Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-09 / 105. szám, szombat
Szombati vendég 7 AWW.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 9. Harkányi Endre: „Mindig van valami dolgom. Teszek-veszek, elmosogatok, felrakok egy lemezt, elolvasom az újságot, tévét nézek. Elmegy a nap..." Sok kis szerep után most egy nagyra készül Tágas, fényes budai lakását egy más elosztású, de ugyanolyan kellemes fészekre cserélte Harkányi Zndre. Közelebb került ■násik otthonához, a /ígszínházhoz, amelytől nőst éppen távolodik, legalábbis gondolatban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Úgy érzi, az elmúlt évtizedek ilatt megszolgálta szabadságát, de ha majd találnak neki 'aló szerepet, biztos, hogy nem nond rá nemet. Őszre mindenesetre van már felkérése: Csehov iattyúdalának idős színésze, iki jubileumi előadása után, egy epusztult helyen gondol vissza íz életére. A Rózsavölgyi Szalon nutatja be a darabot, Csizmadia ľibor rendezésében. Harkányi Endre most lakja be ij lakását, faramuci sütőjét még íem is tudja használni, kedvenc épatortáját, amelyet minden- ú az egekig dicsér, egyelőre az mokahúgánál készíti el. Miért döntött úgy, hogy Búidról Pestre költözik? Köze- ebb akart lenni a... ... magamra maradtam. Árva yerek lettem. Családomból so- :an elmentek, és úgy éreztem, lágyon elmagányosodtam a mdai lakásban. Ez a másik sem okkal kisebb, csak fel van apózva. Lipóciában, a Pozsonyi lton könnyebb az élet. Itt sok az izlet, és a barátaimhoz, az ismeőseimhez is közelebb kerültem. Jintha egy kis faluba költöztem rolna. Megszokni nehéz volt. íj hely, új környezet. Most már könnyebb. Mindent egyedül csi- láltam. A költözést, a rakodást, i dolgok fele még lent van a úncében. Eszembe jut egy kép, tem tudom, hol van. Lemegyek, :s elkezdek kutatni a dolgok kö- ött. Ez is egyjáték. Megtalálom, toldog vagyok, és felhozom. Ha- odik emelet, terasz is van. Szép dőben kiülhetek majd reggelizik Egyszerűbb lett az életem, mióta átköltöztem. Több évtizedes szakmai núlttal egy próbafolyamat is igyszerűbbé válik? Nem. Pont fordítva van. Solan azt hiszik, hogy egy korom- >eli színész mindent tud. Frászt! Mindent állandóan elölről kell tezdeni. Játszani nagyon jó. Azt iem lehet elfelejtem. De az nem így van, hogy én már mindent udok. Hanoch Levin darabjában, íz átutazókban remek szerepe 'an. Egy öregember, aki örö- rös székletrekedéssel küzd. /égül abba hal bele. Egyszerre ragikus és megmosolyogtató, ihogy ott kínlódik. Minden tragikus dolognak negvan a visszája. Ha az ember romolyan veszi, nem viccelődik, t vígjátéknak ugyanis az a titka, rogy aki benne van, annak ez in- cább tragédia. Annak humoros, iki nézi. Van egy történetem, ímely megtanította velem, mi a xagikomédia. Mész a barátod- ial, aki elpanaszolja, hogy csalja i felesége. Pont neked mondja, akivel csalja a férjét. Neki, a barátodnak ez tragikus, de nekem, akinek elmeséli, megmosolyogtató. Én ott nevelkedtem a nagyok között a régi Nemzeti Színházban. Volt egy tüneményes színész a társulatban: Gellért Lajos. Mindenki Lulu bácsinak hívta. Kicsi volt és kopasz, remegő hangon beszélt. Nagy epizódokat játszott - remekül! Felesége, Úrmössy Anikó hatalmas, két méter magas, mély hangon beszélő színésznő volt. Lulu bácsi állandóan vegzálta Majort, hogy szerződtesse a feleségét a Nemzetibe, amire Major nem volt hajlandó. Végül aztán mégis bekerült Ürmössy Anikó a Nemzeti tagjai közé, de soha nem kapott szerepet. Ott ült a büfében nagy, karikás szemekkel, és de- monstratívan illusztrálta, hogy jelen van, játszani szeretne, vegyenek végre tudomást róla. Lulu bácsi meghalt. Nekünk, főiskolásoknak kötelező volt kijárni a temetésekre, ha a Nemzeti színészei közül elment valaki. Ürmössy Anikó mély gyászban, tiszta feketében, földig érő fátyolban jött, két oldalról Goszto- nyi János és Kálmán György támogatták, bár mindketten kicsit rövidebbek voltak, mint a kolléganő. Ürmössy Anikó időnként össze akart roskadni, olyankor mindig felemelték, egyszer csak hirtelen kitépte magát kísérői kezéből, és beszaladt a ravatalozóba a gyászhuszárok és a kandeláberek közé, rávetette magát az első koporsóra, rádobálta a virágokat, és hangosan zokogott, vagy inkább ordított, hogy: „Lulu, Lulu, Lulu!” Odament hozzá egy gyászhuszár, hogy: „Bocsánatot kérek, elvtársnő, itt valami tévedés van, itt másvalaki fekszik.” Ürmössy Anikó felébredt az extázisbói, appercipiálta, hogy valami nem stimmel, összeszedte a virágokat, átvonult a másik terembe, és ugyanazon a hangon ott is rázendített, hogy: „Lulu, Lulu, Lulu!” S akkor kitört a röhögés. Nem mertünk egymásra nézni, úgy visítottunk. Ez a tragikomédia. De volna még egy történet. Jöjjön! Bitskey Tibor, aki a magyar hangja volt Szergej Bondar- csuknak, a nagy orosz színésznek, nem ment el Hetyei Aranka temetésére, aki királynőket játszott a Nemzetiben. Gellért Endre, a színház igazgatója számon is kérte tőle, miért maradt távol. De ha ő ránézett valakire, annak rögtön tele lett a gatyá- ja. Bitskey azt mondta: „Tanár úr, kérem, nem mehettem el, mert Bondarcsukot szinkronizáltam.” S akkor Bondarcsuk volt az isten. Gellért Endre nem szólt semmit, csak nézett szúrós szemekkel, de utána már soha nem köszönt Bitskeynek. Tibor hazament, a felesége már az előszobában azt kérdezte tőle: „Hogyhogy nem voltál Hetyei Aranka temetésén?” Kint, a filmgyárban a gyártásvezető kérdezte tőle ugyanezt: „Te nem voltál Hetyei Aranka temetésén?” Bitskey az őrület határán volt. Nem tudta, mi ez? Összefogtak ellene? Szovjet-magyar barátság hónapja, Budapestre jött Szergej Bondarcsuk. Fogadás a Fészek klubban, Bitskey sötét öltönyben. Bemutatkozik Bondarcsuknak, hogy ő tovariscs Bondarcsuk magyar hangja. „Da, da! - bólogat az orosz színész. Majd tört magyarsággal ő is felteszi a kérdést: „Maga nem volt Hetyei Aranka temetésén?” Ezt mind a Gellért csinálta. Szép idők voltak. Hiányoznak a kollégák. Az Átutazókban Törőcsik Marival játszik. Most először. Pedig kortársak vagyunk. Nem beszélgetünk soha. Vele nem lehet beszélgetni. Állandóan csak magáról beszél. Mint én. Korral jár. Engem viszont mások is érdekelnek. Ez nagyon fontos. A kíváncsiság. Törőcsik Marinak énrólam is ő maga jut eszébe. Nekem meg mindig Pártos Erzsi jut az eszembe - önről. Nagyon hasonlítanak egymásra. Bohócszínésznő volt Erzsiké. A színésztestvérem. Megdagonyázta és megfogdosta a nála fiatalabb színészeket. Azokat, akik tetszettek neki. Soha nem játszottunk együtt, de többször láttam őt. Az Erzsébetvárosban egy iszákos öregasszonyt játszott. Elitták a zongorát. Hazajött a rokon a börtönből, kérdezi: „Nagymama, hol a zongora?” Erzsiké odafordult, ahol a zongora állt, és csak nézett, ámuldozott, hogy tényleg, hova lett? Tomboltak a nézők. Zseniálisan játszott. A Vígszínházban is vannak kedvencei? Molnár Áront nagyon szeretem. Tehetséges fiú. Jó az alkata. Börcsök Enikő, Bata Éva és Péter Kata is nagyon jók. Pap Vera szerelmetes kolléganőm volt. Nem kellett vele játszani, elég volt a szemébe nézni. Vannak kollégák, és Vera is üyen volt, akivel az ember, ha játszik, jobb színész lesz. De akármilyen jó is, törődni kell vele. Velem is törődni kellene a Vígszínházban, talán megérdemelném. De hiszen tegnap is a Julius Caesarban játszott. Három mondatom van az előadásban Venczel Verával. Eredetileg egy mondatom volt, de tudtam, hogy több lesz belőle. Alföldi Robi adott is még pluszban kettőt. A darabbeli helyzet megkívánta. Egy jós vagyok, aki félig vak, alig tud menni, a felesége kíséri. Egy hajléktalan jós, aki figyelmezteti a vezért, hogy vigyázzon, mert baj lesz. Robi azt mondta, ne játsszak öreget, mert úgyis öreg vagyok. Rögtön megsértett. Szeretettel. Ilyet ő szokott. Zsótér Sándor két vígszínházi rendezésében is játszott. A Kaukázusi krétakör jól sikerült. A Kék madár nem. Elfriede Jelinek Téli utazásából időben kiszálltam. Sok volt a szöveg, és akkor halt meg körülöttem két ember, akiket nagyon szerettem. Most, hogy elolvastam a darabot, nagyon sajnálom, hogy kimaradtam belőle. Nekem való szerep lett volna. Egy öregember, akit szociális otthonba kényszerít a családja. El van borulva az agya, mindenféle hülyeséget lát, időnként magánál van, időnként nem. Ha ma hívna Zsótér, nem adnám vissza a szerepet. Csehov majd megvigasztalja. A Hattyúdal? Jó lenne megcsinálni. Gyönyörű a szöveg. Vége az előadásnak, a színész leitta magát, sötét van a színpadon, mindenki hazament, üres a színház. Ő meg elaludt az öltözőben. Kivénhedt ripacs, aki mindenkinek azt hazudja, hogy mekkora színész volt. Hogy Hamletet és Borisz Godunovot játszott. Semmi sem igaz belőle. Hirtelen felébred, és nem tudja, hol van. Keresi az embereket. Egyszer csak megjelenik a súgó, aki olyan, mint a halál. Ott lakik a színházban, nincs lakása. Két lepusztult ember. Sír a színész, hogy vége az életének. Szerepekből idézget, de folytami egyik szöveget sem tudja, a súgó mindegyiket jobban ismeri. Nagyon szép darab. Szívszorongató. Öt hónapom van, hogy megtanuljam a szöveget. Egy egész nyara lesz rá. Az a jó a színészetben, hogy az ember a szerepem keresztül sok mindent el tud mondani magáról. Drága Ruttkai Éva beszélt sokat erről. Ő csak azt tudja csinálni a szerepeiben, amit az életből kivett, szokta mondani. Ez tényleg így van. Nekem sem megy máshogy. Most újítja fel a Vígszínház az Össztáncot, amelyet hosszú éveken át kirobbanó sikerrel játszott. Szerettem, ahogy betipegett az elején. Több mint tíz évig tipegtem. Már nem leszek benne. Nem bírnám fizikailag. Az utolsó előadáson már szédültem a létrán, nem is akartam felmászni rá. Minden bajom volt. Majdnem lezuhantam, pedig fogtak. Most azon gondolkodom, hogy szabadúszó leszek. Annyi év után ott tudná hagyni a társulatot? Az anyagi biztonságot? Nincs rá szükségem. Eladtam egy nagy lakást, lett sok pénzem. Játsszak egy kis szerepet, hogy észrevetessem magam? Minek? Nyolcvanéves vagyok. Szeretnék még elmenni ide-oda. Szeretek utazgatni a világban. Három évvel ezelőtt Alaszkában jártam. Egy tizenkét emeletes hajóval indultunk útnak Vancouverből. Jó idő volt, nem fáztunk. Csupa jég, meg hegyek, három kis falu, faházakkal. Nagy élmény volt. Mostanság mi a legnagyobb öröme? Hogy élek. Nem vagyok teljesen egészséges. Meszesedés van a szívemben. Biztos a sok instrukciótól a színházban. Pedig jó játék a színészet. Van értelme. Jól lehet csinálni, ha az ember nem magát mutogatja. Van persze, akinek ez csak arra jó. Az egyedüllétet hogyan viseli? Nem zavar. A szomszéd házban vannak a barátaim. Még úttörő koromból. Aztán van egy fiúházaspár is, akiket szeretek. Nagyon édes emberek. Régi ismerőseim. Mindig hurcolnak ide-oda. Állandóan utaznak, és visznek magukkal. Bécsben voltunk nemrég, koncerten. Színházba is gyakran járok. A Bemhardi-ügyet láttam nemrég az Örkény Színházban. Mácsai, Gálffl remek színészek. Nem vagyok olyan nagyon sokat otthon. Kérdezik is a kollégák, a fiúk, hogy mikor mehetünk már hozzád? Édesek nagyon. Főleg a Molnár Áron. De a többiek is bolondoznak velem. „Bandi bácsi, milyen volt Dérynével játszani?” B... meg! Jobb, mint veled, hü- lyéskedek én is. Vagy azt mondom: Amikor Dérynével játszottam, nem lehetett úgy bejönni a színházba, mint ahogy most te kinézel. Papucsban, mezídáb, hátizsákkal. Majd szólok az igazgatóasszonynak, hogy adjon egy kis pénzt ruhára neked. A reggeleket szereti jobban, amikor új napra ébred, vagy az estéket, amikor játszani megy? Nem foglalkozom üyesmivel. Mindig van valami dolgom. Teszek-veszek, elmosogatok, felrakok egy lemezt, elolvasom az újságot, tévét nézek. Elmegy a nap. Többet kellene mozognom, sétálnom, lejárni a Margit-szi- getre. De majd most! Össze fogom szedni magam.
