Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-02 / 101. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2016. május 2. RÉGIÓ 3 Igényelhetünk kártérítést a repülőtársaságtól? Párommal az eljegyzésünk alkalmából Prágából Párizsba utaztunk. Egy örömteli eseményt szerettünk volna méltóképpen megünnepelni, de nem úsztuk meg bosszankodás nélkül. A gépünk ugyanis több órát késett. Amikor kártérítési igényünket jeleztük a légitársaságnak, azzal ráztak le, hogy a késésért nem ők a felelősek. Azt mondták, a gép egyrészt műszaki hiba, másrészt pedig a légi irányítók sztrájkja miatt késett. VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL Az Európai Unió 261 /2004/EK számú rendeleté magas szintű védelmet nyújt azoknak a légi utasoknak, akiknek európai repülőútjuk során hosszú keseseket kellett elszenvedniük. Ha a légitársaság indokoltan számíthat arra, hogy a járat indulása a menetrendben meghirdetetthez képest sokat (1500 km-es vagy annál rövidebb útnál legalább két, ennél hosszabb repülőútnál legalább három órát) késik, akkor gondoskodnia kell arról, hogy az utasok a várakozási idővel arányosan étkezést és frissítőket, ha hosszabb ideig kell várakozniuk, szállodai elhelyezést kapjanak. Az utasoknak lehetőséget kell adni két ingyenes telefon- hívásra, fax- vagy e-mail- küldésre is. Ezenfelül az utasokat átalányalapú kártérítés illeti meg, ha a végső célállomásukat az eredetileg tervezetthez képest legalább három órával később érik el. A kártérítés összege az útvonal hosszától függ: 250 euró, ha az út 1500 kilométeres vagy annál rövidebb, 400 euró, ha 1500 km-nel hosszabb. Bár a rendelet az utasok pénzbeli kártalanítására kifejezetten jarattörlésre vonatkozik, az Európai Bíróság azonban több ítéletében is megerősítette (lásd a C-402/07 es C-432/07 egyesített ügyeket), hogy a rendelet 5., 6. és 7. cikkét akként kell értelmezni, hogy a kártalanítási kötelezettség a három órán felüli késéssel érintett járatok utasaira is vonatkozik, mivel az ő helyzetük hasonló a törölt járatok utasaiéhoz. A légi járat üzemeltetője akkor mentesül a kártalanítási kötelezettség alól, ha bizonyítani tudja, hogy a járat késését olyan rendkívüli körülmények okozták, melyeket minden észszerű intézkedés ellenére sem tudott volna elkerülni. Ilyen helyzetek pl. a politikai instabilitás, a meteorológiai körülmények, a biztonsági kockázatok, a váratlan repülésbiztonsági hiányosságok mellett a légi utazás lebonyolításában részt vevő személyzet sztrájkja is. Ilyenkor ugyanis általában a légitársaságnak nincs hatása az esemény kedvező mederbe való terelésére, kezelésére. A műszaki okokra való hivatkozásról az Európai Bíróság a C-549/07 számú ítéletében kimondta, hogy a repülőgép műszaki hibája nem tartozik az ún. rendkívüli körülmények fogalmába - kivéve, ha e hiba olyan eseményekből ered, amelyek jellegüknél vagy eredetüknél fogva nem tartoznak az érintett légi fuvarozó rendes tevékenységi körébe, és annak tényleges befolyásolási körén kívül esnek. Az a tény tehát, hogy a légi fuvarozó betartotta a légi jármű karbantartására vonatkozó minimális szabályokat, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy e fuvarozó minden észszerű intézkedést megtett ahhoz, hogy mentesüljön a rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt kártérítési kötelezettsége alól. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. FACEBOOKOS KÉRDÉSÜNK 2017-től 4,64 euróról 7 euróra emelkedik az üzembentartási díj. Ön nézi a szlovák közszolgálati televízió csatornáit, hallgatja a közrádiót? Németh Ördög László: Nem nézünk tévét. Esek Mária: Se szlovák tv-t nem nézünk, se szlovák rádiót nem hallgatunk! Pathó Béla: Semmilyen tv-t nem nézek, így megmarad a lelkem tisztasága. Sinkovics Mária: Azt ígérték, hogy eltörlik a díjat! Milyen feledékenyek az urak! Kuharik Péter: Az alapórabért vajon mikor emelik meg 7 euróra? Takács Gábor: Kit érdekel a szlovák tv? Nézi a ménkű, a magyar RTL Klubot és a TV2-t úgyszintén! Nagy Judit: Már rég törölni kellett volna, hiszen fizetjük a kábeltévét vagy a Digit, kinek milyen szolgáltatója van. Ladislav Vitai: Még drágább lesz a szlovák köz- szolgálati tv, mint a műholdas. 130 csatornáért havonta csak 13,75 eurót fizetek, és abban már fizetem a szlovák csatornát is. Akkor az állam kétszer fizetteti ki?! Id Seres Sándor: Az előző ciklusban azt ígérték, eltörlik a tévédíjakat. Hogyan teljesítették a programjukat? Mikusné Mátis Éva: Amikor az analóg adásról áttértünk a műholdas adásra, azt mondták, eltörlik a tv-adót, mivel mindenki oda fog fizetni, ahonnan antennája van. Egyik szlovák adó sem analóg már jó néhány éve, ma már rádiója is kevés embernek van. Miért kell duplán fizetni, ha tv-t akarunk nézni?! Polgár Julianna: Lassan levegődíjat is fizetni fogunk. Oroszlány Zsolt: Miért engednek agyilag fejletleneket törvényhozásba?! Fehér Štefan: Én se tv-t nem nézek, se rádiót nem hallgatok! Orvosi papírom van arról, hogy a látásom sem jó, a hallásom sem jó! Nekem mennyivel fogják emelni a tv-díjat? Szabó Béla: Ezt a tv-díjat rég el kellett volna törölni! Állítólag annak is fizetnie kell, akinek nincs tv-je, de van stekkere. Akkor nevezzék át stekkerdíjra! Aki ezt kitalálta, fizesse! Jamriška Milan: Nem nézzük, befejeztem velük, havonta fizetem a szatelli- tot. Erika Belková: A Digi úgy próbálja javítani az STV statisztikáját, hogy reggelre automatikusan átkapcsolja magát az STV 1-re, addig is úgy néz ki, mintha néznénk. Horváthová Mária: Mit kapunk érte? A hírek szerint egy újabb csatornát. Egy olyat, amilyenből már egy tucat van? Papp Gita: Mi nem nézzük a szlovák közszolgálati tv-t, de 43 éve fizetjük a díjat, mert kötelező. Ez ezután is így lesz, törvénybe van iktatva. Turcsik Zoltán: Nem, nincs mit nézni, hallgatni! Ambrúzs Zoltán: Akár nézzük, akár nem, fizetjük, mégpedig duplán, mert a kábelszolgáltatónak is fizetünk! Mázsár Ferenc: Nézem vagy sem, nem érdekel senkit. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy többet fizetünk. Nem jogállamban élünk. Nagyobb sérelmeket is megéltünk már. Ősszel változtatták meg a tarifát, most visszaállították a kedvezményeket (A szerző felvétele) Újra lesz ingyenes utazás Pozsonyban A Pozsonyi Közeledési Vállalat (DPB) visszafizeti a kedvezményre jogosultak bérletének étit. POZSONY Mától kezdi visszafizetni a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) a kedvezményre jogosult utasok bérletének árát. A főváros önkormányzata és a megyei testület jóváhagyta, hogy bizonyos csoportok újra ingyen utazhassanak az integrált közlekedési rendszer járművein. Október végén módosították a fővárosi tömegközlekedési eszközök tarifáját. A változtatás értelmében az egészségkárosultaknak is jegyet kellett váltaniuk, az ingyenes utazás helyett ötvenszázalékos kedvezményt kaptak, a pozsonyiak kilencvenszázalékos kedvezményre jogosultak. A Pozsony megyében lakó, Jánský-érem gyémántfokozatával, a Kňa- zovický-éremmel díjazott véradók, a kommunizmus elleni harc résztvevői és a politikai foglyok és családtagjaik szintén kilencvenszázalékos kedvezményt kaptak, ezt csak akkor érvényesíthették, ha igazolták a jogosultságukat. Az új rendelkezés szerint az érintett utasok ingyen utazhatnak a tömeg- közlekedési eszközökön, de ehhez igényelniük kell egy csipkártyát, és meg kell venniük az ingyenes bérletet. Ha egyszeri menetjeggyel utaznak, akkor fél áron használhatják a tömegközlekedési eszközöket. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat megtéríti a már megvásárolt bérletek árát, leghamarabb május közepén kézbesítik a postai utalványokat. „Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek nem kell személyesen megjelenniük a DPB fiókjában. Az érintett utasok legkésőbb június végéig megkapják a bérlet árát” - olvasható a főváros honlapján. A közleményben hangsúlyozzák, hogy azok az utasok kapják vissza a bérlet árát, akik jogosultak a teljes kedvezményre, és tavaly novembertől csipkártyát igényeltek a vállalatnál. (béva) PÁLYÁZAT OKTATÁSÜGYI INTÉZMÉNY IGAZGATÓI TISZTSÉGÉNEK BETÖLTÉSÉRE Nyárasd Község az oktatásügy állatni igazgatásáról és az iskolai önkormányzatról szóló SZK NT 596/2003 Tt. számú törvényének 4 §-a, valamint egyes törvények változtatása és kiegészítése értelmében és a közérdekű munkavégzésről szóló SZK NT 552/2003 Tt. számú, törvényének 5 §-a értelmében A pályázati eljáráson való részvétel feltételei: Szakmai feltételek: ) megfelelő szakirányú felsőfokú pedagógiai végzettség a SZK OM 437/2009 Tt. számú rendelete értelmében. ) legalább 5 éves pedagógiai gyakorlat ) az I. atesztációs vizsga (minősítő fokozat) megszerzése a SZK NT 317/2009 Tt. számú törvénye értelmében További követelmények | polgári és erkölcsi feddhetetlenség ) vezetői, kommunikációs és szervezési képesség } államnyelv ismerete ) flexibilitás, megbízhatóság és felelősségtudat Az igényelt dokumentumok listája ) kérvény a pályázaton való részvételre ) a végzettséget igazoló okmányok hitelesített másolata ) erkölcsi bizonyítvány (výpis) 3 hónapnál nem régebbi keltezésű ) munkaalkalmasságot igazoló orvosi vélemény ) szakmai önéletrajz, feltüntetve a munka betöltését igazoló személyiségi feltételeket, kiegészítve az eddigi szaktanulmányok feltüntetésével, szakmunkák, tankönyvírás stb. felsorolásával és az eddigi gyakorlat részletes leírásával } az iskola fejlesztési tervezete } a pályázaton résztvevő beleegyezése személyi adatainak a felhasználására a Személyi adatok védelméről szóló 122/2013-as sz. törvény szerint ) becsületbeli nyilatkozat a pályázatban feltüntetett adatok igaz mivoltáról A pályázati anyagot kérjük lezárt borítékban 2016. május 30., hétfő 12.00 óráig az alábbi címre eljuttatni: ObecTopolYiíky, Hlavná 126,930 11 Topolhíky A borítékon kérjük feltüntetni:„Vyberové konanie - riaditeľZŠ s VJMTopoľníky - NEOTVÁRA?'. A pályázat meghirdetőjének jogában áll kizárni a pályázati folyamatból azokat a jelentkezőket, akik nem teljesítik a meghirdetett követelményeket. A meghallgatás időpontjáról és helyéről a feltételeket teljesítő jelentkezőket írásban értesítjük legalább 7 nappal a megvalósulás előtt. Nyárasd, 2016. április 27. Be. Bacsó László, polgármester MPl 60284