Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-29 / 252. szám, szombat
16 SZALON ■ 2016. OKTÓBER 29. www.ujszo.com így irtunk mi A SZLOVÁK KORMÁNY TERVEZETE A FÖDERÁCIÓRÓL A tagköztársaságok felelősek & a gazdasági fejlődésért '1^ A Mečiar-kabinet Prágában tárgyal frc™ A Szlovák Köztársaság kormánya tegnapi “lésén egy minisztereKet, hogy a 1990. október 24. % összhangban módosítsák. 1990. október 24. HAVEL RÉSZVÉTELÉVEL Nagygyűlés a Škoda-gyárban (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap látogatást tett Pilzenben. Beszéde elején az államfő felidézte a tavalyi novemberi napokat, amikor a Skoda alkalmazottai is csatlakoztak az általános sztrájkhoz. „Ismét fel kell építeni államunkat. Új alkotmányokat kell írnunk, amelyek igazságosan rendezik a tagköztársaságok, a cseh és a szlovák nemzet s a nemzeti kisebbségek közötti viszonyt* - folytatta. MW*" A kalondai magyar nemzetiségű '% szövetkezeti tagok ^ tiltakozása A kalondai (losonci járás) szövet-1 kezeti tagok túlnyomó része magyar nemzetiségű. Számukra a béke ugyanolyan drága, mint a népi demokratikus Magyarország dolgozói számúra. Ezért a budapesti tragikus eseményekről nagy komolysággal beszélnek. Ma is, amikor közvetlenül a magyar határ mentén fekvő ré- teiken és legelőiken dolgoztak, ezen gondolkodtak. Elhatározták, hogy levelet írnak Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és kormányának. A levélben a következőket írják: A legmélyebb felháborodással elítéljük az ellenforradalmi handák garázdálkodását, mivel tudjuk, Jiogy ez nem a magyar nép akarata. Mi tovább haladunk azon a2 úton, melyen a párt és kormány vezetésével oly gyönyörű sikereket értünk el. 1956. október 28. Négy napig vendégszerepeit Szlovákia fővárosában a Vígszínház társulata. A négy előadáson kívül számos fogadáson, baráti beszélgetéseken vett részt, s így a szó szoros értelmében minden percük „be volt táblázva*. Ennek ellenére mégis találtak arra időt — ha nem is sokat —, hogy a sajtó munkatársaival elbeszélgessenek. Szívesen válaszoltak azokra a kérdésekre is, amelyet olvasóink nevében mi tettünk fel nekik. Ruttkai Éva: ¥f RUTTKAI l-VA Újra meggyőződtem, hogy Pozsony hangulatos, szép város. A belvároson kívül a várban és a Zochová chata környékén jártunk, ahol szemkápráztató sokszínűség és Jőleső nyugalom fogadott. A röpke néhány óra alatt szerzett benyomásaim szerint csinosak és szépen öltözködnek a pozsonyi nők. A divatról én azt tartom, hogy az az Ideális öltözék, ami az emberben jóleső érzést vált ki és Illik alkatához. A mini—maxi „háborúban" nem foglalok állást, itt Is szerintem mindenkinek alakjához és korához kell idomítania ízlését, fin nagyon szeretem az élénk színű öltözéket és a bőrből készült ruhákat, ebből van legtöbb a ruhatáramban. 1970. október 25.--11'1 ....... "'■■"■'ft«™............ L amija Aji Basár í ti A HÉT SZEMÉLYISÉGE Nadia Murád és Lamija Aji Basár Túlélték az Iszlám Állam fogságát, a szexrabszolgaságot, sikerült megszökniük, és most az iraki jazidi kisebbség, illetve a szexrabszolgaság áldozatául esett nők jogaiért küzdenek. A két fiatal nőnek ítélte oda a héten az Európai Parlament a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat. A jazidi kisebbséghez tartozó Nadia Murád és Lamija Aji Basár az iraki Kocho nevű faluban élt családjával. Innen rabolták el őket 2014. augusztus 3-án az Iszlám Állam fegyveresei, miután lemészárolták a falu férfilakosságát. A több mint félmillió lelkes jazidi közösség egy saját monoteista vallással rendelkező etnikai kisebbség Irakban. A kurd nyelv egyik dialektusát beszélik. Az Iszlám Állam ördögimádóknak tartja . __ ^ őket, a közösség tagjaL > ■' “S V it kegyetlenül üldözi, k ^ (MTI, czk) Ht flüHHHHHHHHHE Nadia Murád ffíífffffírfíííííííííífr: yy yy yj WWW A HET ESEMENYE Egyre nyílik az olló. Donald Trump és Hillary Clinton támogatottsága között egyre nagyobb a különbség. Trumpnak, aki tiszta, bocsánat, piszkos bohózattá változtatta az amerikai elnökválasztási kampányt, feltórtaztathatatlanul zuhan a népszerűsége. A demokratikus környezet szennyezettsége azonban megmarad, csakúgy, mint Kodebáék után. A nyilvános szereplés olyan formája, amelyet az ötödik árkategóriához soroltunk, belopja magát a politikába, s annak legitim részévé válik. És csak nagyon nehezen lehet onnan kiűzni még mielőtt kárt okozott volna. Mellesleg, érdekes látni, hogy azok a valódi személyek és troliok, akik az internetes térben az orosz propagandát terjesztik, egybehangzóan Donald Trumpot támogatják. S ha már a propagandáról esett szó, a szomszédos Csehország megmutatta, nem fél a jelenségtől. Chovanec cseh belügyminiszter bejelentette: minisztériumán a jövő évtől működni fog egy csapat, amelynek feladata a hazugságok és féligazságok internetes terjedésének a megakadályozása lesz. Kézírásuk aránylag könnyen felismerhető: a rossz Nyugatról, s az erjedő EU-ról szóló mant- rák ismételgetése, Oroszország dicsőítése, a történelem hamisítása s képtelenségek terjesztése. Mindeközben azt a látszatot próbálják kelteni, hogy releváns, sőt elterjedt nézetekről van szó. Ezt a jelenséget egyszerűen el kell nyomni, mert bomlasztja a politikai közegünket (például felelős az extrémizmus terjedéséért), s elvonja a figyelmet a fontos problémákról. Míg más kérdésekben (menekültválság) a csehek és a szlovákok álláspontja hasonló, az orosz propaganda elleni küzdelemben nem egy csónakban eveznek. A csehek egy lépéssel előbbre, a szlovákok a nulladik pontnál. Egyre nyílik az olló. Bár elvágná már a kimerítő amerikai kampányt. S nálunk bár elvágná a fenyegetések iránti közönyt, s azokat is, akik célzatosan táplálják. MÁRIUS KOPCSAY a SME publicistája Ql :ája KK A hét magyarországi eseménye természetesen nem az, hogy a miniszterelnök személyes strómanja vehette meg a Népszabadságért is felelős céget, hiszen ez hónapok óta közszájon forgott, mint lehetőség, a sokk csak annak a felismerésnek szólt, hogy jó napot, megérkeztünk Kirgizisztán-Alsóba. Nem, a hét híre egyértelműen az, hogy Orbán Viktor a parlamentben elismerte: személyesen is találkozott azzal a Ghaith Pharaon „professzorral”, aki véledenül sem egyetemi prof, hanem sza- údi bankár. És egyben Orbán új budai telekszomszédja, vejé- nek üzletfele, egy hazai kastély tulajdonosa, amúgy az FBI és az Interpol által keresett személy, 2001 tájékán az al-Kaida üzletfele és támogatója. Igen: ez az ember jelenleg a magyar miniszterelnök szomszédja, egy fogadáson jót beszélgettek. Lehet, hogy Orbánnak igaza volt: a migráció tényleg összefügg a terrorizmussal. (És még mindig ő a miniszterelnök) A hét külföldi eseménye természetesen nem az, hogy az Iszlám Állam fegyveresei Pakisztánban megtámadtak egy rendőrőrsöt, és lemészároltak hatvan embert, mert egyrészt már megszoktuk: az ilyen jellegű tömeggyilkosságok csak akkor érik el az ingerküszöbünket, ha jó messze vannak a nappalinktól, ahol a tévé néz minket. Nem, a hét híre egyértelműen az, hogy több mint 80 humanitárius szervezet követelte: Oroszország kerüljön ki végre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, és soha többé be ne tehesse a lábát oda. Az ok persze az a szerep, amit a Kreml Szíriában eljátszik, civilek, kórházak válogatás nélküli lebombázásával. Már így is kész csoda volt, mit is keres ebben a testületben Oroszország, de hát ismerjük az Egyesült Nonszenszt, volt idő, amikor Kadhafi Líbiája elnökölte a tanácsot. (És ma is ott vannak a szaúdiak vagy a kínaiak, szolid emberi jogvédők mind.) SERES LÁSZLÓ a HVG munkatársa