Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-18 / 40. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. február 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Ferenc József szelleme Megoldás esetleg akkor születik, ha már tarthatatlan a helyzet SZALAY ZOLTÁN utóbbi években elég sok külföldi vendéget láthattam vendégül Pozsonyban, többségében Budapestről. Mind el voltak ájulva a szlovák fővárostól. Ez már Nyugat, szokták mondani, már csak az alapján is, hogy a vonatban, ahogy átértek a határon, egyszeriben mindenki illedel- mesebb lett velük, a kalauz beszélt angolul, valósággá vált az eurós fizetés satöbbi. Nem igazán értettem soha ezeket a véleményeket, mert ha valaki kiszáll a vonatból az enyhén vizeletszagú, lepusztult pozsonyi főpályaudvaron, mindenhol érezheti magát, csak a fejlett Nyugaton nem. Arra fogtam a dolgot, hogy Pozsonynak még megmaradt valami abból a kisvárosias bájából, ami egy budapesti embernek maga lehet a fellélegzés. Azt pedig egy néhány napig itt tartózkodó vendég nem veszi észre, hogy ez a kisvárosias báj nem jelenti azt, hogy itt nincs káosz, fejetlenség, szervezetlenség. Egyre nagyszabásúbb tervek kezdenek valóra válni, amelyeknek a kétségbeejtővé váló fővárosi közlekedési helyzeten kellene javítaniuk: villamos fog járni Ligetfaluba, elkezdhetik a D4-es körgyűrű építését, felújíthatják az úthálózat jelentős részét. Mindez nagyon szép és jó, a hátulütője, hogy soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene. Az újjáépült Öreg hidat átadták ugyan nagy nehezen a pályázat határidejének lejárta előtt, azonban közlekedni a mai napig nem lehet rajta, még gyalogosan sem. A D4-es körgyűrűt szakértők szerint kapkodva tervezték meg, és nem biztos, hogy a befektetés nagyságához mérten segíthet a pozsonyi közlekedési helyzeten. Az útfelújításokat hamarosan elkezdhetik, arra azonban nincs garancia, hogy júliusra be is fejezik, amikor átvesszük az uniós elnökséget, és elárasztják Pozsonyt a sötét ablakú limuzinok konvojai. Az embernek kissé az az érzése, mintha minden megoldásról csak évtizedekkel azután kezdenének el gondolkodni az illetékesek, miután tarthatatlanná válik a helyzet. Lehet, hogy már a hatvanas években gondolhattak volna arra, hogy sokkal-sokkal több autó lesz ebben a városban, mint amennyi épp elfér benne. Akkor még talán könnyebben áldozott volna az állam egy metróépítésre, mint most, amikor végül csak villamosvonalat építettek ki metró helyett, és azt is úgy, hogy a fővárosban közlekedők két évig szenvedhettek az építkezések miatt. Már csak ezért is frappáns lenne, ha az Öreg híd végül eredeti nevét kapná vissza, és Ferenc József tódként keresztelnék újjá, ezzel emlékeztetve a közigazgatásnak arra a monarchiabeli bumfordiságára, amibe végül egy birodalom roppant bele. Orosz játszadozás a visegrádi térben FELEDY BOTOND A közelgő varsói NATO- csúcs újra a tábla közepére szögezi az oroszkérdést. Miközben az unió tagállamai egyre inkább ódzkodnak attól, hogy a szankciókat továbbra is félévente megújítsák Moszkvával szemben, a NATO és az Egyesült Államok komoly pénzeket költ a keleti végek megerősítésére. Kell félni vagy nem kell félni . Moszkvától a visegrádi országokban? Kinek mi a célja? Egy biztos: a Kremlben nem a mi euroatlanti érdekeinket nézik. Ez természetes, hiszen mindenki a maga érdekeit követi. A gond az, hogy a sikeres orosz dezinformációs kampány, az európai szélsőjobb becsatlakozása e szólamok mögé, az iszlám fundamentalista terror veszélye mind abba az irányba terelik a társadalom egy rétegét, hogy mégis az orosz érdekeket véljék a magukénak. A 21. században a legtöbb politikai erő taktikája, hogy olyan támogatókat is megnyeijen, akiknek egyébként ez nem állna természetes érdekükben. A belpolitikában érdemes végignézni, hogy az egykor szociáldemokrata politikát folytató hagyományos baloldali pártok hogyan nyúltak át a másik térfélre, és a jobboldali gyüjtőpártok is megszólítottak olyan rétegeket, amelyeknek a jobboldali adópolitika vagy a vállalatbarát fellépés nem közvetlenül kedvez. így van ez a külpolitikában is. Miközben soha egyetlen euroatlanti integrációs útra lépett közép-európai fővárosban nem fogalmazódhatna meg komolyabb, az egységünket veszélyeztető moszkvai irány, mégis ez történik időről időre. Az euroatlanti integrációt Moszkva szellemi értelemben már évekkel ezelőtt párbajra hívta. Régóta folyik ez a propagandaháború, és kétségtelen, hogy a nagyhatalmak közül ebben az orosznak van messze a legnagyobb gyakorlata, terepismerete - ezért is ért minket részben felkészületlenül. A visegrádi négyek laza szövetsége azt szolgálja, hogy a saját integrációnkon belül tudjunk bizonyos kérdésekben erősebb vonalat vinni - közösen. Moszkvából nézve ez pont fordítva érdekes: a visegrádi négyeket megosztva fel lehet egy-egy országot használni arra, hogy az euroatlanti integrációba belülről vigyen bizonytalanságot. Ez a két ország Szlovákia és Magyarország. Viszont sejthető, hogy Moszkva nem barátnak nézte ki őket hirtelen, csak egy nagyobb ívű orosz védelmi manőver eszközei. Amelyhez a Kremlnek minden joga megvan, csakhogy nekünk telj esen mások az érdekeink. Egészen mások. Éppen ezért lenne fontos, hogy a visegrádi országok sokkal inkább Berlinnel fűzzék szorosabbra a kapcsolatot, külön-külön és együtt is. A politikai kommunikációban túlságosan nagy teret nyert menekülttéma és az ezt övező feszültség ellenére korántsem lehetetlen feladat a szoros német kapcsolat; és sokkal egyszerűbb Moszkvával tárgyalni Berlin árnyékából, mint kint állva az orosz sztyeppén. Amikor a bunkóság fáj KOCURLÁSZLÓ V ajon vigasztalja-e a szlovákiai tanárokat, hogy egynémely amerikai tanárnak targoncát kell vezetnie szabadidejében, hogy el tudja tartani a családját? Jobb lesz-e egy bodrogszer- dahelyi vagy éppen szímői pedagógusnak attól, ha tudja, Angliában biz’ előfordul, hogy a tanítók ketten, sőt hárman is laknak egy albérleti szobában? A politikai kommunikáció a személyes kommunikációtól eltérő, többszereplős, professzionalizált folyamat. Aztán vannak helyzetek, amikor a beszélőt, a spindoctorok minden lebeszélése ellenére, elragadják a személyes érzelmei, és akkor előtör a IV. osztályú állomási kocsma. Ez történik most nálunk, és egy határral lejjebb is. Ebben a választási ciklusban két olyan minisztérium volt, amely három minisztert fogyasztott el, a gazdasági és az oktatási. Talán ez is mutatja, mennyire volt fontos pozíciója az oktatásnak Robert Fico második kormányában. A ciklust Dušan Caplovič kezdte, aki két évig állt az oktatási tárca élén. Ez még a Smer-kormányzaton belül is egy elég setét időszaknak nevezhető. Miközben a tárca háttérintézményei sorban vásárolták a drága autókat, és más módon talicskázták ki a pénzt az amúgy is ezer sebből vérző oktatási rendszerből, Čaplovič szlovák iskolát álmodott minden településre, ellehetetlenítette a hatosztályos gimnáziumokat, sulykolta a szlovákot, propagálta a szlovák nemzeti felkelést, feltámasztotta az iskelakör- zeteket, megnyirbálta a szabad iskolaválasztás lehetőségét, és megkezdte a kisiskolák felszámolásának kidolgozását, de még a teljesen ártalmatlan és az oktatási rendszerben erősen alulreprezentált kéttannyelvű gimnáziumokba is belekötött. Valószínűleg az egész pedagógustársadalom fellélegzett, amikor 2014. július 3-án útilaput kötöttek a talpára, hogy az az évi nyári szünet már neki is jáijon. Akkor érzett örömét e sorok írója sem kívánja véka alá rejteni. Csak azt nem értettem, mit akarnak egy közgazdász végzettségű, iskolát utoljára diákként látott pénzügyi államtitkárral, Peter Pellegrinivel az oktatási tárca élén. Pellegrininek nem sok ideje maradt a bizonyításra, miután a CT-bot- rány elvitte Pavol Paškát, magasabb polcot találtak neki, utóda pedig tanácsadója, majd államtitkára, Juraj Draxler lett, aki az iskolai büfék és étkezdék háza táján próbált rendet vágni, hogy elfedje a minisztérium valódi problémáit, de aztán az összes trutymó az ő nyakába borult. Megörökölt egy csődtömeget, a problémák egy részéről természetesen nem ő tehet személyesen, de mivel az államigazgatásban folytonosságot kell feltételeznünk, ettől elvonatkoztathatunk. De ettől még nem kell bunkónak lenni. Juraj Draxler a héten, amikor ostoba és fizetett hirdetésekben szólt be a sztrájkoló tanároknak, túllépett egy határt. Csak remélni tudom, hogy a hirdetést saját zsebből, és nem a minisztérium költségvetéséből fedezte. Draxler ugyanis azt kezdte bizonygatni, hogy Nyugaton sokkal rosszabb a tanároknak. Ennek alátámasztására egy 2011 -es New York Timest, és egy tavaly áprilisi, a The Guardianban megjelent cikket használ illusztrációként. Akkor most mondjuk azt, hogy Farrokhroo Parsa oktatási minisztert 1980-ban Iránban kivégezték, lám, milyen rossz is az ottani oktatási minisztereknek, bezzeg Szlovákiában?! Azt, hogy az oktatási rendszerben problémák vannak, nem ma kezdték el számlálni a tanárok. Az, hogy a hatalmon levők ezt tartósan figyelmen kívül hagyják, egyre kevésbé tartható, és egyre cinikusabb. Az pedig, hogy a sztrájk mellé álló igazgatókat az iskola hőszigetelésére szánt pénz visz- szatartásával fenyegetik, vagy, mint Magyarországon, az ottani tiltakozások egyik moteljának számító Teleki Blanka Gimnázium esetében módszeres állami vizsgálattal vegzálják, a hatalom tehetetlenségét és arroganciáját mutatja. Pedig tanára a hatalmon levők gyerekének is van, volt, vagy lesz. Politikusok, kormányok, rendszerek jönnek-mennek, a tanárok maradnak. S miként még az irodalomtörténészek is csak bajosan tudnák kapásból megmondani, ki volt az, aki egykor betiltotta a Bánk bán előadását, a darabot pedig még ma is játsszák, úgy 30-40 év múlva sem fogja tudni senki, ki volt az oktatási miniszter 2016-ban. Dé tanárok akkor is lesznek. Jó lenne ezt tudatosítani, és ennek megfelelően viszonyulni hozzájuk. FIGYELŐ Menekültek: kivárásos lezárás A gazdasági bevándorlókra bevezetett osztrák korlátozások láncreakciót váltanak ki a Balkánon. Bécs csendes kívánsága, hogy helyette a tőle keletre fekvő országok vállalják fel a felelősséget a teljes határzárért - írták a szlovén lapok. Ausztria felső határt szab a beengedett migránsok napi létszámára, drónokat vet be, és szigorúbban ellenőrzi a határokat, de azt nem közölte, a szigorítás mikor lép életbe. A szlovén média szerint Bécs ezzel csendben kivár, hogy a határok teljes lezárásának felelőssége ne őt terhelje. Ausztria azt reméli, hogy a kéziféket valaki más húzza be - írta a Večer napilap. A Dnevnik szerint a szigorítás Szlovénia, Olaszország és Magyarország irányában a schengeni megállapodás felfüggesztését jelentheti, és óriási gazdasági károkat okozhat. A lap szerint Bécs lépése a migránsok iránti „vendégszeretet” politikájának a végét is jelentheti, ami egyébként kampánytémává vált a közelgő osztrák választások előtt. Nem nőtt jelentősen a menekültek által elkövetett bűncselekmények száma Ausztriában - írta a Kurier osztrák napilap. 2014-ben 10 ezer, 2015 -ben 14 ezer alkalommal érkezett menekültekkel szembeni büntetőfeljelentés. A menekültkérelmek száma viszont tavaly megháromszorozódott a korábbi évhez képest. Az osztrákok félelmét inkább a foglalkoztatás, a lakókörnyezeti állapotok és a társadalmi kapcsolatok miatti aggódás táplálja. (MTI)
