Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-09 / 134. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. június9. ISKOLA UTCA 115 A közös alkotás öröme A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolájának diákjai a Határtalanul program keretében közös tanulmányt készítettek (Fotó: nka) BESZÁMOLÓ A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia regionális idegen- forgalom szakos diákjai számára fontosak azok a lehetőségek, melyek révén kiléphetnek az iskola falai közül, és személyesen is megismerhetik azokat a helyszíneket, ahová eljuthatnak szakmai pályájuk sorén. A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia regionális idegenforgalmi menedzsment 2. és 3. évfolyamos diákjainak április elején lehetőségük nyílt bekapcsolódni a Határtalanul program keretében A turizmus (vízi és wellness) vállalkozásfejlesztő hatásai című pályázatba. Partnerük a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Köz- gazdasági Szakközépiskolája lett. A közel egyhetes munka célja egy közös tanulmány elkészítése volt. A fogadó intézmény diákjai bemutatót tartottak a főváros legfontosabb vállalkozásairól, cégeiről, különös tekintettel a vízi és fürdőturizmushoz kapcsolódó vállalkozásokra. Felkeresték a legfontosabb fürdőket és wellnessközpontokat (Széchenyi, Gellért), megismerkedtek azok működésével, interjút készítettek a fürdők képviselőivel, hiszen a fitnesz- és wellnessturizmus napjainkban reneszánszát éli. Nemcsak a két település diákjai számára, hanem regionális és országos szinten is hasznosítható tapasztalatokat eredményezett a két iskola összehasonlító elemzése, mely azt próbálta bemutatni, hogy a természetes és termálvizek kihasználása milyen vállalkozásfejlesztési lehetőségeket nyújt egy kisebb településen, illetve a fővárosban. Diákjaink felejthetetlen élményekkel és szakmai tapasztalatokkal felvértezve tértek vissza szakmai tanulmányútjukról. Április végén hasonlóan gazdag programmal és nagy lelkesedéssel várták leendő menedzsereink a budapesti diákokat. Gazdag program- kínálatuk mögött ott rejtőzött tanár és diák. Baranyai Angélának és Jankó Anikónak köszönhetően a turizmus ínyenceinek való kínálattal lepték meg a világvárosból érkezőket. A színes palettán szerepelt interaktív művészettörténet-óra, a helyi tájház megtekintése, szakmai idegenvezetés helytörténésszel. Vetítéseken és elektronikus bemutatókon megismerhették a Csallóközt, Nagy- megyert és persze iskolánkat. Vendégeinkkel ellátogattunk a bősi vízerőműhöz is, ahol a magyar nyelvű szakmai idegenvezetésnek köszönhetően bepillanthattak a turbinák mögé. Utolsó nap csatlakozhattak a Corvin Mátyás Napok rendezvényeihez, elvegyülhettek a korhű jelmezekben felvonuló diákjaink között. A Mátyás-fánál tartott szakmai idegenvezetés után a helyi Thermal Corvinus termálfürdőt tekintették meg, és meg is mártóztak a frissítő termálvízben. Nem feledkeztek meg jövetelük valódi céljáról, a közös projektről sem. Reméljük, a sikeres együttműködésnek köszönhetően máskor is vendégül láthatjuk a partneriskola tanárait és diákjait. (NKA) Párkányi gimisek A lovasíjászon Az Esztergomi Művelődési Házban nézték meg a filmet (Fotó pg) A lovasíjász című filmet sokak szerint túlzott előzetes reklám előzte meg, miszerint ezt a filmet minden magyar embernek látnia kellene. Kaszás Géza rendező közel három éven át vett fel jeleneteket, életképeket Kassai Lajos lovas tanyáján. Nem egy kirakatfilmet akart készíteni, hanem az évek során minden évszakban megragadott néhány mozzanatot, így a film valójában úgy néz ki, mint egy mozaik. Ezekből a mozaikokból rakhatja össze a néző azt a képet, amit Kassai Lajos az életfilozófiájának tart. A gimisek már ismerik a magyarság történetét; a magyar- és a történelemórákon tanultak őseink hadviseléséről, életmódjáról. A filmből viszont megismerhették azt, ami a tankönyvekből hiányzik. Ez nem pusztán dokumentumfilm, nem is magyar- vagy történelemóra, sem etika vagy művészettörténet óra, hanem a tanórai hangulatot mellőzve mindezek ötvözete. Kassai Lajos szerény magabiztossággal fogalmaz meg olyan gondolatokat, amelyek egyetlen mondatba foglalva rakják helyre az egyes tévhiteket a magyarság ezeréves múltjáról, mindezt a mai fiatalok és kevésbé fiatalok számára is elfogadható, érthető stílusban. Nem kíván kiforgatni semmi eddigi hitet vagy tévhitet őseinkkel kapcsolatban, viszont huncut mosollyal utal a finnugor-magyar rokonság abszurditására. Nem kívánja ráerőltetni a nézőre saját elképzelését eredetünk történetére vonatkozóan, csupán a harcművészete, a lovasíjászat kapcsán utal olyan dolgokra, amelyek más megvilágításban mutatnak rá a magyarság múltjára. Kassai Lajos lovasíjászata mára világméretű sporttá vált, 34 országban vannak követői, illetve áll kapcsolatban más lovasiskolákkal. Saját lovastáborába a 15 hektáros telkén fiatalok tucatjait fogadja be egy-két hétre, és neveli a sokszor nevelhetetlennek tartott gyerekeket is. Laikusként a mai pedagógia hiányosságaira is rámutat, de ezt sem bántón teszi, csak megjegyzi, mit kellene másként tenni az iskolákban. A mai fiatalok többsége eseménydús, pörgős filmekhez szokott. Diákjaink eleinte nem tudták hová tenni a film nyújtotta információkat, gondolatokat. Habár hat év felettieknek szánta a rendező a filmet, véleményünk szerint ehhez még hozzá kellene termi egy évtizedet. Igaz, Kassai Lajos lovastáborában hat év az alsó korhatár, de nem minden gyerek képes ezt az életfelfogást ebben a korban elfogadni. Hogy megértsék,még mindig szükség van a jó pedagógusra, aki megismerteti tanítványaival ezt a fajta életfilozófiát is, az ismeret- anyagot közvetítő tankönyvszerűt is, és megpróbálja ötvözni őket, hogy a tanítványai maguk jöjjenek rá az összefüggésekre és az eltérésekre, mai világunk fonákságaira, a történelmünk, őseink örökségének határtalan gazdagságára. Dr. Csicsay Károly a Párkányi Gimnázium tanára Vízi tündérek és manók A gútai magyar tanítási nyelvű Tündérkert óvoda igazgatónőj e már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet a gyerekek úszásoktatásának fontosságára, amivel az óvoda pedagógusai is azonosultak. Az úszás és a vízi mozgáskombinációk kedvezően hatnak a test izomcsoportjaira, segítik a végtagok koordinációját, a vérkeringést és a tüdő működését. Ezért minden tavasszal a szülők támogatásával egyhetes úszótanfolyamot szervezünk a komáromi fedett uszodában. Felkértük Béber Károlyt, az uszoda úszásoktatóját, foglalkozzon a gútai Tündérkert Brünni téri és az Erdő utca kihelyezett osztályaiba járó óvodásaival. Mindennap két csoportban csobbantak a gyerekek a vízbe. A hét végére bátortalanságuk, félelmük eltűnt. Vidám, önfeledten úszkáló csöppségekkel volt tele az uszoda, a legjobbak a nagymedencében is kipróbálhatták az úszást. A gyerekek az utolsó napon azt kérdezték: „Hétfőn megint jövünk úszni?” így mi, óvónők megbizonyosodtunk arról, hogy van értelme a mindennapi fáradozásunknak, és jövőre is megszervezzük az úszás hetét. Száraz Edit Önfeledten úszkáló csöppségekkel volt tele az uszoda (Fotó TOj „Kreatív” magángimisek sikere Pécsett Igényes ás kemény munka ért véget számunkra április 9-én délelőtt, amikor a Pécsi Tudományegyetem Történet- tudományi Intézetének szervezésében a Kreatív történelem verseny döntőjében a dunaszerdahelyi Magángimnázium diákjaiként mésodikok lettünk. A többfordulós versenybe a Kárpát-medence magyar középiskoláiból mintegy 80 csapat nevezett be. A 4 tagból álló, KGB-sek névre keresztelt csapatunk tagjai - Kosa Laura, Heringes Walter, Tóth Tamás és jómagam, Szabó Lilla, nemcsak a verseny témájával, a hidegháborúval kapcsolatban szerezhettünk fontos ismereteket, hanem egymáshoz is némileg közelebb kerültünk. Hiszen együtt ástuk bele magunkat a berlini fal, a vasfüggöny, az atomversengés korába, együtt nevettünk, izgultunk, és mindannyiunknak fájt a hátunk a hetekig a táskánkban cipelt vastag történelemkönyvektől. A versenyen, annak elnevezéséhez hűen, rengeteg kreatív kihívással találtuk szemben magunkat. Az első két forduló beküldős feladatai közt volt korabeli karikatúrák értelmezése, folyamatábrák készítése, kémjelentések írása és egy témához kapcsolódó társasjáték elkészítése is. A Pécsett megrendezett kétnapos döntőbe, ahova csupán a 8 legjobb csapat kapott meghívást, az előkelő 2. helyen jutottunk be. A jó hangulatú versengés péntek este rövid, kreatív bemutatkozóval kezdődött, majd az általunk elkészített társasjátékok tesztelésével és vetélytársainkkal való ismerkedéssel folytatódott. A szombaton délelőtt zajlott döntőben szoros versenyben, csupán 0,25 pontos különbséggel lettünk másodikok, s ez a nagyszerű eredmény felülmúlta minden várakozásunkat. Sikerünk kulcsa talán az a bensőséges, már-már „kebelbaráti” kapcsolat, amelyet az ajánlott olvasmányként megadott Fischer Ferenc: A kétpólusú világ című több száz oldalas monstrummal kötöttünk, és tanárnőnk, Simon Beáta gondos felkészítése volt. A verseny izgalmai és az eme csekély idő alatt kétszer leutazott Dunaszerdahely-Pécs közti távolság után kimerültén, de új élményekkel és az adott korhoz kapcsolódó könyvekkel gazdagodva, elégedetten tértünk haza. Szabó Lilla A KGB-sek megszerezték a második helyet (Fotó: DMG)