Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-22 / 196. szám, hétfő
SPORT www.ujszo.com | 2016. augusztus 22. Farah újra duplázott A címvédő és világbajnok Mo Farah a 10 ezer méter után megnyerte az 5000 metert is a női játékokon, így ő az első brit futó, aki négyszeres olimpiai bajnok. A világbajnok Farah Londonban is ezen a két távon diadalmaskodott. A finn Lasse Virén (1972 és 1976) után ő a második férfi futó, aki 5 és 10 ezer méteren meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét. Farah 3 km-nél vette át a vezetést, az etióp Gebrhiwet utolsó támadását pedig az utolsó előtti egyenesben kellett visszavernie. A 33 éves Farah az olimpiák történetének harmadik leggyorsabb 5000 méteres idejével diadalmaskodott. „Megmutatkozott, hogy a londoni olimpia nem egy szerencsés véletlen volt. Kiváltságosnak érzem magam ezzel a dupla arannyal - nyilatkozta Farah. - A 10 000 méter után jobban éreztem a lábam, mint vártam, magam sem tudom, hogy sikerült ilyen jól kipihennem magam.” Kizárások és óvások után végül az amerikai színekben versenyző Paul Kipkemoi Chelimo végzett a második helyen és az etióp Hagos Gebrhiwet a harmadikon. (MTI, SITA) Farah riói zsákmánya (TASR/AP) Jamaicai aranykvartett: Usain Bolt, Nickel Ashmeade, Yohan Blake és Asafa Powell a dobogón (TASR/AP-feivétei) Bolt tényleg befejezi a tripla tripla után A jamaicai Usain Bolt a 4x100 méteres válté tagjaként is olimpiai bajnok lett Rióban, ezzel pályafutása kilencedik olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be, és feljött az örökranglista hatodik helyére. Bolt 2008-ban Peking- ben, 2012-ben Lon- donban és most Rióban is megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4x100-as váltónak. A sztár 2008 óta uralja a 100 és 200 métert, a két szám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t. A jamaicai staféta nem produkált jó váltásokat, ám Bolt, a befejező ember parádésan futott, és a négyes könnyedén nyert. Meglepetésre a japánok jöttek be másodikként, még az amerikaiakat is megelőzték két századmásodperccel. Utóbb az amerikaiakat kizárták (mivel egyikük a váltózónán kívül kapta meg a botot), ezért Kanada lett a bronzérmes. „Tessék, megmondtam, hogy én vagyok a legnagyobb. Amikor megkaptam a stafétabotot, már tudtam, hogy nyerni fogunk - mondta Bolt, aki hetven méternél ki is nézett az órára. - Megkönnyebbült, boldog és büszke vagyok, hogy valóra vált az álmom. Most ünneplés következik késő estig.” A 30. születésnapját tegnap ünneplő Bolt a 4x 100-as győzelem után ismét megerősítette, hogy nem lesz ott Tokióban. „Persze vegyesek az érzelmeim, biztosan hiányozni fog a sport és az olimpia, hiszen ez a legnagyobb színpad, de már megtettem mindent, amit tehettem.” Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szerint Bolt pályafutásához nem lehet mit hozzáfűzni, mert egy zseniről van szó: „Muhammad Alira sem figyeltek ennyire a tömegek. A jó és a nagyszerű sportoló közt a különbség, hogy a nagyszerűek sokáig fenn tudják tartani teljesítményüket, Boltnak ez sikerült.” Boltnak összesen 325 másodpercre volt szüksége a legendává váláshoz - legalábbis ennyi idő alatt nyerte meg kilenc olimpiai aranyát... (MTI) Lomnický: „Örülök, hogy nem Tyihon nyert” A címvédő Pars Krisztián a 7. helyen végzett a férfi kalapácsvetők versenyében a riéi olimpián, a szlovák Marcel Lomnický élete legjobb eredményét elérve az 5. lett. Már előzetesen számí- tani lehetett rá, hogy a nem túl gyors riói do- bókörben, az élver- senyzők jelenlegi formája mellett 78 méter körüli teljesítmény is elég lesz az olimpiai aranyéremhez. Óriási meglepetésre a lengyel Pawel Fajdek, az egyetlen a mezőnyből, aki idén már 81 méter fölött dobott, a selejtezőből sem jutott tovább, mert csak 72 méterig jutott. Ott volt viszont a péntek esti fináléban a magyar Pars Krisztián, ám címvédőként sem számított igazán esélyesnek, mivel egész évben sérüléssel küzdött. A szlovák Marcel Lomnický is kvalifikálta magát a legjobb 12 közé. Pars 74,77-tel kezdett, majd 75,15-öt dobott, a legjobb kísérlete pedig a harmadik volt, 75,28. Ezután már egyszer sem tudott 75 méter fölé jutni. Lomnický 73,33-mal nyitott, a második kísérletére még kevesebbet dobott, és a kiesés szélére került. A harmadik dobása előtt azonban meghallgatta az egykori Európa- bajnok Libor Charfreitag tanácsát, változtatott a dobása ritmusán, és 74,96 m-es kísérletével biztosította helyét a legjobb nyolcban. A 29 éves szlovák kalapácsvető ezután még kétszer javítani tudott, negyedik kísérletre 75,09-et, ötödikre 75,97-et ért el. Az utolsó sorozat előtt nyolc centiméterre volt lemaradva az akkor még bronzérmes helyett álló mexikói Del Real mögött, ám nem tudta megelőzni. Viszont Del Reált túldobta a lengyel Nowicki, aki 77,73 centimétert ért el, Lomnický így az ötödik helyen zárt. „Az bántott volna, ha nyolc centiméter hiányzott volna a bronzhoz, de így, hogy ötödik vagyok, ez rendben van” - nyilatkozta Lomnický. Az arany a tadzsik Dilsod Naza- rové lett 78,68 méteres teljesítménnyel - ez volt Tádzsikisztán első aranyérme az olimpiák történetében. A második helyen az a fehérorosz Ivan Tyihon végzett, akit már kétszer kaptak doppingoláson, az athéni olimpiát követő kétéves időszakban elért eredményeit ütólag törölték is. Pekingi doppingügyében azonban a nemzetközi SportdöntőLomnický a dobókörben (SiTA-feivétei) bíróság helyt adott a fellebbezésének, ezért még mindig versenyezhet, bár Londonban nem indulhatott, mert nem sokkal azelőtt derült fény az athéni csalására. „Örülök, hogy nem Tyihon nyert - vallotta be őszintén Lomnický. — Nazarov megérdemli a bajnoki címet, felnézek rá, kedvelem őt. Tyi- hont nem szeretem, nincs itt keresnivalója, tisztességes dobóktól vette el az érmet.” Pars Krisztián elismerte, ezúttal nem volt benne több, a dereka nem engedte, hogy nagyobbat dobjon, bár. úgy érezte, talán a 77 méter körüli eredmény benne lehetett volna. Négy éve egyébként 80,59 méteres eredménnyel diadalmaskodott Londonban. „Csak egy dolog bánt: amikor én voltam jó, miért nem lehetett ilyen eredménnyel nyerni?” - tette fel a költői kérdést Pars. Lomnický egyébként másképp látja: „Az olimpián a helyezés számít, nem a teljesítmény, a dobókör mindenkit lelassított. Én nagyon élveztem ezt a döntőt, és boldog vagyok, hogy ötödik lettem.” Lomnický a jövő évi londoni vb-n akár az érmet sem tartja elképzelhetetlennek. A világbajnokságon a most 34 éves Pars is szeretne ott lenni, hiszen a londoni olimpiai stadion számára nagyon jelentős helyszín, de pályafutása további alakulásáról az orvosokkal kell konzultálnia. A verseny után a mixzóná- ban meg is jegyezte: „Nagy fájdalmaim vannak, most is már legszívesebben leülnék.” (bt) 117 ÉREMTÁBLÁZAT • 1. Egyesült Államok 43 37 36 2. Nagy-Britannia 27 22 17 3. Kína 26 18 26 4. Oroszország 17 17 19 5. Németország 17 10 14 6.Japán 12 8 21 7. Franciaország 9 17 14 .8. Koreai Köztársaság 9 3 9 9. Ausztrália 8 11 10 10. Olaszország 8 11 7 11. Hollandia 8 6 4 12. Magyarország 8 3 4 13. Spanyolország 7 3 4 14. Brazília 6 6 6 15. Jamaica 6 3 2 16. Kenya 5 6 1 17. Horvátország 5 3 2 18. Kuba 5 2 4 19. Új-Zéland 4 9 5 20. Kanada 4 3 15 21. Kazahsztán 3 5 9 22. Kolumbia 3 2 3 23. Irán 3 1 4 24. Görögország 3 1 2 25. Argentína 3 1 0 26. Svédország 2 6 3 27. Dél-afrikai Köztársaság 2 6 2 28. Ukrajna 2 5 4 29. Lengyelország 2 3 6 30. Koreai NDK 2 3 2 31. Szerbia 2 3 2 32. Üzbegisztán 2 2 5 33. Belgium 2 2 2 Svájc 2 2 2 Thaiföld 2 2 2 36. Szlovákia 2 2 0 37. Grúzia 2 1 4 38. Dánia 1 6 7 39. Azerbajdzsán 1 4 10 40. Fehéroroszország 1 4 4 41. Törökország 1 3 4 42. Örményország 1 3 0 43. Szlovénia 1 2 1 44. Indonézia 1 2 0 45. Csehország 1 1 7 46. Etiópia 1 1 5 47. Románia 1 1 2 48. Bahrein 1 1 0 Vietnam 1 1 0 50. Tajvan 1 0 2 51. Bahama 1 0 1 Elefántcsontpart 1 0 1 Független 1 0 1 54. Fidzsi-szigetek 1 0 0 Jordánia 1 0 0 Koszovó 1 0 0 Puerto Rico 1 0 0 Szingapúr 1 0 0 Tádzsikisztán 1 0 0 60. Malajzia 0 4 1 61. Mexikó 0 3 2 62. Algéria 0 2 0 Írország 0 2 0 64. Litvánia 0 1 3 65. Venezuela 0 1 2 66. Bulgária 0 1 1 India 0 1 1 Mongólia 0 1 1 69. Burundi 0 1 0 Fülöp-szigetek 0 1 0 Grenada 0 1 0 Katar 0 1 0 Niger 0 1 0 74. Norvégia 0 0 4 75. Egyiptom 0 0 3 Tunézia 0 0 3 77. Izrael 0 0 2 A15. versenynap után Magyar érmesek Arany (8): Hosszú Katinka (úszás, 400 m vegyes, 100 m hát, 200 m vegyes), Szász Emese (vívás, párbajtőr egyéni), Szilágyi Áron (vívás, kard egyéni), Szabó Gabriella, Kozák Danuta (kajak-kenu, K2,500 m), Kozák Danuta (kajak-kenu, K1,500 m), Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csípés Tamara, Fazekas-Zur Krisztina (kajak-kenu, K4,500 m) Ezüst (3): Imre Géza (vívás, párbajtőr egyéni), Cseh László (úszás, 100 m pillangó), Hosszú Katinka (úszás, 200 m hát) Bronz (4): Kenderes) Tamás (úszás, 200 m pillangó), Márton Anita (atlétika, súlylökés), Kapás Boglárka (úszás, 800 m gyors), Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter (vívás, párbajtőrcsapat) Szlovák érmesek Arany (2): Ladislav Škantár, Peter Skantár (vízi szlalom, C2), Matej Tóth (atlétika, 50 km gyaloglás) Ezüst (2): Matej Beňuš (vízi szlalom, C1), Denis Myšák, Vlöek Erik, Tarr György, Linka Tibor (kajak-kenu, K4,1000 m)