Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-30 / 177. szám, szombat
SZALON ■ 2016. JULIUS 30 ZENEBONA 30 éve hunyt el a szlovákiai magyarok zeneszerzője Ha van az 1945 utáni (cseh)szlovákiai magyar zenekultúrának meghatározó jelentőségű, korszakos alakja, akkor az Szíjjártó Jenő. 30 éve hunyt el a karnagy, zeneszerző, rádiós zenei rendező, aki tudásával, munkabírásával, tehetségével és szakmai kérlel- hetedenségével egy sor máig vállalható, hagyománnyá érett kezdeményezés születésénél bábáskodott. íjjártó Jenő 1986. július 28-án, 67 rW éves korában . j M hunyt el Pozsony- V. J * 2 bán. Az ezt megelőző mintegy három és fél évtized azonban olyan pályát ölel fel, amely nemcsak hogy nagy hatással volt a második világháború és a jogfosz- tottság évei után újrainduló (cseh) szlovákiai magyar kulturális törekvésekre, hanem számos ponton aktívan összefonódott velük, irányt szabott nekik. Tekintsük szakmai kiindulópontnak 1951-et, amikor az alacsony, szemüveges fiatalember — már nem is olyan fiatalon, 32 évesen — megkapta diplomáját a Pozsonyi Konzervatórium karmester szakán, s a Csehszlovák Rádió azonnal zenei rendezőnek szerződtette (kisebb megszakításokkal egészen 1984-es nyugdíjba vonulásáig ez volt a fő munkahelye). 1953-ban a hivatásos alapon szerveződött - s utóbb a hatalom szeszélyéből rövid életűnek bizonyult - NÉPES megalakulásakor őt kérték fel karnagynak és művészeti vezetőnek. (A népművészeti együttest ma az Ifjú Szivek Táncszínház tekinti elődjének.) 1961-ben ott bábáskodott a zselízi Országos Magyar Énekkari Fesztivál útra indításánál; s ő vezényelte a fesztivál 1200 tagú összkarát, amely az erre az alkalomra szerzett, Weöres Sándor versére írt, Békét akarunk! című Szíjjártó-művet adta elő. 1964-ben elsősorban neki köszönhetően alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara (mai nevén a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa). 1969-ben az első ízben megrendezett galántai Kodály Napok —a felnőtt énekkari mozgalom legnagyobb hazai ünnepe - szakmai mentora volt, haláláig ő volt a kórusverseny zsűrijének elnöke és az összkar karmestere. De belefért ebbe a mérhetedenül aktív három és fél évtizedbe számos népdalgyűjtő körút (mindenekelőtt Nyitra környékén, Gömörben, az Alsó- Garam mentén) és a komponálás is. Szíjjártó Jenő kizárólag felvidéki magyar népdalokat gyűjtött és szinte csak azokat dolgozott fel, emellett pedig számos kortárs szlovákiai magyar költő verseinek megzenésítésével járult hozzá a hazai magyar együttesek repertoárjához. „A zeneszerző által gyűjtött mintegy 500 dal összességében igen értékes részét képezi a fennmaradt felvidéki magyar népdalkincsnek, Szíjjártót pedig az egyik legfontosabb szlovákiai magyar népdalgyűjtővé emeli. Igaz ez akkor is, ha megállapítható, hogy Szíjjártó viszonylag kevés addig teljességgel ismereden dalt rögzített, de annál több értékes, teljes értékű, addig ismereden variánssal gazdagította a magyar népzene kincsestárát. Kodály hasonló területen gyűjtött dalkincsével összevetve az is szembetűnő, hogy az időközben eltelt mintegy 40 év alatt tovább csökkent a nép ajkán élő régi stílusú dallamok száma” - írja kismonográfiában Tóth Arpád. (Aki, ha úgy tetszik, részben szakmai utódnak tekinthető, hiszen 2006 decemberétől a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagyaként is tevékenykedik.) A Szíjjártó Jenő, a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága című kötet még 2012-ben jelent meg a Median kiadó gondozásában, és a maga nemében első fecske. Tóth Árpád hét évet felölelő kutatás eredményeként nemcsak az életrajzi tényeket, a Szíjjártó-művek listáját adja közre, hanem történelmi-kulturális kontextusban is igyekszik elhelyezni, mérlegre tenni az életművet. És mindenekelőtt: zenetudományi igénnyel közelít témájához, ezen belül Szíjjártó Jenő vezénylésdidaktikai értekezésének értékelésére, zeneműveinek csoportosítására, elemzésére, stílusjegyeinek definiálására is kísérletet tesz. Tóth Árpád a szerző második, a 70-es és 80-as évekre eső, komoly stíláris változásokat hozó - és elsősorban versekre komponált kórusművekkel fémjelzett — alkotói korszakát értékelve egyebek mellett azt hangsúlyozza, hogy Szíjjártó versfeldolgozásai nem pusztán sajátságos zenei világuk, különösen izgalmas, egyedi szerkesztésmódjuk miatt értékes részei a magyar kórusirodalomnak, hanem azért is, mert zömmel olyan versanyagot dolgoznak fel, amely a magyarországi zeneszerzők irodalmi horizontjából teljesen hiányzik. Hozzátehetnénk:' amikor egy-egy évforduló, kórustalálkozó, zenei rendezvény alkalmából újra felfedezzük Szíjjártó Jenő munkásságát, vele együtt a szlovákiai magyar irodalom mára szinte elfeledett szavai - Csontos Vilmos, Dénes György, Gyurcsó István sorai - is kitörnek a homályból. Almási Sára www.ujszo.com Titkos hang, hangos titok E va Šušková egyik bensőséges vallomása szerint az emberi hang titkait fürkészi. Különösen azok a pillanatok érdeklik, amikor a hang le- meztelenedik, vagy valamilyen hangszerrel küzd meg vagy áll össze, amikor a vokális anyag viaskodik vagy szerelmeskedik. A Secret Voice (Titkos hang) című projekt tehát valójában a Hang titka címet is viselhetné, sőt: a cím akár Hangos titokként is megállná a helyét. A CD olyan kortárs alkotásokat tartalmaz, melyek az emberi hang és az esetenkénti instrumentum terheléspróbájának találkozásából fogantak, kimondottan az énekesnő igényei szerint. Szeghy írisz 2013-ban komponált Réti dala az altfuvola és az emberi hang viszonyrendszerét vizsgálja egy szlovák népdal struktúráin belül: a melankóliába hajló elégikus- ság hatalmas mezeje egyetlen szempillantás alatt a lelki rezdülések mérheteden tájává változik. Viera Janárčeková a gyermekkor idilli énekfoszlányaira építi 2008-as kompozícióját: szellemesen játszik az emlékezés mechanizmusaival, illetve az érzelmek változatosságával, a hol költői, hol elidegenítő effektusok dinamikájával. Ilja Zeljenka 1983-as, Szeszély című műve Ligeti vagy Berio tragikomikus drámai hanganalíziseit idézi; a hullámzó kedélyállapot és a hanghatásokban feloldódó potenciális értelem kettős szorításában megszólaltatott alkotás ereje az előadás intenzitásában rejlik. Tomáš Boros Szavak (2013) című alkotása a xilofon és a harangjáték bevonásával jelenít meg számos érzelmet, létteret vagy metaforikus helyzetet: a kompozíció mintha Ligeti Aventures című munkájának rokona lenne. Ivan Buffa Négy secret voce egyezség (2010) című „rituális” műve valóban a hang lecsupaszítására irányul: a mű az ősi toltékok bölcsességének pillérein (ún. „egyezményein” vagy „egyezségein”) alapszik. A négy pillér a következő: Szavaidat tökéletesen válogasd meg!, Ne végy semmit a szívedre!, Ne tégy feltételezéseket!, Mindig tedd meg a tőled elvárható legjobbat! Lucia Koňakovská Távozás (2009) című hangulatanalízise a gyászmunka és az emlékezés fázisait hozza testközelbe. Martin Burlas Az éhség segít (2014) című alkotása Valentin Szilvesztrov ukrán zeneszerző tiszteletére készült, s a belső szabadság és a külső konfliktusok traumatizáló összjátékára épít. Eva Šušková elsőrangú szoprán: hangja hajlékonysága, megannyi akrobatikus képessége, drámai érzékenysége mindenképp fokozott odafigyelést igényel. Csehy Zoltán Eva Šušková: Secret Voice. Hudobný fond, Pozsony, 2015. Szegedy-Maszák Mihály, a szellemi arisztokrata emlékére P ocsék nyaram volt. Esterházy Péter, Oláh János, Apáti Miklós és ki tudja, ennek mikor lesz vége... Sorra halnak meg az írótársak. Most pedig Szegedy-Maszák Mihály. Szegedy-Maszák Mihály a legközelebbi barátaim közé tartozott, legutoljára az idei könyvhéten találkoztam vele házában, a hűvösvölgyi Völgy utcában. Sejtelmem sem volt róla, hogy az utolsó találkozásunk lesz. Igaz, tudtam a betegségéről, de valahogy - örökös optimista lévén — még szeptemberre jelöltük meg a következő találkozót. Hát elkéstem, és most egy kicsi lelkifurdalást érzek. Mint Mihály is írta, 1978 kora őszén ismerkedtünk meg Somor- ján, ahová Kiss Gy. Csabával és ha jól emlékszem, Kosa Lászlóval érkezett meg. Hamarosan intenzív barátsággá alakult a kapcsolatunk. Mihály egyébként is művészkörnyezetben nőtt fel: az egyik őse, a Háromszék megyei székely Barabás Miklós volt, a legnagyobb 19. századi potréfestő Magyarországon, de közeli rokona volt a modern magyar irodalom kitűnőségének,Tormay Cecile-nek is. A Völgy utcai kertben végigbeszélgettük a 19. századi és a modern magyar irodalom számtalan kérdéskörét. Sokszor az estébe nyúlva, nemegyszer feleségével, Szemerkényi Ágnessel is. Kemény Zsigmondot én is a legnagyobb 19. századi írónak tartottam, viszont Kosztolányinak a jelentőségét igazából az ő monográfiájából ismertem meg. Mikszáthtal problémáim voltak - egyszer lebecsülően nyilatkoztam Mikszáthról, de még a nyolcvanas évek elején. Azóta Mikszáth az egyik kedvenc íróm. Mihály nem felejtette el, ugratott vele még évtizedekkel később is. Időnként a lévai élményekről beszéltem, Léváról, a félig-meddig magyar városról. Aztán, a nyolcvanas évek második felében, majd a kilencvenes években elment az Egyesült Államokban tanítani. Most már ritkábban találkoztunk. Majd megöregedtünk. Megöregedtünk? Hm. Azok közé az egyre kevesebb irodalomtudósok közé tartozott, akik a magyar irodalom egészét tekintették mérvadónak, még a Kádár-rendszer „boldog béke idején” is, amikor nem volt remény a rendszertől való megszabadulásra sem. Magyarán: nem tekintette külföldi irodalomnak a jelenlegi határokon túli magyar irodalmat sem. Az utóbbi öt évben ismét a Volgy utca gyakori látogatója lettem. A barátság kiállta az idők próbáját, hogy patetikusan fogalmazzak Az elmúlt öt év alatt Kosztolányiról, Krúdyról, de még Tormay Cecile-ről is szó esett. Sőt: Bánflfy Miklósról is. Nem volt előítéletes, mint a legtöbb baloldalinak nevezett kortársa. Mihály azok közé a kevesek közé tartozott, akik nem voltak sem népik, sem urbánusok Ilyenek, sajnos, egyre kevesebben vannak, pláne az irodalom egyre inkább durvuló hangvétele mellett. A népi-urbánus vita, ahelyett hogy szépen kimúlna, éppen napjainkban ér el egy olyan szintet, hogy lehetedenné válik a tájékozódás a napi irodalmi ügyekben. Sőt: egyre inkább a határokon is túlcsap a magyarországi rögeszme. Mihály fölötte állt ennek a paranoiás rögeszmének És ezt Kosztolányitól tanulta. A polgári írótól. Mihály nem volt jobbos és nem is volt balos. Mondhatom úgy is, hogy arisztokrata a szó átvitt értelmében. Igen, ez egyedi eset, ahogy Szegő János írja. Mert a szellemi arisztokratát már lassan keresni kell. Szegedy-Maszák Mihány „polgári” irodalomteoretikus volt. Talán nem mondok újat: a jelenlegi kor legnagyobbja. Hiánya az évek múltával egyre nagyobb lesz, ahogy Esterházyé is. Új korszak kezdődik a magyar irodalomban? Vagy végképp elveszik a magyar irodalom a népi-urbánus vita dzsungelében? Nem tudom. A politika megmérgezi a nemzet gyökereit is: pusztít és rombol. Mihályhoz úgy maradunk hűek, hogy nem engedjük a pusztítást még a közeliinkbe sem. Grendel Lajos
