasági következményei” című művét, ami egy vádirat a versailles-i béke- rendszer ellen, egyben az 1914 előtti világ dicsőítése. A béketárgyalásokat egyszerűen „lidércnyomásosnak” nevezte, ahol a nemzeti önzés, a gonoszság és ostobaság visszafordíthatatlanul lerombolja azt az ingatag európai szabad piacot, ami addig kialakult. A veszteseket nem kivéreztetni kell, hanem integrálni; minél több az új határvonal, annál rosszabb Európának - ezek fő gondolatai a könyvének, ami száz év elteltével valószínűleg izgalmasabb olvasmány, mint megszületésekor volt, mert tele van ma is aktuális gondolatokkal és bevált jóslatokkal. Bár az Osztrák-Magyar Monarchiáról kevesebbet ír, inkább Németországgal foglalkozik, de hozzáállása egyértelmű:,,Az emberiség gazdasági fejlődésének micsoda rendkívüli epizódja ért véget 1914 augusztusában! ” Ahol bár Keynes szerint a népesség többsége keményen dolgozott és alacsony színvonalon élt, „nyitva állott a menekülés útja a felsőbb és a középosztályba”; „a határok és a vámok zavaró hatását a minimumra csökkentették”, „e hatalmas térségben szinte teljes vagyon- és személyi biztonság uralkodott”; és mindennek az értékét szerinte csak akkor fogjuk felismerni, ha már ettől megfosztottak minket. Magyar szemmel külön izgalmas, ahogy Keynes a versailles-i tárgyalók személyiségében is elmerül: Clemenceau-t lényegében erkölcstelen vénemberként festi le (lényegében ezekkel a szavakkal), Wilsont pedig egy ostoba pozőmek. A gazdasági vitairatot tehát epés jellemrajzok teszik színessé. Ennek fényében különösen érdekes, hogy Keynesről fellelhető egy személyes magyarországi kapcsolódás is: Cambridge-ben jó barátságba került egy bizonyos Békássy Ferenccel, a King's College növendékével, akit ígéretes költőnek tartottak; Keynes meg is látogatta őt Magyarországon. Az első világháború kitörésekor a fiatal magyar a Monarchia önkéntesének állt, hiába próbálta erről Keynes lebeszélni. Békássy sorsa a bukovinai harcokban teljesült be, hősi halált halt. A cambridge-i hősi halottak emléktáblájára Békássy neve is felkerült, függetlenül attól, hogy az antant elleni harcokban esett el; Keynes pedig a „boldog békeidőkről” alkotott minden személyes és szakmai tapasztalatát a fent idézett remek könyvbe öntötte. Ami jelenleg csak egy brünni kiadó cseh fordításában érhető el, de a szlovák olvasók számára is tanulságos olvasmány lehetne. Ma ugyanis a szlovák közbeszédben a Monarchia a maradiság egyik szinonimája, amit az úgymond dinamikus, új nemzetállamok váltottak fel; erre a leegyszerűsítő sztereotípiára cáfol rá Keynes műve. Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Abszurd szlovák álláspont Éppen egy hónapja fogadta el az Európai Parlament az alapvető emberi jogok uniós helyzetét értékelő szokásos éves jelentést, amelyben először külön fejezet foglalkozik a kisebbségvédelemmel. Ennek a résznek a kidolgozója Nagy József volt, a Híd párt brüsszeli képviselője, de jelentős munkát végzett Gál Kinga, a Fidesz-KDNP jelöltje, valamint az erdélyi Sógor Csaba is. A dokumentum távolról sem tökéletes, mégis fontos áttörésnek minősítette két szaktekintély is: a budapesti Kalmár Ferenc és a szlovákiai Fiala-Bútora János. Főleg azért, mert először fordult elő, hogy uniós szinten is elismerték a kisebbségek kollektív jogait, kidolgozzák azt az uniós standardot, amelynek érvényesítését számon kérhetik a tagállamoktól. Csáky Pál öt módosító javaslatát is elfogadta a testület, az MKP politikusa mégis tartózkodott a végszavazáskor. Aztán a szöveget, még a hasonló jelentéseket is lefitymáló interjúban magyarázta a bizonyítványát. Szégyenteljes viszont a hivatalos szlovák álláspont, amely továbbra sem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait. Ugyanakkor érvényesnek tekinti a Beneš-dekrétumokat, amelyekből máig a kollektív bűnösség hamis vádja bűzlik. A magyarországi imahét árnyéka Magyarországon is imahét kezdődött, melyen a különböző felekezetű Krisztus-hívők ökumenikus közösségben könyörögnek megbékélésért, a keresztények egységéért. A záró szertartást vasárnap Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert országos főrabbi tartja. Nem tudom, az egyházi vezetők legalább imáikban gondolnak-e arra a több tucat menekültre, akik ezekben a fogvacogtató éjszakákon is katonai sátor alatt dideregnek Körmenden, holott a jól fűthető bicskei menekülttábor üres. A Bevándorlási Hivatal odalökött nekik egy fatüzelésű kályhát, abban bízva, hogy mielőbb átszöknek a közeli Ausztriába. Csakhogy már az osztrák határt is szigorúan őrzik, a minap Németh Zoltán plébános a helyi közösségi házba fogadott be nyolc keresztény menekültet. Mire a helyi templomba járók „Soros-bérencnek” bélyegezték meg őt, azonnali áthelyezését követelve. A pap hiába várja a támogatást vagy legalább az állásfoglalást felettesétől. Pedig nemrég éppen Erdő Péter a Magyar Püspöki Kar nevében levélben biztosította Ferenc pápát, hogy követni fogják a felhívását és segítenek a rászorulókon. Dániel, nagyapja követője A 92 éves korában nemrég elhunyt Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspökről nevezték el azt az emlékparkot, amelyet az elmúlt héten avattak fel Munkácson a hitükért meghurcoltak tiszteletére. A névadó személyiséggel éppen két évtizeddel ezelőtt Budapesten készítettem életem egyik legemlékezetesebb interjúját. Másfél óra alatt egyetlen kesergő, netán önsajnáló szót sem ejtett ki. Egyik közös ismerősünktől tudom, hogy 1949-ben a szovjet titkosrendőrök verték ki a fogait, és kínozták meg. Csak azért, mert keresztyén és magyar. Majd hét évre az egyik kazahsztáni gulagra zsuppolták. Beszélgetésünk során elmondta: ott is azzal biztatta sorstársait, hogy ne adják fel, mert Isten ad erőt a szenvedés elhordozásához. Legtöbben dühödt káromkodással, néhányan csüggedt legyintéssel reagáltak. De 1954-ben már mintegy százan - protestánsok, katolikusok, pravoszlávok, baptisták, zsidók és néhány hitetlen is - egy vályogvető gödörben együtt imádkoztak hús- vétkor. Az utolsók között szabadult, aztán a szülőföldjén folytatta e világi misszióját, amelyre az újabb súlyos megpróbáltatásoknak kitett kárpátaljai magyarságnak nagy szüksége volt. És van. Megadatott neki az is, amiért idős korában oly sokat fohászkodott. Dániel, az egyik unokája immár ugyancsak lelkipásztorként, nagyapja életművének szellemében erősíti tovább híveinek hitét és reményét.
