Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-07 / 258. szám, szombat
2 KÖZÉLET 2015. november 7. | www.ujszo.com Nagyobb a vajkai komp, de drágább A kompot üzemeltető cég úgy nyerhette meg a pályázatot, hogy nem volt jogosult az üzemeltetésre LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Segített ugyan a Vajka és Keszölcés közt nyáron üzembe állított új komphajó a Duna felvízcsatornája által leválasztott három falu lakóinak, de ezt a hajót is megállította az első őszi köd. Emellett drágább az előző hajónál, ás üzemeltetőjónek a kiválasztása sem a legtisztább módon törtónt. Július 1-jétől új komp szállítja a személyautókat és az utasokat Vaj- ka és Keszölcés között. A hajó kapacitása 50 százalékkal nagyobb, mint elődjéé, vagyis 14 személyautó helyett 21 fér rá. Ez mindenképpen előny, a helyi lakosok szerint is meglátszik a kompra várók számán, hogy gyorsabb az átkelés. Érsek Arpád (Híd) szerint valóban előny a komp nagyobb kapacitása, de úgy véli, hogy a Vízgazdálkodási Vállalat (W) túlságosan sokat fizet az üzemeltetésért. „Korábban a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat üzemeltette a kompot, ami 2014-ben mintegy 710 ezer euróba került” - tájékoztatta lapunkat Érsek. Ebben az összegben azonban már beleszámították a komp egyszeri, rendkívüli javítását is, ami abban az évben 197 ezer euró volt. Vagyis a szigorúan vett üzemeltetésre csak mintegy 510 ezer eurót költött az állami vállalat. Engedély nélkül A kompot júliustól a Ponton City Rt. üzemelteti. Érsek Árpád szerint túlságosan drágán, és a komp üzemeltetésére kiírt pályázatot is jogtalanul nyerte el. „A cégnek évente mintegy 1,65 millió eurót fizetnek - állítja Érsek. - Ennél is komolyabb probléma azonban, hogy a cég el sem nyerhette volna a pályázatot, mert még a szerződés aláírásakor, sőt a komp üzemeltetésének kezdetén sem végezhetett ilyen tevékenységet.” A hivatalos cégjegyzék szerint ugyanis csak 2015. július 21 -én jegyezték be, hogy alkalmas hajóközlekedés működtetésére szlovákiai és nemzetközi vízi utakon. „Arról nem is beszélve, hogy „A cég el sem nyerhette volna a pályázatot, mert még a szerződés aláírásakor, sőt a komp üzemeltetésének kezdetén sem végezhetett ilyen tevékenységet." Érsek Árpád parlamenti képviselő csak átvette a régi üzemeltetőtől a kompon dolgozó alkalmazottakat” - mondta Érsek. A kompot már július 1-től a Ponton City vállalat üzemeltette. Mibe került a régi? A Vízgazdálkodási Vállalat szóvivője cáfolni próbálta Érsek állításait. Szerinte a régi komp üzemeltetése drágább volt. „Nem 700 ezerbe, hanem 1,2 millió euróba került” - jelentette ki Diana Migalová Baschierová a TASR hírügynökségnek. Szerinte Érsek csak a választási kampány miatt vette elő ezt a témát. A költségeket lapunk kérdésére nem pontosította, az üzemeltető pályáztatásával kapcsolatos kérdéseinkre pedig hétfőre ígért választ. A környékbeli polgármesterek jobbára örömmel vették az új komp beüzemelését. Álló Donát, Vajka polgármestere szerint Érsek árt a környék lakosainak a kijelentéseivel. „A környék lakói kilenc éven át hiába próbálták elérni a komp működési feltételeinek javítását, ez csak most sikerült” -mondta a TASR hírügynökségnek a polgármester. Azt nem tette hozzá, hogy ebből a kilenc évből hétben a Smer volt kormányon. Érzékelnek javulást a helyiek is. „A nagyobb kapacitás mindenképpen előny, de az számunkra is meglepetés volt, hogy rossz időben ez a komp sem jár” - mondta lapunknak egy vajkai lakos. A kompot ugyanis az utóbbi napok ködös időjárása is leállította. Akár 3 millió is lehet Lapunk számításai szerint az Érsek által említett 1,65 millió kétszeresébe, vagyis évi mintegy 3 millió euróba is kerülhet a komp üzemeltetése. A szerződés szerint a Ponton City egy ciklusért, vagyis a Vajka- Keszölcés-Vajka útvonal egyszeri megtételéért 206 eurót számlázhat áfa nélkül. Az éjszakai 5 órás készenlétért óránként 122 eurót kap. A szerződéshez mellékelt táblázat óránkénti ciklusokkal számol, így napi 19 ciklus és 5 óra készenlét mellett kapjuk meg az Érsek által említett évi 1,65 millió eurót. Ám ha félórás intervallumokkal számoljuk a költségeket, ahogyan a komp most is közlekedik, akkor már 3 millió euró fölé ugrik az éves összeg. Ez több mint négyszerese a komp 2014-es üzemeltetési költségeinek. Sürgeti az idős bírók nyugdíjaztatását Kiska Valko gyilkosát még mindig keresik RÖVIDEN Késik a rendőrségi posta Pozsony. Három hónap alatt sem ' tudta eljuttatni a rendőrség a faliújságtender vizsgálati anyagát az ügyészségre, holott augusztusban bejelentették, vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást. Tibor Gašpar rendőrfőkapitány állítása szerint a napokban kézbesítik az iratot. A korrupciós ügyben öt személy, köztük az SNS két volt környezetvédelmi minisztere, Marián Janoušek és Igor Štefanov ellen javasol vádemelést a nyomozó. (ie) Čižnár nem lép Gorilla-ügyben Pozsony. Jaromír Čižnár főügyész nem fog beavatkozni a Gorilla-ügyben folyó aktuális nyomozásba. A Via Iuris civil szervezet legfrissebb információi szerint a kémelhárítás egykori igazgatója a Penta pénzügyi csoportnak dolgozott, és ennek fényében kérték Čižnárt, vonja vissza a nyomozás megszüntetésére vonatkozó intézkedését. Az utóbbi idők egyik legnagyobb hazai korrupciós botrányában idén júniusban már második alkalommal indult nyomozás. Az elsőt Dušan Kováčik speciális ügyész megszüntette. {ie.TASR) IBOS EMESE Pozsony. Mintegy százra tehető azoknak a bíróknak a száma, akiket koruknál fogva már vissza kellene hívni, de nem hajlandók lemondani bírói funkciójukról. Andrej Kiska megállapodott Jana Bajánko- vával, a Bírói Tanács elnökével, hogy hamarosan kézhez kapja az idős bírók névsorát. Andrej Kiska államfő szerint ahhoz, hogy a lakosság véleménye megváltozzon az igazságügy működéséről, szükséges a generációváltás. Jana Bajánkovával, a Bírói Tanács (BT) elnökével megállapodott abban, hogy rendet tesznek a bírói funkciók körül. Jelenleg mintegy százra tehető azon idős bírók száma, akik koruknál fogva egyre kevesebb ügyet tárgyalnak, de továbbra sem hajlandók lemondani bírói funkciójukról. Nem ritka az sem, hogy igyekeznek kikerülni a visszahívó levelük átvételét. Jelenleg a mindenkori államfő dönti el, hogy visszahívja-e azokat a bírókat, akik betöltötték 65. életévüket, az alkotmánybíróknál a korhatár 70 éves korig tolódik ki, de az államfő csak a Bírói Tanács javaslatára léphet. A bíró maga is kérheti nyugdíjazását a Bírói Tanácsnál. Az államfő azt szeremé, hogy az összes olyan bíró szerepeljen a visszahívandók névsorában, aki már betöltötte 65. életévét. „A BT javasolni fogja minden 70 év feletti bíró visszahívását. Az érvényes javaslathoz a BT tíz tagjának támogatása szükséges” - magyarázta Jana Ba- jánková. Andrej Kiska októberben figyelmeztetett arra, hogy a BT hónapok óta nem foglal állást az idős bírókkal kapcsolatban. Az alaptörvény értelmében azonban köteles lenne javasolni a bírók visszahívását. „A Bírói Tanács tétlenségével hozzájárul ennek a törvény- és alkotmányellenes állapotnak a fenntartásához” - mondta az államfő. Andrej Kiska még nyáron arra kérte a képviselőket, módosítsák az alaptörvénynek a bírók korára vonatkozó passzusát. Az államfő azt szeretné, hogy a bírók egységesen 67 éves korukban vonuljanak nyugdíjba. Javaslatát a szakma és Daniela Švecová, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is támogatta. Korábban a parlamenti pártok is készek voltak egyeztetni a témával kapcsolatban, a Híd és a KDH már a parlamentbe is beterjesztette a módosítójavaslatot. A napokban azonban Peter Pellegrini házelnök jelezte, hogy a Smer ebben a választási ciklusban már nem hajlandó az alkotmánymódosítására. ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ez a hét a nagy felderítetlen gyilkosságok évfordulóinak hete. Szerdán volt tíz éve, hogy ismeretlen tettesek végeztek Dániel Tupý egyetemistával, vasárnap pedig Emest Valko jogász, egykori alkotmánybírósági elnök meggyilkolása óta is eltelik öt év. Míg Tupý ügyében a rendőrség felfüggesztette a nyomozást, addig Valko gyilkosait továbbra is aktívan keresik. Emest Valko holttestét felesége és lánya találta meg 2010. november 8-án a jogász Pozsony melletti Limbachban álló házában. Valkó- val egyetlen közelről leadott lövés végzett. Az egykori alkotmánybíró, aki részt vett a rendszerváltás utáni legfontosabb csehszlovák jogszabályok kidolgozásában, és 1992-ben egy évig a csehszlovák Alkotmánybíróság elnöke volt, ügyvédként is számos jelentős ügyet képviselt, közreműködött egyebek mellett az ún. Ducký- váltók ügyében vagy a Tipos- ügyben. Meggyilkolása után a rendőrség többféle indíték kapcsán kezdett nyomozni. Az évforduló kapcsán Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta, továbbra is több szálon folyik a nyomozás. „Pillanatnyilag nem ismertek olyan tények, amelyek alapján vádat lehetne emelni konkrét személy ellen”, mondta Slivka. Milan Žitný biztonságpolitikai szakértő szerint a nyomozók már a kezdetektől fogva súlyos hibákat követtek el - számos fontos tárgy például a tetthelyen maradt, a belügyminisztérium és a rendőrség képviselői pedig olyan információkat közöltek a nyilvánossággal, amelyek segíthettek az elkövetőknek a rejtőzködésben. Lapunk megkeresésére Jaroslav Spišiak korábbi országos rendőr- főkapitány elmondta, nem akar vitába szállni a nyomozás hiányosságait firtató véleményekkel. „Személy szerint semmiféle hibáról nem tudok” - jelentette ki Spišiak. (TASR, sz) Ernest Valko (Képarchívum) Az új komp ünnepélyes átadása július 1-jén