Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-07 / 283. szám, szerda
www.ujszo.com I 2016. december 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nyilatkozat mit sem ér A törvény és az igazságosság közötti elviselhetetlen ellentmondás F ico nyilatkozatban hajlandó elítélni a mečiari amnesztiákat, eltörlésük szóba sejönaSmemél. Kevés dolog kerül annyiszor a parlamenti képviselők elé, mint a mečiari amnesztiák. Michal Kováč volt államfő ennek ellenére nem élte meg azok eltörlését, a képviselőket az ENSZ közgyűlés határozata is hidegen hagyta, amely kimondta, hogy az államhatalom képviselői és az irányításuk alá tartozó személyek ne kapjanak amnesztiát. Az igazságtétel dilemmájáról nemzetközileg elfogadott radbruchi formula sem hatotta meg a képviselőket, amely szerint az írott jogot jogtalannak kell tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás oly elviselhetetlen mértéket ölt, hogy az igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia. Mégsem szögezhetjük le, hogy csak a politikusok tehetnek arról, hogy nem lett megbüntetve az állami terror, mert nem szabad megfeledkezni a bírók „érdemeiről”. 2002-ban a járási, majd a kerületi bíróság is elutasította a vádemelést azon személyek ellen, akik az elnök fia elrablásának megszervezésével és végrehajtásával gyanúsíthatok. Az Alkotmánybíróság második szenátusának döntésére hivatkoztak, az is igazságtalan lenne tehát, ha nem említenénk meg Tibor Šafárik és Ľubomír Dobrík alkotmánybíró nevét, akik szintén elévülhetetlen érdemeket szereztek az igazságtalanság fenntartásában. A háromtagú szenátusban a harmadik tagot leszavazva felállították a szlovák jogi fajtalankodás rekordját. Šafárik és Dobrík nemcsak visszamenőleges hatályú határozatot fogadott el az egyik gyanúsított (Jaroslav Svéchota) érdekében, amit addig és azóta sem tett meg egy szenátus sem, hanem a határozatot alkotmánysértő módon további gyanúsítottakra is kiterjesztette (Ivana Lexa és társai). Ezzel megszüntették a végrehajtói hatalom döntését, amihez az alkotmány alapján nem volt joguk. Elismert alkotmányjogászok csapata adott ki nyilatkozatot (Valko, Trimaj, Mathem, Prusák, Orosz, Drgonec, Kresák, Lipšic) arról, hogy ezzel Šafárik szenátusa „a társadalmat és a jogrendet az 1989 előtti időkbe, a jogfosztottság és a hatalommal való visszaélés korába lökte vissza”. Pusztán azért, hogy az emberrablásért senkit ne lehessen felelősségre vonni. De ez nem minden. A járási, majd a kerületi bírósági eljárás megindításának elutasítása miatt Milan Hanzel főügyész három panaszt tett. Ezekről a Legfelsőbb Bíróság döntött. Kettőnél Štefan Hara- bin volt a szenátus elnöke, a harmadiknál a tagja. Hogy hogyan döntöttek, nyilvánvaló: soha senki nem került bíróság elé az ügyben. Hogy a képviselők nem éreznek késztetést arra, hogy igazságot szolgáltassanak, az csak a szégyen egyik fele. A másik fele az egész igazságszolgáltatási rendszeré. Ezért már két évtizede fennáll ez a szélsőséges állapot, és nem lehet egy olyan nyilatkozattal elintézni, hogy „az igazságszolgáltatást megakadályozták a mečiari amnesztiák”. A szerző a Trend hetilap kommentátora Itexit (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Thatcher Párizsban GÁLZSOLT F ranciaország Colbert hazája és nem Adam Smithé, itt a baloldali etatizmusnak van nagy hagyománya, nem az angolszász szabadpiaci liberalizmusnak. Ha valakit thatcheristának titulálnak, az komoly sértéssel ér fel. A francia jobboldal most mégis egy olyan politikust indít az elnökválasztáson, aki büszkén vallja: „szeretem, ha madame Thatcherhöz hasonlítanak”. Francois Fiiion, a republikánusok előválasztását nagy meglepetésre megnyerő elnökjelölt a cáfolata szinte minden sztereotípiának, ami a francia politikáról - nem feltétlenül megalapozatlanul - bennünk élhet. Mert a francia politikusokat gyakran megérinti a korrupciós botrányok szele, a magánéleti és szexbotrányok, amelyeknek Nyugaton talán itt van a legnagyobb hagyománya. Bár Párizst a dzsihádisták máig a „keresztesek fővárosaként” emlegetik, a gall kakas országa az egyik legszekulári- sabb nyugati állam. Emellett a franciák az államközpontú (etatista) gazdaságpolitika legfőbb híveinek bizonyultak az elmúlt évtizedekben (bár itt nagy a tülekedés a dobogóért), a „szociális vívmányok” és az értük rendezett (nem ritkán minisztereket buktató) sztrájkok, tüntetések listája impozáns... És akkor itt van ez a Fiiion, aki évtizedek óta mozog a politikában, egyre felsőbb szinteken, 2007 és 2012 között (Sarkozy elnöksége alatt) miniszterelnök, és egyetlen korrupciós botrány sem fűződik a nevéhez. Konzervatív, katolikus politikus, példás magánélettel: egy házasság, öt gyerek, sehol egy szerető. Ami a gazdaságpolitikai elképzeléseit illeti: a több mint 3 ezer oldalas munka törvénykönyvét 150 oldalra faragná, a 35 órás munkahetet eltörölve visszatérne a 39 óráshoz, a közszférából 500 ezer embert elbocsátana, hogy csökkentse az újraelosztást és az államadósságot, a nyugdíjkorhatárt pedig több lépcsőben 65 évre emelné. Erkölcsi okokból ellenzi az abortuszt (de nem tiltaná be) és az egyneműek házasságát is, de az ezt engedélyező törvényt sem vonná vissza, csak az örökbefogadás feltételeit szigorítaná. Fiiiont anglofilnek tartják, a felesége is walesi. Summa summarum, eléggé atipikus francia elnökjelölt. És most ő Franciaország és az EU legfőbb reménysége, aki gátat szabhat a populizmus további térhódításának, értsd, megállíthatja a nemzeti frontos Marine Le Pent a 2017-es elnökválasztás második fordulójában. És megállíthatja országa további gazdasági hanyatlását. A Putyinnal szembeni engedékenységét kivéve megállapításai helytállók és receptjei szükségesek, a kérdés csak az, hogy mit szólnak ehhez a francia választók és (ha elnökké választják) az utca. Mert Fiiion saját bőrén tapasztalta, hogy a szakszervezetek, a tüntetők és a baloldal hogyan tudja elszabotálni, illetve visszacsinálni az összes szükséges piaci reformot. Szociális és munkaügyi miniszterként és miniszterelnökként egyaránt. De most valami megváltozhatott. A regnáló elnök, Hollande-ot épp azzal az illúzióval választották meg, hogy nincs szükség reformokra, megszorításokra, minden mehet tovább a régiben. Most, 4 százalékos támogatottsággal bejelentette, hogy nem indul másodszor az elnöki tisztségért... Az Ipsos MÓRI közvélemény-kutatásában a 25 megkérdezett országból francia földön mondták a legtöbben (sokkoló 89 százalék), hogy rossz irányba mennek a dolgok. Fiiion és Le Pen mellett egyelőre a harmadik esélyes jelölt az az Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter, aki a baloldali kormányban akart liberális reformokat megvalósítani, majd a kormányt otthagyva mozgalmat alapított. Szóval, lehet, hogy tényleg változóban vannak a dolgok, csak az a kérdés, elég lesz-e ez Le Pen ellen, és hogy az EU kibúja-e addig (még öt hónapig) egyáltalán. FIGYELŐ B ár az oktatási kérdések megvitatása volt a magyar-magyar párbeszéd fő célja, azóta mégis mindenki azt találgatja, hogy az MKP és a Híd hogyan működik együtt a későbbiekben. A két párt más-más motivációkat láthat az egyeztetések folytatására, a folyamat megakadása, lelassulása, vagy fel- gyorsulása pedig elsősorban a szlovák belpolitikai fejleményektől függ. Az utóbbi évek fejleményei, a párbeszéd megszűnése rámutatott, hogy a pártlogikának, az egyezkedésnek kevés köze van az összefogás gondolatához, annál több a hideg logikához. A Hídnak eddig minden alkalommal bevált a különutas forgatókönyv, mindig átugrotta a parlamenti küszöböt, igaz, a 2010-es választáson kívül mindig a várakozásokat alulteljesítve. Most a kormány része, a Sieť lemorzsolódása után erősebb pozícióban, mint a valós támogatottsága. A Hídnak vannak ugyanakkor problémái, a szlovák bázis körében hitelességi problémákkal küszködik, de ami ennél is fontosabb, a helyi beágyazottsága továbbra is gyenge. A Híd a jövő évi megyei választásokon (csakúgy, mint négy éve), elsősorban a koalíciókötésre összpontosít majd, a kérdés az, hogy kivel és „mennyiért”- azaz lehetőleg nem túl drágán. Az MKP számára nem a régiók jelentik a gondot, viszont súlyos teher a parlamenti képviselet hiánya. Ha nem tudja elhitetni szavazóival, hogy van értelme rá voksolni, akkor nem tudja növelni a szavazóbázisát, illetve a megtartása is kérdéses. A felmérések is igazolják a stagnálást. Tehát van értelme együttműködésről beszélni, különösen akkor, ha - mint azt a magyar-magyar fórum után látni - a közvélemény döntő része elfogadná ezt. Tehát mind a két párt akarhatj a az együttműködést, de más-más motivációtól vezérelve tehet gesztusokat. A Híd viszont most rövid távon gondolkodik, az MKP számára ellenben akkor van értelme a közösködésnek, ha hosszú távra szól. Egyetlen találkozó nem elég arra, hogy kialakuljon a kölcsönös bizalom és a megfelelő légkör. Folyamatos egyeztetésekre van szükség és főleg valamiféle írásos szerződésre, de ettől mindkét párt ódzkodhat - már csak azért is, mert alkupozícióik nagyban függnek attól, mennyire stabil a szlovák politika és a kormány. Minél j óbban működik a Smer-SNS-Hídtrió, annál biztosabb, hogy kitölti a négy évét, ebben az esetben pedig a Híd (amely tényleges erején meghaladó pozíciókkal rendelkezik) biztonságban érezheti magát, és semmi nem kényszeríti hosszú távú alkukra. A megyékben azonban ettől függetlenül is szívesen egyezkedik. Az idő ugyanakkor az MKP ellen dolgozik, hiszen minél inkább megmutatkozik, hogy a párt önmagában nem túlságosan életképes, annál égetőbb problémaként jelentkezhet a szövetséges keresése. Csapás a közép-európai nacionalistáknak Az osztrák államfőválasztás eredménye csapás a középeurópai jobboldali nacionalisták számára - állítja a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap. „Sokan, mint például Orbán Viktor magyar miniszterelnök, már azt rajzolgatták, hogy új tengelyt alakítanak ki, amely átveszi a kezdeményezést az Európai Unióban. Abban az unióban, amelyet nem akarnak szétszedni, csak a saját szükségleteikhez hozzáigazítani” - olvasható a tekintélyes napilapban. Az újság szerint az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) számára új lehetőség nyílik a 201 8-as parlamenti választáson. Bár az FPÖ önmagában a legnépszerűbb párt Ausztriában, most nehezebb lesz a dolga. Olyan többségről, mint amilyennel a párt nagy példaképe, Orbán Viktor vagy a lengyel Jaroslaw Kaczynski rendelkezik, most csak álmodhat. „Azt azonban semmi sem gátolja, hogy Orbánnal és Kaczynskivel nekikezdjenek a nacionalisták internacionáléjának kiépítéséhez. Biztos, hogy örömmel fogadják köreikben Miloš Zeman cseh államfőt, aki előszeretettel tiszteleg Norbert Hofer vesztes elnökjelölt barátjának szerepében” - írja a lap. Bár bizonyos értelemben pirruszi győzelemről van szó, a megismételt osztrák elnökválasztás eredménye fordulatot jelent az utóbbi időszak politikai tendenciáiban. „Ez az eredmény jelzés, hogy a frusztráció nem terjed úgy, ahogy a dominók dőlnek” - véli a konzervatív újság. Míg Hofert saját pártjának szavazói támogatták, addig Van der Bellen mellett az összes többi párt szavazója állt ki, ami azt mutatja, hogy a Szabadságpártnak esélye van a sikerre a következő parlamenti választáson. (MTI) Együttműködés-keringő
