Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-22 / 93. szám, péntek
> i » 9 > I ) ) I Tizenegy döntetlen után győzelmi hullámhosszra léptek az ekecs-apácaszakállasiak (fehérben) (Kovács Zoltán felvétele) Szilasi második mestemégyese ÁGH ISTVÁN Ekecs-Apácaszakállas. Az ekecs- apácaszakállasiak az AG Sport liga 22. fordulójában Puzsér Csaba 52. percben törtónt kiállítása után közel egy félidőt emberhátrányban játszottak, de tíz emberrel négyszer is megrezegtették a lúcsiak hálóját, és 4:0-ra verték ellenfelüket. „Ajáték képe alapján a kiállítás paradox módon a vendégeket sújtotta, bennünket pedig az élet vizével locsolt meg. Szurkolóink nagy megelégedésére osztálykülönbséggel diadalmaskodtunk” - ecsetelte a mérkőzés fordulópontját, a múlt hétvége sztoriját Ferenczi Róbert, az ekecsapácaszakállasiak klubelnöke. A fociberkekben sokáig emlékezetes párharc föhőse Szilasi András volt, aki tizenhét perc leforgása alatt mesternégyest ért el. Légiósunk Győrben él, heti két alkalommal látogatja a csapat edzéseit, hétvégeken pedig a bajnoki találkozókon áll csatasorba. „Mondhatni otthonosan mozgok a Csallóközben. Korábban az alistáliak mezét is viseltem, majd hazatértem, fél évig Lipóton játszottam. Szigeti Attila edzősködése idején, 2015 telén igazoltam az ekecs-apácaszakállasiak- hoz - ecsetelte csallóközi szerepvái- lalását a magyarországi futballista, aki a jelek szerint a mestemégyesek- re szakosodik. - Tavaly ősszel, a sárosfaiak elleni idényzárón is négyszer voltam eredményes. A négy idegenbeli találat csupán egy pontot jelentett számunkra, hiszen a mérkőzés 4:4-s döntetlennel fejeződött be. Ezúttal viszont fölényes sikert hozott eredményességem. Egyébként mind a két alkalommal akciógólokat szereztem. Sokat nyomott a latba, hogy középpályásaink remek labdákkal hoztak helyzetbe, ezekből rendre sikerült hasznot húznom. Szilasit negyedik gólja után a 79. percben lecserélte az edzője. A kérdésre, hogy maradt-e még puskapora, kertelés nélkül a következőket válaszolta: „Előbb döntetlenkirályként emlegettek bennünket, hiszen a bajnoki évadban már tizenegyszer remiztünk. Most a győzelmek következnek. Remélem, csakhamar hasonló megvillanásról fogunk ismét diskurálni.” Szilasi András vasárnapi remeklése után 21 találattal átvette a vezetést a gólkirályi címért zajló versenyben. DIÁKFOCI ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY. FIATALABB DIÁKOK. IV. LIGA. RÁJÁTSZÁS, I. CSOPORT: Traávka-DAC 8 0:6 (0:2), g.: Megyeri (3., 15.), Kántor (10.), Bernáth (18.), Orosz (21.), Both (23); Sa- morín C-N. Život 2:0 (2:0), g.: Lagin (5.), Bugala (8.); N. Ži- vot-Trnávka 5:1 (3:1), g.: Banyák (2., 18.), Danis (10,12.), Domonkos (22.), ill. Kalina (7.): Šamorín C-DAC B 3:1 (3:0), g.: Botló (3,8,10.), ill. Plavy (23.); Trnávka-Šamorín C 0:0 (0:5), g.: Nyári (2,5,9,11.), Juhász (7.), Botló (14.), Ugin (15.), Sobek (19.), Bugala (22.); N. Život-DAC B 2:2 (2:2), g.: Banyák (7,9.), ill. Megyeri (5,11.). 1.DACB • 6 4 1 1 24:6 13 2. Šamorín C 6 4 0 2 22:8 12 3. N. Život 6 3 1 2 13:10 10 4. Trnávka 6 0 0 6 1:36 0 II. CSOPORT: Topoľníky-Lúč n/0.4:0 (3:0), g.: Csölle (1., 5.), Konkoly (10,19 ): Kráľ. Kračany-Baloň 0:0; Baloň-Lúč n/0. 3:0 (2:0), g.: Cambal (4), Hölgye (8.), Dingha (16.): Topoľní- ky-Kráľ. Kračany 3:0 (1:0), g.: Konkoly (12,14.), Kurucz (21.); Lúč n/0 .-Kráľ. Kračany 1:2 (0:2), g.: Bódis (15.), ill. Cseh (6.), Kovacsovics (12 ); Baloň-Toporníky 0:4 (0:2), g.: Csölle (2.), Tóth (9,15.), Nagy (20.). I.Topoľníky 6 6 0 0 28:0 18 2. Kráf. Kračany 6 3 1 2 4:7 10 3. Baloň 6 2 1 3 6:13 7 4. Lúč n/0. 6 0 0 6 1:19 0 III. CSOPORT: Povoda-Ohrady 4:0 (2:0), g.: Végh (9.), Hlaváč (12,22.), Ábrahám (23.); Vydrany-D. Stál 1:1 (0:1), g.: Érsek (15.), ill. Rásó (2.); D. Stál-Ohrady 4:1 (2:0), g.: Horváth (3.), Lukács (4,14,23.), ill. Bajnóczy (16); Povoda-Vydrany 1:1 (1:0), g.: Karika (1.), ill. Pongrácz (17.); Ohrady-Vydrany 3:3 (0:2), g.: Bajnóczy (15.), Hajdú (19.), Bazsó (22.), ill. Érsek (2.), Vyskoč (7 ), Pongrácz (23 ); D. Stál-Povoda 1:0 (0:0), g.: Lukács (18.). 1. Povoda 6 4 1 1 13:3 13 2. D. Stál 6 4 1 1 12:7 13 3. Vydrany 6 0 4 2 6:10 4 4. Ohrady 6 0 2 4 6:17 2 IV. CSOPORT: Zl. Klasy-0. Pólón 1:3 (1:2), g.: Posvancz (7.), ill. Mezei (1.), Márkus (9.), Miklós (16); P. Lúky-Lehnice 0:6 (0:4), g.: Janák (1,3,7,9), Horváth (14.), Lipovský (19.); 0. Potôň-Lehnice 1:0 (0:0), g.: Mezei (21.); Zl. Klasy-P. Lúky 4:1 (3:1), g.: Kiss József (1,6,9.), Szabó (22.), ill. Kiss Erik (4.); Lehnice-ZI. Klasy 4:0 (3:0), g.: Horváth (3, 8.), Lipovský (6,15.); 0. Potôň-P. Lúky 7:1 (3:0), g.: Márkus (2, 7.), Molnár (5,23.), Nagy (16.), Bugar (17,18.), ill. Pomšahál (14.). 1. Lehnice 6 5 0 1 21:3 15 2. Or. Potôň 6 5 0 1 18:6 15 3. Zl. Klasy 6 2 0 4 12:11 6 4. P. Lúky 6 0 0. 6 2:33 0 V. CSOPORT: H. Potöü-Sap 1:3 (0:1), g.: Pöthe (23.), ill, Both (12.), Nagy Szilvia (15.), Nagy Gergő (22 ); Kútniky-Baka 0:3 (0:2), g.: Füssy (6, 8 ), Dömény (23 ): Sap-Baka 1:1 (0:0), g.: Csicsai (16 ), ill. Fekete (21.); H. Potôň-Kútniky 0:3 (0:2), g.: Hervay (4.), Pongrácz (12.), Steiger (14.); Sap-Kútniky 4:2 (0:2), g.: Nagy (13,23.), Csicsai (15,18.), ill. Fejes (5.), Hervay (11.); Baka-H. Polöü 4:0 (2:0), g.: Orbán (6.), Füssy (12.), Katona (15.), Kulacs (23.). 1. Baka 6 5 1 0 21:2 16 2. Sap 6 3 1 2 13:11 10 3. Kútniky 6 3 0 3 15:12 9 4. H. Potôň 6 0 0 6 3:27 0 VI. CSOPORT: Janíky-Blatná n/0.10:1 (6:1), g.: Rigó (2,4, 5,14,15,21.), Danis (7,22.), Sípos (9,11.), ill. Végh (12.); Üakany-V. Paka 8:0 (5:0), g.: Kempský (2,3,5,14), Stojka (8,12,17, 21.); V. Paka-Blatná n/0. 0:7 (0:5), g.: Ecsek (2,6,22.), Horváth (4,5,9,19.); Janíky-Cakany 5:1 (2:1), g.: Rigó (7,14,22.), Benőik (8.), Tóth (17.), ill. Stojka (11.); Blatná n/O.-Čakany 3:5 (2:2), g.: Kekely (6.), Kiss (8.), Ecsek (24.), ill. Stojka (4i), Sárkózy (11.), Kempský (14.), Slez (14.), Bihari (23.); V. Paka-Janíky 0:11 (0:7), g.: Rigó (1,3,18, 23), Sípos (2,10.), Benőik (5,8,12.), Danis (14,21.). Uaníky 5 5 0 0 46:6 15 2. Čakany 6 4 0 2 26:21 12 3. Blatná n/0. 5 1 0 4 16:29 3 4. V. Paka 4' 0 0 4 0:32 0 VII. CSOPORT: T. Hradská-lžop 4:0 (3:0), g.: Kovács (2.), Bazsó (7,12,18.); Vrakúü-Trstená n/0. 6:1 (5:0), g.: Fekete (2,8,18.), Nagy (3.), Genes (7.), Csízik (10.), ill. Kozma (15.); Michal n/O.-T. Hradská 0:2 (0:0), g.: Kovács (16,20.); liop- Vrakúü 0:4 (0:4), g.: Nagy (2,3,9.), Genes (8); Vrakúň-Mi- chal n/0.2:1 (2:0), g.: Zsoldos (2). Nagy (3), ill, Gállfy (20.); Trstená n/O.-lžop 2:0 (1:0), g.: Barna (11,13.); Michal n/0.- Trstená n/0.4:0 (1:0), g.: Bugár (9,15,19,20.); T. Hrad- ská-Vrakúň 1:4 (1:4), Kovács (8.), ill. Fekete (2,3.), Nagy (3, 4,); Trstená n/O.-T. Hradská 2:0 (1:0), Kozma (8,13.); Ižop- Michal n/0.0:5 (0:2), Gálífy (2,13,15,19), Bugár (4.). 1. Vrakúň 8 5 2 1 21:8 17 2. Trstená n/0. 8 4 2 2 12:15 14 3. T. Hradská 8 4 1 3 14:9 13 4. Michal n/0. 8 3 3 2 16:6 12 5. Ižop 8 0 0 8 2:27 0 FOCIMENETREND ■ Területi bajnoksáp DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK, IV. LIGA. 18 forduló - 17.00: Okoő-Sokolec-Ohrady (Csörgő), Janíky-DAC B (Brunczlík), Topoíníky-V. Blahovo (Szalánczi), 0. Potóö-D. Stál (Czucz), Baloň-Baka (Koczó), N. Život-Kost. Kračany (Szőke), Holice n/O.-ZI. Klasy (Ürögi). IDŐSEBB DIÁKOK. 17. forduló: Ohrady-Holice n/0.0:3 (0:1), g.: Németh (32.), Pőthe (53.), Pongrácz (60.); D. Stál-Okoč- Sokolec 2:2 (0:1), g.: Kázmér (41.), Horváth (65.), ill. Vörös (19), Kurucz (40.); Baka-0. Potôň 0:0; DAC B—Balon 5:0 (1:0), g.: Takács (2 ), Fehér (49,59,63.), Hermán (57.); V. Blahevo-Janíky 1:0 (1:0), g.: Ábrahám (14.): Zl. Klasy-N. Život 0:5 (0:1), g.: Domonkos (34.), Farkas (37.), Pupák (43.), Banyák (48.), Lengyel (60, öngól). Későbbre halasztották: Kost. Kraőany-Topofniky (pótlás: április 27.) 1. DAC B 17 16 0 1 125:15 48 2. V. Blahovo 17 16 0 1 79:12 48 3. Holice n/0. 17 16 0 1 80:14 48 4. Ohrady 17 10 1 6 49:27 11 5. Topofníky 16 10 0 6 63:32 30 6. Kost. Kračany 16 10 0 6 53:41 30 7. Janíky 17 9 0 8 65:53 27 8. Baka 17 7 1 9 55:41 22 9. Or. Potôň 17 6 2 9 27:56 20 10. N. Život 17 5 1 11 27:41 16 11. Okoč-Sokolec 17 3 1 13 17:73 10 12. D. Stál 17 2 3 12 17:89 9 13. Baloň 17 2 2 13 21:75 8 14. Zl. Klasy 17 0 1 16 12:121 1 GALÁNTA, 7. forduló, az 1-8. helyért: Jelka-Váhovce 1:3 (0:1), g.: Vencel (50.), ill. Szabó (17,60.), Mikula (36.); V. tiľany-M. Mača 2:0 (0:0), g.: Németh (36, 60.); Trstice-P. Úľany 2010 0:2 (0:0), g.: Minarovič (62.), Grunza (63.); Slád- kovičovo-V. Mača 1:0 (0:0), g.: Baran (47,). 1. V. Mača 2. P. Diany 2010 3. Sládkovičovo 4. Váhovce 5. V. Diany 6. Jelka 7. Trstice 8. M. Mača 26:2 22:7 9:4 8:9 9:14 12:20 10:18 6:28 A 9-16. helyért: Galanta B-Tomášikovo 0:5 (0:1), g.: Ružička (22.), Hobot (39,69,70.), Filo (47.); Ahrahám/Hoste-Topoľ- nica 2:5 (1:1), g.: Novák (26.), Prázmovský (56.), ill. Fülöp (16, 66.), Farkaš (36.), Szőcs (46.), Frank (67.); Košúty-Dolná Streda 3:9 (2:5), g.: Jakubik (8.), Chrenko (24.), Audi (56.), ill. Strigner (7.), Mlynárik (10,27,41 „ 43,70.), Krivošík (17, 53), Ševčik (33); Čierna Voda-Pata 0:2 (0:2), g.: Capla (8.), Mego (24). 1. Galanta B 7 6 0 1 51:13 18 2. Pata 7 5 0 2 21:10 15 3. Topoinica 7 5 0 2 33:29 15 4. Č. Voda 7 4 1 2 25:20 13 5. Tomášikovo 7 4 0 3 24:19 12 6. D. Streda 7 2 0 5 27:28 6 7. Abrahám/Hoste 7 115 14:43 4 8. Košúty 7 0 0 7 6:39 0 119 SPORTTARISZNYA Küszöbön a Diákolimpia 2016 Dunaszerdahely. 2012 és 2014 után immár harmadszor rendezik meg a szlovákiai magyar alapiskolák Diákolimpiáját, a napokban minden érintett intézményt levélben szólítottak meg a szervezők, tájékoztatta lapunkat Pék László, aki négy éve Szabó Lászlóval hívta életre a bajnokságot. „Felhívásunkban újra öt sportág versenyeire hívtuk meg a felső tagozatos diákokat: a fiúk kispályás fociban, a lányok kézilabdában játszanak, atlétikában, sakkban és asztaliteniszben mindkét nem képviselői indulhatnak. Atlétikai négytusában lesz 60 és 300 m-es síkfutás, távolugrás és krikettlabda-dobás. Ebben a sportágban csak annyi változás történt, hogy mindenki egy korosztályban indul” - mondta Pék László. Tíz regionális versennyel indul az olimpia, nevezni május 2- ig lehet, lebonyolításuk május 2-a és június 11-e között várható. Az országos döntő ismét Dunaszer- dahelyen lesz (2016. október 7-8.). A sportversenyek szervezője a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola és a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium. Főszervező és tájékoztatást nyújt az érdeklődőknek: Lépes György (e- mail: lepescvc@gmail.com, tel: 0905 270 171). Ismét lesz képzőművészeti seregszemle is, három témában küldhetnek be pályamunkákat az érdeklődők (Sport a mindennapjainkban, A mozgás öröme, Híres olimpikonjaink-sportolóink - portré). Először lesz esszépályázat a diákolimpia keretében, témája a szlovákiai magyar sportban tevékenykedő sikeres emberek (testnevelő tanárok, edzők, sportolók) életpályájának bemutatása rövid dolgozatban. (jmk) Holnap naturális fitneszviadal Dunaszerdahely. Erős mezőnyt várnak holnap (kezdés 14.00 a Therma Szállóban) a Csallóköz szívébe a ThermaNatural Fitness Championship nemzetközi naturális fitneszversenyre. „Három kategóriában zajlik a bemutató, a férfiak Mr. Physique mezőnye két részre oszlik, a 180 cm-nél alacsonyabbakra és a 180 cm-nél magasabbakra, a nők a fitness- modell számban indulhatnak-tájékoztatta lapunkat Méhes Roland versenyigazgató, főbíró. - A fit- nesznapok keretében lesz a verseny, melyre előzetesen huszon- ketten neveztek, javarészt igazolt versenyzők, de teljesen kezdők is kipróbálhatják magukat.” (jmk) Harmincötödször Barátság futóverseny Diósförgepatony. A csallóközi településen holnap immár harmincötödik alkalommal rendezik meg az atléták és a kocogok külföldön is népszerű megmérettetését, a Barátság nevű tíz kilométeres országúti futóversenyt. A községi hivatal égisze alatt zajló rendezvényt társszervezőként a helybeli mezőgazdasági szövetkezet, a DSC sportklub, valamint a Csallóközi Marathon Club Žitný ostrov támogatja. A közös rajt délután egy órakor a diósförgepa- tonyi futballpálya előtt lesz, onnan a versenyzők az aszfalt borította országúton Szentmihályfa érintésével Felsőpatonyig futnak, fél távnál fordulnak, és a rajt helyszínén, a DSC sporttelepe előtt érnek célba. Nevezni a verseny napján 11 órától a DSC sporttelepén lehet, ahol öltözők állnak a futók rendelkezésére. A gulyáspartival egybekötött eredményhirdetés (15.00) a helyi művelődési otthonban lesz. Ezen a szervezők a tizenhárom versenykategória győztesét éremmel, a legeredményesebb dióspatonyi futókat pedig különdíjjal jutalmazzák. A rendezvényt délelőtt 9.30-tól a hagyományoknak megfelelően a di- ósförgepatonyi óvodások, alapiskolások sportág-népszerűsítő futása színesíti. (ái) Teremkerékpár Gúta Kupa Gúta. Immár tizenhatodik kiírásába érkezik holnap (kezdés 10.OO) a Teremkerékpár Gúta Kupa. Négy ország (Szlovákia, Csehország, Magyarország, Svájc) mintegy ötven művészi kerékpározója versenyez a gútai városi sportcsarnokban, tizennyolc (iskolás, juniőr, felnőtt) kategóriában, Vincze Alica, a női négyes tagja érdeklődésünkre elárulta, a gútai verseny egyfajta felkészülés a közelgő Európa- bajnokságra. „Ajuniorok számára ez az utolsó megmérettetés, amelyen még csiszolni-finomítani lehet a technikán. A női négyes versenyen kívüli bemutatóra készül, néhány új elemet is láthatnak tőlünk az érdeklődők” - fogalmazott Vincze Alica. A kontinensviadal május 6-án és 7-én a svájci Baar településen lesz. (borka) Nyomulnak felfelé a szőgyéniek Szőgyén. Tavasszal remekül szerepelnek a szőgyéniek az érsekújvári területi labdarúgó-bajnokság VI. ligájában. Az eddig lejátszott hét meccsükön összesen tizenöt pontot szereztek, ráadásul egy alkalommal idegenben is győzni tudtak. Nem csoda hát, hogy a táblázat negyedik helyére tornázták fel magukat. A múlt héten valósággal kiütötték ellenfelüket, ugyanis 11:1 arányban diadalmaskodtak Čechy gárdája felett, s ezzel a bajnoki idény legnagyobb arányú győzelmét könyvelhették el. „Áz előző fordulóbeli szímői balszerencsés vereségünk alaposan felpaprikázta a fiúkat. Figyelemre méltó, hogy már a tizedik percben háromgólos előnyre tettünk szert. Mindenekelőtt az Érsekújvárt, Udvardot, Nagyölvedet és Zselízt is megjárt huszonhárom esztendős Nothart Michael volt elemében, aki ötször talált Nagy Tamás kapujába. Szinte macskaegér harc folyt a pályán, s némi szerencsével akár megduplázhattuk volna rúgott góljaink számát. A vendégek a végén megköszönték, hogy megkíméltük őket a még súlyosabb vereségtől. Vasárnap a tavaszi idény talán legnehezebb meccsét játsszuk a rendkívül gólerős Trávnica otthonában” - tájékoztatott Kunyik Tamás sző- gyéni klubelnök. (áb)