Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-19 / 41. szám, péntek
» Ii/5 2016. február 19., péntek, 17. évfolyam, 7. szám > Sárgarépa — nem csak nyulaknak 1. tipp Kis répatörténet A régészeti leletek alapján a répát már több mint 5 ezer éve ismerjük. Szándékosan nem került a nevéhez a sárga jelző, mert kezdetben fehér, piros, zöld vagy szinte feketébe hajló lila színben volt ismert. A ma is ismert narancsszínű, édeskés ízű változat a 15. században terjedt el. Feljegyzések szerint már a babilóniaiak, az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak konyhájában is gyakori vendég volt, de még vadon termő növényként. Az ókorban még főként gyógyászati célokra használták, nem véletlenül — ezt tárgyalja a következő pont. 2. tipp Édesen is egészséges Ki ne hallotta volna gyerekkorában, hogy a sok sárgarépa-rág- csálástól remekül fog fütyülni? Nos, ha ez nem is igaz, annyi biztos, hogy fogyasztása csakis hasznunkra válhat. Közismerten nagyon magas a béta-karotin-tartalma, amit a szervezetünk a nélkülözhetetlen A-vitaminná alakít át (ennek köszönhető a tökéletes látás). Az A-vitamin mellett a répában megtalálható a Bl-, B2-, B6- C-, D- és E-vitamin is. Magas rosttartalmának köszönhetően tisztítja a bélrendszert, javítja az emésztést, méregtelenítő hatású, erősíti a lépet és a hasnyálmirigyet. Fokozza az anyagcserét, így zsírégető hatása is van. Antioxidáns hatású. Magas az ásványianyag-tartalma: sok foszfort, káliumot, kalciumot, nátriumot, magnéziumot és vasat rejt magában. Napi két nyers sárgarépa átlagosan 11 %-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét. Érdemes tudni, hogy amíg a legtöbb zöldség veszít tápanyag- tartalmából a főzéskor, addig a sárgarépában levő karotinok a főzésnek/párolásnak köszönhetően jobban érvényesülnek. 3. tipp Sárgarépa a konyhában Csak élénk színű, kemény, foltmentes darabokat vegyünk (ha puha és gumis, felejtsük el). Minél élénkebb a színe, annál több béta-karotint tartalmaz. Ha a zöldjével együtt árulják, A sárgarépa a szereposztáskor legtöbbször csak leveszöldségként, esetleg nyúlkajaként jöhet szóba, pedig az adottságai, tulajdonságai alapján ennél jóval többre érdemes. Van pár tippünk arra, hogyan juthat ez a régóta ismert gyökérzöldség főszerephez a konyhában. annak színe és állaga is elárulja a frissességét. Ha zöldjével együtt vesszük meg, a zöldjét távolítsuk el, mert csak elvonja a tápanyagot a gyökértől. Hűtőben is legfeljebb 2-3 napig marad friss, így mielőbb használjuk fel. Jól bírja a fagyasztást is. A sárgarépa fogyasztható nyersen, főve, sülve, párolva. Készülhet belőle köret, ragu, leves, krémleves, saláta, főzelék. Burgonyapüré helyett érdemes kipróbálni a sárgaré- papürét, de vegyíthetjük is a kettőt. Változatos mártogatósok mellé kínálhatunk sárgarépa- rudacskákat is. Egyre többször találhatunk olyan sütireceptet, amelynek hozzávalói között a sárgarépa szerepel - édes ízének és magas víztartalmának köszönhetően kevesebb vizet és cukrot kell adni a tésztához. Az egyik legismertebb répás süti, a répatorta eredendően szükség és szegénység szülte recept volt, manapság a reformkonyha egyik kedvence. A sárgarépa több fűszerrel is remekül párosítható, jól illik hozzá a bazsalikom, a kakukkfű, a rozmaring, a rózsabors, a gyömbér és a fahéj, a curry, és nagyon finom jjfc ^ petrezselyemmel is. 4. tipp Kókusztejes sárgarépa-krémleves Hozzávalók: 10 szál sárgarépa (megtisztítva, karikákra vágva), 1 ek olaj, 2 ek olvasztott vaj, 1 fej hagyma, 6 dl zöldségalapié, 3 dl kókusztej, 1 ek friss, reszelt gyömbér, ízlés szerint csilipehely, frissen őrölt fekete bors, só. Elkészítés: Egy lábasban felhevítjük az olajat és a vajat, rádobjuk a karikákra vágott répát és a gyömbért. 4-5 percig fedő alatt pároljuk, időnként megkeverve. Ráöntjük az alaplevet, sózzuk, borsozzuk, a répát puhára főzzük. Hozzáadjuk a kókusztejet, átforrósítjuk, majd botmixerrel simára keverjük. Tálaláskor ízlés szerint meghintjük csilipehellyel. 5. tipp Répás-majonézes szendvicskrém Hozzávalók: 2 közepes répa (apróra reszelve), 7 ek majonéz, 12 dkg ementáli sajt (lereszelve), 3 ek tejföl, só, csipet frissen őrölt szerecsendió. Elkészítés: A hozzávalókat jól összekeverjük. Szendvicsre és pirítósra egyaránt finom, friss zöldséget, sonkát is adhatunk hozzá. Főleg barna- vagy rozskenyér illik hozzá. 6. tipp Sárgarépás-póráhagymás csirkemellcsíkok Hozzávalók: 50 dkg csirkemelléé, 20 dkg sárgarépa, 1 szál póréhagyma, 2 ek olaj, 2 ek vaj, 1 ek aprított petrezselyemzöldje, 1 dl tejszín, só, bors. Elkészítés: A csirkemellet megmossuk, lecsepegtetjük, vékony csíkokra vágjuk. A póréhagymát karikákra vágjuk. A megtisztított sárgarépát egészben 3—4 percre sós, lobogó vízbe dobjuk, majd kivesszük, és hosszában 2-3 darabra vágjuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat és a vajat, rádobjuk a csíkokra vágott csirkemellet. Fehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a póréhagymát, és együtt 1-2 percig pirítjuk. Beleforgatjuk a sárgarépát, sózzuk, borsozzuk. Ráöntjük a tejszínt, összemelegítjük. A végén belekeverjük a petrezselymet. Főtt tésztával vagy rizzsel tálaljuk. 7. tipp Répatorta Hozzávalók a tésztához: 20 dkg megtisztított, lédús sárgarépa (almareszelőn lereszelve), 15 dkg barna cukor, 10 dkg őrölt mandula (helyettesíthető dióval, mogyoróval is), 2 egész tojás, 20 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is, de akkor csak 17 dkg), 1 narancs lereszelt héja, 1 mk szódabikarbóna, csipetnyi fahéj, gyömbér és frissen reszelt szerecsendió. A krémhez: 25 dkg mascarpone, 250 ml habtejszín (kemény habbá verve), 1 narancs lereszelt héja és leve, 1 ek porcukor, 1 tk vaníliakivonat. Elkészítés: Keverjük össze külön a tészta száraz és nedves hozzávalóit, majd öntsük össze a kettőt, és fakanállal alaposan dolgozzuk el. Béleljünk ki egy 26 cm-es tortaformát sütőpapírral (vagy kenjük ki vékonyan vajjal), öntsük bele a masszát. Előmelegített, 180 fokos sütőben süssük 40-45 percig. Végezzünk tűpróbát - ha már nem ragad a tészta a tűre, kész. Mielőtt kiszedjük a tortalapot a formából, hagyjuk legalább 15-20 percet hűlni.Keverjük össze a krém hozzávalóit. A tortalapot vágjuk félbe, az alsó lapot vékonyan kenjük be mascarponés krémmel, a többi krémmel pedig vonjuk be a torta tetejét és oldalát. (Készíthetjük úgy is, hogy nem vágjuk ketté a tortalapot, hanem a tetejére halmozunk egy vastagabb réteget a krémből, és az oldalát is bevonjuk.) Haulitus Anikó