Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-23 / 94. szám, szombat
o N 2016. április 23., szombat, 10. évfolyam, 17. szám A halálra ítélt Kárpátalja 20-21. oldal Kotleba nem annyira extrém, a kormány nem annyira standard Ha a szélsőséges politikus az egyik totalitariánus rendszert védi, a „standard”politikus meg a másikat, akkor annyira nagy különbség nincs közöttük Félreértés ne essék, korántsem akarom azt állítani, hogy az, amit Marián Kodéba és pártja (ĽSNS) képvisel, ne jelentene veszélyt a szlovákiai demokráciára. De nem tudom elfogadni azt az egyszerűsítő klisét sem, hogy a jelenlegi kormány lenne a „standard” erő, vele szemben pedig Kodéba a radikális szélsőség. Valójában a szlovák politika fősodra és a többségi közvélemény sincs annyira távol attól a szélsőségtől, amelytől az elitek most annyira el akarnak határolódni. Nem az öltöny teszi a demokráciát (Jozef Jakubčo felvétele) ĽSNS vezetője többször ünnepelte a klerofasiszta szlovák (báb) államot, eszébe sem jutott elnézést kérni a bűneiért vagy legalább elismerni azokat, ellenkezőleg: a legjobb esetben is mentegette Jozef Tiso rezsimjét, illetve bagatellizálta a tetteit. Ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatadan? Jó, akkor használjuk ugyanezt a mércét, csak Kotlebát helyettesítsük Ficóval, a nácizmus/fasizmus helyébe meg tegyük a kommunizmust/ szocializmust. Mindenkinek a maga ordas rendszere Robet Fico, országunk háromszoros miniszterelnöke, a kommunista párt (CSKP) volt tagja sosem kért bocsánatot az előző rendszer bűneiért, sem a saját párttagságáért. Másrészt tudjuk, hogy 1989 novemberét észre sem vette, miközben párttársa, a parlament volt elnöke (Pavol Paška) akkor éppen a fürdőszobáját csempézte... Megtudtuk tőíük azt is, hogy „1990-ig itt nagyon sok jó dolog volt. Például a fiatalok támogatása, különböző ösztöndíjrendszerek... ” Elvégre miniszterelnökünk életútja bizonyítja, hogy lehetett itt tanulni (például jogot az egyetemen), külföldre utazni, sőt még Nyugatra is (nászút Máltán), s mindezt bérmálkozás utáni katolikusként. Ehhez hozzátehetjük Fico kedvelt látogatásait a máig kommunista diktatúra alatt szenvedő Kuba nagykövetségének fogadásain, de nincs is ezzel semmi baj, hisz „ha összehasonlítjuk Kubát a többi közép-amerikai országgal, akkor Kuba sokkal előbbre tart”. Mindezek tudatában azért felmerül a kérdés: hol itt a nagy alapvető különbség a között, ahogy a két politikus a két ordas eszmére épülő rendszert védelmezi? Miért tündökölhet az egyik a standard politikus szerepében, miközben a másikat szélsőségesnek tartják? Azt meg inkább ne is elemezzük, hogyan került hirtelenjében a standard pártok közé az SNS egy olyan kormányban, amely maga szerint „az ország érdekében a standard politikai erők történelmi kompromisszumának szükségességén” alapul és egyben „történelmi esélyt jelent a kilencvenes évek régi választóvonalain való felülemelkedésre”. Általánosítás és előítéletek mindenhol Kodéba egyértelműen cigány parazitákról beszélt, de Fico menynyire állt távol ettől, amikor (a maticásoknak) a következőket mondta: „Kezd divattá válni, hogy a Szlovákiában élő kisebbségektől főleg követelőzést látunk, de semmilyen kötelezettséget az állam felé, inkább kinyújtott kezeket, de az állampolgári erényeknek csak minimális ápolását.” Ez egy jókora általánosítás, mint ahogy az a miniszterelnök nemrég tett kijelentése is: „Minden egyes muszlimot szemmel tartunk, aki a Szlovák Köztársaság területén tartózkodik.” Vagyis: a kisebbségek jórészt követelőznek, és minden muszlint biztonsági kockázatot jelent. És elmehetünk egészen a kollektív bűnösség elvének védelméig. Mert másképpen hogyan értelmezhető a szlovák parlament 2007-es határozata, hogy a beneši dekrétumok megkérdőjelezhetedenek és megváltoztathatadanok? Bár a határozatba paradox módon - Csáky Pál módosító javaslatára - belekerült, hogy a parlament egyben elítéli a kollektív bűnösség elvét. Vagyis az elvet elvetjük, de de- monstratívan megerősítünk olyan jogszabályokat, amelyek alapjául részben éppen ez az elv szolgált. És akiknek ez nem tetszik, azoknak már jó ideje meg lett mondva, hogy „a mi független államunkat elsősorban nem a nemzetiségeknek hoztuk létre, bármennyire is tiszteljük őket, hanem főleg a szlovák államalkotó nemzetnek”. Ez az idézet sem Kotlebától vagy netán Slotától származik, hanem „standard” miniszterelnökünktől. Aki csak úgy mellesleg a halálbüntetés (volt?) támogatója, disszertációját is erről írta. Mennyivel jobb volt a kommunizmusban Persze igazságtalan lenne csak a vezető politikusokat bántani. Hisz Ján Sokol érsek volt az, aki azt mondta, a (háborús) szlovák állam idején jómód volt, majd misét tartott Jozef Tiso lelki üdvéért. A Kodéba által a parlamenttől Tiso emlékére (sikertelenül) kért egyperces néma csend olyan messze lenne ettől? De hagyjuk az egész elitet, hisz az istenadta nép körében is nagy népszerűségnek örvend a zsarnokság elismerése. Elég pár közvéleménykutatást megnézni. Például arra a kérdésre, miként értékelik a jelenlegi rendszert az előzőhöz (az 1989 előttihez) képest, a megkérdezettek többsége hosszú éveken keresztül úgy válaszolt, hogy a jelenleginek több hátránya van, illetve nagyjából egyforma a kettő. Vagyis jobb volt a kommunizmus vagy legalább ugyanannyira jó. Arról meg kár is beszélni, hogy egy 2000-es közvélemény-kutatásban az emberek 70 százaléka állította, hogy az olyanok, mint ő, 1989 előtt jobban éltek, mint most. Ezek után az sem meglepő, hogy arra a kérdésre, mennyire volt szükséges az előző gazdasági rendszer megváltoztatása, a többség azt válaszolja: csak kicsit vagy semennyire. Ez nyilván badarság, minden értelmes közgazdász mdja, hogy minél kevesebb lett volna a változtatás, annál nagyobbat esett volna az életszínvonal. A társadalom ilyen értékrendje után ne is csodálkozzunk sok politikusunk kijelentésein, hisz csak azt szajkózzák, amit az emberek gondolnak, illetve hallani akarnak. Mert „jól tudják, hogy a populizmus mesterei vagyunk, persze, ha akarjuk”. Természetesen egy demokratikus társadalomban a politikai elitnek (az igazi államférfiaknak) nem csak követni kellene a (többségi) véleményt, hanem formálni is. Ezért köszönet és tisztelet Kiska köztársasági elnöknek, aki nevén mdja nevezni a dolgokat. De ő inkább a kivétel, aki erősíti a szabályt. Összegezve, a különböző szélsőséges eszmék és rendszerek támogatása vagy elfogadása, de legalább védelme és bűneik relativizálása a társadalomban és annak elitjében - beleértve a politikai elitet is - széles körben elterjedt, nem csak pár szélsőségesre korlátozódik. Kodebáék szembeödők lehetnek a kinézetük (sok a kigyúrt kopasz), az egyenruháik (csak nemrég cserélték zakóra) meg a verekedéseik és az ellenük emiatt folyó büntetőeljárások miatt, de azzal a tartalommal, amit nyilvánosan hangoztatnak, olyan nagyon nem lógnak ki a sorból. A Híd és a Siet' „áldozatának” mítosza A fent leírtakat figyelembe véve nehezen fogadható el az az érvelés, hogy a Híd és a Sieť belekényszerült a kormányba, mert ez volt az egyetlen felelős megoldás a szélsőségesek (vagyis az ĽSNS) erősödésének megakadályozására. Először is, olyanokkal léptek szövetségre, akik ennek az extrémizmusnak a puhább (és sokszor nem is annyira puha) válfaját maguk is művelték, és ezzel részben megágyaztak Kodéba sikerének, miközben sok tabut ledöntöttek. Másodszor, Kodéba a két Fico-kormány alatt lett megyeelnök és juttatta be pártját a parlamentbe. Mi a garancia arra, hogy épp a harmadik Fico- kormány fogja megakadályozni a további erősödését? Harmadszor, hol a bizonyíték, hogy ha a Híd és a Sieť határozott nemet mond Ficónak, biztos megerősödött volna Kodéba pártja, és fordítva, miért biztos, hogy a „standard” bal-jobb kormány fogja ezt meggátolni? És végül egy vérlázítóan eretnek kérdés: ha jobbközép kormányt szeretnénk, és Kodéba egyszer már úgyis bejutott a parlamentbe, akkor miért akkora katasztrófa, ha pár százalékponttal többet kap? Honnan veheti el ezeket a szavazatokat? A Smer, az SNS meg talán Kollár támogatóitól. Ez lenne az a nagy katasztrófa, amit megakadályozandó mindenképpen kormányra kell lépni a Smer-SNS párossal? Gál Zsolt A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója
