Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-30 / 177. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2016. JULIUS 30. 21 Tea, tetovált házak és Tibet kapuja Kora reggel érkeztünk meg Lijiangba. A látvány, ami a vas­útállomás előtt várt ránk, lenyűgözött: ott magasodott a Jáde Sárkány-csúcs a maga 5600 méteres ma­gasságával és hófedte csúcsával. Taxit fogadtunk és elindul­tunk a Lijiang mű­vészeti stúdióba, 15 tó partjára, egy tipi­kus naxi falu klasszi­kus családi házába. kilométerre Lijiang városától, a Lashihai­Lijiang méltán híres óvárosa (A szerző fotótárából) Shangri La, Tibet kapuja A stúdió három kétszintes épü­letből áll, ezek zárják közre a tá­gas udvart. A szomszédságban egy ugyanilyen házban laknak a vendéglátóink, akik két hónapos ott-tartózkodásunk alatt nemcsak főztek ránk, hanem minden prog­ramunkban örömmel részt vettek A tervekkel összhangban egy hó­napot kutatással és rengeteg talál­kozó szervezésével töltöttük. Mivel kísérőmmel, Nanxival mindketten ■performanszművészek és művé­szetszervezők vagyunk, úgy dön­töttünk, hogy a rezidensprogram végére szervezünk egy művészeti találkozót és egy kiállítást azok­ból a művekből, amelyeket itt hozunk létre. He Libin barátunk a helyismerete és kapcsolatai révén segített elindulni. Megismerked­tünk a helyi művészeti élet képviselőivel, s rögtön az első baráti vacsorán kiderült, hogy az itteni zenészek és képző­művészek közül már többen jártak Magyarországon. Szinte minden évben meghívást kap valaki, ami nem is csoda, hiszen világszerte egyre többen fedezik fel az ősi naxi kultúra páratlan kincseit. Mint kiderült, a világon ez az egyeden élő nyelv, amely hierografikus írást használ. Sajnos ma már csak 20-30 dongba (vallási vezető vagy inkább sámán) érti és használja ezt az írásmódot. Egyikükkel sikerült találkoznunk, és aktívan részt vett az általunk szervezett találkozón is. Meglátogattuk a helyi képzőművé­szeti egyetemet, több műtermet és az egyik este a helyi - állami - kor­társ galériát is. Ami itt fogadott, azt jó ideig nem felejtem el. A galéria már zárva volt, de beengedtek min­ket. Az egyik iroda felől nagy társa­sági élet zaja hallatszott ki. Behívtak minket is egy teára. A kulturális és a gazdasági élet krémje szórakozott ott éppen. Ott volt Mao (illetve a szí­nész, aki Maót alakítja a különböző tv-sorozatokban), az egyik magán­tévécsatorna tulajdonosa, egy Ho Si Minh kinézetű, befolyásos helyi képzőművész (aki rögtön felajánlot­ta, hogy ha meg akarom hosszabbí­tani a vízumomat, csak szóljak neki, a rendőrfőnök a legjobb haverja, minden héten itt iszik velük), egy mianmari banánültetvényes (nem mellesleg az Arany háromszög terü­Juhász R. József kínai útinaplója (5.) letérői, de rögtön leszögezte, hogy ott már nincsen drog, majd pöfékelt tovább az ópiumpipájával)... Az asztal tele volt whiskyvel, a levegő édeskés füsttel, és érezni lehetett, hogy ezek az emberek a törvények fölött állnak. A hétköznapjaink hegyikerékpá­rozással teltek, főleg az ősi teaút mentén, mely valamikor Jünnant és Tibetet kötötte össze. Mar már csak a hegyi ösvények, kőtáblák és helyenként az egymáshoz kö­tött lovakon turistákat sétáltató helyiek emlékeztetnek az ősi út­vonalra. Állítólag a nehéz terepen hónapokig tartó út során fedezték fel, hogy az összepréselt tealevelek fermentálódni kezdenek: minél tovább tartott az út, a tea annál sötétebb, illatosabb és finomabb lett. Ezért a teaszállítmányokat Békésen eszegető yak sokszor csak évek múltán bontot­ták ki. A legfinomabb tea termé­szetes fermentálódására 13 évet kell várni. Persze a mai „modern technológia” ezt elintézi pár hónap alatt. Volt alkalmam összehason­lítani a természetes és a művileg fermentált teákat. Ég és föld. Szó szerint. Az igazi tea 10-15 má­sodperc alatt megnyílik és 10-15 alkalommal lehet leforrázni, egy csipet tealevélnek akár egész na­pon át élvezhetjük az ízét. Másik kedvenc úti célunk a közeli tibeti kolostor volt a falu végén. Mére­teivel és elhelyezkedésével uralta a tájat. A kolostorban oktatás is zajlott, így állandó volt a nyüzsgés. Hamar összebarátkoztunk néhány szerzetessel, akik nagy örömmel és odaadással kalauzoltak végig a ti­beti buddhizmus bonyolult szim­bólumain. Lijiang méltán híres óvárosába is ellátogattunk. Az 1997-es földren­gést követően kezdték felújítani, akkor még a legtöbb helyi kép­zőművésznek itt volt a műterme. Ma már szinte kizárólag vendég­házakkal, vendéglőkkel, bárokkal és üzletekkel van tele. Jünnan tar­tományban több ilyen óváros várja Közös lánc nasj népviseletben • a turistákat - például Shangri La vagy Dali. Mivel ottani művészek­hez is kaptunk ajánlásokat, meg­szerveztük a találkozókat. Shangri La, Tibet kapuja 3300 méteres magasságban fekszik, 6 ezer méteres hegyekkel körbezár­va. Ez az egyik, tibetiek által lakott terület Kínában, ahová a nyugati turista külön engedély nélkül bete­heti a lábát. Itt már Jünnan északi csücskében jártunk, mindössze 30-40 kilométerre Tibettől. Egy találkozóra igyekeztünk két helyi performanszművésszel, éppen jú­nius 4-én (azaz a 89-es Tienanmen téri mészárlás évfordulóján), így elég feszült volt a hangulat. Több művészt is ismerünk, akik nyilvá­nosan próbáltak megemlékezni az évfordulóról, és emiatt börtönbe kerültek. Az egyikükkel, aki tibeti nemzetiségű, vagyis duplán figyel­nek arra, amit tesz, találkozónk volt aznap. Befutott egy pekingi művész is, akit a biztonság kedvé­ért ezen a napon minden évben „jó messzire kísérnek” a fővárostól, to­vábbá egy ujgur művész is találkoz­ni akart velünk, aki pár éve költö­zött Shangri Lába Hszincsiangból, Kína egyik legforrongóbb tartomá­nyából. Ráadásul előző nap sztrájk volt az óvárosban. Az üzletek nem nyitottak ki, a kereskedők így fe­jezték ki elégededenségüket az odalátogató megyei vezetés előtt. Válaszként három helyi boltost be­börtönöztek. Végül mindannyian egy fiatal művésztársaság grillparti- ján kötöttünk ki az óvárosban. Másnap motort béreltünk és meg­látogattuk a híres Kék Hold-völ­gyet, ahonnan drótkötélpályán lehet megközelíteni a 4500 méte­res Shika-csúcsot. Itt már érezni lehetett a Himalája elképesztő ere­jét. Visszafele még motoroztunk egy kicsit, megcsodáltuk a békésen legelésző yakokat. Megvacsoráz­tunk egy helyi kisvendéglőben, megkóstoltuk a yakvajjal készült tibeti teát, de végül is a helyi sör-, jégbor- és szilvaborkínálat mellett döntöttünk. Három napot töltöttünk Shang­ri Lábán, majd következett Dali. Az itt élő Bai Qing performansz- művészt és zenészt már ismertük korábbról. Nagyon örült a látoga­tásnak, egy bai (az egyik legnagyobb helyi etnikum) hotpotvacsorával és egy tucat helyi művésszel várt bennünket. Vacsora után további találkozások sora következett, és szépen lassan összeállt a jünnani performanszművészeti találkozó programja. Kivétel nélkül minden­ki elfogadta a meghívásunkat. Az estéket, éjszakákat a Szeptember nevű, élő zenét kínáló bárban töl­töttük az óvárosban. Megkockáz­tatom: Dali talán a legjobb han­gulatú város Kínában, ahol eddig megfordultam. Nyüzsgő éjszakai élet, tiszta városközpont, gyönyö­rű és impozáns óváros, ízletes helyi ételek és italok. Az Erhai-tó (a hai egyébként tengert jelent) partján épült Dali neve egyébként Kína- szerte jól cseng az itt bányászott márvány révén. A márvány és a bai kultúra találkozása csodálatos épü­leteket eredményezett. Amerre csak motoroztunk, lenyűgöző „tetovált” házakat láttunk. A fehérre meszelt timpanonokat szinte minden há­zon hennatetováláshoz hasonlító rajzok díszítik Nehéz volt otthagyni a várost. Az egyik - és legkellemedenebb - ok, hogy most már végleg lejárt a vízumom, és vissza kellett utaz­nunk Hongkongba újat igényel­ni. Ráadásul minden cuccurikkal együtt, hiszen semmi garancia nem volt arra, hogy maradhatok Még az ügynökség is azzal foga­dott: megpróbálhatjuk, de egy évben kétszer alapos indoklással is ritkán adnak újabb vízumot. Nekem viszont újabb kétszer egy hónapos engedélyre volt szüksé­gem a már megszervezett jünnani performanszművészeti találkozó és a korábban októberre halasztott sencseni egyetemi workshopom miatt. Négy nap várakozás után vé­gül is mindenki nagy örömére meg­kaptam a vízumot. Elindultunk hát újra. A trópusi tengerpartról vissza az örök tavasz városába, Lijiangba. A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom