Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-03 / 229. szám, hétfő
2 I KÖZÉLET 2016. október 3.1 www.ujszo.com Az uzsorásoknak jó a szigorítás ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A jegybank által tervezett hitelpiaci szigorítások rendkívül súlyos csapást mérnének a fogyasztási hiteleket folyósító pénzintézetekre - vallják az ágazat képviselői. Szerintük ennél is nagyobb probléma, hogy a szigorítások miatt egyre többen szorulnak majd rá a közveszélyes bűnözőknek számító uzsorásokra. A történelmi mélyponton levő hitelkamatoknak köszönhetően idén minden eddigi rekordot megdöntött a hitelfolyósítás, miközben a pénzintézetek a kiélezett konkurenciaharc miatt egyre kevésbé figyelnek az ügyfelek hitelképességére. „Ha a kamatok újra elkezdenek nőni, sokan, akik most még gond nélkül képesek fizetni a törlesztőrészleteket, a jövőben erre képtelenek lesznek, a bankoknak ezért vissza kellene fogniuk a mértéktelen hitelfolyósítást” - figyelmeztetett már az elmúlt hónapban Jozef Makúch jegybankelnök, ígéretet téve arra, hogy szigorítanak a hitelképesség elbírálásával kapcsolatos szabályokon, ráadásul a kölcsönt kérvényezők arra sem számíthatnak, hogy a kiszemelt ingatlan értékének a 100%-ra kapnak hitelt. A jegybanknak adnak igazat az elemzők is. „Ha a bankok nem változtatnak a hitelnyújtás módszerein, annak a jövőben a bedőlt hitelek miatt a nyereségük látja majd kárát” - nyilatkozta Maroš Ovčarik, a Finančný Kompas pénzügyi portál igazgatója. A pénzintézetek az újabb szigorításokkal azonban nem értenek egyet. (Képarchívum) róval csökkentek, annak ellenére, hogy a média tele van a hitelpiac felpörgéséről szóló hírekkel” - tette hozzá Kahanec, aki szerint valójában csak a jelzáloghitelek piacán tapasztalható pezsgés, a fogyasztási hitelek esetében visszaesésről számolhatnak be. Neki ad igazat Jana Glasová, a Postabank elemzője is, aki szerint az idei első félévben felvett összes kölcsön több mint háromnegyedét a lakáshitelek tették ki. A fogyasztási hitelek aránya csupán 16 százalék. „Ha a jegybank kitart az értelmetlen szigorítások mellett, a jövőben évi 300 millió eurós piacot adunk át az uzsorásoknak” - tette hozzá Kahanec. (mi, TASR) „Ha a kamatok újra elkezdenek nőni, sokan, akik most még gond nélkül képesek fizetni a törlesztőrészleteket, a jövőben erre képtelenek lesznek." Jozef Makúch jegybankelnök „Ha az eddigieknél is szigorúbb szabályok szerint kell majd felmérnünk az ügyfelek hitelképességét, az akár 80 ezer jelenlegi ügyfelünket szoríthatja ki a legális piacról, egyenesen az uzsorások karmaiba hajtva őket” - nyilatkozta a fogyasztási hiteleket folyósító társaságok szakmai szövetségének (APSÚ) az ügyvezető titkára, Ivan Kahanec. Szerinte ráadásul olyan ügyfelekről van szó, akik jelenleg probléma nélkül képesek fizetni a kölcsöneiket. Kahanec szerint a szigorítások elsősorban azokat sújtják majd, akik háztartási gépeket vagy elektronikai cikkeket szeretnének kölcsönre vásárolni, a jövőben ugyanis ehhez is rengeteg igazolás kell majd. „A piacot ráadásul már a korábbi szigorítások is megrázták. A gyorshitelezők által folyósított kölcsönök csak az idei első félévben 150 millió euAz új feltételek mellett kevesebben kaphatnak majd hitelt Matovič: a kormány megegyezett Kotlebával Kálinak a montenegrói határvédelmen is nyerhet ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem mond le mandátumáról Igor Matovič, az OLaNO- NOVA elnöke amiatt, hogy kétszer is alkotmánytörvényt sértett, mert feledékenységből nem függesztette fel a vállalkozói engedélyét. A TA3 hírtelevízió tegnapi vitaműsorban Peter Pellegrini (Smer) azt mondta, Matovičnak önként le kellene mondania mandátumáról. „Robert Kaliňák belügyminisztert nem szólította fel arra, hogy távozzon, de engem el- küldene egy tisztán formális emberi mulasztás miatt” - reagált erre Matovič, hozzátéve: az alkotmánybírósághoz fordul az ügyben. Az OĽaNO-NOVA elnöke szerint a koalíció titokban már megegyeMatOVÍČ nem mond le (Képarchívum) zett a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárttal (ĽSNS), hogy meglegyen a 90 támogató szavazat, amely Matovič mandátumának visszavonásához szükséges. A koalíciónak jelenleg 81 szavazata van, még kilenc voks kellene az alkotmányos többséghez. Matovič ismét elmondta, hogy nyolc éve semmilyen vállalkozást nem folytat. Hozzátette: az övéhez hasonló hibát többen is vétettek, például az igazságügyi államtitkár, Mária Kolíková (Híd), aki kétszer is alkotmánytörvényt sértett, mégsem követelte senki a lemondását. Ha elveszik a mandátumát, legalább lehetőséghez jutnak azok a fiatalok, akik eddig Dániel Lipšic és az ő árnyékában voltak, véli Matovič. Dicsérte Veronika Remišovát, az OĽaNO- NOVA parlamenti képviselőjét, aki szerinte a második Iveta Radičová lesz, és magasabb ambíciói is lehetnek, mint egy mozgalom vezetése. Nem árulta el azonban, hogy miért nem vett részt a Robert Kaliňák belügyminiszter elleni bizalmatlansági szavazáson, annyit mondott, hogy már nem emlékszik, de nem is nagyon törődik az üggyel. „Világos volt, mi lesz a vége. Ennek ellenére az ülésnek volt értelme. Meggyőződésem, hogy a választók megértik: maga a küzdelem a lényeg” - mondta Matovič, hozzátéve, az ő választói nem lovagolnak semmiségeken. (JASR) IBOS EMESE Újabb smeres bizniszre derült fény, Robert Kaliňák bélügyminiszterként 92 ezer eurós szerződéshez segíthette hozzá egyik üzlettársát, bár az érintettek mindent tagadnak. Pozsony. A második Fico- kormány alatt Marek Turčan cége 92 ezer eurós támogatáshoz jutott. Turčan és Robert Kaliňák belügyminiszter nemcsak barátok és szomszédok, hanem több cégben közösen vállalkoznak. Turčan Kaliňák mellett közösen vállalkozik a több millió eurós adócsalás gyanújába keveredett Ladislav Baštemákkal is. A 92 ezer eurós támogatást az Erupsi 2013-ban nyerte el, ennek fejében a cég Montenegrót segítette határai védelmében. A 2011-ben alapított Erupsit ugyanarra a címre jegyezték be, amelyre Robert Kaliňák és Ján Počiatek volt kétszeres smeres miniszter közös FoRest cégét is. 2013- tól olyan címen található, ahová Ladislav Baštemák B.A.Haus cégét jegyeztette be. Utóbbi cég tulajdonrészét Baštemák Robert Kaliňák belügyminiszternek adta el, a cég másik két tulajdonosa Počiatek és Turčan. Az Erupsi tulajdonosai Marek Turčan és az a Tomáš Šimko, aki abban az időben Robert Kaliňák tárcájánál projektmenedzserként dolgozott. A projektet a külügyminisztérium egyik ügynöksége bonyolította le, viszont a Sme napilapnak a montenegrói fél megerősítette, hogy „az idea Robert Kaliňák 2012-es hivatalos látogatásakor lefolytatott tárgyalások során fogalmazódott meg”. Kaliňák nem válaszolt arra a kérdésre, hogy nem tartja-e gondnak, hogy végül üzlettársa egyik cége bonyolított le egy olyan projektet, melyet ő kezdeményezett. A tárca állítja, hogy a belügyminisztérium és Robert Kaliňák semmilyen módon nem járultak hozzá a projekt előkészítéséhez és megvalósításához sem. A lapnak az Erupsi is azt állította, hogy a belüggyel semmilyen formában nem dolgozott együtt. Közben a montenegrói projekt megpályázásakor olyan korábbi sikeres projektekre hivatkozott, melyek a belügyminisztérium alá tartoztak. A 92 ezer eurós pályázat 2013 és 2014 között zajlott le, eredménye egy olyan dokumentum, mely uniós csatlakozása esetén a további lépésekben segítené Montenegrót határai védelmében. A cég 2011 és 2012-ben egy másik - szintén a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó - pályázat keretében 200 ezer euróért azt vizsgálta, milyen kockázatai lehetnek az árvizeknek Montenegróban. Az Erupsi honlapján csak minimális információ található a cégről. Szlovákia a 2. a korrupciós listán Pozsony. Az előző kettő és a jelenlegi Fico-kabinet korrupciós botrányait már külföldön sem hagyják szó nélkül. A Világgazdasági Fórum idei versenyképességi jelentése szerint Szlovákia második lett a korrupciót vizsgáló listán a fejlettebb országok közt, csupán Mexikó előzte meg. A jelentésben összesen 15 ezer gazdasági vezető véleménye alapján állították össze a legkor- ruptabb országok sorrendjét. Három kérdést tettek fel nekik: milyen gyakran fordul elő az országukban, hogy közpénzek illegálisan kerülnek cégekhez vagy magánszemélyekhez; mennyire tartja erkölcsösnek a hazája poliKorrupciós lista 1. Mexikó 2. Szlovákia 3. Olaszország 4. Magyarország 5. Görögország 6. Csehország 7. Spanyolország 8. Lettország 9. Dél-Korea 10. Lengyelország (Forrás: Business Insider) tikusait; illetve mennyire gyakori, hogy a cégek kenőpénzt adnak vagy fogadnak el. A Business Insider állította össze ezek alapján a fejlettebb országok korrupciós listáját - kivették a körből a gyengébb gazdaságokat, feltételezve, hogy például az afrikai korrupciót nem is igazán érdemes összehasonlítani az európaival. A fejlettebb államok listáján a második helyre került Szlovákia, amelynél csak Mexikóban nagyobb a korrupció. Régiónkból Magyarország 4., .Csehország 6. a listán. (TASR, mi) Mikrohitel kisvállalkozóknak Pozsony. Idén is kedvezményes hitelhez juthatnak a szlovákiai kisvállalkozók. A Slovak Business Agency (SBA) mikrohitel programján keresztül az egyéni vállalkozók és a kisebb társaságok október elsejétől egészen november végéig legfeljebb 50 ezer eurós kölcsönt igényelhetnek, rendkívül kedvező kamattal. A kezdő és a már befutott vállalkozók jelentkezésére is számítanak. A mikrohitelt a vállalkozók a beruházásokra és a vállalkozással kapcsolatos kiadásokra, így például árufeltöl- tésre is felhasználhatják. Az igényelhető kölcsön 2500 és 50 ezer euró között mozoghat, amit legfeljebb 4 éven belül kell visszafizetni. Az igénylők az SBA honlapján (www.sbagency.sk) találják a szükséges űrlapot. A honlapon kereshetik ki az SBA hozzájuk legközelebbi partnerintézetét is, ahol a kérvényt benyújthatják. A kérvényeket a projektek gazdasági hatékonysága és megtérülési rátája szempontjából bírálják el. (mi, TASR)