Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-01 / 153. szám, péntek

2 I KÖZÉLET 2016. július 1.1 www.ujszo.com 100 nap: kevés eredmény, nagy botrányok Sokak meglepetésére végképp nem tartott sokáig, míg a választások után koccintottak az együttműködésre az új koalí­ciós partnerek (Jozef Jakubčo felvétele) SZALAY ZOLTÁN Pozsony. Komolyabb jogalkotási tevékenységre eddig nem futotta a kormánytól, az első száz nap alatt két jelentősebb törvényt sikerült elfogadni, az egyik a tanárbérek emelését, a másik a kisiskolák megmentését szabályozta. A kormány első száz napját nem az intenzív törvényalkotás határozta meg, sokkal inkább más politikai események. Beteg méltóságok Robert Ficót hosszú hetekig kór­házban kezelték, ám a kormányfő még azt sem árulta el, pontosan mi­lyen kezelést kapott. A kormányhi­vatal sajtóval folytatott kommuni­kációja nem javult a második Fico- kormányhoz képest. Andrej Danko házelnök (SNS) ezzel szemben részletesen beszámolt gyomormű­tétjének körülményeiről. Dankót ugyanabban az időszakban kellett nélkülöznie a koalíciónak, mint Fi­cót, így a kormány munkája döcö­gősen indult. Kisiskolák, kis emelés Az első jelentősebb törvényalko­tási munkát az oktatási minisztéri­um végezte el: elfogadták a tanárok bérének 6%-os emelését, ami ellen azonban a pedagógusok kezdettől fogva tiltakoztak, nagyobb és szé­lesebb körű (a nem pedagógiai al­kalmazottakra is vonatkozó) eme­lést követelve. A parlament emellett elfogadta a kisiskolák megtartásáról szóló törvényt is: itt először csak az 1—4-es iskolákra vonatkozott a ja­vaslat, a második olvasatban a Híd módosítójának köszönhetően bővült ki az 1—9-es, teljes szervezettségű nemzetiségi iskolákra is. Baiternák és közmédia A kormány stabilitását a legjob­ban a Bastemák-ügy ingatta meg: június elején derült ki, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter üzleti kap­csolatban áll az adócsalással gyanú­sított vállalkozóval, Ladislav Baštemákkal. Kaliňákot ezelőtt egyszer már le akarta váltani az el­lenzék, az újabb fejlemények nap­világra kerülése után másodszor is benyújtották a bizalmatlansági in­dítványt. A kormány eddigi legnagyobb hi­bája, ahogy Robert Kaliňák belügy­miniszter a Bastemák-ügyet kezelte, véli a szakértő. „Nagy hiba volt azt mondania, hogy nincs hozzá köze, s közben kiderült, hogy üzletelt vele” - mondta Ján Baránek politológus, aki szerint az első száz nap alatt nagy hibákból sem lehet sokat elkövetni, de a Bastemák-ügy épp elég volt. A másik nagy hiba a közmédia üzembentartási díjának emelése kö­rül alakult ki: az SNS nem akarta tá­mogatni az emelést, mire Marek Maďarič kulturális miniszter le­mondással kezdett fenyegetőzni. „Egyáltalán nem kommunikálták megfelelően, miért lenne szükség a díjak emelésére” - vélekedik Ján Baránek, aki szerint Marek Maďarič ezért kritikát érdemel. A szakértő szerint az egyik leg­pozitívabban értékelhető tárca a földművelésügyi, amelyet az SNS jelöltje, Gabriela Matečná vezet, il­letve a Tomáš Drucker vezette egészségügyi minisztérium. „Matečná jelezte, rendet rakna a rendezetlen földterületek ügyében, ahol burjánzik a korrupció, és ez re- ményteljes”-mondta lapunknak Ján Baránek. Stabil vagy instabil? A kormány továbbra is 81 szava­zattal rendelkezik a parlamentben, ám több párt háza táján is komoly problémák látszódnak, a Sieť hét képviselője két táborra oszlott. „Ki­felé stabilnak tűnik a kormány, de az egyes elemei inkább instabilak, ki­vált a Sieť, ahol hatalmas gondot lá­tok - vélekedik Ján Baránek. - Nagy gond van viszont magában a Smer- ben is.” A szakértő szerint a Smeren belüli problémák bizonyos körül­mények között a kormány bukásá­hoz is vezethetnek. „Ehhez arra len­ne szükség, hogy Kaliňákot saját beleegyezése nélkül menesszék. Ha úgy próbálnának megszabadulni tőle, mint korábban Paškától, az óri­ási káoszhoz vezetne” - állítja Ba­ránek. A belső problémák miatt nem iga­zán beszélhetünk stabil kormányról Martin Slosiarik szociológus szerint sem. „A kormány aránylag gyorsan állt fel, amivel szemben már akkor is kételyeiknek adtak hangot elsősor­ban a Híd és a Sieť egyes választói, és bár jelenleg áll a kormány, sok belső problémával kell megküzde­nie - mondja Slosiarik. - Az SNS-en kívül gyakorlatilag az összes koalí­ciós párt saját belső gondjaival küzd, amit a választó nem lát szívesen. így alig marad tér a programmal foglal­kozni, ezért felülkerekedik az em­berekben a kormányzással szembeni dezillúzió, kiábrándultság.” Slosia­rik szerint a koalíció egyedüli nyer­tese eddig a Szlovák Nemzeti Párt, amely egyedüliként volt képes erő­södni a kormányalakítás óta, és konkrétan Andrej Danko pártelnök mint politikus is megerősödőben van, a közvélemény vele szembeni bizalma nő. A legnagyobb vesztes pedig a Sieť, amely szétesőben van, jelentősen gyengül, és szinte kizá­rólag saját belső problémáival fog­lalkozik. Kaliňák esete a rendőr emlékezetkiesésével A belügyminiszter már nagyon unja a Bašternák-ugyet, az ellenzék a leváltásáig nem akarja feladni a harcot (TASR-feivétei) A netes vásárlás is téma Pozsony. Tegnap előbb And­rej Kiska államfővel, majd Ro­bert Fico kormányfővel találko­zott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke, aki a szlovák elnökség kezdete alkalmából érkezett Pozsonyba. A brexit és a menekültválság mellett főleg gazdasági témákra összpontosít majd Szlovákia az elnöksége hat hónapja során. Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint az egységes piac az euró­pai egyesülési folyamat egyik legnagyobb eredménye. „Mi olyan területre is ki akarjuk ezt terjeszteni, mint a digitális piac és az energetika” - jelentette ki Lajčák. Például el akarják törölni a legtöbb akadályt az internetes vásárlások esetében az unión be­lül. „Ma még nincsenek egységes szabályok, vannak áruk, amelye­ket például Szlovákiába nem le­het megrendelni más országok­ból” - magyarázta a miniszter. Tegnap és ma a kormányfővel és a kormánnyal tárgyal az EB és annak elnöke. Vizsgáznak a biz­tonsági intézkedések is, a rend­őrök mellett 200 katona is vigyáz a rendezvények biztonságára. Ma és holnap este több kulturális ren­dezvény kapcsolódik majd a szlovák elnökség kezdetéhez. (Ipj) DEMECS PÉTER Egy hónap leforgása alatt másodszor próbálta meneszteni az ellenzék a belügyminisztert. Az ülés ugyan csak lapzártánk után ért véget, de mivel a koalíció nem támogatta a miniszter elleni bizalmatlansági indítványt, Robert Kaliňák biztosan a posztján marad. Pozsony. A parlamenti ülés kez­dete előtt a védelmi bizottság zárt ajtók mögött hallgatta meg Kaliňákot, aki máig tagadja, hogy szoros kapcsolat fűzné az áfacsalás­sal gyanúsított Ladislav Baštemák ingatlanvállalkozóhoz. A védelmi bizottság arra volt kíváncsi, beigazolódott-e, hogy Baštemáknak protekciója van a rendőrségnél, vagy sem. Bizonyos információk szerint ugyanis mikor a rendőrök egy köz­lekedési kihágás miatt megállították a vállalkozót, az ügyben eljáró rendőr kapott egy telefonhívást fe­lettesétől, aki közölte vele: engedje el Baštemákot, mert ő „a mi embe­rünk”. Kaliňák a bizottsági ülés után kijelentette, az ügyben indított vizs­gálat során ezeket az információkat nem sikerült igazolni. „Kiderült, hogy az esetről két jegyzőkönyv van. Egy valódi, amelyben szó sincs be­folyásolásról, és egy másik, amelyet később valaki módosított. A rendőr ráadásul a kihallgatás során már na­gyon sok dologra nem emlékezett, nem tudta, hogy felhívta-e a felet­tese, vagy sem” - mondta Kaliňák. Az újságírók többi kérdésére már nem volt hajlandó válaszolni, csu­pán kijelentette, amit a Baštemák- üggyel kapcsolatban el akart mon­dani, azt már elmondta. Ľubomír Galko, az SaS képvise­lője szerint Kaliňák magyarázkodá­sa az ülésen annyira szánalmas volt, hogy míg tegnap csak 100 százalék­ra volt biztos abban, hogy távoznia kellene posztjáról, a bizottsági meg­hallgatás után már 200 százalékra biztos benne. „Míg nem történnek gyökeres változások a rendőrség ve­zetésében, addig soha semmilyen, Baštemákkal kapcsolatos gyanú sem lesz kivizsgálva” - mondta Galko. A parlamenti ülést Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) kezdte beszédé­vel, melynek elején felolvasta egy rendőrnek a belügyminiszterhez írt nyílt levelét. „Amit nem lehet nem észrevenni, hogy tevékenységével a minisztérium élén csak erősíti az emberek rendőrség iránti bizalmat­lanságát” - idézett a levélből Lipšic. A képviselő kitért a hatóságok szer­dai, Baštemák ingatlanjaiban vég­zett razziájára is. „Ezzel az akcióval csak azt igazolták, hogy a rendőrök csak bábok a miniszter kezében. Eh­hez a razziához képest a gyermeke­im karácsonyi előadása az óvodában egy minőségi opera-előadás” - mondta Lipšic. Az ülés elején Robert Fico kor­mányfő is felszólalt. Azzal próbálta védeni Kaliňákot, hogy amióta ő áll a belügyminisztérium élén, a rend­őrség olyan sikereket ért el a bűnözés elleni harcban, mint eddig soha. „Az általa létrehozott adókobra több mint 90 millió eurót mentett meg tör­vényellenes áfa-visszafizetések le­leplezésének köszönhetően” - mondta Fico. Az ellenzék továbbra is állítja, hogy Kaliňáknak máig nem sikerült igazolnia ártatlanságát és azt, hogy Baštemák nem közeli üzleti partne­re. A következő hétfőre is tüntetést szerveznek, a belügyminiszter le­váltását már nemcsak Pozsonyban, hanem egy kassai felvonuláson is követelni fogják. A fővárosi de­monstrációt az OĽaNO-NOVA szervezi, míg a kassait az SaS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom