Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-22 / 93. szám, péntek
118 IZVILAG ■ 2016. ÁPRILIS 22. www.ujszo.com Cajun káposztasaláta csirkecombbal HÉTVÉGI MENU Édesburgonya-krémleves jjuhtúróval, spenóttal Hozzávalók: 50 dkg édesburgonya, 1 liter zöldségalapié, 5 dkg friss spenót, 12,5 dkg juhtúró, 15 dkg vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek római kömény, 4 ág friss kakukkfű (vagy 1 ek szárított), 2 ek olívaolaj. Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, nagyjából feldaraboljuk, majd az olíváolajon üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a mozsárban porrá őrölt római köményt, a szeletekre vágott fokhagymát, fél perc alatt átpirítjuk, majd hozzákeverjük a meghámozott, felkockázott édesburgonyát is. Felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a kakukkfüvet, és fedő alatt, mérsékelt lángon addig főzzük, amíg az édesburgonya megpuhul. A levest lehúzzuk a tűzről, kidobjuk belőle a kakukkfüvet (ha frisset használtunk), hozzáadjuk a juhtúrót és botmixerrel pürésítjük. Ismét felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a megmosott, leszárított, csíkokra vágott spenótot. Hozzávalók (2 főre): 2 csirkecomb, 350 g savanyú káposzta, 150 g édesburgonya, 100 g angolzeller, 100 g mogyoróhagyma, fél érett mangó, 2 ek cajun fuszerkeverék, 250 ml csirkehúslé (alapié), korianderzöld. A cajun fuszerkeverékhez: 2 tk só, 1 tk fekete bors, 1 tk őrölt római kömény, 2 tk édes-nemes őrölt paprika, 1 tk hagymagranulátum, 1 tk fokhagyma-granulátum, 1 tk szárított kakukkfű, Vi tk szárított oregánó, 1 tk koriander (megtörve), 1 mk édeskömény (megtörve), 1 mk kardamommag (megtörve), 1 mk őrölt csili. Elkészítés: Mivel cajun fuszerkeveréket csak speciális fűszerboltokban kapunk, állítsuk össze a házilag a keveréket — érdemes tartani belőle, remekül passzol a csirkéhez. Mossuk le hideg vízzel a csirkecombokat, majd konyhai törlőpapírral töröljük szárazra. Ujjunkkal óvatosan szedjük le a bőrét, s vágjuk le a zsíros részeit. Egy nagy serpenyőben közepes hőmérsékleten süssük ki a bőrből és a zsíros részekből a zsiradékot. Ha teljesen kisült, dobjuk el a bőrt. Különítsük el az alsó- és a felsőcombot, dörzsöljük be alaposan a cajun ffiszerkeverékkel. A húst a serpenyőben süssük meg minden oldaláról a kisült zsírban, majd tegyük félre. Hámozzuk meg a mogyoróhagymákat, a mangót és az édesburgonyát. Vágjuk a mangót, az édesburgonyát és az angolzellert kb. 1-1,5 cm-es kockákra. A savanyú káposztát mossuk le hideg vízzel, majd alaposan nyomkodjuk ki. A hagymákat és az édesburgonyát dobjuk a csirkecombok sütésére használt zsírba, s egy kicsit süssük meg. Adjuk hozzá a savanyú káposztát és az angplzellert, majd öntsük fel a csirkehúslével. Tegyük hozzá a csirkecombokat, és fedő alatt, közepes hőmérsékleten süssük 30 percig. Sütés után vegyük ki a csirkecombokat, keverjük el óvatosan a mangót a káposztában. Tegyünk a zöldséges káposztából a tányérra, erre helyezzük a csirkecombokat. Tálaláskor szórjuk meg néhány levél korianderzölddel. Kakaós, túrós, mákos kocka Hozzávalók: A kakaós tésztához: 25 dkg búzadara, 40 dkg joghurt, 2 tojás, 10 dkg cukor, 4 dkg dió (darálva), 3 ek kakaó, 4 ek olaj, fél cs sütőpor. A mákos tekercs tésztájához: 40 dkg világos tönkölybúzaliszt, 15 dkg krémtúró, 4 dkg cukor, 4 ek olaj, 5 dkg tejföl, 1 tojás, fél cs sütőpor. A tekercs mákos töltelékéhez: 8 dkg darált mák, 1 dl tej (forralva), 4 ek cukor. A tekercs meggytöltelékéhez: 1 üveg meggykompót. A krémhez: 70 dkg mascarpone, 25 dkg krémtúró, 10 dkg cukor, 2 dl habtejszín, 1 cs habfixáló. Elkészítés: A tésztalaphoz a tojást habosra keverjük a cukorral. Kanalanként hozzáadjuk az olajat, belekeverjük a joghurtot. A darát összekeverjük a darált dióval, a sütőporral és a kakaóval, ezt a keveréket a tojásos masszához vegyítjük. Alaposan összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt, 20x30 cm-es tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben, alsófelső sütéssel kb. 25-30 perc alatt megsül. Rácson hűtjük ki. A mákos tekercs töltelékéhez a darált mákot összekeverjük a cukorral, leöntjük a forralt tejjel, összeforgatjuk. Amíg hűl, elkészítjük a tekercs tésztáját. A lisztet elkeverjük a túróval, a cukorral, a sütőporral, hozzáadjuk a tojást, az olajat és a tejfölt. Tésztává gyúrjuk, majd 4 részre osztjuk. Az egyik tésztát - enyhén lisztezett munkalapon - 20x30 cm-re nyújtjuk, rákenjük a máktöltelék negyedét, majd a hosszabbik oldalának egyik szélét szorosan egymás után kirakjuk a lecsepegtetett, kimagozott meggyszemekkel (az üveg negyedével). A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük. A többi három tésztából is ugyanígy tekercset készítünk Az elkészült tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, egymástól kicsit távolabb. 180 fokra előmelegített sütőben, alsófelső sütéssel kb. 20-25 perc alatt megsül. Rácson hűtjük ki. A krémhez a hideg habtejszínt felverjük a habfixálóval. A mascarponét összekeverjük a cukorral, a túróval, hozzáadjuk a felvert tejszínhabot. A sütemény összeállítása: tiszta vágólapra helyezzük a megfelelő méretű állítható keretet (ha ez nincs, magasabb falú tepsivel dolgozzunk). A keretbe elhelyezzük a barna tésztát. Rárakjuk a kihűlt 4 db tekercset, egymástól picit távolabb. A tekercseket befedjük a krémmel, úgy, hogy a tekercsek közé is kenünk a krémből (vékony spatulával), ne maradjanak hézagok. Egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, másnap szeletelhető. A rövidebbik oldalától indulva szeljük fel, majd az így kapott csíkokat további 4-4 darabra vágjuk - így szépen megmutatkoznak a tekercsek is. Kétezer éves gabonából újrafőzték Jézus korának söritalát Egy kicsiny jeruzsálemi sörfőzdében a Tel-avivi Egyetemtől kapott gabonából előállították a Jézus korában fogyasztott sört. Az ókori sör újraélesztésének gondolata akkor fogant meg az ötféle helyi sörkülönlegességet gyártó jeruzsálemi Herzl sörfőzde két fiatal tulajdonosának fejében, amikor néhány hónapja egy újságcikkben arról olvastak, hogy a Tel-avivi Egyetem kutatói az izraeli Ros Pina nevű falu melletti földeken talált ősi gabonafajta alapján elkészítették az évezredekkel ezelőtti „ősgabona" genetikai térképét, és birtokukban vannak a korabelihez hasonlatos gabonaszemek. Az egyetem kutatói átadtak öt kiló ősgabonát a kísérlethez, amiből a sörfőzdében húsz liter sört sikerült előállítani. A sörfőzde tulajdonosai barátaikkal elkóstolták szinte az egész kísérleti eredményt, mára mindössze egy üveg maradt belőle mutatóba. A nagyon száraz, erős illatú és sziruphoz hasonlatos nedű elfogyasztása után a sör jeruzsálemi szerelmesei azt állítják, megértették, miért a bor, és nem a sör lett a zsidóságnak a szombati áldáshoz és az ünnepi szertartásokhoz azóta is fogyasztott szakrális itala. Az egykori összetevőkből tíz nap alatt előállított, meglehetősen zavaros állagúra sikerült, háromszázalékos alkoholtartalmú ital meglepetést okozott: a kóstolók szerint más sörökhöz nem hasonlítható, erős méz- és áfonyabogyóíze lett - édesítőszer és a gyümölcs hozzáadása nélkül. Noha a kísérlet eredménye különleges állagú és ízű, a gyártók szerint a piacon eladhatatlan, és így egyszeri alkalom lett a Jézuskorabeli ital előállítása. Az Egyiptomból Izrael földjére hozott sör nem volt ismeretlen ezen a területen az ókorban: az izraeli régészek tavaly jelentették be egy 5000 éves, kora bronzkori sörfőzde feltárását Tel- Avivban, és a tárgyi emlékek mellett a Biblia szövegei is több helyen említik a sör fogyasztását. (MTI) Pilates A pilates napjaink legnépszerűbb talajtornarendszere. Az egész testet megdolgoztatja, hajlékonyabbá és erősebbé teszi. Suzanne Scott könyve egyszerűen és világosan mutatja be a pilates alapelveit, leírja a különböző testhelyzeteket, a légzés- és egyéb technikákat. A kötet kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak tervezett gyakorlatokat tartalmaz. A képek alatt részletes magyarázatok találhatók, valamint egy idővonal, amelyből meg lehet tudni, hogy mikor kell ki és belélegezni, és hogy mikor szükséges kitartani vagy folytatni egy-egy mozdulatot. pilates ASAttMk SCOTf X Jóga Liz Lark egy sor jógagyakorlatot mutat be ebben a könyvben. Egyes gyakorlatok felfrissítenek, mások javítják a tartást, megint mások segítenek ellazulni, de a gyakorlás végére mindenképpen energiával töltődünk fel. Olyan sztárok is a tanítványai közé tartoznak, mint Peter Gabriel, Ralph Fiennes és Donnán Kárán. A sorozatszerű, széles formátumú fényképek egész mozdulatsort és nem csak kiemelt részleteket jelenítenek meg. A képek alatt részletes magyarázatok találhatók, valamint egy idővonal, amelyből meg lehet tudni, hogy mikor kell ki- és belélegezni, és hogy mikor szükséges kitartani vagy folytatni egy-egy mozdulatot. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2016. április 30-ig tart. MEGRENDELŐLAP □ Pilates Ára: 7 C+postaköltség [] Jóga Ára: 7 f+postakölség O darab ( ) darab A kiadványok egyenként is megrendelhetők! Név: g§ Utca, házszám: • £ Település: Postai irányítószám: ..II..J T elefonszám: 1 SS E-mail: ■jU Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláirt megrendelőt küldje az alábbi címre: Redakcia Új Szó Szerkesztőség, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.; E-mail: marketing@)ujszo.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266 A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina {ízvilág - 02/59233 427). Az ízvilágban használt képek forrása: sxc.hu. Levélcím: Úí SZÓ, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com Hl mtm