Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-21 / 245. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. október 21. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA A gyártók által leszállított számítógépek (asztali PC-, laptopok, ultrabookok és hibrid eszközök) mennyisége a tavalyi 73,1 millióról 68,9 millióra esett vissza a második negyedévben (Képarchívum) pusztít az apátia PC-piac: HWSW-HÍR Nem hozta meg a korábban várt fellendülést az idei harmadik negyedév, a PC-s eladások továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak. A Gartner legfrissebb jelentése szerint globálisan 5,7 százalékkal kevesebb PC fogyott 2016 legutóbbi negyedében mint egy évvel korábban, ez pedig növekedés helyett inkább csökkenést mutat az előző negyedév eredményéhez viszonyítva. A gyártók által az értékesítési csatornába leszállított (tehát nem a végfelhasználók által megvásárolt) számítógépek (asztali PC-, laptopok, ultrabookok és hibrid eszközök) mennyisége a tavalyi 73,1 millióról 68,9 millióra esett vissza a második negyedévben. A Gartner adatai szerint ez már a nyolcadik olyan egymást követő negyedév mely csökkenő tendenciát mutatott, ami negatív rekordnak számít. A piac a második negyedévben tapasztalthoz hasonló mértékben apadt, a júliusi jelentés szerint korábban 5,2 százalékkal kevesebb PC fogyott. Az első negyedében ennél nagyobb volt a süllyedés, ekkor 9,6 százalékos visszaesésről számolt be a piackutató, azt megelőzően pedig 8,3 százalékkal csökkentek az eladások. A harmadik negyedéves, 5,7 százalékos csökkenés hátterében több probléma áll. A szeptemberi szezonális igények a vártnál kisebbek voltak, egyre kevesebb tanulónak van szüksége PC-re, illetve a korábban vásárolt konfigurációk még bőven ki tudják szolgálni az igényeket, nem szükséges fejleszteni a gépeket. A fejlett országokban átlag három eszközzel rendelkeznek a vásárolók (okostelefon, tablet, PC), melyek közül a PC élvezi a legkisebb prioritást, a legtöbben nem tartják fontosnak a frissítést, néhány megkérdezett pedig a jövőben nem is szeremé költeni erre. Ugyancsak negatívan befolyásolja az eladásokat a fejlődő piacokon tapasztalt alacsony igény. Bár ezeken a területeken még mindig alacsony a penetráció, sokan nem terveznek vásárlást, inkább okostelefonnal vagy phablettel elégítik ki számítástechnikai igényeiket. Az eladások régóta tartó csökkenésének következménye, hogy a piac egyre inkább konszolidálódik, a kisebb gyártók folyamatosan esnek ki. A folyamat hatását jól mutatja, hogy az első hat gyártó már az eladások 78 százalékát lefedi, ami szintén rekordnak számít. A rangsorban továbbra is a Lenovo áll az első helyen, mely cég ugyanakkor 2,4 százalékot veszített részesedéséből, ami zsinórban a hatodik ilyen negatív eredményt jelenti. Ennek, illetve a 2,3 százalékos növekedésnek hála a HP már ott liheg közvetlenül a kínai gyártó nyakában a különbség már csak mindössze 2,7 százalék. Az amerikai vállalat elsősorban az üzleti szektorban szerepel jól, innen származik a növekedés nagy része. A vizsgált gyártók közül a Dell produkálta a legnagyobb gyarapodást, a legnagyobbat pedig az Acer és az Apple bukta, ebben a sorrendben. Utóbbi gyártó viszonylag méreteset zuhant, 13,4 százalékkal estek vissza az eladások. A lehetséges okokról nem esett szó, de hanyatlásban valószínűleg nagyban közrejátszott az egyre korosodó termékpaletta. Az Apple PC-kínálatára már nagyon ráférne egy alaposabb frissítés, a csúcs asztali Mac Próhoz például már nagyjából három éve nem nyúlt a cég, de a MacBook Airek is egyre porosabbak. A régiókat tekintve az USA szerepelt a legjobban, itt az értékesítések csupán 0,3 százalékot estek vissza, ami 16,2 millió eladott PC-t jelent. Az átlagnál jobb eredmény a notebookok, hibridek, és a window- sos tabletek értékesítéseinek köszönhető, az asztali PC-k Amerikában sem szerepeltek jól. Most is az APAC (ázsiai csendes-óceáni térség) régió mutatta a legnagyobb, 7,6 százalékos visszaesést, 24,7 millió leszállított PC-vel. Az EMEA régió ezek között félúton helyezkedik el, az öreg kontinensen 3,3 százalékos volt a visszaesés, ami elsősorban a szegényebb régiók számlájára írható, Kelet-Európa mellett Eurázsia, a Közel-Kelet, illetve Afrika is ide sorolható. Felhasználók beperelték a Samsungot MTI-HÍR Először indítottak csoportos kerosetot a Samsungellen a gyulladásveszélyes Note7-ek miatt. Három amerikai felhasználó nehezmányezte azt, hogy több hétig kellett várniuk a cserekészülékekre, és ezen idő alatt is ugyanúgy kellett fizetniük a havi díjat. Nevadai, pennsylvaniai és kaliforniai felhasználók indítottak pert a Samsung amerikai képviselete ellen egy szövetségi bíróságon. Panaszuk szerint pénztől estek el a gyártó viselkedése miatt. Azt kérik a Samsungtól, hogy kompenzálják őket azon kiesett időszakért, míg nem tudták használni a telefonjukat. Elmondásuk szerint a gyártó felszólítására abbahagyták a Galaxy Note7-ek használatát, de több hetet kellett várniuk a cseretelefonra. Ennek ellenére a szolgáltatók ugyanúgy számon kérték rajtuk a havi díjat, míg nem tudták használni a telefont. így készülék nélkül maradtak, és továbbra is fizettek. A Samsung a csereprogram kezdetekor értesítette őket, hogy pár napot várniuk kell az új készülékekre, de egyes esetben ez hetekbe is telhet. Több mint három héten keresztül maradt készülék nélkül a felhasználók nagy része, de az előfizetéssel járó költségeket ugyanúgy meg kellett fizetniük. Becslések szerint mindössze 500 ezer cserekészüléket tudtak leszállítani az Egyesült Államokba. A Samsung kevesebb mint két hónapja leállította a Note7 gyártását, majd forgalmazását is, a felhasználóknak pedig azt ajánlotta, küldjék vissza tűzálló dobozban készülékeiket, és ne használják őket. Szeptember eleje óta 2,5 millió telefont sikerült visszahívni világszerte, de sok felhasználó továbbra is használja. RÖVIDEN Telekom: indul a karácsonyi akció A Telekom bemutatta a karácsonyi ajánlatát. Az idei ünnepekre a szolgáltató két hardvert kínál egy áráért, az ügyfél egy választott okostelefon mellé egy másikat kaphat ajándékba. De a kínálatban nemcsak okostelefonok, hanem táblagépek, notebookok sőt, Xbox One S játékkonzol is van. Aki idén szerződik a szolgáltatóval, vagy újabb hűségidőre köti le magát, az most egy külső, mobiltöltőt is kap ajándékba. 4ka: korlátlan csomag, 30 euróért Korlátlan csomaggal rukkolt elő a 4ka. A mobilszolgáltató havi 30 euróért kínálja a TO. oo csomagot, amelyben korlátlan hívások, SMS- ek, és adatkeret van. Ez utóbbit országon belül, a saját és a nemzeti roamingpartner hálózatában is lehet használni, a hívások és az SMS-ek szintén belföldi kommunikációt tesznek lehetővé. 02: bővül a 4G Újabb 29 települést fedett le az 02 4G-intemettel, ezeken a helyeken az ügyfelek már 25/15 megabites gyakorlati sebességgel intemetezhetnek. A 29 település között számos dél-szlovákiai, magyarlakta város is van, köztük Somorja, Nagymegyer, Nagyka- pos és Szepsi. Telekom: a legmenőbb telefonok A Telekom is nyilvánosságra hozta, mely készülékek voltak a legnépszerűbbek szeptemberben. Az eladási lista élén a Huawei P9 Lite volt, a második helyen a Samsung Galaxy J3 (2016) készülék volt, a harmadik a Lenovo Vibe P lm modell, a negyedik legnépszerűbb telefon a Samsung Galaxy A3 (2016), míg az ötödik ismét egy Huawei, a P8 Lite okostelefon. Új Macet mutat be az Apple Az Apple október 27-én tartott eseményén új Maceket szeretne bemutatni. Ez nem meglepő, hiszen a cég már egy hónapja bemutatta a legújabb operációs rendszerét, a MacOS Sierrát, de új hardvert még nem ajánlott mellé. Ráadásul pont időben van az Apple ahhoz, hogy erősen indítsa a karácsonyi szezont. A cég már régóta nem változtatott érdemben a Mac modelleken, csak kisebb módosításokat mutattak be az elmúlt években. Utoljára 2012-ben mutattak izgalmas dolgot, amikor a retinakijelzővel újították meg a laptopszériát. Most azonban állítólag valami újra számíthatnak a cég rajongói. Biztosat persze nem tudni, de ahogy lenni szokott, pletykák már vannak. Az egyik értesülés szerint az új MacBook Pro laptopokon lesz egy sor programozható érintőbilientyű. És persze sokkal vékonyabb és könnyebb lesz, mint az eddigiek. |15 Internetszolgáltatóvá válna az Amazon Az Amazon széles sávú internet- szolgáltatást szeretne nyújtani európai ügyfeleinek. Az internetet csomagban adnák a Prime termékekkel az értesülések szerint. Az Amazon egyelőre nem jelentette be ezt, csak jól értesült forrásokra hivatkozva írták meg ezt az amerikai szaklapok. Nem példa nélküli egy ilyen csomag kialakítása, a hagyományos intemetszolgál- tatók is ajánlanak ügyfeleiknek hasonlókat, olyan csomagokat, amelyekben az internet mellé valamilyen videonézési lehetőséget adnak. Ha a cég tényleg elindítja a szolgáltatást Európában, közvetlen versenytársa lesz a hagyományos szolgáltatóknak. De egyelőre nem sokat tudni az Amazon terveiről. A találgatások szerint elsőként az Egyesült Királyságban indítanák el, mert az ottani törvények alapján a szolgáltatóknak teljes hozzáférést kell biztosítani a hálózatukhoz a versenytársaknak is. így viszonylag egyszerűen tudna az Amazon a már meglévő hálózaton saját szolgáltatást ajánlani. Az Egyesült Államokban nincsen ilyen szabályozás, ott sokkal nehezebb lenne elindulni egy teljesen új szolgáltatónak, hiszen az elejétől kellene kiépíteni mindent. Ezért nem valószínű, hogy ott is bevezetné az Amazon tervezett szolgáltatását. Jövőre jönnek az új Google-okosórák Júliusban érkeztek az első pletykák a Google új okosóráiról. A Google azóta sem erősítette meg az értesülést, de Evan Blass, az Evleaks üzemeltetője általában megbízható pletykákat szállít - és most azt állítja, hogy az új órák 2017 elején kerülhetnek piacra. Ha igazak a hírek, a Google kétféle eszközt mutathat be január elején, és mindkettőn az Android Wear 2.0 fog fúrni. Az órák Angelfish és Swordfish néven fúrnak, és bár a specifikációik különböznek, mindkettőt a Google mesterséges intelligenciára épülő asszisztense köré tervezték. Blass semmi mást nem árult el az órákról a megjelenési dátumon és az Android Wear 2.0 használatán kívül, de az operációs rendszer csúsztatása az új hírek ismeretében azt is jelentheti, hogy az Android Wear 2.0 először a Google új okosóráin fog fúmi. (szí. Index) Az új órák 2017 elején kerülhetnek piacra (Képarchívum)