Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-22 / 196. szám, hétfő
181 A NAP HŐSEI A magyar női kajakotok Nyolcadszor is eljátszották a magyar himnuszt Rióban, ezúttal négy magyar kajakos lány tiszteletére az 500 m döntője után. „Célozd meg a Holdat, és ha nem éred el, akkor is eljutsz a csillagok közé. Én megcéloztam a Holdat, és el is jutottam oda"- mondta Kozák Danuta, aki immár ötszörös olimpiai bajnok. Szabó Gabriella háromszoros, Fazekas-Zur Krisztina kétszeres ötkarikás aranyérmes, Csípés Tamara pedig először élhette át, milyen az olimpiai dobogó tetején állni. A NAP MONDATA „Most először nyaralni megyek, kipihenem magam, majd készítek egy új bakancslistát." Usain Bolt a jövőjével kapcsolatban harmadik olimpiai triplázása (100 m, 200 m, 4x100 m, Peking, London, Rio) után. A NAP SZÁMAI. 6 Zsinórban hatodszor is az Egyesült Államok nyerte a női kosárlabdatornát, a döntőben 101:72-re verte a spanyol válogatottat. Utoljára 1992-ben avattak más győztest, akkor a Független Államok Közösségének csapata diadalmaskodott, az USA csak bronzéremig jutott. A NAP SZÁMAI!. *■* f í Ennyi éves a riói játékok eddigi mß legidősebb bajnoka, Nick Stelton. A díjugratás győztese csípőprotézissel versenyez (nyeregbe szállni is csak fellépőről tud), volt már nyaktörése, válltörése, s kétszer a térdét is műtötték. A NAP SZTORIJA Ukogu kalapozása A nigériai Chierika Ukogu egy adománygyűjtő oldalon közétett felhívásának köszönhetően indulhatott el az olimpián. Mivel hazája evezős szövetsége nem tudta támogatni, a 23 éves Ukogu ismeretlen emberektől kérte, segítsenek neki nagy álma megvalósításában. A mintegy 15 ezer dollárnak köszönhetően ott lehetett Rióban, és a 20. helyen végzett az egypárevezősök versenyében. SPORT 2016. augusztus 22.1 www.ujszo.com Nem boldogok a pólósok Ötödik lett a magyar férfi* vízilabdaválogatott a riói olimpián, miután a helyosztón 12:10-re legyőzte a vb- bronzármes görögöket. Benedek Tibor szö- vetségi kapitány nem boldog az ötödik «—hellyel, ugyanakkor csapata játékával kifejezetten elégedett volt. „Ha már így alakult, akkor szerettünk volna veretlenül ötödikek lenni. A görögök elleni teljesítményünk férfias volt, megküzdöttünk az ötödik helyért, nem vagyunk boldogok, de emelt fővel mehetünk haza” — szögezte le Benedek. A szakember hangsúlyozta, játékban kifejezetten jól teljesített az együttes, ugyanakkor azt megjegyezte, hogy egy olyan mérkőzésen, mint a Montenegróval szemben ötméteresekkel elbukott negyeddöntő, nem jól kell játszani, hanem nyerni kell. „Azért azt gondolom, látszott, hogy a játékunkjó. Az Eb és az olimpiai kvalifikációs torna ezt nagyon megerősítette. Ilyen jó emberelőnyös kihasználásunk sose volt, és az emberhátrányos védekezés is rendben volt. Rengeteg gólt lőttünk, ez igazi magyaros póló volt” - mondta Benedek Tibor, aki szerint talán fejben nem voltak elég erősek ahhoz, hogy kiküszöböljék azokat az apró hibákat, amelyek miatt végül nem szólhattak bele az éremcsatározásokba. Az aranyat a szerbek nyerték, miután a döntőben 11:7-re legyőzték a horvátokat. A magyar csapat Londonban is 5. lett, míg a rá követő évben Barcelonában vb-t nyert. Jövőre a budapesti vb-n bizonyíthat az együttes. (MTI) Magyar öröm a görögök legyőzése után (MTI-felvétel) Valóra vált Neymar álma A házigazda brazil csapat nyerte a férfiak labdarúgótornáját, miután a szombati döntőben 1 lies döntetlent követően 11-esekkel 5:4-re legyőzte a német csapatot. A világbajnokságokat tekintve öt diadalával rekorder Brazília először diadalmaskodott ötkarikás játékokon. A találkozó első gólját az FC Barcelona túlkoros klasszisa, Neymar rúgta meseszép szabadrúgásból a 26. percben. A németek az 59. percben Max Meyer révén egyenlítettek. A büntetőpárbajban mindössze egyetlen német, a torna gólkirálya, Nils Petersen hibázott, az ötödik körben. A mindent eldöntő tizenegyest pedig Neymar rúgta be, akinek így a londoni ezüst után másodjára sikerült győzelemre vezetnie csapatát az olimpián, s ezzel valóra vált az ötkarikás álma. Meglepetésre a finálé után Neymar kijelentette, hogy lemond a csapatkapitányi tisztéről. „Boldog vagyok, hogy megnyertük a tornát. Remekül játszott a csapat, rászolgált az aranyéremre” - nyilatkozta a 75 éves Pelé. (MTI, TASR) Kaotikus, RIÓI NAPLÓ BŐDTITANILLÁTÓL A NOB-elnök ikonikusnak nevezte a riói olimpiát. Belülről nem tűnt mindig annak. Most sem tűnik - mikor ezt írom, az utolsó nap reggelén, éppen nincs áram az egész médiafaluban. Hogy az elején nem klappol minden, abban nincs semmi meglepő. Nemcsak Rióban finiseitek az utolsó pillanatban, az első napokban még egy rakat dolog nincs kipróbálva, letesztelve. Jó esetben néhány nap után minden elkezd működni úgy, ahogy kell. A brazilok viszont tudták mindezt fokozni - itt az olimpia közepén is annyi volt a gikszer, mint az elején. A bosszantó problémákat azonban főleg a háttéremberek érzékelték, a sportolók ritkábban. És ami a pályákon történt - hát az tényleg ikonikus volt. Hosszú Katinka úszik egy világcsúcsot, nyer három aranyat és égy ezüstöt. Kozák Danuta ahány számban elindul, nyer. Usain Bolt megcsinálja a tripla triplát. Két futónő egymást támogatva fejezi be a versenyt. Három úszó hajszálra ugyanolyan idővel csap be a célba. Szász Emese beviszi az utolsó tust. Szilágyi Áron is beviszi az utolsó tust. Imre Géza nem viszi be az utolsó tust... Brazília első aranyát egy favellából érkezett dzsúdós nyeri. A házigazda tizenegyespárbajban legyőzi Németországot. A világelső Djokovics búcsúzik az első körben. Jana Kudrjavceva kezéből kicsúszik a buzogány. Katrine Lunde két hetest véd három perc alatt zsinórban. Matej Tóth két kilométerrel a cél előtt az élre áll. A menekültcsapat tagjait több száz újságíró faggatja. Phelps a könnyeivel küszködik a dobogón. A szlovákiai kajak négyes tagjai örömükben beborulnak a vízbe. A riói olimpia nem volt tökéletes. Nem ez volt „minden idők leg...” olimpiája. De olimpia volt-megismételhetetlen, felejthetetlen és felemelő. RIÓI KRÓNIKA ■ Kézilabda Férti elődöntő: Franciaország-Németország 29:28 (16:13); Dánla-Lengyelország 29:28 (16:15). Női döntő: Oroszország-Franciaország 22:19 (10:7); bronzmérkőzés: Norvégia-Hollandia 36:26 (19:13). ■ Kosárlabda Férfi elődöntő: Egyesült Államok-Spanyolország 82:76; Szerbia-Ausztrália 87:61. Női döntő: Egyesült Államok-Spanyolország 101:72; bronzmérközés: Szerbia-Franciaország 70:63. ■ Labdarúgás Férfi döntő: Brazília-Németország 1:1 .tizenegyesekkel: 5:4; bronzmérkőzés: Nigéria-Honduras 3:2. Női döntő: Németország-Svédország 2:1; bronzmérkőzés: Kanada-Brazítia 2:1. ■ Röplabda Férfi elődöntő: Olaszország-EgyesDIt Államok 3:2; Brazília-Oroszország 3:0. Női döntő: Kína-Szerbia 3:1; bronzmérkőzés: Egyesült Áliamok-Hollandia 3:1. ■ Vízilabda Férfiak, az 5. helyért: Magyarország-Görögország 12:10 (2:1,4:4,3:3,3:2), magyar góldobók: Varga Dénes 2, Kis G. 3, Vámos 2, Hosnyászky 1, Zalánki 3, Hárai 1; a 7. helyért: Brazília-Spanyolország 8:9; bronzmérkőzés: Olaszország-Montenegró 12:10; döntő: Horvátország- Szerbia 7:11. Nők, döntő: Egyesült Államok-Olaszország 12:5; az 5. helyért: Spanyolország-Ausztrália 12:10; a 7. helyért: Kína-Brazília 10:5. DOBOGÓSOK ■ Atlétika Férfi 4x100 m: 1. Jamaica (Asafa Powell, Yohan Blake, Nickel Ashmeade, Usain Bolt) 37,27; 2. Japán 37,60; 3. Kanada 37,64. Férti 4x400 m: 1. Egyesült Államok (Arman Hall, Tony Mc- %Quay, Gil Roberts, laShawn Merritt) 2:57,30; 2. Jamaica 2:58,16; 3. Bahama-szigetek 2:58,49. Férti 1500 m: 1. Matthew Centrowifz (amerikai) 3:50,00; 2. Taofik Mahlufi (algériai) 3:50,11; 3. Nick Willis (új-zélandi) 3:50,24. Férti 5000 m: 1. Mohamed Farah (brit) 13:03,30; 2. Paul Kip- kemoi Chelimo (amerikai) 13:03,90; 3. Hagos Gebrhiwet (etióp) 13:04,35. Férfi geretyhajítás: 1. Thomas Röhler (német) 90,30 m; 2. Julius Yego (kenyai) 88,24; 3. Keshom Walcott (trinidadi) 85,38. Férfi kalapácsvetés: 1. Dilsod Nazarov (tádzsik) 78,68; 2. Ivan Tyihon (fehérorosz) 77,79; 3. Wojciech Nowicki (lengyel) 77,73; 5. Marcel Lomnický (szlovák) 75,97; 7. Pars Krisztián (magyar) 75,28. Női 20 km gyaloglás: 1. Liu Hung (kínai) 1:28:35; 2. Maria Guadalupe González (mexikói) 1:28:37; 3. Lu Hsziu-cse (kínai) 1:28:42;... 25. Madarász Viktória (magyar) 25., 48. Mária Gá- liková (szlovák); 55. Mária Czaková (szlovák), 58. Kovács Barbara; 59. Rácséi Rita (magyarok). Női 5000 m: 1. Vivian Cheruiyot (kenyai) 14:26,17; 2. Hellen Onsando Obiri (kenyai) 14:29,77; 3. Almaz Ayana (etióp) 14:33,59. Női 4x100 m: 1. Egyesült Államok (Tianna Bartoletta, Allyson Felix, English Gardner, Tori Bowie) 41,01; 2. Jamaica 41,36; 3. Nagy-Britannia 41,77. Női 4x400 m: 1. Egyesült Államok (Courtney Okolo, Natasha Hastings, Phyllis Francis, Allyson Felix) 3:19,06; 2. Jamaica 3:20,34; 3. Nagy-Britannia 3:25,88. Női 800 m: 1. Caster Semenya (dél-afrikai) 1:55,28; 2. Fran- cine Niyonsaba (burundi) 1:56,49; 3. Margaret Wambui (kenyai) 1:56,89. Női magasugrás: 1. Ruth Beitia (spanyol) 197 cm; 2. Mirela Demireva (bolgár) 197; 3. Blanka Vlasic (horvát) 197. Női rúdugrás: 1. Ekateríni Sztefanidi (görög) 485 cm; 2. Sandi Morris (amerikai) 485; 3. Eliza McCartney (új-zélandi) 480. ■ Birkózás Férfiak, szabadfogás 57 kg: 1. Vladimer Hincsegasvili (grúz); 2. Higucsi Rei (japán); 3. Haji Aliyev (azeri). Férfiak, szabadfogás 74 kg: 1. Haszan Jazdani (iráni); 2. Ani- uar Gedujev (orosz); 3. Jabrayil Hasanov (azeri). Férfiak, szabadfogás 86 kg: 1. Abdulrasid Szadulajev (orosz); 2. Selim Yasar (török); 3. J'den Cox (amerikai);... 13. Veréb István (magyar). Férfiak, szabadfogás 125 kg: 1. Taha Akgül (török); 2. Komeíl Gaszemi (iráni); 3. Ibrahim Szaidov (fehérorosz);... 7. Ligeti Dániel (magyar). ■ Golf Nők: 1. Pák In Bi (dél-koreai) 268 ütés; 2. Lydia Ko (új-zélandi) 273; 3. Feng San-san (kínai) 274. ■ Gyeplabda Női torna: 1. Nagy-Britannia; 2. Hollandia; 3. Németország. ■ Kajak-kenu Férti K1,200 m: 1. Liam Heath (brit) 35.197; 2. Maxime Beau- mont (francia) 35.362; 3. Saül Craviotto (spanyol) 35.662. Férti K4,1000 m: 1 Németország (Max Rendschmidt, Tom Liebscher, Max Hoff, Marcus Gross) 3:02,143; 2. Szlovákia (Denis Myšák, Vléek Erik, Tarr György, Linka Tibor) 3:05,044; 3. Csehország (Daniel Havel. Lukáš Trefil, Josef Dostál, Jan Sterba) 3:05,176; 11. Magyarország (Ceiner Benjámin, Hufnägel Tibor, Kugler Attila, Somorácz Tamás). Férti C2,1000 m: 1. Sebastian Brendel, Jan Vandrey (német) 3:34.912; 2. Erlon Silva, Isaquias Queiroz (brazil) 3:44.819; 3. Dmitro Jánosuk, Tarasz Miscsuk (ukrán) 3:45.949; 4. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (magyar) 3:46.198. Női K4.500 m: 1. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csípés Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) 1:34.482; 2. Németország 1:35.383; 3. Fehéroroszország 1:36.908. ■ Kerékpár Férti ÍMX: 1. Connor Fields (amerikai); 2. Jelle van Gorkom (holland); 3. Carlos Ramírez (kolumbiai). Női BMX: 1. Mariana Pajón (kolumbiai); 2. Alisé Post (amerikai); 3. Stefany Hernández (venezuelai). Női begyikerékpár: 1. Jenny Rissveds (svéd) 1:30.15; 2. Maja Wloszczowska (lengyel) 1:30.52; 3. Catharine Pendrel (kanadai) 1:31.41. ■ Kézilabda Női torna: 1. Oroszország; 2. Franciaország; 3. Norvégia. ■ Kosárlabda Női torna: 1. Egyesült Államok; 2. Spanyolország; 3. Szerbia. ■ Labdarúgás Férfiak: 1. Brazília; 2. Németország; 3. Nigéria. Nők: 1. Németország; 2. Svédország; 3. Kanada. ■ Lovaglás Díjugratás, egyéni: 1. Nick Skelton (brit); 2. Peder Fredricson (svéd); 3. Eric Lamaze (kanadai). ■ Műugrás Férti toronyugrás: 1. Csen Aj-szen (kínai) 585,30 pont; 2. Germán Sánchez (mexikói) 532,70; 3. David Boudia (amerikai) 525,25. ■ Ökölvívás Férfi 56 kg: 1. Robeisy Ramirez (kubai); 2. Shakur Stevenson (amerikai); 3. Vladimir Nikitin (orosz) és Murodjon Akhma- daliev (üzbég). Férfi 75 kg: 1. Arién López (kubai); 2. Bektemir Melikuziev (üzbég); 3. Kamran Shakhsuvarly (azeri) és Misáéi Uziel Rodri- guez (mexikói). Női 51 kg: 1 Nicola Adams (brit); 2. Sarah Ourahmoune (francia); 3. Ren Cancan (kínai) és Ingrid Lorena Valencia (kolumbiai). Női 60 kg: 1. Estelié Mossely (francia); 2. Jin Csün-hua (kínai); 3, Anasztaszija Beljakova (orosz) és Mira Potkonen (finn). ■ Öttusa Férfiak: 1. Alekszandr Leszun (orosz) 1479 pont; 2. Pavlo Ti- moscsenko (ukrán) 1472; 3. Ismael Marcelo Hernández (mexikói) 1468;... 12. Marosi Ádám;... 17. Demeter Bence (magyarok). Nők: 1. Chloe Esposito (ausztrál) 1372 pont; 2. Élodie Clouvel (francia) 1356; 3. Oktawia Nowacka (lengyel) 1349;... 17. Kovács Sarolta; 27. Földházi Zsófia (magyarok). ■ Ritmikus gimnasztika Egyéni összetett: 1. Margarita Mamun (orosz)76,112; 2. Jana Kudrjavceva (orosz) 75,608; 3. Hanna Rizatdinova (ukrán) 73,583. ■ Röplabda Női torna: 1. Kína; 2. Szerbia; 3. Egyesült Államok. ■ Szinkronúszás Csapat, döntő: 1. Oroszország; 2. Kina; 3. Japán. ■ Taekvondo Férti 80 kg: 1. Cheick Sallah Cissé (elefántcsontparti); 2. Lu- talo Muhammad (brit); 3. Uszama Ueszlati (tunéziai). Férfi -f80 kg: 1. Radik Isayev (azeri); 2. Abdoul Issoufou (nigeri); 3. Maicon Siqueira (brazil). Női 67 kg: 1. Oh Hje Ri (dél-koreai); 2. Haby Niaré (francia); 3. Ruth Gbagbi (elefántcsontparti). Női +67 kg: 1. Cseng Su-jin (kínai); 2. Maria Espinoza (mexikói); 3. Bianca Walkden (brit). ■ Tollaslabda Férfi egyes: 1. Csen Lung (kínai); 2. Lee Chong Wei (malajziai); 3. Viktor Axelsen (dán). Férti páros: 1. Fu Haj-feng, Csang Nan (kínai); 2. Goh V Shem, Tan Wee Kiong (malajziai); 3. Marcus Ellis, Chris Langridge (brit). Női egyes: 1. Carolina Marin (spanyol); 2. Pusarla V. Sindhu (indiai); 3. Okuhara Nozomi (japán). ■ Triatlon Nők: 1. Gwen Jorgensen (amerikai) 1:56:16; 2. Nicola Spirig Húg (svájci) 1:56:56; 3. Vieky Holland (brit) 1:57:01;... 24. Kovács Zsófia; 45. Vanek Margit (magyarok). ■ Vízilabda Férti torna: 1. Szerbia; 2. Horvátország; 3. Olaszország;... 5. Magyarország. Női torna: 1. Egyesült Államok; 2. Olaszország; 3. Oroszország; 4. Magyarország.