Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-02 / 101. szám, hétfő

2 I KOZELET 2016. május 2. | www.ujszo.com Titokban vitték haza a miniszterelnököt ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nemcsak Robert Fico kormányfő betegségéről és gyógyuláséról, hanem a kórházból való távozásáról sem tájékoztatott senki. Azt, hogy már otthon van, tegnap délután maga a miniszterelnök közölte a Facebook közösségi portálon. Azt, hogy meddig lesz még betegállományban, egyelőre nem tudni. Fico több mint két héttel ezelőtt vonult be a Szív- és Érrendszeri Be­tegségek Nemzeti Intézetébe (NUSCH). Hogy pontosan mi baja volt, nem árulták el. Állítólag könnyebb infarktuson esett át, ezért volt elkerülhetetlen a szívműtéte, mely során két, szívébe vezető, rész­ben eldugult vénáját operálták meg. „Ma hazaengedtek, és most reha­bilitáció vár rám” - írta tegnap Fico saját Facebook-profilján. A kor­mányfő hozzátette: 16 napon át le­hetősége volt megfigyelni és meg­tapasztalni az orvosok, a nővérek és a többi egészségügyi dolgozó mun­káját, egy jól felszerelt intézetben. „Szó szerint szívből szeretném megköszönni mindnyájuk munká­ját, azt, amit értem és a többi bete­gért tettek. Köszönöm azoknak is, akik szorítottak nekem, akik befőt­teket küldtek nekem a kórházba” — fűzte hozzá a kormányfő. Gyógyfürdőbe küldik „Rehabilitáció vár rá - ez kötele­RÖVIDEN Már gyártják a helikoptereket Pozsony. Elkezdték az Ameri­kai Egyesült Államokban (USA) található Stratford városában a szlovák hadsereg által megvá­sárolt UH-60M Black Hawk tí­pusú helikopterek gyártását - közölte tegnap a védelmi tárca. Peter Gajdoš védelmi miniszter szerint ezzel egy időben a heli­kopterek szlovákiai személyze­tének kiképzése is kezdetét vette azUSA-ban. Szlovákia össze­sen 261 millió dollárért (228 millió euró) kilenc helikoptert rendelt, az elsőket már idén át­adhatják a hadseregnek. (TASR) Nem tudni, mikor fejezik be a Dl-est Pozsony. Megítélni sem lehet, mikor készülhetne el a Pozsony­ból Kassára vezető D1 -es autó­pálya. Több évtizedes építkezés után még mindig van egy szakasz Turany és Hubová községek közt, amelyre a környezetvédel­mi hatástanulmány sem készült el, ugyanis az illetékesek még mindig nem tudják, pontosan merre vezessen a sztrádaszakasz. Az egyik terv szerint a pálya a felszínen halad, egy másik sze­rint alagútban. „Várjuk a kör­nyezetvédelmi hatástanulmány befejezését, ez alapján adj a ki a környezetvédelmi tárca a végle­ges állásfoglalást” - nyilatkozta a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) szóvivője. (TASR) ző rehabilitáció - és javasolni fog­ják a gyógykezelést is, de már rajta múlik, hogyan dönt” - mondta a szívkórház szóvivője, Dobroslava Krajačičová. Tájékoztatása szerint a kormányfő gyógyulása a műtét után zökkenőmentes, ezért nem volt ok további kórházi kezelésére. Egész­ségi állapotáról a kormány szóvivő­je, Beatrice Szabóová sem hajlandó nyilatkozni. „A miniszterelnök to­Csökkentenék a pártok számát Pozsony. Jelenleg két új poli­tikai párt, a Liberális Párt és a Szabadság és Közvetlen Demok­rácia próbálja összegyűjteni a be­jegyzéshez szükséges 10 000 alá­írást - tájékoztatott a belügymi­nisztérium. Az utóbbi mozgalmat a 70 éves Gabriel Karácsony ala­pítaná, aki a tárca honlapja sze­rint a márciusi választásokon in­duló Közvetlen Demokrácia pártnak is a képviselője. A Libe­rális Párt hátterében az aránylag ismeretlen Denis Jurkovič és Ra­dovan Jurkovič állnak. Jelenleg több mint 150 politikai párt van bejegyezve, tavaly év végén 156 párt volt, ebből 86 viszont már beszüntetés előtt állt. A pártok többségét hosszú évekkel ezelőtt jegyezték be, egy részük azóta már megszűnt. Andrej Danko (SNS) házel­nök már korábban jelezte, mó­dosítani kellene a politikai pár­tokról szóló törvényt, az ország­ban ugyanis szerinte fölöslege­sen sok párt van bejegyezve. Különösképpen zavarja, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a mozgalmakat eladhatják vagy ámevezhetik, s így gyakorlatilag bárki egyik napról a másikra párthoz juthat anélkül, hogy összegyűjtené a bejegyzéshez szükséges 10 000 aláírást. Egy létező mozgalom átneve­zésével jutott párthoz Boris Kol­lár vállalkozó is, akinek a már­ciusi választások során sikerült bejutnia a parlamentbe. A Sme rodina mozgalma a Szlovákia Polgárainak Pártja átnevezésé- veljött létre. (dem, SITA) vábbra is ellátja funkcióját és kom­munikál a legközelebbi munkatár­saival” - szólt a szóvivő rövid vála­sza. A Ficóéhoz hasonló szívműtéten átesett páciensekre a kórházból va­ló elbocsátás után rendszerint há­romhetes rehabilitáció vár saját ott­honukban. Ezt követően további háromhetes gyógykezelést szoktak abszolválni valamelyik gyógyfur­IBOS EMESE Tetszik a szakértőknek a kötelező auschwitzi kirándulásokat célzó ellenzéki javaslat. Ügyelni kell viszont a felkészítésre. Pozsony/Rimaszombat. „Tör­vénybe iktatnám, hogy a diákok részt vegyenek valamilyen előre elkészí­tett programon, melyet szakembe­rek, pedagógusok, történészek be­vonásával dolgoznak ki, pusztán a kirándulás nem old meg semmit” - állítja Simon Attila. A történész a Selye János Egyetemen holokauszt kurzust tart diákjainak, melynek a zsidó-keresztény kapcsolattörténet a témája, és amelyen keresztül eljut­nak a holokauszthoz. „A diákok nagyon érzékenyen és empatikusán állnak a kérdéshez, megértik a problémát. De én sem Auschwitzcal kezdem, nem 1939- től, hanem az ókortól indulunk. Úgy vélem, rá kell mutatni a folyamatra, hogyan jutottunk el idáig” - magya­rázza a szakember. Úgy tapasztalta, hogy a diákok keveset tudnak a té­makörről. „Bár ismerik Auschwit- zot, hallottak a holokausztról, de ke­veset tudnak az egész gyökeréről, kevéssé értik a zsidókérdés lénye­gét, hogy miért került erre sor? Min­dig azt hangsúlyozom a diákoknak, hogy Auschwitz és a holokauszt ró­lunk szól. Arról, hogy az ember mire képes” - mondta Simon Attila. „Nagyon jónak tartom az ellenzé­dőben. Ilyen páciensek ellátására az országban a bártfai, a szliácsi, a bo- rosznói és a gyügyi gyógyfürdő al­kalmas, Fico esetében az első jöhet leginkább számításba, mivel itt van a belügyminisztérium rehabilitáci­ós központja is. A Denník N napilap információi szerint valószínű, hogy a kormány­fő nem fogja otthon tölteni a teljes háromhetes rehabilitációt, s már Hatásos lehet a túra . „Mindig azt hangsúlyozom a diákoknak, hogy Auschwitz és a holokauszt rólunk szól. Arról, hogy az ember mire képes." Simon Attila történész ki képviselők javaslatát, hogy része legyen a tantervnek, és kötelező le­gyen egy ilyen tanulmányi út” - mondta Angyal László, a Rima- szombati Tompa Mihály Alapiskola Fico és Danko ► Április 14. - Robert Fico kórházba megy ► Április 22. - a kormányfő kettős szívműtéten esik át ► Április25.-Andrej Danko gyomorműtéte ► Májusi.-Ficót elengedik a kórházból. korábban elkezdi gyógykezelését a gyógyfürdőben. A kormányhivatal minden bi­zonnyal tartani fogja az eddig bevált szokást, és nem fog hírt adni a mi­niszterelnök gyógyulásáról, holott korábban azt állította, a kórházból való elbocsátás után részletes tájé­koztatást adnak Fico egészségi álla­potáról. Danko még kórházban A három legmagasabb közjogi méltóság közül így már csak Andrej Danko van kórházban. A házelnök a pozsonyi Nemzeti Onkológiai Inté­zetben esett át gyomorműtéten. Múlt pénteken tájékoztatott a kór­ház arról, hogy az intenzív osztály­ról már áthelyezték, s elkezdett ön­állóan járni, tehát felépülése prob­lémamentes. További kezelése el­sősorban a szövettan eredményein múlik, lapértesülések szerint a héten derülhet ki, hogy a gyomrának egy részével kioperált daganat jó- vagy rosszindulatú volt-e. (dem, SITA) történelemtanára. A kirándulásra hónapokig, több órán keresztül és számos tudományágat segítségül hívva készíti fel a tanulókat, emberi sorsokon, hasonló korú gyerekek meneküléstörténetén keresztül kö­zelítenek a témához. Angyal László szerint a tanulókat a kirándulást követően is hetekig foglalkoztatja a téma, eddig csak a kívánt hatást váltotta ki a diákokból. Elmondása alapján a már hagyomá­nyos tanulmányi kirándulást a szü­lők is támogatják, elenyésző azok száma, akik nem vesznek részt rajta. Idén május 18-20. között utaznak Lengyelországba. Van értelme az auschwitzi útnak, csak jól fel kell készíteni a diákokat Fico már otthon, Dankóra még várni kell. A kormányfő hallgat, a házelnök informál. (Jozef Jakubčo felvétele) ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom