Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-01 / 50. szám, kedd
GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2016. március 1. I www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Az EU is bírálja a bányák támogatását Pozsony. Az Európai Bizottság élesén bírálja Szlovákiát azért, mert a szénbányászat évi 90 millió eurós állami támogatását is az áramszolgáltatók ügyfeleivel fizetteti meg. Ez a fogyasztói ár tizedét teszi ki, vagyis minden egyes euróból, amit az áramszolgáltatónak kifizetünk, tíz centet erre fordítanak. A széntüzelésű erőművek támogatására fordított díjból a Felső-nyitrai Bányatársaságot támogatják. Csak ennek köszönhető, hogy a nem versenyképes szénbányászat még nem szűnt meg. A támogatást 2020-ig biztos fenntartják, ami azonban kitolódhat 2035-ig. ($3ITA) Megduplázzák Matolcsy fizetését Budapest. Nagyot nőhet a magyar jegybanki vezetők fizetése, ha megszavazzák Bánki Erik fideszes képviselő módosítóját. A módosítás értelmében Matolcsy György, jegybankelnök eddigi 2 377 360 forintos havi fix bruttó bére 5 millió forintra ugrik. (mfor.hu) AKTUÁLIS középárfolyamok VALUTA ÁRFOLYAM T VALUTA Árfolyam Angol font 0,7858 n Lengyel zloty 4,3543 a Cseh korona 27,057 D Magyar forint 311,26 El Horvát kuna 7,6263 Román lej 4,4757 Japán jen 123,14 n Svájci frank 1,0914 a Kanadai dollár 1,4767 n USA-dollár 1,0888 a VÉTEL - ELADÁS BANK DOLLÁR CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,13-1,06 27,86-26,24 324,90-296,92 OTP Bank 1,15-1,05 28,24-25,86 324,59-297,23 Poetabank 1,13-1,06 28,00-26,11Szí. Takartkpánztár 1,13-1,06 27,78-26,24 325,68-297,64 Tatra banka 1,13-1,06 27,86-26,24 323,72-299,12 ČSOB 1,13-1,07 27,74-26,36- Általános Hitelbank 1,13-1,06 27,87-26,24 325,44-297,42 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Mentőöv a tejtermelőknek Nyitra. Majd százmillió eurós zöldmezős élelmiszeripari beruházásról írt alá szerződést a szlovák kormány a gyermektápokat gyártó brit-svájci Midia Agro társasággal. Ebben az ágazatban ilyen méretű beruházásra az 1989-es rendszer- váltás óta nem volt példa. Az üzem a hazai tejtermelők gondjait is megoldhatja. A kormány és a beruházó által tegnap aláírt szerződés szerint a Midia Agro már idén tavasszal hozzálát új gyárának az építéséhez a Nyit- rától alig pár kilométerre fekvő Csabb (Cab) ipari parkjában. A 98 millió eurós beruházásnak köszönhetően az új üzem két éven belül, 2018 első negyedévében kezdheti meg a gyártást, közvetlenül 320 embernek biztosítva munkát. A beruházás azonban nem lesz ingyen, a Midia Agro 18,5 millió eurós állami támogatást kér. Ebből 16,5 millió eurót kaphat a beruházás megvalósítására, a fennmaradó kétmillió eurót pedig adókedvezmény formájában veheti igénybe. A támogatás odaítéléséről már a kormány holnapi ülésén dönthetnek. A 320 közvetlen munkahely ugyan nem számít soknak, ennél fontosabb azonban a beruházás közvetett hatása. Lapunkban már a múlt héten felA szlovákiai tejtermelőket a kínai gyerekek menthetik meg (Képarchívum) hívtuk a figyelmet arra, hogy a tejkvóták megszüntetése, az orosz embargó, a csökkenő kínai kereslet és az ellenőrizetlen behozatal miatt rendkívül súlyos helyzetbe kerültek a szlovákiai tejtermelők. A hazai feldolgozók sorra mondják fel a velük kötött szerződéseket, így több millió liternyi tej értékesítése került veszélybe. A Midia Agro beruházása épp a tejtermelőknek jelentheti a legjobb hírt, hiszen a gyermektápok gyártásával foglalkozó cég évente 300 millió liternyi tej feldolgozását tervezi, ami Szlovákia éves tejtermelésének a harmada. A beruházónak köszönhetően a jövőben így nőhet a tej felvásárlói ára is, hiszen a konkurencia megjelenésével megnő az igény a hazai tej iránt. Az új beruházás a tejtermelésben így közvetetten több ezer embernek adhat munkát. Nem lesz gond az értékesítéssel sem. Az üzemben évente előállított 40-70 ezer tonnányi gyermektáp egészét Kínába és egyéb ázsiai országokba viszik ki, amelyekben egyre nagyobb az érdeklődés a cég gyer- mektápjai iránt. Kína ugyanis nemrég liberalizálta a gyermekvállalási szabályait, ráadásul a gyermektápok ottani gyártóinak a botrányait követően a kínaiak is az európai tápokat részesítik előnyben. (TASR, vív) Évekig nyögnék a brexit következményeit az angolok A brit kormány szerint egy évtizednyi bizonytalanságot okozna a brit gazdaságban a brexit, Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból. London. A brit kormány tevékenységét szervező és segítő kabinetiroda tegnap közzétett 28 oldalas tanulmánya szerint a várható tízévnyi, vagy akár ennél hosszabb bizonytalanság a pénzügyi szolgáltatási szektorra, a beruházásokra és a fontra is negatív hatást gyakorolna. Az elemzés szerint emellett nem lenne garantálható brexit esetén a külföldi EU-országokban élő és dolgozó kétmillió brit állampolgár munka- vállalási joga, sem hozzáférése a fogadó ország szociális ellátórendszeréhez, beleértve az egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert. A konzervatív párti brit kormány - miután a legutóbbi EU-csúcson egyezség született a London által igényelt uniós szabályozási reformokról - június 23-ára írta ki a már három éve kilátásba helyezett népszavazást Nagy- Britannia EU-tagságának sorsáról. A kormány maradna A kabinet hivatalos ajánlása az, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált EU tagja. A brit kormány és a kormányzó Konzervatív Párt azonban ennek ellenére mélyen megosztott a kérdésben, és a kabinet több tagja is jelezte, hogy a hivatalos kormányzati állásponttal ellentétben Nagy-Britannia távozására fog szavazni a brit EU-tagságról szóló júniusi népszavazáson. A népszavazás kiírása óta egyre több az éles hangvételű és nyilvános összecsapás a további EU-tagságot, illetve a brexitet támogató kormányzati illetékesek között; nem egy kabinettag a brit EU-tagság fenntartását pártoló David Cameron miniszterelnököt is (Képarchívum) alig burkolt bírálatokkal illeti. A kabinetiroda tegnap ismertetett tanulmánya valószínűtlennek nevezi, hogy ha a brit választók a brexitre voksolnak, akkor a kilépési feltételekről az uniós szerződésekben szereplő kétévi tárgyalási időszak alatt megállapodásra lehetne jutni. Bizonytalan jövő Az elemzés szerint a tárgyalások bonyolultsága miatt a folyamat - és az ezzel járó bizonytalanság - legalább tíz évig, vagy ennél is hosszabb ideig elhúzódna. A jelentés hangsúlyozza azt is, hogy az EU- szerződésben foglalt kétévi tárgyalási időszak meghosszabbításához a 27 többi uniós tagország egyhangú jóváhagyására lenne szükség. Ha ezt csak egy tagállam megtagadja, akkor a kétévi tárgyalási folyamat után úgy szűnne megNagy-Britannia EU- tagsága, hogy „semmi más nem lépne a helyébe”, a brit üzleti szférának az EU-jogszabályok a továbbiakban nem biztosítanák az EU-tagsággal járó kereskedelmi kedvezményeket. A tanulmány hangsúlyozza, hogy az EU átlagosan 14 százalékos importvámot vet ki az EU-n kívüli országokból behozott mezőgazdasági termékekre, még azokkal az országokkal - köztük Norvégiával és Svájccal - szemben is, amelyeknek van kétoldalú kereskedelmi megállapodásuk az unióval. Az elemzés szerint ráadásul a 14 százalékos vám csak az átlagos szint, a tejtermékek esetében 36 százalék terheli az EU-n kivülről érkező importot, és ez súlyos helyzetbe hozná a brit mezőgazdasági termelőket. Korlátozott utazás A kabinetiroda szerint az sem lenne garantálható, hogy a brit állampolgárok akadálytalanul utazhassanak Európában, és nem lehetne biztosra venni, hogy a brit korona fennhatósága alá tartozó Gibraltár és Spanyolország határa — amely 1969 és 1985 között zárva volt - nem zárulna-e be ismét. (MTI, TASR) Noo.0, •■ňVlľl 1! ► MADZAG HAB0RLÁNGOL-HŰL MEZŐ1AZDASA0 r?Sfí * ľ' Hl kJ ^0 1. Riszt ► m \\\ ESZ1END0 AMOVE ► TÖMEG MERTEK V ► lAP«M I—V • * Melléklet az Új Szóban! A LEGTÖBB, Ml ADHATÓ: • hetente 16 oldal rejtvény e havonta összesen 64 oldal kikapcsolódás és kellemes időtöltés! Keresse kedvenc napilapjával együtt szombatonként a s-