Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-09 / 105. szám, szombat
8 Nagyítás ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 9. www.ujszo.com Szlovákiában a gimnazisták zöme a 11. világháborút már többnyire csak könnyed szűkszavúsággal értelmezi: „Hát volt, és a németek vesztettek!" Valóban tanítómesterünk a történelem? Miért fontos tárgyilagosan szembenézni a háborús múlttal? Noha a tények tagadhatatlanok, hét évtized távolából lehet-e, kell-e új szempontok szerint vizsgálni a világháborúban történteket? És a politikusok vajon milyen diákjai a históriának? E dilemmákat bolygatjuk Kovács László történésszel, nyugalmazott gimnáziumigazgatóval. MIKLÓSI PÉTER Történelmileg helytállóbb, hogy a korábbi gyakorlattal szemben május 9-e helyett immár május 8-át, a győzelem napját ünnepeljük? A történész számára ez inkább csak szőrszálhasogatás, mintsem a história kőbe vésett sarkigazságának kérdése? Tulajdonképpen tényleg nem az a döntő, hogy a két nap közül melyik a fontosabb. Az egykori Csehszlovákia azért ünnepelt május 9-én, mert Prágában - a május ötödikén kitört felkelés befejeződéseképpen - kilencedikén dördült el az utolsó puskalövés, ami az egész ország teljes felszabadulását jelentette. Berlinben a német csapatok viszont már előzőleg, Hitler öngyilkossága után, május 2-án letették a fegyvert, és ez a többi fronton harcoló német haderő sorsát is megpecsételte. A feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmányt így május 7-én Reimsben, majd egy nappal később Berlinben is aláírták. Ezért május 8-a a győzelem napja Európa-szerte. A világháború után hetven évvel is lényeges, hogy 1945 tavaszán ki állt a vesztesek és ki a győztesek oldalán? Sokak figyelmébe ajánlható észrevétellel válaszolok. Még a múlt század nyolcvanas éveinek végén, az Élet és Irodalom nevű hetilap akkori számainak egyikében volt olvasható, hogy a lap magyarországi középiskolásokat kérdezett meg, vajon a II. világháborúban mely országok voltak egymás ellenfelei. A megszólított diákok kilencven százaléka tévesen azt felelte, hogy Magyarország a Szovjetunió oldalán harcolt! Azóta egy újabb negyedszázad telt el. így a közvetlen történelmi tapasztalatokkal már egyáltalában nem, és az idősebbek visszaemlékezéseivel is alig-alig találkozó fiatal nemzedék körében - nyilván Szlovákiában is - még bizonytalanabbá vált, hogy 1939 és 1945 között mely országok melyekkel álltak szemben. A száraz történelmi adatok ugyan könnyűszerrel fölüthetők a szakiroda- lomban, de a II. világháború történéseinek részletesebb eseménysora a köztudatban már elmosódóban van. A politikai összefüggések pedig még inkább. Ez tény. Ám hogy egészen konkrét legyek: nálunk a gimnáziumok, a középiskolák tantervi előírásai szerint a II. világháború egyetlen óra tananyaga! Ezen kívül ez a témakör már csak az úgynevezett nemzeti történelem keretében egészíthető ki. Mind történészként, mind évtizedekig oktató tanárként miként vélekedik arról a felvetésről, hogy az antihitleris- ta koalíció egy másik totalita- riánus hatalommal szövetkezett; így a fasizmust a mi régiónkban a kommunizmus, tehát hosszú évtizedekre egy újabb autoritativ rezsim váltotta föl? Elöljáróban hadd mondjak el egy sok mindenről árulkodó és tanulságos „apróságot”. Még jóval a rendszerváltás előtt került a kezembe Bihari Péter Történe- lem fiataloknak című kitűnő könyve, amelyben a szerző a leírt eseményekhez fűződő ütős karikatúrákat is közölt. A rajzok egyikén, az 1939 augusztusában létrejött, majd meghiúsult szovjet-német megnemtámadási szerződés megkötésekor Hitler kezet fog Sztálinnal. Az ránéz és azt mondja: Nemde a világ proletárjainak gyilkosához van szerencsém? A Führer hasonlóképp reagál: Nemde saját népének gyilkosához van szerencsém? Nos, azt hiszem, tágabb időközben gondolkodva történelmileg helytálló megállapítás, hogy a totális rendszerek alapvetően egy tőről fakadnak. És azok a re- zsimek, amelyek a háború után Kelet- és Közép-Európában 1948-ig sorra megvalósultak, a lényegüket tekintve nem különböztek különösebben a hitleri rendszertől; noha igaz, hogy a negyvenes évek első felében dühöngött a háború, amikor is a totalitarizmus elemei még jobban fölerősödnek. Ezért ezek a korszakok a későbbi köztudatban valamivel mélyebben élnek, mint a kommunista „békeidők” lágerei, jogtalanságai, elnyomó tendenciái. E meglátás fényében, legalábbis mifelénk, 1945 tavaszának kapcsán helyénvaló a fölszabadulás fogalmát használni? Vagy inkább egy újabb, évtizedekre nyúló megszállásról ülik beszélni? A fölszabadítás történelmüeg hiteles meghatározás, hiszen negyvenötig Cseh- és Morvaország német protektorátus, Ausztria pedig az „Anschluss” áldozata volt; a német megszállás Magyarországon a nyilas rendszert működtette, és a lengyel kormányzóságban is hasonló belső rendszer funkcionált. A németek Szlovákiában Tiso bábállamát tartották fenn, majd 1944 őszén katonailag is megszállták az „önálló” országot. Tehát 1945 áprüisa-májusa ezeknek az országoknak valóban a német megszállás alóli fölszabadulást hozta; viszont más szempontból a szovjet csapatok győzelme egy újabb megszállás kezdete volt, ami semmi esélyt sem adott a háború előtti demokratikus rendszer visszaállításának. Ezt már Edvard Beneš is sejtette, amikor 1943-ban Moszkvában tárgyalt, de azt az akkor aláírt szerződést - Csehszlovákia háború utáni területi Kovács László (Somogyi Tibor felvétele) egységének visszaáüítása érdekében - nyilván meg kellett kötnie a Szovjetunióval. Valószínűleg abban a halvány reményben, hogy Közép-Európá- ban a szovjet rendszert annak minden erőszakos formájában mégsem lesz lehetséges megvalósítani. De hát ebben mind Benešéknek, mind később Magyarországon, az 1944 decemberében Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés résztvevőinek csalódniuk kellett. Ilyen értelemben mindaz, ami 1945 után tájainkon fokozatosan bekövetkezett, megszállás- naktekinthető. Történelemtanárként miképpen tudta elmagyarázni a diákoknak, hogy a világháború előtt Hitler, a nyugati világ szemében, sokáig tekintéüyel bíró politikai személyiség volt, akiről 1938 novemberében bizonyos értelemben még Winston Churchill is elismerően nyüatkozott az angol parlamentben. Vagy azt elmagyarázni a gimnazistáknak, hogy az angolok meg a franciák sokáig úgy hitték, ők megússzák a háborút... Azért a világ jól tudta, hogy kicsoda is Hitler. Elvégre a börtönből való szabadulása után teljesen nyilvánvalók voltak a politikai ambíciói. Különösen az 1932-es választások után, a náci párt rohamos lábra kapása láttán. Ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy a szóban forgó párt programjában már 1923-ban utalás szerepelt a német világuralom igényére. Arra, hogy Németországnak valamilyen módon világhatalmi szerepe legyen. Ezt a törekvést pedig csakis azokkal szemben lehetett, kellett érvényesíteni, akik létrehozták a Németországot megalázó ver- saüles-i békeszerződést. Egy további, konkrét és tételesen megfogalmazott szándék a minden német egy országban való egyesítése volt. Természetesen mindehhez háborús eszközök szükségeltettek. Ezzel a nyugati hatalmak is tisztában voltak. De ők eleinte azt szorgalmazták, hogy Hitlernek a „Lebensraum”-ra, azaz az úgynevezett élettérre és más elméleteire vonatkozó haditervei a gyakorlatban kelet felé érvényesüljenek, hiszen akkor nem a nyugat-európai országok lesznek a katonai hadműveletek irányának szenvedő alanyai. Ugyanis azt szintén tudni lehetett, hogy Hitlernek már készen voltak a Szovjetunió elleni, Barbarossa nevű hadműveleti tervei. A világtörténelemnek e bonyolult - és akár a mába nyúló párhuzamokat is felmutató - korszakával szemben miért vagyunk annyira közömbösek? Miért elégszünk meg annyival, hogy a holokauszt borzalmaival együtt megtörtént, ami megtörtént, és a németek vesztettek, de hát mindennek már hetven éve. Punktum... Nyilván akik jártasabbak a történelemben, azok árnyaltabban érdeklődnek a 2. világháború tényei és tanulságai iránt. Ugyanakkor az szintén igaz, még ha sommás megállapítás is, hogy az átlagember nemigen van tisztában a világháború kitörésének okaival és körülményeivel. Inkább arról van fogalma, milyen volt a fasiszta rendszer. Áhogy arról is, hogy a németek a háborúban, később a szovjetek békeidőben a saját rezsimjüket erőltették a saját érdekszférájukba tartozó országokra. Ha tudjuk és tudatosítjuk az autoriter rendszerek veszélyeit és következményeit, akkor miért növekszik - nálunk is - a radikálisok tábora? Miért igéz meg sokakat Hitler, Szlovákiában Tiso személye? Az okok alapvetően talán a hétköznapi politika lépten- nyomon tapasztalható modor- talan veszekedéseiben keresendők. Vagy a szociális helyzet ha nem is látványos, mégis folyamatos romlásában. Egy ilyen légkörben, esetleg nyakig a napi megélhetés gondjaiban nemegyszer az átlagemberben is fölötlik a gondolat, hogy az efféle szituációkban talán egy erős kéz lenne kívánatos. A tömegek számára Hitler személyében is a Führer erőskezű- sége volt szimpatikus, aki majd megoldja a lesújtó gazdasági gondokat és az ország egyéb bajait. A radikalizmus, az extrémizmus lappangó előretörésébe az is belejátszik, hogy sokak szemében jobb az erőskezű populista, mint a különböző vélemények iránt nyitott demokrata. Sajnos, a fiatalok körében is. Az emberek könnyen hajlamosak teret engedni a popu- lizmusnak, és nem gondolnak arra, hogy az erős kézzel ígért hamari megoldások felülírják, felülírhatják a demokrácia nyújtotta szabadságot. Eszerint a mai politikusok milyen diákjai a történelemnek? Hérodotosz vélekedése szerint a história egyenesen arra való, hogy ne tanuljunk belőle. A ma embere viszont úgy gondolja: igenis, tanuljunk belőle, hiszen egészen bizonyos, hogy a történelemből a mai politikusok is ellesnek dolgokat. Különösen azok, akik tudatosan építik politikai karrierjüket. A kérESEMÉNYSOR r>-1939. szeptember 1.-*■ 1943 januárja hajnali 4 óra 45 perckor A szovjet Lengyelország megtámadásával offenzíva kezdete elkezdődik a II. világháború. Sztálingrádnál 1945. február 4-11. A jaltai konferencia - Nyilatkozat a felszabadított Európáról; majd május 8. a győzelem napja Európában. 1941. június 22. Németország megtámadja a Szovjetuniót, majd december 7-én a japánok megtámadják Pearl Harbourt, az USA ténylegesen belép a háborúba. 1944. június 6. A normandiai partraszállás dés „csak” az, hogy milyen irányban és kit tekintenek példaképüknek. Ha ön Hérodotoszra hivatkozott, én Hegelt idézem: őszerinte a történelem mindig csak önmaga paródiájaként ismétlődik, bár az is rengeteg rosszat szül! És mert a II. világháború befejezésétől eltelt hét évtized, a modern társadalmaknak nem kellene egyértelműbben, határozottabban, világosabban látniuk a múltat annak valamennyi következményével? Dehogyisnem! Kezdve az oktatással, amely nemcsak tényeket ismertet, hanem értéket is közvetít. így egészen biztosan a2 egyik feladata, hogy ilyesfajte ítéleteket is megfogalmazzon Természetesen következetes objektivitással. Ezért ahhoz, hogy i fasizmus elítélése annak valamennyi elemével hiteles legyen a kommunista rendszer lélekölc és emberellenes visszásságait is el kell mondani. Ez utóbbi tekin tetben ugyanis mind a mai napi£ kissé tapintatosak vagyunk. Ön szerint miért kerülik as emberek a nyíltságot a kinő sabb emlékekkel szemben, aí eweljáró őszinteséget? Mert rengetegen azt sem tu datosítják kellő komolysággal hogy a demokrácia a múlt tisz tázása nélkül nem lehet teljes ráadásul a demokrácia nen egy állapot, hanem állandó fo lyamat. Visszatérve a történelemok tatáshoz: érdekli a fiatalokat? A diákok zöme számára a tör ténelem csupán egy tantárgy amit tanulni kell. Ilyen értelem ben ritkán érdekli őket jobban mint például a fizika vagy bárm egyéb. Szerencsére minden kor osztályban akadnak, akiknek ki emelt érdeklődési területük ; történelem. Különösen a nemze ti történelem iránti vonzalmul intenzívebb - szemben az álta lános történelem általános fi gyelemre intő tanulságaival. D< hát a múlt rezsimekkel vak szembenézés elleni ódzkodás sajnos, széles körű társadalom politikai jelenség. Pedig vannal történelmi események és fordu lópontok, amelyeket hasonlc történelmi szituációkban nen ártana „kinagyítani”. Például, hogy a II. világhá ború 1939. szeptember else jén azért kezdődött, mer lengyel részről nem teljesül Hitlerek azon kívánsága hogy Gdansk Németország hoz csatolásával korridoi nyíljon Kelet-Poroszorszáj és Németország között Újabban viszont Oroszország azért annektálta 2014-ben í Krímet, hogy katonai segéd lettel Kelet-Úkrajnán át kor ridort nyerjen Jaltára és a fekete-tengeri kikötőkhöz. Ebből a szemszögből sem igaz hogy a történelem - lehetne - a tanítómesterünk? Az iskola ugyan így oktatja de a valóságban mégsem min denben a tanítómesterünk. É: nem is mindig.
