Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-11 / 34. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. február 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Egy súlytalan ülés elé A nővérek és a pedagógusok helyében nem várnék sokat az üléstől M ár elkampányolták volna ezt a kis időt a parlamenti képviselők, s a márciusi választások előtti hónapot rendes ülés nélkül zárták volna. Hát lett helyette egy rendkívüli. Kicsit kampányszagú, de lett. A KDH, a Híd, az SaS és az OĽaNO-NOVA harmincöt parlamenti képviselőjének indítványára ma az oktatásügy és az egészségügy helyzetéről vitázik a törvényhozás. Ám az ülést a Smer akár meg is tor- pedózhatja, ha nem fogadja el a programot, és akkor még mindenki elérheti a saját esti kampányrendezvényét, ahol a nyáron megszokott langyos sör helyett forralt borral a kézben bratyizhat a választójával. De kampányidőszakban a smeresek valószínűleg nem merik megtenni ezt az általuk egyébként szívesen kultivált lépést, mert még a választóik azt gondolnák, nem érdeklődnek e két terület iránt. Az üléstől igazándiból nem sokat várhatunk. A parlamenti matematika szabályai a választások előtt is érvényesek, még akkor is, ha a Smemek két képviselővel kevesebbje van. Annak, hogy bármit is elfogadnak az ülés végén, akkora az esélye, mint hogy Berényi József és Bugár Béla ma együtt vacsorázzon. A Smer eddig sem volt erős abban, hogy ellenzéki javaslatokra rábólintson. Ha pedig ezt ma tenné meg, azzal elismerné, hogy négy évig valamit rosszul csinált (mint ahogy rosszul is csinált, de a politikai kommunikáció, amiben most pillanatnyilag Ficóék bukdácsolnak, pont arról szól, hogy ezt „hogyan ne ismerjük be”). Ámire számítani lehet, az egy kiadós szájkarate, és egy elhúzódó ülés. Hiszen, ha csak a két terület alapproblémáit nevén szeretnék nevezni, már az kitöltené a rendelkezésükre álló időt. Az ellenzék támadni fog, a Smer pedig védeni a mundér becsületét. A Smemek annyiban igaza lesz, hogy az egészségügy és az oktatásügy terén kialakult helyzetet nem lehet kizárólag a Smer- kormány nyakába varmi. Bár az utóbbi tíz évben kétségkívül Ficóék voltak többet hatalmon, így az ő felelősségük nagyobb, de e két, különböző módon, de létfontosságú terület problémái kormányzatokon átívelőek, így azokért, természetesen a kicsúcsosodást jelentő sztrájkokat leszámítva, társ- felelősséget viselnek mindazok, akik most is ott ülnek a plénumban, és korábban is döntéshozói pozícióban voltak. Ezért a nővérek és pedagógusok helyében a mai üléstől nem vámék sokat, hisz még a legnagyobb jóindulattal megnyilvánuló szónokok is már március 5-re fókuszálva fognak beszélni. Sajnos, ez a probléma (is) biztosan megmarad a következő kormánynak. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Milliárdok kiberháborúra FELEDY BOTOND M iközben New Hampshire-ban zajlott az amerikai elő- választási küzdelem, Barack Obama bedobott egy nagyobb kavicsot az állóvízbe. Egy olyan ügyben, amely minket itt, Közép-Európában is húsbavágóan érint: a kiberbiztonságról van szó. Az amerikai költségvetésben is sokszor nyesegetik a tételeket, Irak után ez katonai téren is érezhető volt. Most azonban a Fehér Ház bejelentette, hogy plusz 5 milliárd dollárral 19 mílliárdra emelné 2017- ben a kiberbiztonsági büdzsét. Az összeg nagysága elég sokat elárul a veszély nagyságáról. Nem véletlen, hogy Obama e területen mer emelni: egyrészt itt számíthat a Kongresszusban kétpárti támogatásra, másrészt az elmúlt években nagyon szemtelen és sikeres támadásokat hajtottak végre amerikai kormányzati és civil célpontok ellen. Legutóbb az FBI egyik belső telefonkönyvét is közzétette egy hacker, és feltehetőleg kínai hackerek megszerezték több millió köztisztviselő évekre visszamenő személyes aktáit. Még sorolhatnánk, hány érzékeny behatolás történt - és ezek csak azok, amelyekről egyáltalán tudunk. Ne felejtsük el, hogy az éles balti-orosz ellentétek idején orosz hackerek rendszeresen támadták az ellenfél kormányzati online infrastruktúráját. A reguláris erőkkel egyenrangúnak, és egyformán veszélyesnek tekinthető ez a háború. Egy ország kiszolgáltatottsága azon is múlik, hogy mennyire modem eszközöket használ hálózatra kötött infrastruktúráin. Ilyen szempontból az USA nagyon veszélyeztetett, így nem csoda az óvatossága. De néhány kelet-európai országban is könnyen pánikot lehetne okozni, ha pár napra megbénulnának a pénzautomaták, vagy más, a lakosság hétköznapi életét érintő szolgáltatás leállna: több napos áramszünet, logisztikai problémák, az internet teljes kiesése, kórházak leállása, lehetne sorolni, mennyire érzékeny pontokat érinthet egy-egy elektronikus vagy online támadás. A NATO komoly befektetéseket tett, hogy ezekre felkészítse tagországait. De ahogy közös hadsereg sincs, csak közös bevetés; úgy gyaníthatóan közös antihackerek sincsenek, csak nemzeti kiberbiztonsági intézkedések. Itt is érvényes: nemcsak a megelőzés, hanem a válaszcsapás is fontos. Amerika megengedheti, hogy ezekre a kihívásokra sok pénzt költsön. Közép-Európa és az unió viszont nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne költsön el erre legalább arányos és szükséges összegeket, mert ha mi a hétköznapokban nem is észleljük teljesen, de már nem a holnap, hanem a tegnap háborúit is e területen vívták. I 7 Esély CZAJLIK KATALIN A mit Robert Fico művel az utóbbi napokban az Igor Matovič ellen indított hadjárat keretében, akkora botrány és precedens, hogy azon még a tájainkon nevelkedett, a korrupcióhoz és a hatalommal való visszaéléshez bőven hozzászokott választónak is illenék felháborodnia. Mi is történik valójában? A hivatalban levő miniszterelnök három héttel a választások előtt előrángat egy 2008-as ügyet, amelyben állítólag Igor Matovič bizonyíthatóan adócsalást követett el. De nem marad ám meg az állításnál, egy sor olyan dokumentumot tár a tisztelt közönség elé, amikhez a) legális úton nem juthatott hozzá, b) melyeknek nyilvánosságra hozása több törvénnyel is ellentétes. S mit ad isten, a kormányfő sajtótájékoztatóját követő napon az állítólagos csaláshoz falazó Pavel Vandák nyolc év után magába száll, s a szombati ebédet elfogyasztva elsétál a rendőrségre, hogy vallomást tegyen. A vallomás posta- fordultával máris az egyik hírügynökségnél landol, s a digitális kor sebességéhez illően Matovič ellen órákon belül megkezdődik a büntetőeljárás. Ha a hatalommal való visszaélést vagy az állami szervek politikai célokra való felhasználását szeretnénk példával ábrázolni, ennél jobbat ki se találhattunk volna. De hogy miért fecséreljük a nyilvánvalóra a szót egy olyan lap hasábjain, amelynek olvasóközönsége sosem szavazott, és várhatóan nem is fog a Smerre? Azért, mert a Smer csak úgy győzhető le, ha a voksoláson a lehető legtöbb ellenzéki választó részt vesz, azok is, akik úgy gondolják, fölösleges, vagy nincs kedvük sokadszor a kisebbik rosszra szavazni. Milan Lasica szavaival élve ők így a nagyobbik rosszat választják. Mert a Smer legyőzhető - igaz, erre kicsi az esély, de van. Pontosan tudja ezt Robert Fico, s látva a Smer fogyatkozó támogatottságát, egyre idegesebb. S egyre többet hibázik. Amint az már többször előfordult tájainkon, a fegyver visszafelé sülhet el, azaz mobilizálhatja a határozatlan vagy passzív ellenzéki választókat. Ne feledjük, 1998-ban, 2002-ben és 2010-ben is nagyon szűkén lett meg az ellenzéki többség, mégis az ez után alakuló kormányok hozták az ország számára a legnagyobb előrelépést. Ebből a szempontból tehát csak ismétlődne a történelem. A sokat ragozott Smer-dilemma SZALAY ZOLTÁN A hogy finisbe fordul a kampány, egyre izgalmasabb kérdések vetődnek fel anagy stratégiaijátékban. A Smer támogatottsága enyhén csökken, gyarapodik az SNS tábora, ám a jobbközép pártok egyelőre nem tudnak semmiféle áttörést produkálni. Az újabb egyszínű Smer-kormány helyett tehát jöhet a koalíció, s máris az utóbbi hetekben-hónapokban annyit ragozott Smer-dilemmánál tartunk: kormányra szabad-e lépni a Smerrel egy jobbközép erőnek? A magyar választót persze az érdekli a legjobban, hogy állnak ehhez a kérdéshez a szavazatáért versengő pártok. Gyakran hallani, hogy nézzük meg a romániai vagy a bulgáriai gyakorlatot, ahol rendszeresen előfordul, hogy a kisebbségi érdekeket képviselő pártok akár a legordasabb nacionalista erőkkel is együttműködnek, így próbálva saját közösségük javát keresni, és esetenként ez be is jön nekik, mert amíg tart a koalíció, a kisebbséget nem érik atrocitások, inkább előnyös helyzetbe kerül. Leegyszerűsítve tehát a kérdés így hangzik: a magyar közösség biztonságáért és fejlődéséért érdemes akár az ördöggel is cimboráim? A két konkurens párt közül az MKP esetében lenne egyszerűbb a feladvány. Az MKP inkább afféle gyűjtőpártként (lásd a választási szlogent: Közös akarat) kíván működni, nem annyira a jobb- és baloldali megosztottság mentén. Egyedül a liberális eszmerendszert záija ki, de ebben nagyon is egy húron pendül a Smerrel. Az MKP legjobban hangoztatott célja a kisebbségi jogok biztosítása a magyar közösség számára: alighanem tudna olyan kompromisszumot találni a kisebbségi kérdésekben az utóbbi időben ugyancsak visszafogott Smerrel, ami mindkét oldalnak megfelelne. A legfőbb bökkenő, hogy az MKP már kerek perec kijelentette, a Smerrel semmilyen körülmények között nem lép koalícióra, így ez a felvetés inkább csak hipotetikus. Ami a Hidat illeti, bonyolultabb a helyzet, Bugár pártja ugyanis nem etnikai, hanem - öndefiníciója szerint - polgári párt, szavazói között nem elhanyagolható számú szlovák akad, akik nem azért választják a Hidat, mert a kisebbségi érdekeket képviseli. Ha a Híd igent mondana a Smemek - amit a párt kommunikációja alapján nem lehet teljesen kizárni úgy, mint az MKP-nál -, azzal alighanem elveszítené szlovák szavazói nagy részét - mintegy „visszaváltozna” etnikai párttá. Arról nem is beszélve, hogy magyar szavazóinak jelentős része is elpártolna - valószínűleg szlovák pártokhoz. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Smer-Híd koalíció a szlovákiai magyar parlamenti politizálás maradékát is alapjaiban rengetné meg. A képlet tehát - ami a két említett pártot illeti - viszonylag egyszerű. De egyáltalán nem jelenti azt, hogy építeni is lehet rá: jelen helyzetben - látva a normális” jobbközép pártok pávatáncát - a logikusnak tűnő) érvekkel csaknem egyenrangúnak tűnnek a megérzések is. A lényeg azonban az, hogy a Smerrel kötött koalíció az önfeladásnak olyan mértékét jelentené a jobbközép - és kivált a magyar szavazatokért versengő - pártok számára, hogy abból hosszabb távon nehezen jönnének ki jól, és ez tovább gyengíthetné a szavazók egyébként is megrendült bizalmát politikusaink iránt.
