Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-24 / 170. szám, péntek
www.ujszo.com I 2015. július 24. RÉGIÓ 5 Nem újítják fel a galántai kastélyt A támogatásból nem futná az egész épület felújítására (A szerző felvétele) B. JUHOS MELINDA Kifutottak az időből a hónapokig tartó közbeszerzós miatt. LJ.I'.EIÍJ Minden jel arra mutat, hogy mégsem fognak hozzá a neogótikus kastély felújításához. A városnak ugyanis csak három hónapja maradt a munkálatok elvégzésére. A szakértő szerint a galántai eset iskolapéldája annak, hogy esik el Szlovákia egy sokmilliós támogatástól. A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium tavaly szeptemberben 2,4 millió euró európai uniós támogatást hagyott jóvá a városnak a kastély északi és délkeleti tornyának, valamint déli szárnyának felújítására. Ezt követően a város szeptember végén versenypályázat útján kiválasztotta a legjobb ajánlatot. Az egyik sikertelen pályázó viszont panaszt nyújtott be a közbeszerzési hivatalhoz. Innentől fogva a hivatal több alkalommal is vizsgálódott. A város végül idén áprilisban választotta ki a kivitelezőt, ezt követően újabb ellenőrzés következett a minisztérium részéről. A tárca múlt csütörtökön jelezte, hogy tíz napon belül aláírhatják a nyertes pályázóval (Euro-building) a már jóváhagyott kivitelezési szerződést. Az aláírásra váró szerződés értelmében október végéig a kivitelezőnek ki kell számláznia a munkálatok 90 százalékát, a minisztérium csak így fizetné ki a költségeket. Az október után felmerülő költségeket a városnak kellene finanszíroznia. A polgármester szerint éppen ez a legnagyobb gond. A város 10 milliós éves költségvetését a kastély felújításának költségei jelentősen leterhelnék, évekig nem tudnának egyéb beruházásokat kivitelezni. „Három hónap alatt elvégezni egy olyan munkát, amelyre a kivitelező szerint nyolc hónap szükséges, lehetetlen” — mondta a szerda délutáni rendkívüli képviselő-testületi ülés után Peter Paška, Galánta polgár- mestere. Az ülést a kastély Icörül kialakult helyzet miatt hívta össze a polgármester. A kivitelezővel kötendő szerződés aláírása a polgármester kompetenciája. A testület olyan határozatot fogadott el, amelyben egyetértenek a polgár- mesterrel abban, hogy kockázatos a szerződés aláírása. „A határozat garancia arra, hogy ha valami drámai változás történik, újból tárgyalhatunk” - nyilatkozta a polgármester. Mivel országszerte számos olyan eset van, hogy az elhúzódó bürokrácia miatt nem használhatók fel az uniós alapok, a polgármester bízik abban, hogy a kormány olyan lépéseket tesz, amelyek segíthetnek a galántaihoz hasonló helyzetben. Értesüléseink szerint augusztus elején foglalkozik a kormány a témával. Rudolf János európai uniós pályázati szakértő szerint nincs megoldás. Ez a pénz - számtalan pályázati támogatáshoz hasonlóan - elúszik. Ez pedig szerinte a közbeszerzési törvény miatt van így. A versenypályázatok vesztesei folyamatosan fellebbeznek, amivel lehetetlenné teszik, hogy az önkormányzatok előrelépjenek. „A következő időszakban (2014-2020) módosítani kell a közbeszerzési törvényt, megkönnyíteni az önkormányzatok munkáját. Az Európai Unióban a 2007-2013-as pályázati időszak decemberben zárul le. Az addig ki nem merített pénzeket már nem lehet felhasználni. Galánta még dönthet úgy, hogy belevág, és október végéig elvégzi mondjuk a munkálatok 60 százalékát, a maradékot pedig jövőre önrészből finanszírozza” - tette hozzá az elemző. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) ősszel nyomozást indított a kastély felújítására meghirdetett közbeszerzési eljárás ügyében. Május elején a Korrupcióellenes Egység tagjai átvizsgálták a városházát és lefoglalták a rekonstrukcióval kapcsolatos dokumentumokat. Május 13-án a rendőrség őrizetbe vette Peter Paškát. Két nap után a polgármestert szabadon engedték, azóta szabadlábon védekezhet. Az ügyben Peter Paškát, Ladislav Maťašovský volt polgármestert, Ján Poľakovskýt, a városi hivatal volt vezetőjét és Peter Aštaryt, a város főépítészét visszaéléssel gyanúsítják. A polgármester szerint ez az ügy semmilyen hatással nincs a pályázatra. Bronzérmes lett a komáromi gimnazista KOMAROM Újabb kimagasló verseny- eredménnyel büszkélkedhet a Selye János Gimnázium: Bugár Dávid, az iskola idén érettségizett diákja bronzéremmel tért haza az indiai Mumbaiból, a 46. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiáról. Dávid az öttagú szlovák válogatott tagjaként képviselte az országot a rangos megmérettetésen. Matematika-fizika tagozatos osztályba járt, felkészítő tanára Szabó Endre volt. A negyedikesek kategóriájában megyei első, országos második lett, így került be a 10 tagú válogatottba. Korosztálya legjobbjaként vívta ki a nemzetközi olimpián való részvétel jogát. Dávid a tanév végén megkapta az iskola legrangosabb kitüntetését, a Selye János-díjat, amelyet minden évben az a diák vehet át, aki legsikeresebben képviselte a gimnáziumot a különböző megmérettetéseken. (vkm) Bugár Dávid idén érettségizett Nem megoldás hörcsöggel spórolni elektromos áramot Hozza át hozzánk hiteleit és fizessen kevesebbet PRESTO Úver www.unicreditshop.sk Život je plný úspechov aj pádov. 5 nami zvládnete oboje. Vitajte v UniCredit Bank * A 110 € bónusz a min. 60 hónapos futamidővel elfogadott PRESTO Hitel, a hitelfizetési képesség biztosítása, valamint aktív UniCredit Bank számla használata esetén jár. A hitel teljes összegének (a biztosítási összeg nélkül) meg kell haladnia a 3600 €-t. Az ajánlat nem a jelenlegi, jóváhagyott hitellel rendelkező UniCredit Bank ügyfelek számára ajánlott. Az ajánlat a visszavonásáig érvényes. Ez a hirdetés csak információs célokat szolgál, és nem jelent szerződéskötési javaslatot. RE150371