Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-07 / 157. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. július 7. RÉGIÓ Hat év után felmentették, de a per folytatódik VRABEC MÁRIA Horváth Zoltán azért került bajba, mert egy bántalmazott idős ember védelmére kelt. PUNASZERDAHEIY Hat évig tartó rendőrségi és bírósági hercehurca után júniusban a járásbíróság felmentette Horváth Zoltánt a súlyos testi sértés vádja alól. A szlovákiai igazságszolgáltatást példásan illusztráló ügynek azonban még most sincs vége, mert vádlója fellebbezett. A tanúk ott sem voltak Horváth Zoltán azért került bajba, mert 2009 májusában egy idős ember védelmére kelt. Szomszédja, Tibor Kovačič, aki ittas állapotban gyakran szidta a magyarokat, este tíz óra tájban a bérházuk előtt támadta meg az akkor hetven év körüli Takács Lajost. Horváth Zoltán annak ellenére a bántalmazott idős ember védelmére sietett, hogy épp be volt gipszelve a lába, de mire édesapjával leértek a ház elé, már csak az eszméletlen Kovačičot találták a bicikliállvány mellett. „Takács Lajost, akinek Kovačič néhány perccel azelőtt még a bicikliállványba verte a fejét és eltörte az orrát, a lánya feltámogatta a lakásukba. A helyszínen csak két szomszéd volt, akik hívták a mentőket és a rendőröket. A Kovačič családból senki nem volt ott, pedig később a támadó édesanyja és nővére azt vallotta, látták, amint begipszelt lábbal fejbe rúgtam” - emlékezett a történtekre Horváth Zoltán, akit az incidens másnapján még tanúként hallgattak ki. A rendőrségi tanúkihallgatások során a ház valamennyi lakója arról számolt be, hogy Tibor Kovačič rendszeresen belekötött a magyarokba. Többen látták azt is, hogy megtámadta Takács Lajost. Kovačičot könnyű testi sértésért 2011 novemberében el is ítélték húsz hónap letöltendő szabadságvesztésre, de az elsőfokú elmarasztaló ítélet után ő is támadásba lendült. Tanúból vádlott Másfél évvel a történtek után, 2010 őszén feljelentést tett Horváth Zoltán ellen, azt állítva, hogy először az idős Takács Lajos kötött bele, azután a begipszelt lábú szomszéd. Horváth Zoltán ekkor még azt hitte, a rendőrség nem veheti komolyan az efféle vádaskodást, és hamarosan lezárja az ellene indult vizsgálatot, de nem így történt. 2011 tavaszától folyamatosan tárgyalta a bíróság a két ügyet, az egyikben Tibor Kovačič volt a vádlott és Horváth Zoltán tanúként szerepelt, a másikban a vádlottból sértett, a tanúból pedig vádlott lett. A tárgyaláson két tanú vallott Tibor Kovačič mellett: az anyja, meg a testvére. Horváth Zoltán mellett az összes szomszéd, de ez sem volt elég. Először ugyan első fokon felmentették, de Tibor Kovačič ezt megtámadta és a Nagyszombati Kerületi Bíróságra került az ügy. Az újra visszaadta a Dunaszerdahelyi Járásbíróságnak, ahol ugyanaz a bíró, aki előzőleg felmentette Horváth Zoltánt, 2013. október 9-én négy év letöltendő szabadságvesztésre és 3036,60 euró pénzbírságra ítélte. Horváth Zoltán megfellebbezte a döntést és felhívta a bíróság figyelmét, hogy a vizsgálat során a rendőrség nem tisztázta, mikor érkezett a helyszínre az állítólagos sértett édesanyja és a nővére. Az összes tanú egybehangzóan azt vallotta, csak akkor értek oda, amikor a sérült már a földön feküdt, de a bíróság ezt nem vette figyelembe. Az sem zavarta, hogy az állítólagos sérült vallomásai egymásnak is ellentmondanak: először azt állította, hogy elölről érte az ütés, majd, hogy hátulról támadták meg. A vádlott javára A Nagyszombati Kerületi Bíróság tavaly tavasszal érvénytelenítette a járásbíróság döntését és az ügyet azzal adta vissza újratárgyalásra, hogy a tanúvallomásokban fellelhető ellentmondások miatt, ha kétség merül fel, a vádlott javára döntsön a járásbíróság. Ez a tárgyalás is egy évig húzódott, mert a vádló és tanúi sem a júniusi, sem a szeptemberi tárgyaláson nem jelentek meg. Ehelyett Tibor Kovačič szerkesztőségünkbe látogatott el, és kártérítést követelt, amiért állítólag egyoldalúan, az ő megkérdezése nélkül tudósítottunk az esetről. Azt mondta, soha nem volt magyargyűlölő, hiszen a nagymamája is magyar, és csak felindult- ságában jött ki a száján a „ty k... a Maďar”, amikor Horváth Zoltán fejbe rúgta. Miután felvilágosítottuk, hogy mi csak arról a bűncselekményéről számoltunk be a bírósági jegyzőkönyvek alapján, amelyért jogerősen elítélték és le is ülte a büntetését, megszólítani pedig azért nem tudtuk, mert épp börtönben volt, többé nem jelentkezett. A bíróságon sem jelent meg, de végül júniusban megszületett a döntés: ugyanaz a bíró, aki 2013- ban négy év szabadságvesztésre ítélte, most bizonyíték híján felmentette Horváth Zoltánt. A megkönnyebbülés csak rövid ideig tartott, mert mint Jana Kondákorová- tól, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivőjétől megtudtuk, a károsult fellebbezést nyújtott be. A történet újra a fellebbviteli bíróságon folytatódik, amely újra visszaadhatja a járásira, és így körbe- körbe, karikába. Hogy közben egy ártatlan embernek a börtönbüntetés fenyegetésével kell élnie, az a jelek szerint senkit nem érdekel. I 5 Támogatnák a hagyományos termelői piacok beindítását is (Gabriel Kuchta illusztrációs felvétele) Falufejlesztési projekteket támogatnak SZAKÁL KINGA POZSONY Pozsony megye több mint 100 ezer euróval támogatja a faluszé- pítési projekteket. Közterek és parkok felújítására, játszóterek kialakítására pályázhattak a falvak és a városok. Pozsony megye április végén fogadta el a községek fejlesztésének támogatásáról szóló javaslatot. A május elején meghirdetett felhívásra 43 pályázó jelentkezett, akik több mint 535 ezer euró támogatást kértek. Egy jelentkező legfeljebb húszezer eu- rót igényelhetett. „Bár a jelentkezésre csak három hét volt, 43 pályázat érkezett” - mondta a TASR hírügynökségnek Barbora Lukáčová a megyei stratégiai és területfejlesztési osztály igazgatója. A pályázók közül 24-et választottak ki. Lukáčová elmondta, minden olyan projektet támogattak, amely megfelelt a feltételeknek. A projekt keretében a megye támogatná a vidéki területek gazdasági fellendítését. „Támogatnánk a hagyományos termelői piacok beindítását, a közterületek szépítését és a tömegközlekedés fejlesztését” - tette hozzá Lukáčová. A program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a pályázó önkormányzatok felújítsák a település központját, köztereit, szépítse a parkokat. Egyebek mellett járdákat és játszótereket építhetnek, felújíthatják az autóbusz-megállókat. Új információs és útjelző táblákat helyezhetnek ki. Az önkormányzatokon kívül polgári társulások, szervezetek, vállalatok, és vállalkozók is pályáztak. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Eltűnt egy idős asszony Dunsszerdahely. Eltűnt a 89 éves, dunaszerdahelyi illetőségű Gálfy Irén. Az idő asszony hétfőn 12.30 körül ment el otthonról, azóta nem hallottak felőle. Mankóval jár és a jobb lábára sántít. 156 cm magas, erős testalkatú. Rövid, ősz haja és barna szeme van. Utoljára türkiz színű blúzt, világosszürke nadrágot és barna papucsot viselt. A rendőrség kéri, aki tud róla valamit, hívja a 15 8-as telefonszámot. (sita) Kassán ülésezett a magyar reformátusok Generális Konventje A Generális Konvent célja megmutatni, mit jelent a Kárpát-medencei magyarság számára a reformáció fogalma (A szerző felvétele) NÉMETI RÓBERT A Magyar Református Egyházak közös képviseleti testületé egyebek között az egyház problémáinak megoldásáról, és a tervekről is beszámolt. KASSA Július 4. és 6. között Kassán ülésezett a Generális Konvent, azaz a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testületé. A háromnapos találkozón az egyház mintegy kétszáz képviselője vett részt, akik egyebek között a problémákról, a református egyház jövőjéről, illetve a II. Helvét Hitvallás magyar szövegének új fordításáról beszéltek. „A Generális Konvent elsődleges célja, hogy ebben az egységben tudjuk megélni a hitünket, hogy megpróbáljuk közösen venni az akadályokat és kiállni a próbákat, illetve hogy azokat a problémákat próbáljuk orvosolni, amelyek az egyház- kerületeket és gyülekezeteket érintik” - nyilatkozta lapunknak Fazekas László református püspök. Hozzátette, a 2004 óta működő konvent sok eredményt elért. A püspök elmondta, egyre több ember kapcsolódik be annak az egyház által szervezett és működtetett szeretetszolgálatnak a munkájába, melynek köszönhetően a felekezetek és a hívők között is egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. „Az egész Kárpátmedencére kiterjedő szeretetszolgálattal olyan hidat próbálunk létrehozni, mely átfogó kötelékként működik az egyház, illetve az egyházi és a társadalmi élet képviselői között. A mozgalom által tudunk közelíteni az iskolák, a társadalom, valamint az idősebb emberek felé” - mondta a püspök. A találkozó második napján a református egyházat égető kérdésekre is sor került. „A külhoni magyar református gyülekezetek egyik legnagyobb problémája jelenleg az ott szolgáló lelkészek létszáma. Ezeket a problémákat általában a Generális Konvent elnökségi ülésein vitatjuk meg, de ahogy az elhangzott a tegnapi prezentációk során, segíteni próbálunk a németországi magyar református szövetségnek is, hiszen ott is több gyülekezetei gondoznak. Anyagi támogatásokkal próbáljuk segíteni őket, de a németországi evangélikus egyháztól is segítséget kapnak. Elhangzott az is, hogy nemcsak Magyarországról, hanem a kisebbségben élő egyházkerületekről azért is küldünk évente lelkipásztorokat szolgálatra, hogy az ottani magyar reformátusok anyanyelvükön hallhassák Isten igéjét” - magyarázta Fazekas László református püspök. A Magyar Református Egyház alkotmánya megfogalmazása szerint a Generális Konvent a Kárpátmedencei református egyházak közös képviseleti testületé. Feladata a közös alkotmány és a közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység szorgalmazása. Alkotó tagja minden Kárpátmedencei református egyházmegye tisztségben lévő esperese és gondnoka, valamint az egyházkerületek tisztségben "lévő püspöke és főgondnoka.