Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-12 / 263. szám, szombat
18 SZALON ■ 2016. NOVEMBER 12. www.ujszo.com Megkockáztatom a kijelentést, hogy nélkülünk akkoriban nem jelenhetett volna meg az Új Szó. Végső soron tehát számunkra nem volt skizofrén az új helyzet, hanem sokkal inkább hatalmas megköny- nyebbülést jelentett.” Akárhogy volt is, tény, hogy az Üj Szónak sikerült megőriznie a hitelét az olvasók szemében, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy fenn tudott maradni. Ezt azonban akkor még senki sem tudta. Értelemszerűen felmerült, hogy az új kezdet szellemében a lap új nevet választ. „Több variáció is volt, például a Magyar Hírlap, ez azonban már létezett Magyar- országon” - mondta el Szilvássy. Végül az olvasókra bízták a döntést. „1990-ben készíttettünk egy felmérést arról, vajon az olvasóink hogyan fogadnák a név- változtatást. A megkérdezettek 80%-a elutasította az átnevezést. Ezenkívül rengeteg olvasói levelet kapott a szerkesztőség akkoriban, melyek zömében nagyon támogatók voltak.” Az viszont egyértelmű volt a lap új vezetősége számára, hogy párt- független médiumként kívánja folytatni. Ebben - paradox módon - a kommunista párt is segítségére volt. ,Akkoriban nagyon kevés volt az újságpapír, ráadásul két új lap: a Verejnosť, és december 15-től a Nap is megjelent. Ezért az újságnyomó (rotációs) papírt el kellett osztani köztünk, amit a kormányhivatal egyik bizottsága végzett. Látva az új helyzetet, a pozsonyi pártközpont önként »lemondott« rólunk, hogy a Pravdának minél több papír jusson.” Hogyan sikerült az Új Szónak mégis megjelennie? „Ebben nagyrészt Varga Sándor kor- mányalelnök, és Szigeti László, a VPN vezetőségi tagja volt segítségünkre, akik figyeltek arra, hogy nekünk is jusson papír.” A kapitalizmus sem fenékig tejföl 1990 elején a szerkesztőség és a kiadó képviselői Szilvássy Józsefet választották meg főszerkesztőnek. Az új vezetőség a függedenséget tűzte ki legfőbb céljául mind párt- politikailag, mind szervezetileg. Úgy döntöttek, nem akarnak tovább a Pravda kiadójához tartozni, ezért kiváltak, s megalakították a Vox Nova kiadót. Ehhez azonban meg kellett szerezni az Új Szó kiadói jogát. „Ebben a már említett Szigeti László mellett sokat segített Ján Čarnogurský akkori miniszterelnök” - emlékszik visz- sza Szilvássy. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy a jogalanyiság önmagában nem elég, szükség van egy tőkeerős partnerre. „Mivel jó kapcsolatom volt a Mladá fronta Dnes és a Národná obroda vezetőivel, úgy döntöttünk, nem külön, hanem velük együtt keresünk befektetőt. Abban egyetértettünk, hogy tőkeerős hazai befektető nincs, vagy ha van, az nem pártsemleges. Ugyanezen okok miatt magyarországi befektetőt sem akartunk. így maradt a külföldi partner, amely végül a francia Hearsant vállalat lett. Azt persze akkor nem sejtettük, hogy a cég leáldozóban van” - árulta el a volt főszerkesztő. Az első hideg zuhany akkor ért bennünket, amikor befektetésként a cég régi, Franciaországban kiselejtezett faxokat és számítógépeket küldött a szerkesztőségbe. ,Akkor döbbentem rá először, hogy bizony, a kapitalizmus sem fenékig tejföl.” maradt meg a szavaknál. Amikor a Varsói Szerződés „baráti” csapatai megszállták Csehszlovákiát, hogy megvédjék a szocializmust, Miklósi tagja volt annak a csapatnak, amely a lap rendkívüli kiadásait készítette, amiket később illegális kiadványoknak minősítettek. „Úgy készült a lap, hogy a Pravda nyomdája udvarán ott állt a tank, hogy ne lehessen onnan kivinni az újságot. Ezt úgy játszottuk ki, hogy a liftaknán keresztül a másik ház tetejére vittük a frissen nyomott Új Szókat, ahonnan lifttel le lehetett menni. Itt már várt az autó, és vitte ki a lapot.” Ez természetesen nem maradt következmények nélkül. Az úgynevezett normalizáció az Új Szót sem kerülte el. 1970-ben a körzeti pártszervezet kiadta az utasítást, hogy nyolc embernek mennie kell a szerkesztőségből. Köztük Miklósinak is, aki ezek után még egy üzemi lapnál sem tudott elhelyezkedni, mert az Új Szó-s elvtársak elhajlónak, megbízhatadannak „káderezték”. Hogyan tudott 1990-ben mégis visszatérni a laphoz? ,A döntés nem volt könnyű. Amikor 1989 decemberében felhívtak a szerkesztőségből, és meghívtak egy szerkesztőségi fórumra, még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán elmegyek-e. Többszörös telefonálgatás után az ugyancsak elbocsátott kollégákkal- Zsilka Lászlóval, Ozoray Katalinnal, Szűcs Bélával és másokkal- úgy döntöttünk, elfogadjuk a meghívást.” Ezen a találkozón az Üj Szó hivatalosan is bocsánatot kért az 1970-ben elbocsátott munkatársaktól, egyúttal felkérte őket a további együttműködésre. A szlovákiai magyarság mindenese Pártoktól távol A rendszerváltással egy időben megalakult a hazai magyarság politikai képviselete is, mindjárt három párt formájában. Miként viszonyult ehhez az Üj Szó? ,A pártfüggedenség nevében igyekeztünk egyforma távolságot tartani a három párttól, ami szerintem sikerült is valamennyire. Persze, a szerkesztőségben akadt - nem is egy - kolléga, aki valamelyik párthoz közelebb állt, azt azonban el akartuk kerülni, hogy bármelyikük oldalára billenjünk túlságosan, s ismét a pártpropaganda részévé váljunk.” dolgozik vagy tanul, az utóbbiak közül szinte senki sem akar hazatérni, új otthonukban akarnak családot alapítani. Akik idehaza maradtak, iszonyú erőfeszítéssel, kevés bérért igyekeznek talpon maradni. Mindez nyugtalanító tény.” Az elbénázott történelmi lehetőség Vajon ennyi év távlatából van-e valami, amit a lap vezetőjeként másként tett volna? Szilvássy elsősorban az új kiadó keresése során megmutatkozó naivitást emeli ki. „Egyértelműen hiba volt a francia Hearsant kiadóval szövetkezni. A párt az utolsó percig hitte, a rezsim fenntartható (Fotó: TASR-archívum) De vajon lehetséges-e a teljes kiegyensúlyozottság, az egyforma távolságtartás három párt viszonylatában? Szilvássy szerint annyiban igen, hogy az Új Szó igyekezett egyforma mértékben tájékoztatni, szükség esetén egyformán kritikusnak lenni mindhárom párt irányában. „Igyekeztünk valóra váltani szakmai elhatározásunkat, mely szerint a szlovákiai magyarságot szeretnénk szolgálni, nem pedig valamilyen pártot kiszolgálni. A szerkesztőség túlnyomó része - jómagam is - a szlovák-magyar együttműködés híve volt, és azt gondoltuk, csak a többségi nemzet demokratikus erőivel való együttműködéssel lehet eredményeket elérni. Ezért volt rokonszenves számunkra a Függeden Magyar Kezdeményezés, amely a VPN-nel működött együtt.” Szilvássy József rövid megszakításokkal 11 évig vezette az Üj Szót. Hogyan tekint a bársonyos forradalom óta eltelt időszakra? „Úgy gondolom, a szlovákiai magyarság túlnyomó része nem éli meg sikertörténetként az elmúlt 27 évet. Nem az előző rendszert sírják visz- sza, hanem csalódottak a jelenlegi állapotok miatt. Sokuk szociális helyzete ugyanis rosszabb, mint az elmúlt rendszerben volt, ráadásul az embereket egyre jobban nyomasztja az elharapódzó korrupció, amely az élet valamennyi területén jelen van. A bársonyos forradalom mostohagyermekei főleg a fiatalok. Uniós méretekben és idehaza is aggasztó a pályakezdő és nem sokkal idősebb fiatal munkanélküliek aránya, nálunk pedig az elvándorlása. Csaknem minden barátom és ismerősön gyermeke külföldön (Új- Zélandtól Anglián át Ausztriáig) Jobban utána kellett volna nézni a cég hátterének, de hát ki tudta ezt akkor? Végül szerintem a függetlenséget szavatoló tulajdonosokhoz került a lap.” A másik mulasztás Szilvássy szerint akkor történt, amikor eldőlt, Csehszlovákia szét fog esni. „1992 őszén kétségbeesetten néztük Csehszlovákia kettészakadását, amit nem óhajtottunk, s azt többször meg is írtuk. Viszont megfeledkeztünk arról és nem is ösztönöztük a politikusainkat arra, hogy ha már önálló Szlovákia születik, akkor kisebbségi jogokat, legalább kulturális autonómiát követeljünk. Máig úgy vélem, akkor ott volt a történelmi lehetőség, amelyet elbénáztunk, főleg a politikusaink, de azért publicistákként mi is.” A jövőt illetően Szilvássy szerint fontos, hogy az Új Szó megmaradjon hiteles véleményformáló lapnak, és megőrizze közéleti kritikus hangvételét. „Egyben azt is hangsúlyoznám, hogy soha többé ne legyen az Új Szó párdap.” 20 évig illegalitásban Miklósi Péter újságíró huszonnégy éves volt, amikor 1970-ben távoznia kellett a laptól, az 1968-as prágai tavasz, majd a szovjet megszállás során kifejtett tevékenysége miatt. Húsz éven át nem jelenhetett meg az Új Szóban, még fizikailag sem, mert a szerkesztőségbe sem engedték be. „Ez annak a következménye volt, hogy a Dubček nevével fémjelzett reformkommunizmus híve voltam, s ennek szellemében írtam a kommentárjaimat” - emlékezett vissza a csaknem ötven évvel ezelőtt történtekre Miklósi. Meggyőződésében nem Végül Miklósi 1990 nyarán tért vissza a szerkesztőségbe, ahol hamarosan főszerkesztő-helyettes lett. „Nincs bennem keserűség az Új Szóval szemben. Igaz, hogy egész más lett volna a kifutásom, ha nem veszik el az a húsz év, amikor a Csemadokban kellett dolgoznom, és csak álnéven írhattam a Hétbe, ennek ellenére az Új Szó nekem tulajdonképpen az életem, hiszen ott kezdtem, s az együttműködés a mai napig folytatódik” - mondta el Miklósi, aki nagyon fontosnak tartja, hogy mindennek ellenére az Új Szó megmaradt. „Az Új Szó ugyanolyan »mindenese« a szlovákiai magyarságnak, mint kulturális téren a Csemadok.” Miklósi szerint ebben nagy segítségére volt a lapnak a kiépített előfizetői hálózata. Egyebek mellett ennek is az eredménye, hogy. nem tudott a piacon megkapaszkodni egy másik magyar nyelvű napilap. Az Üj Szó kilencvenes években betöltött szerepét Miklósi pozitívan értékeli. ,A mai helyzettől eltérően az Üj Szó elsődleges információ- forrás volt a szlovákiai magyarok számára, ezért nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a lehető legtöbb információt közöljük. Arra is ügyeltünk, hogy higgadtak maradjunk, ami a korai kilencvenes évek túlfűtött hangulatában, az erősödő mečiarizmus és magyarellenesség közepette nem mindig volt köny- nyű feladat. Ebben a hangnemben próbáltuk meg megjeleníteni a szlovákiai magyarok gondolkodását és érdekeit. Azt gondolom, ebben sikeresek voltunk. Én személyesen tehát örülök annak, hogy az Új Szó megmaradt, s be tudta tölteni ezt a szerepet a demokráciaépítés kezdetén.” Czajlik Katalin A győztes (ek) mindent visz(nek) Az elnökválasztás ismételten bizonyította az amerikai társadalom mély megosztottságát. Bármelyik jelölt győzelmét az ellentábor apokaliptikus színekkel festette le; ennek megfelelően az érzelmek a szokottnál is hevesebbek voltak. M egtörtént, amire kevesen számítottak a Republikánus Párt jelöltje kerül 2017. január 20-án a Fehér Házba, a párt megtartotta a Kongresz- szus mindkét házában - a Szenátusban és a Képviselőházban - a többségét, és az új elnök, Donald J. Trump lehetőséget kap arra, hogy legalább egy bírát jelöljön a Legfelsőbb Bíróságba. Mivel a testületben jelenleg egyensúly van a liberális és a konzervatív ideológia felé hajló tagok között, a majdan kijelölt kilencedik bíró a mérleg nyelvét játszhatja - mégpedig a konzervatív oldal javára. Elképzelhető, hogy további egy vagy két bírót is kinevezhet Trump elnök a hivatali ideje alatt, men a jelenlegi tagok közül ketten,is elmúltak nyolcvanévesek. Mindez azt jelenti, hogy egy stabil konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság hosszabb időre, egy vagy akár két évtizedre is meghatározhatja a felmerülő társadalmi és morális kérdésekben az ország irányultságát. Donald Trump a republikánus többséggel a törvényhozásban át tud vinni olyan törvényjavaslatokat, amelyek részben vagy akár egészében visszafordíthatják elődje, Barack Obama törvényhozási eredményeit. Röviden: a november 8-i elnök- és kongresszusi választások ténylegesen mérföldkövet jelenthetnek az Egyesült Államok 21. századi történelmében. Bárki, csak ne Hillary Természetesen, az amerikai és a világpolitika iránt érdeklődők többségét az a kérdés foglalkoztatja, miként alakult ki ez a helyzet. A kongresszusi választások a háttérbe szorultak, legfeljebb az volt a kérdés, hogy a demokratáknak sikerül-e négy újabb helyet szerezve visszanyerni a többséget a Szenátusban. Ez nem sikerült, arra pedig ANKÉT Németh Ilona képzőművész, egyetemi tanár Az amerikai választások eredménye rendkívül elkeserített. Úgy gondolom, ezzel most mindannyian vesztettünk. Az USA választói inkább szavaztak bizalmat egy szélhámos, intoleráns, macsó valóságshow- hősnek, mint egy tapasztalt, művelt természetesen nem makulátlan, női jelöltnek. Inkább egy férfinak - úgy tűnik, bármilyen férfinak. Számomra a választási eredmény az elmúlt évek legnagyobb csalódása, és nem vigasztal „a minél rosszabb, annal jobb" ígérete a társadalmi igazságosság megteremtéséért. Úgy gondolom, ez az eredmény a demokrácia veresége. Napjaink politikai eseményei arról beszélnek, hogy valamit nagyon elrontottunk. A szélsőjobboldal előretörése, a kirekesztés, a rasszizmus és a homofóbia megerősödése, a populizmus és az autokrácia visszatérése, az antiszemitizmus fellángolása mind-mind arról árulkodnak, hogy a széles tömegek elvesztették a demokráciába vetett hitüket. A politikai és gazdasági elit kapzsisága és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése magával hozta a populizmus megerősödését, amelynek semmilyen eszköz sem túl drága a hatalom megtartásáért. Az emberek azt kapják..., amit sugalltak nekik. Sokan azt állítják, hogy a nők emancipációjának kérdése már régen túlhaladott, megoldott. A mostani eredmény is jól mutatja, mennyire nincs ez így. Tudom, hogy minden egyes nő felelős a saját emancipációjáért, de miért gondoljuk, hogy a férfiközpontú, igazságtalan családi és társadalmi szocializáció nem érinti a nőket ugyanúgy, mint a férfiakat? A nők is és a férfiak is ugyanannak a tekintélyelvű nevelésnek és politikai manipulációnak a hatására döntenek. A patriarchális hagyomány és nevelés, valamint annak következménye, a társadalmi előítéletesség gyakorlata, még mindig - és lehet, hogy egyre inkább - azt mutatja, hogy „csak" nők vagyunk. Putyinnal, Trumppal és a többiekkel millitáns, erőszakos jövő várhat ránk. Én nem ezt akartam. Ugyan minden háború és rombolás után az újjáépítés következik, de nem lehetne ezt ezúttal megspórolni? Vörös László történész
