Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-26 / 274. szám, szombat

[20 SZALON ■ 2016. NOVEMBER 26. www.ujszo.com Zuzana Hlávková A külügyminisztérium fiatal exalkalmazottja alaposan felkavarta a hazai politika állóvizét. Blogjában beszámolt arról, milyen gyanús körülmények között készültek a tárcánál az EU-elnökség prezentációjára szánt rendezvények, amiről a miniszter is tudott. Miroslav Lajčák tagadja, hogy bármiben törvényt sértettek vagy tisztességtelenül jártak volna el, ám semmilyen dokumentumot nem mutatott fel, ami ezt alátámasztaná. A miniszterelnököt annyira felbosszantotta az Evka-ügy néven elhíresült botrány, hogy az azt firtató újságíró­kat mocskos, szlovákellenes prostituáltaknak nevezte, s kijelentette, a cél a szlovák EU-elnökség lejáratása. Tény azonban, hogy az - mármint a szlovák elnökség - most kapta talán a legnagyobb reklámot, hiszen Fico kijelentése bejárta a külföldi médiá­kat is, így az Evka ügynökség különle­ges megrendeléséről a határokon túl is tudomást szerezhet­tek. (czk) (Fotó: SME) FEJLŐDŐ GYÁR Egyre igényesebb feladatokat teljesítenek 0 Eredmé­nyeiket százmilliókkal mérik • Szocialista munkabrígá- dok az élen # Fejlődik a gyár, gyarapszik a dolgozók szakmai tudása varosa pfllßk (FííakovoJ S Wrét. a tÉui ÍJíFe is kvitté halódik tSrrfJf *Vrói vekszik. Ez eZJfr, Bgyre ™ áliandóan Jjj»*« « ma­kollektívának kSlľ'"“5' “ "lév fennáll/ r ' ,ö> m“ly «ok ellenére fi telw,fékossá­lervfeladatóSr"1 ^ Amint tátink „ csodálom a kill,, fész'eget, 'esős ievL„^ľ^b,'niiSyoljl) íz. vonalú teás és kňV,' kecses kfit- Meglop nz n uTkÉS/letG- amellyo, vlkor £ ^nnyedség> \°9 Hona, Mihál,, Gtía lolyával „foJvisz/“ ämöke pisz­,™"C0. nz Ziétj fínes 20­lár Mária, El Plh vagy BnsébJt n„na’ Kor°n- eosetjo rajzai,a T'Z Anna tr,'ínydíszeket a, - kíilönlrözó ?rl«ádiagok ' huvnJ8y0S kc2ű ooo koron« S , mintegy zítenok. ®rte*u árut ké­Bóíii Erzsébet és Zagyi Rózsa a kész teáskannákat ellenőrzi (A szerző felvételei) 1977. november 9. '.äs»:« c7nvietunlô Minis*" A. hétlön srunécsának ®ssô A [felelőit érkeze t ”®s“'nf„esm AH«* jOlótéren Harriman, az E«y t0. nok kmQ*ymlni8zterh*lyt^ _ /ábbl hivatalos szeméiy>s«5 tÄÍlkolan e következőket mondotta a repülőtéren: . és n. Sí, A szov)et koTOányna^ Mlnlszt8t. Hruscsovnak, a Szó 5 ‘ blíasáb61 ér­A szoviet nép «f^^fn&kfenek nép gy4sz*han « ü A SzoV|etuniő- traglkus hal® * ^snimíérüt ismerték ban mint n»gY *na™;®eJték öt Ezt jchn Kennedy t é )t w hogy a tiszteletet azzal étdenwtte^K^ of. a vitás kérdések ™ ® megértés szágok közötti k . Őszinte megszllárdUására r tolrnŔcsolni ai részvétemet akarom az Egye. trusssagt* *• ­sgész amerikai népnek. 1963. november 26. ÍGY irtunk mi levetezüink írják SIKERREL TELJESÍTI Mnrcel­háza (Marcelová) lakossága a Nemzeti Front választási prog­ramjában foglalt feladatokat. Ezt bizonyítja u napokban át­adott 4,5 kilométer hosszú gáz­vezeték Is. A szükséges szere- lömunkálatok után közel 80 családnak biztosítanak gázt. A községben ez év végéig szeret­nék befejezni a gázvezeték épí­tésének második szakaszát, melynek hossza 5,5 kilométer lBSZ Zerncnrácz Iván 1977. november 9.-IMSZ0 VEGYES HÍREK • EvI 00 millió darab szappan készül a legnagyobb moszkvai illáiwrgy'r- bnn a „Szvoboda"-ban, nem kevesebb, mint 50 különböző változatban. Tizen­nyolc mi'Hó tubus arckrém, 35 millió tubus fogkrém és egyéb vitamini >s és gyógy krémek milliói egeszi'.ik ki ezt a képet, mely egy kis fogalmat ad a Szovjetunió hygiéniájának tőkéié.es­ségéről. Es a Szvoboda csak egy gyár a sok többi közölt, amely ek hason ó arányban látják el az ott dolgozók köztisztasági Igényeit. 1949. november 12. A HÉT SZEMÉLYISÉGE |^y yy yy |yy |y j^y yy jjy yy ^ ^y yy yy yy yy ^y yy J Ha a legnépszerűbb szlo­vák női nevet keresnénk, bizonyosan az Evka nyerné a versenyt. Bár feltételezhet­jük, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter manapság hallani sem akar róla, csakúgy, mint a Zuzana keresztnévről, amely már a rémálmaiban is biztos előbukkan. Zuzana Hlávková, hivatalának fiatal alkalmazottja ugyanis rende­sen megbonyolította Lajčák életét, amikor nyilvánosságra hozta kétségeit a szlovák EU-elnökséggel összefüggő rendezvények ádáthatadan finanszírozásáról. Van itt egy optimizmusra okot adó momentum: még mindig akadnak olyan fiatalok, akiknek fontos az erkölcs és a tisztesség. így furának vélik, ha a minisztériumban egyszer HÉT ESEMÉNYE csak valahonnan felbukkan egy televízió volt igazgatója, s a fontos külpolitikai téma prezentálását egy túlárazott mediális show irányába tolja. S teszi mindezt egy addig ismereden ügynökség szárnyai alatt. A tény, hogy Lajčák dip­lomataként - hiszen valójában az is -, Fico pedig úgy reagált, mint... Fico, világosan jelzi, ki lehet sárosabb az ügyben. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök a legnehezebb kalibert húzta elő, s az újság­írókat, persze csak némelyikü­ket, „mocskos, szlovákellenes prostiknak” nevezte. Ezért a szóbeli agresszivitásért, s persze Lajčák passzivitásáért és pártbeli lojalitásáért is nagyobb és sokkal fájóbb árat fizetünk majd, mégpedig az EU iránti bizalom csökkenése formájában. A külügyi tárca egyébként még felméréseket is csináltat arról, miért hajlik el a szlovákok támogatása Brüsszeltől Moszkva felé. Nos, pontosan azért is, mert „valaki” még azt a pár ezret is lenyúlja, ami az elnökségből kifacsarható. És azért, mert a válogatott tetteket még válo- gatottabb szótárral kell vasalni. Úgy tűnik tehát, az Evka-ügy ádámkosztümben tárta elénk a szlovák valóságot. A hét külföldi eseménye az, hogy miközben mi a legna­gyobb nyugalommal arról elmélkedünk, jó-e, ha szerte a térségben és hamarosan akár Nyugaton is kimondottan Putyin-kompatibilis politiku­sok veszik át az ügyek intézését, addig Moszkva a legnagyobb nyugalommal Basztyion típusú rakétarendszereket telepített a kalinyingrádi térségbe, közvetlenül a lengyel és a litván határra. A politikai miheztar­tásuk végett, nyilván, hiszen azt az érvet nehéz komolyan venni, hogy a Kreml valóban fenyegetve érzi magát az „orosz határ közelében tapasztalható növekvő NATO-jelenléttől”, valamint az amerikai rakéta­védelmi rendszerek - egyelőre jegelt - telepítésétől. Az új rendszer 450 kilométeres hatótávolságú robotrepülőgé­peket bocsát a levegőbe, amiket „tengeri és földi célpontok ellen egyaránt be lehet vetni” - jaj, de praktikus. Érdemes tehát jóban lenni az agresszorral, szól az üzenet, mert ha nem, mi is bármikor lehetünk Krím, amit a világ azóta simán elfelejtett. Legalább erre emlékezzünk. * * * A hét magyarországi eseménye minden kétséget kizáróan az volt, hogy az LMP és a Fidesz különalkujának köszönhetően a parlament meg tudta választani az Alkotmánybíróság (Ab) négy új tagját. Függetlenül attól, hogy jó és kompetens szakértőkről van-e szó (ezt azért ne vonjuk kétségbe), az ökopárt ezzel a lépéssel új minőséget vitt az autokrata hatalom és béna kacsa ellenzékének viszonyába: MÁRIUS KOPCSAY a SME publicistája lehet együttműködni, ha a haza érdeke ezt kívánja. De ezt kívánja-e a haza? Nehéz ügy. Az AB-t jelenlegi formájában maga a Fidesz törvénymódo­sította béna kacsává, és ezen sajna ez a négy ftiggeden ember sem változtathat. Holott közös érdekünk, hogy legalább ez a fék, illetve ellensúly normálisan működjön. Akkor ez most értelmeden kollaborálás, ahogy a balos ellenzék mondja? Vagy konstruktív ellenzékiség. Akár­hogy nézzük, még hátravan az, hogy az LMP értelmesen és beláthatóan elmagyarázza, volt-e ennek bármi értelme. SERES LÁSZLÓ a HVG publicistája

Next

/
Oldalképek
Tartalom