Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-27 / 201. szám, szombat

6 KÜLFÖLD 2016. augusztus 27. I www.ujszo.com RÖVIDEN Civileket gyilkoltak a dzsihádisták Abu-Dzabi. Legalább 48 polgári személyt gyilkoltak meg az Isz­lám Állam (IÁ) fegyveresei az északi-iraki Kirkuk kormányzó­ságban fekvő el-Huveijdzs vá­rosban. A televízió szerint a civi­leket akkor fogták el és gyilkol­ták meg, amikor megpróbálták elhagyni a dzsihádisták kezén lévő övezetet. Kirkuk kormány­zóság délnyugati területeit - ahol el-Huveidzs is fekszik - 2014 jú­niusában foglalták el az iszla- misták. Azóta több mint 150 ezer ember menekült az iszlamisták által megszállva tartott városré­szekből. (MTI) Helyreáll a légi forgalom Havanna. Ötvenöt év szünet után a hónap végén megindul a rend­szeres közvetlen légiutas­forgalom az Egyesült Államok és Kuba között - erősítette meg tegnap Eduardo Rodriguez kubai közlekedési miniszterhelyettes. Elsőként az amerikai JetBlue diszkont társaság indít járatot augusztus 31-én Miamiból Santa Clara városba. (MTI) Újabb pokolgép robbant Ankara. Öngyilkos merénylő követte el azt a robbantásos tá­madást a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre vá­rosban tegnap reggel, amelyben tizenegy rendőr meghalt, het­vennyolc ember - javarészt szin­tén rendőr - pedig megsebesült. A hatóságok a kurd kisebbség autonómiájáért küzdő Kurdisz- táni Munkáspárt felkelőit teszik felelőssé a robbantásért. (MTI) Felfüggesztett burkinitilalom Párizs. Ideiglenes határozatában felfüggesztette a teljes testet el­fedő fürdőruha, a burkini viselé­sére vonatkozó tilalmat az egyik francia üdülőhelyen a legfőbb közigazgatási bírósági szerv, az Államtanács. A testület állásfog­lalását egy jogvédő szervezet, az Emberi Jogok Ligája kérte, amely beadványában a francia Riviérán fekvő Villeneuve- Loubet-ben bevezetett burkiniti­lalom feloldását kérte arra hivat­kozva, hogy a lépés ellentétes a szabadságjogokkal. (MTI Agyonverték a miniszterhelyettest La Paz. Elrabolták és agyon­verték a bolíviai belügyminisz­ter-helyettest sztrájkoló és uta­kat lezáró bányászok az ország egyik hegyvidéki települése, Panduro közelében. A politikus azért utazott oda, hogy tárgyal­jon a bányászokkal - erősítette meg a bolíviai kormány. A gyil­kosság azt követően történt, hogy két bányász életét vesztet­te, amikor az útlezáró sztrájko­lok összecsaptak a rendőrökkel, és ez nyilvánvalóan még inkább kiélezte a helyzetet. (MTI) Fontos, hogy az EU erős maradjon, és biztonságot szavatoljon MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Varsó. Az Európai Unió jövőjéről tárgyaltak tegnap Varsóban a visegrádi négyek kormányfői és a német kancellár. Beata Szydlo lengyel, Orbán Vik­tor magyar, Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh miniszterel­nök, továbbá Angela Merkel német kancellár találkozójának célja egy­ben a szeptemberi pozsonyi infor­mális EU-csúcs előkészítése volt. A résztvevők a találkozó előtti kü­lön nyilatkozatban tájékoztatták az újságírókat az általuk képviselt ál­láspontokról. Robert Fico miniszterelnök sze­rint meg kell változtatni a kommu­nikációt az unió intézményei és a tagállamok között. Fico szerint az is elengedhetetlen, hogy az Európai Unió visszaszerezze globális szere­pét a világpolitikában és a gazdaság­ban. A szeptember 16-i „pozsonyi csúcstalálkozón mindezt meg kell vitatni. Tudatosítani kell, hogy hosszú távú folyamatokról van szó, de el kell őket indítani” - hangsú­lyozta a szlovák kormányfő. Orbán négy javaslata Orbán Viktor magyar miniszter- elnök az EU problémáira mutatott rá, és négy javaslatban foglalta össze a problémák megoldására vonatkozó magyar álláspontot. Elsőként azt ta­nácsolta, hogy az unió tartsa fenn az európai gazdaságpolitika szigorú költségvetési fegyelemre, szerkezeti átalakításra és gazdasági stabilitásra irányuló politikáját. Másrészt - mondta -, az unióban „első helyre” kellene sorolni a biztonság kérdését, és hozzá kellene kezdeni egy közös európai hadsereg felállításához. Harmadik javaslatának értelmében az európai intézményeknek vissza kellene térniük rendeltetésükhöz. „Az Európai Tanács vezesse és csak ő vezesse az Európai Uniót. Az Eu­rópai Bizottság a politikai szerepját­szást fejezze be, és térjen vissza az alapszerződésben rögzített felada­tához” - hangsúlyozta Orbán Vik­tor. A közös szakpolitikákat illetően a magyar miniszterelnök javaslata az volt, hogy az EU őrizze meg a régi, bevált politikákat, mint amilyen a kohéziós és az agrárpolitika, és al­kosson „szükséges új politikákat”, például a digitalizáció kérdésében, ugyanakkor a migráció és a szociális kérdések ügyét ne vonja be a közös politikákba. Külső és belső biztonság Angela Merkel német kancellár eközben azt hangsúlyozta, hogy a brit uniós tagság megszüntetésével (brexit) kialakuló helyzetben azokra az ügyekre kell összpontosítani, amelyek összekötik az Európai Uni­óban maradó 27 országot. Merkel központi jelentőségű ügyként emlí­tette az EU külső és belső biztonsá­gát. A belbiztonság területén közös projektek egész sora vár megvaló­sításra - mutatott rá Merkel, kiemel­ve a tervezett közös schengeni ki- és beutazási nyilvántartási rendszer ki­építését. Merkel nyomatékosította: a migráció ügyével is foglalkozni kell, különösképpen azzal, hogy milyen „humanitárius felelősségvállalásra” van szükség az EU részéről, és mi­lyen „migrációs partnerséget” kell kialakítani afrikai országokkal, il­letve miként kell folytatni az együttműködést Törökországgal. A kancellár szerint a második nagy téma a gazdasági fejlődés, amely azért fontos, mert az emberek Euró­pában csak akkor fogj ák elfogadni az EU-t, ha „a jólét ígéretét jelenti”. A pozsonyi találkozó előtt Angela Merkel varsói látogatása a szeptemberi pozsonyi találkozó elő­készítését szolgáló egyeztetés­sorozat része, amelynek keretében a héten korábban több uniós tagállam vezetőjével tárgyalt, és még tegnap megbeszélést tartott a holland, a dán, a finn, a svéd miniszterelnökkel, ma pedig a bolgár, a horvát, az osztrák és a szlovén kormány vezetőjével találkozik. A legfontosabb célok Az Európai Unióban komoly vi­tára van szükség a biztonsági kér­désekről, reagálni kell a terroriz­mussal és a migrációs válsággal összefüggő kihívásokra - vélte Be­ata Szydlo lengyel kormányfő a var­sói találkozón. Az EU rendkívül fontos Lengyelország számára ­mondta. „A legfontosabb cél az, hogy az EU erős maradjon, és biz­tonságot szavatoljon lakosainak” - tette hozzá. Vannak területek, ahol megtalálhatók a közös nevezők, de akadnak témák, amelyekben nincs egyetértés a tagállamok között, és ez az utóbbi időben sokszor fordul elő - mondta Szydlo, utalva többek kö­zött az uniós menedékjogi rendszer tervezett változásaira, valamint a ki­küldött munkavállalókra vonatkozó uniós irányelvre. Nagy különbségek Csehország számára az európai biztonság megerősítése, valamint az európai unió nyugati és keleti orszá­gai közti gazdasági és életszínvonal gyorsabb kiegyenlítése jelenti azo­kat a prioritásokat, amelyeket fel kí­ván vetni az Európai Unió szeptem­beri pozsonyi csúcstalálkozóján - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh kormányfő. Sobotka rámutatott, hogy továbbra is nagy különbségek vannak a nyugati és a keleti tagálla­mok állampolgárainak a jövedelme között, miközben a megélhetési költségek egész Európában nagyon közeledtek egymáshoz. „A gazda­ság és az életszínvonal gyorsabb ki- egyenlítése új fejlődési szakaszt in­díthat be az Európai Unióban” - je­gyezte meg. „Szükség van az EU külső és bel­ső biztonságának megerősítésére. A témán belül vitát kell nyitni a közös európai hadsereg felállításáról is” - vélekedett. Orbán: dupla kerítés lesz a magyar-szerb határon MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, újabb, erősebb védelmi rendszerre van szükség a magyar-szerb határszakaszon, ezért egy második kerítést kell építeni. Készülnek a műszaki tervek az új védelmi vonalhoz, a mostani kerítés mögé egy komolyabb műszaki léte­sítmény készül, amely akár egyszerre több százezer embert is meg tud állí­tani - hangsúlyozta a miniszterelnök. Azzal kapcsolatban, hogy az osztrák belügyminiszter szükségállapot be­vezetését sürgeti országában, Orbán Viktor azt mondta: az osztrákoknak azt a kérdést kell megválaszolniuk, hol akarnak kerítést. Azt tanácsolta Ausztriának - folytatta -, hogy ne a magyar-osztrák határon akarják megvédeni országukat, hanem a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, sőt közös közép-európai erővel a szerb-macedón, illetve a macedón-görög határon is meg le­hetne ezt tenni, vagy akár európai erőforrások bevonásával Görögor­szág déli szigetvilágának határait is meg lehetne védeni. Ausztria „fenyegetettsége” egyéb­ként ma nem Magyarország irányá­ból erős, hanem „a gyengébben, ne­hézkesebben védekező” Olaszország felől - jegyezte meg Orbán. A miniszterelnök azt is mondta, hogy aki azt állítja, nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között, az „nem tudja, mit beszél, vagy a napnál világosabb tényeket próbál eltagadni valamilyen okból”. A magyar kormány álláspontja szerint a terrorizmus azért jelent meg, majd „hízott fel” Európában, mert el­lenőrizetlenül érkeztek több százez­ren olyan helyekről, ahol a nyugati világot ellenségnek tekintik. Orbán arról is beszélt, szerinte az európai kormányfőknek döntést kel­lene hozniuk arról, hogy nemet mon­danak a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök vezette brüsszeli bü­rokraták elhibázott menekültügyi döntésére, a kényszerbetelepítésre. Arra a felvetésre, hogy mit jelent majd, ha az október 2-i kvótareferen­dum eredményes lesz és a nemek győznek, a kormányfő azt felelte: azt fogja jelenteni, hogy van egy nép Eu­rópában, amely világossá tette, nem fogadja el a bürokraták döntését, „te­hát nem egy tárgyalási pozíciónk lesz, hanem egy végleges, erős magyar ál­láspont”. Ez szerinte sok más orszá­got is Magyarország köré fog gyűj­teni. Kifejtette azt is: „nekünk egy stabil török kormányra, egy biztos székben ülő Erdogan elnökre és egy kiszámítható török külpolitikára van szükségünk”. Robert Fico, Angela Merkel, Beata Szydlo, Orbán Viktor és Bohuslav Sobotka a tegnapi varsói találkozón (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom