Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-22 / 92. szám, szerda
12 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 22. www.ujszo.com Idén a megszokott programok mellett még több előadással és beszélgetéssel várják a Jurtanapok vendégeit (A szerző felvétele) íjat nyerhet, aki részt vesz a Jurtajátékon, mely áprilisban kezdődött Készülnek a XI. Jurtanapokra BARTALOS ÉVA Alsószeli. Június utolsó hétvégéjén, 26-tól 28-ig rendezik meg a XI. Alsószeli Jurtanpokat és Nyári Szabadegyetemet. Idén több újítás várja a fesztiválra látogató vendégeket. Francisti László, a Jurtanapokat szervező Zele törzs vezetője lapunknak elmondta, javában zajlanak az idei fesztivál előkészületei. A tavalyi jubileumi évfolyamon rekordrészvétel született, a szervezők idén még több programmal készülnek. Április elején elindult a Jurtajáték című tudáspróba. A versenyzők a Zele törzs honlapján (www.zele.sk) található kérdőív helyes kitöltésével bekerülnek a sorsolásba, a fődíj egy íj. A nyertes a Jurtanapokon veheti át nyereményét. ,A Jurtanapok nevében is megjelenik a szabadegyetem. Idén a programkínálatnak ezt a részét szeretnénk bővíteni. A fesztivál előtti héten már építjük a jurtákat, hétköznap előadásokat és beszélgetéseket szervezünk” - nyilatkozta Francisti Lálszó. Hozzátette, már egyeztettek a pozsonyi, nyitrai, brünni és prágai magyar diákklubokkal. A szervezőtől megtudtuk, a messzebbről érkező látogatóknak sátortábort alakítanak ki a rendezvény közelében. ,A faluban még több helyszínen zajlanak a programok, több helyi szervezet is bemutatkozhat a fesztiválon” - folytatta Francisti László. Az újdonságok mellett maradnak a már megszokott programok, például a kézműves- és borudvar. Mivel a fesztiválra ingyenes a belépés, a szervezők nem tudják, eddig hányán vettek részt a Jurtanapokon. Francisti László elmondta, régóta töprengenek azon, hogyan lehetne megszámolni a látogatókat. Tavaly igazi ünnepi évet zárt a Zele törzs. A tizedik Jurtanapok megszervezése mellett átvehették a Külhoni Magyarságért díjat Budapesten a Parlamentben és Alsószeli önkormányzata is elismerte a szervezet munkáját, megkapták a község díját. Az Új SZÓ 3j3nlja A gazdagon illusztrált könyv a Magyarországon kapható tengeri hallal. Címszavai: Mire kell ügyelni halvásárláskor? Az omega-3 zsírsavakról általában t Kalóriatáblázat Főzőiskola, az ízek és a borok világa A halfajták bemutatása • ínycsiklandó receptek borajánlóval i Receptmutató Rendelje meg - -- . 201 Az ajánlat 2015. május 7-ig tart, MEGRENDELŐLAP - HALAK ÉS HALETELEK MEuKtlWCuy „€/darab+postaköltség I darab Keresztnév; Utca, házszám: Település: Vezetéknév: Telefonszám: Dátum: Postai irányítószam: E-mail: J Aláírás: adatokat postai/telefonos í=Ä^^ÄrÄS=Ä''i"",-,“ Akitöltött és aláírt megrendelőt ködje az a A galántai múzeum impozáns programmal készül a Múzeumok éjszakájára 46 éves az Év múzeuma Galánta. A Galántai Honismereti Múzeum lett az Év múzeuma. A tavaly 45 éves intézmény kapta a legjobb értékelést a kulturális minisztérium versenyében. BARTALOS ÉVA Tavaly decemberben adták át a felújított múzeumot. Az 1,2 millió euró értékű rekonstrukció során korszerűsítették az épületet, új termeket és műhelyeket alakítottak ki, növelték a kiállítóteret, biztonsági rendszert építettek a múzeumba és a raktárakba. A szaktárca minden évben kihirdeti az év legjobb múzeumát és galériáját. A minisztérium oldalán található információk szerint a címet a múzeum és galéria működésének szakmaisága és az alapvető szaktevékenységek megvalósításánál elért kimagasló eredmények alapján ítéli oda a szakértőkből álló bizottság. Keppert József, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, komoly munka áll az eredmény mögött. „Egy szakmai zsűri értékelte a munkánkat. Az értékelésnél figyelembe veszik, miként kezeljük a kulturális örökségünk tárgyi emlékeit, restaurálunk és kon- zerválunk-e a múzeumban, milyen újdonságokat vezetünk be” - beszélt a verseny feltételeiről az igazgató. Hangsúlyozta, hogy a környékbeli városokkal, falvakkal és a szakmai szervezetekkel való jó együttműködés is hozzájárult a múzeum sikeréhez. Az elmúlt időszakban elkezdték a kapcsolatépítést a környékbeli iskolákkal. Az igazgató elmondta, rendszeresen nyújtanak be pályázatokat, az így befolyt összegből modernizálják a múzeumhoz tartozó műemlék épületeket. Keppert kitért arra, hogy a galántai múzeum az élen jár a gyűjtemény digi- talizációjában. A modem múzeum új kihívásokat is jelent az alkalmazottaknak. „Meg kell tanulnunk kihasználni a múzeum nyújtotta lehetőségeket. Május 16-án nagyszabású programmal készülünk a Múzeumok éjszakájára, A művelődési központtal együtt megszervezett programba a város kastélyait is bevonjuk” - beszélt a tervekről az igazgató. A század eleji bank épülete kívül patinás, belül modem múzeumot rejt (A szerző felvétele) A védjegy jelzi, hogy a termék megvételével munkahelyeket támogat Szeretnénk jobban élni? Vásároljunk helyi terméket! AJÁNLÓ Helyi termékek vásárlásával nem csupán olyan élelmiszerekhez jutunk, amelyek eredetét ismerjük, és amelyek megfelelnek a rendkívül szigorú élelmiszer-biztonsági követelményeknek. Régiós termékek vásárlásával egyben munkahelyek megőrzését és létrejöttét támogatjuk. Ez az alapgondolata annak a régiós megjelölésnek, amelyet a Búslaki Tangazdaság alakított ki a Szlovák Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tavalyi rendelete alapján. Az agrártárca célja az volt, hogy a gazdák, az állam által jóváhagyott régiós megjelöléseket használhassanak, helyben termesztett termékeik védjegyeként. A minisztérium a Duna menti régiót is kiemelte, amely magában foglalja a Dunaszer- dahelyi, a Szenei, a Galántai, a Vágsellyei, az Érsekújvári és a Komáromijárást. A Buslald Tangazdaság ezekből a járásokból gyűjti össze a gazdák termékeit, és egy védjeggyel segíti termékeik értékesítését, ezzel támogatva több mint 1500 munkahelyet ebben a régióban. A védjegy neve: A Du- namenti régió termékei. A régióban dolgozó gazdák, termelők a Búslaki Tangazdasággal való egyeztetés után megkaphatják ezt a védjegyet, ezzel jelezve a fogyasztónak, hogy az általa vásárolt minőségi termékkel munkahelyek százait támogatja környezetében. A Búslaki Tangazdaság a napokban nyílt dunaszerdahelyi városi piactéren nyitott üzletet, ahol ezek a termékek megvásárolhatók. Mindezek mellett á fogyasztó az egészséges életmód étrendjéhez is talál élelmiszereket. Gluténmentes, lak- tózmentes és bioélelmiszerek közül válogathat a fogyasztó, elérhető áron! Olyan különlegességek és a szlovákiai piacról hiányzó élelmiszerek is kaphatók, mint a biokávé és különféle bioteák. ^ (6) MP150311