Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-29 / 252. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2016. OKTÓBER 29. i 3 ringós kiskanál. Rubin tea, sárga páragőz. Gondosan rakott kecses tálcák. Törékeny madarak önfe­ledt röpte a valószínűtlenül kék porceláncsésze falán. Titokzatos mosoly a sarokban tanyázó ázsiai lány arcán. Telefonál. Kicsi sza­vak gyöngyöznek szanaszét. A rózsaszín szokatlan árnyalataiban tobzódó virágcsendélet egy dísz­párna gobelinjén. Árnyékok tán­ca a roskadozó italpult alatt. Egy fogas magánya. Dzsessz duruzsol a sarkokban. Furcsa úrhölgy bic­cent a foncsorozott tükörből. n A szalonban fáradt zongora gondol lágy melódiát. Szálkás betűk futnak a falakon. íróasztal. Csillog a politúr a mes­terséges fényben. Csipkés cetlik szanaszét a földön. Szálkás betűkbe sűrített fájdalom. Az oroszlánbar­lang riasztó csendje. Biliárdasztal. Kártyaasztal. Pipereasztal. Kalap, bársony legyező, gyöngyös sze­lence, fodros napernyő. Faliszek­rényben könyvek, sötétkék, bíbor, szürke gerincek, szorítja, nyomja egyik a másikat. A szalonban fá­radt zongora gondol lágy melódi­át. Szálkás betűk futnak a falakon. A nagy mű, igen. Az alkotó rég pihen. Vörös csíkok vonszolnak a labirintusban. Az ördög komédiá­ja. A folyosón farkasszemet néz a pátosz és az irónia. És ott a park. Októbervégi pompa. Rőt, sárga, zöld köntösüket rázogatják a fák. Arany kezükkel intenek. Gázo­lunk a fanyar illatban. Suhognak a levelek. Égbe kapaszkodó férfialak fogad a park végében. Elszántan küzd az örökkévalósággal. N. Tóth Anikó Októberi anziksz Selmecbánya, 1930. Kossuth Lajos tér. 1. A zöld dominál még, de fáradt­nak tűnnek a lombok. Nedves­ség motoz a fűben. Esőtől fényes gesztenyék várakoznak egykedvű­en. Többfordulós lépcsősor visz a templomhoz. Szürke, barnás­szürke kockakövek, támpillérek, mérműves ablakok, kőcsipkék, égnek támaszkodó két torony. Az egyik toronysisakon érckakas ücsörög, nem csikorog élesen. A díszes portál rejtve marad az áll­ványzat, a csüggedt fólialepedők mögött. A főkapu, az oldalajtó zárva. Az egykori bencés kolostor kerengője befogad, a csúcsívek alatt csúcsra jár a jókedv. Az épü­let felújítás alatt, friss vakolatszag, léptek visszhangja gomolyog. Áz építésvezető a refectoriumban a látogatóközpont, konferen­ciaterem tervén töpreng, nem örül a zavarásnak. Az apátság várkapuján libben a szűzanya különös-kék köpenye. Egy szent nevét locsogja a patak, viszi a víz a lustán hömpölygő Garamba a szétfröccsenő szótagokat. 2. A szelíden emelkedő Fő tér hagyo­mányosan négyszögletű. Kétszin­tes házak keretezik három oldalról. Kissé fakó eklektika, a túlélésért küzdő szecesszió. A homlokzatok mögött néma múlt. Knapp-ház. Boros-ház. Jozefcsek-ház. Kálvin udvar. A városháza, amelyet Kos­suth Lajos születésnapján avattak fel. A városi nagyszálló. Vigadó. Denk. Hotel Lev. Az egykori kor­zón zaklatott autók rohannak. A negyedik oldalon a huszadik század utolsó harmadának me- mentója, az évek óta üresen álló, szögletes tekintélyét vesztő, szánal­masan monumentális művelődési ház, mely hiába várja a véget, a szép szabadítót. Mögötte a domb­ra épült tanítóképző körvonalait elmaszatolja az eső. A tér burko­latán korok találkozása: a ritkásan lerakott különböző nagyságú ba­zaltköveket modern térkövek vált­ják bizarr logika szerint. Átlósan groteszk diadalívek akadályozzák a tekintet szabadságát. Fiatal gömb- akácsor hivatott megteremteni valamiféle harmónia illúzióját. Esőtől elnehezült levelek zizegik a város nevét. 3. Sárga levélszőnyeg csúszkál a sí­kos macskaköveken. A kaptatón szaporább a lélegzet, a nedves őszillat elnehezíti a tüdőt. Az Óvárba a viccesen kanyarodó kicsi bejáraton lehet bejutni. A könyörtelen eső elől kápolnába, pincébe, kőtárba, kapualjba bú­junk. A víz alattomosan beszivá­rog a cipő láthatatlan repedésein, a hideg felkúszik a lábszáron, bor­zongást küld a nyakcsigolyákig. MS mester gótikusán légies oltár­képei csak másolatban. Mária és Erzsébet találkozása. Meglepetés és csalódás találkozása. Díszes kovácsoltvas keresztek dülöngél­nek szomorúan a várfal tövében. A negyvennyolcas honvédszobor elszánt zászlólengetése mulatsá­gosan ünnepélyes. A függőfolyo­sóról mint hatalmas pillangók, libegve ereszkednek a tarka er­nyők. Az esőfuggönyt széthajtva megpillantjuk a féltett emléktáb­lát a felállványozott evangélikus líceum falán, majd átvágunk a Szentháromság téren, a szerelem­ház lakatcsokrai mellett. Egzoti­kus illatemlék csalogat az Arany utca felé. Selmecbánya, kopogják a macskakövek, ahogy óvatos siet­séggel a közepükre lépünk, ki ne ficamodjék a boka. 4. Egy kávéházi szegleten. A ka- cat esztétikája. Nehezen hegedő sebek az asztal sarkán. A török mintás kárpit váratlan hasadéka egy süppedő fotel könyöklőjén. Egy szófa lankás tájai. A tapé­ta folyamatosan fakuló mintái. Egy elegánsan szakadó óriási (Fotó: fortepan.hu) parfümreklám a húszas évekből. Egy félrecsúszott horgolt terítő az oroszlánkarmos asztallábak fe­lett. Százéves könyvek elérhetet­len magasságban. Tonettszékek dióbarna reccsenése. Esőcseppek szüntelen dobolása a tejüveg te­tőn. Matt fény csorog a csillár üvegkristályain. Nem rendelte­tésszerűen használt varrógépasz­talkán használaton kívüli szecesz- sziós hamutálca. Virágkosarakat tartó vaskos bronz Atlaszok bá­mulnak kétoldalt. Vanília, fahéj, gyömbér, cardamom, hibiszkusz, csokoládé, menta. Bécsi kávé. A pohár széléhez hajlított kacska­Mit olvas? Győry Attila a Családi Könyvklub igazgatója Az a helyzet, hogy Murakami könyveit már régóta kerülgettem, egyrészt azért, mert csupa jókat hallottam róla a barátaimtól, másrészt ösztönösen vonzódok a bolondokhoz, pláne a számomra mindenképpen egzotikus japán szépirodalomhoz. Márpedig ez a fickó bolond, persze írói szempontból. A tag Tokióban működtetett egy dzsesszbárt, nem is akárhogyan, igazi kultuszhely volt, s hirtelen ürességérzete támadt. Más pali csajozni kezd, pénzt halmozni...ez meg futni kezdett. Kitalálta, hogy hosszútáv- futó lesz, csak úgy ösztönből, úgy, hogy előtte semmit nem futott. De hogy lehet arról egy könyvet írni, hogy izé...futás? Már az íze is más ennek a kérdésnek. Ez a könyv egyfajta útikönyv, tele feljegyzé­sekkel, beszámolókkal, elmélke­désekkel és visszaemlékezésekkel, mint egy pontos, japán napló, amiből mindent megtudunk, sőtt többet is. Agyalást a köbön, sajátos ízű, japánosan hétköznapi, brilliáns élű és stílusú reflexiókat, helyzetjelentéseket a test és a lélek állapotáról, miközben a hapsi futja-futja a kilométereit, s szenved a teste, recsegnek-ropognak az Ízületei, vége van. Persze, nemcsak Nem LóielMó sztoridig kami Haruki futásról van szó - nemhiába az egyik legkiválóbb világhírű kortárs író sorait olvassa az ember, mert a sport ürügyén felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, hihetetlenül flúgos lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javít­ható a fizikai teljesítménye, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Egy végtelenül szellemes, humoros, komoly és bölcs írót ismertem meg, igazi meglepetésekkel, fordulatokkal. Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? Geopen, Budapest 2012 SAROKPONT Innen és túl Q ak nézőpont kérdése, hogy valamin in­nen vagy túl vagyunk-e. Sokszor még pozíciót se kell váltanunk ahhoz, hogy túliként beszéljünk arról, amit inneniként élünk meg. És most nem a hatá­ron túli, illetve inneni magyarok­ról kívánok szót ejteni, hanem egy másik határról, amely a köze­ledő ünnep kapcsán kívánkozik kurzorom végére. Megboldogult nyelvtanár ko­romból számos fogalmazványt őrzök az archívumomban. Ki­javítottam őket, ahogy azt kell, de mielőtt ösztönző sorok kísé­retében visszaadtam volna a szer­zőknek, nem álltam meg, hogy egyiket-másikat le ne fénymá­soljam. Minden a kölcsönösség jegyében zajlik, tanítani se lehet tanulás nélkül: rengeteg újdon­ságot tudtam meg anyanyel­vemről olyanoktól, akik ragozni tanultak tőlem. Főként aspek­tust, idegen rálátást a sajátomra. („Hiába furösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat”) Egy amerikai diák például azt írja házi dolgozatában, hogy mi­lyen szépen ünnepel­jük mi - magyarok?, szlovákok?, ez egy po­zsonyi magyar nyelv- tanfolyamon nehe­zen értelmezhető — a Halloweent. Mert­hogy ahelyett, hogy zombinak öltözve tök­lámpással ijesztget­nénk egymást a túl­világgal, virágot viszünk odaátra költözött szeretteinknek, gyer­tyáinkkal fényt viszünk a halál sötétjébe. És hogy ez milyen örömteli szokás. Meg hogy ilyen­kor összejön a család, mint náluk hálaadáskor (Thanksgiving). Mondanom sem kell, miért do­kumentáltam én annak idején ezt az interkulturális naivitást. Még hogy öröm! Aztán az idő múlásával egyre több sírkőre kellett felvésetnem a „Nyugodjál békében!”-t, és miközben most betűről betűre haladva mosom le a rovátkákba tapadt port (purt es chomuut), óhatadanul is bevil­lan, vajon megtanul­tam-e a leckét? Miféle nyelvtanár (tanuló) vagyok én, ha a saját kőbe vésett szavaim­nak se adok értelmet? Mert mi van, ha a szüleim komolyan veszik az imperatí­vuszt (mint annak idején én az övékét), és igenis békében nyugodnak. S akkor én ennek miért ne örülhet­nék? Most már. Innen. Ha egy hátán ádépünk, új vi­lágba kerülünk. Ez nem újvilági gondolat. Legyünk a határ bár­melyik oldalán, Dunán innen, Sztüxön túl. És ezért a meglátá­sért: I will give thanks to you... (R-I.R) Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom