Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-17 / 39. szám, kedd
o N Jürgen Klopp pokla 12-13. oldal 2015. február 17., kedd, XI. évfolyam, 6. szám T etszik vagy sem, mióta 1992-ben létrejött a Bajnokok Ligája, ez a sorozat lett a futball egyetemes zsinórmértéke. Először háttérbe szorult, majd végleg megszűnt a Kupagyőztesek Európa Kupája (ismertebb néven KEK), hogy a szintén népszerűségét vesztő UEFA- kupával egybegyúrva létrejöjjön az Európa Liga, amelynek talán csak a döntője veszi fel a versenyt egy áda- gos BL-meccsel. A BL népszerűsége — és főleg pénzügyi fontossága — akkora, hogy szép lassan az árnyékába húzódtak a válogatott események is. így aztán minden futballszezon legnagyobb kérdése az lett, hogy ki nyeri a Bajnokok Ligáját? Kedden megkezdődik a sorozat legizgalmasabb része: az egyenes kisesés. De vajon ki a legesélyesebb a trófeára? A fiitballstatisztikák szerint az elért győzelmek egyik legfontosabb - ám kevéssé mérhető - szegmense a megszerzett tapasztalat, ami elsősorban az edző személyén keresztül jelentkezik. A BL mezőnyében még 16 edző van versenyben, de közülük csak négy: Pep Guardiola (Bayern München), Carlo Ancelotti (Real Madrid), Jósé Mourinho (Chelsea) és Roberto Di Matteo (Schalke 04) mondhatja el magáról, hogy korábban már sikerült megnyerniük a trófeát. Ha bármelyikük ismételni tudna - és Di Matteo kivételével erre igencsak jó esélyük van -, egészen biztosan új rekordot állítana fel a futball történetében. Carlo Ancelotti: Ha a Real Madrid lesz a befutó, az már önmagában szenzáció, hiszen korábban egy csapat sem tudta megvédeni a BL-címét, ezzel ráadásul Ancelotti négyszeres BL-győztesnek mondhatná magát, megelőzve a háromszoros bajnok Bob Paisleyt. Ráadásul nemcsak csapat, hanem edző sem tudta még megvédeni a címet, így Ancelotti ebben is úttörő lenne. Utoljára egyébként 1990-ben sikerült egy csapatnak megvédenie a címét - még a BEK-ben akkor Arrigo Sacchival a kispadon a Milan tudott duplázni, Carlo Ancelotti pedig játékosként vette ki a részét a sikerből. Ha nem is nyer idén Ancelotti, viszont eljut a döntőig, bizonyos szempontból már azzal is egyeduralkodó lenne, hiszen korábban senki sem tudott öt BL-döntőig menetelni - jelenleg közös rekordot tan Sir Alex Fergusonnal és Miguel Munozzal, akiknek szintén négynégy alkalommal sikerült csapatukat a döntőbe juttatni. Pep Guardiola: Ha a Bayern München nyerné a sorozatot, akkor Guardiola írna rekordot azzal, hogy az éllovasok között utoléri Paisleyt és Ancelottit, ráadásul egy másik illusztris társaságnak is tagja lenne: azoknak az edzőknek, akik két különböző klubbal is európai kupát tudtak nyerni. A névsor egyelőre így fest: Carlo Ancelotti, Jupp Heynckes, Ottmar Hitzfeld, Ernst Happel és Jósé Mourinho. Tekintve, hogy májusban Guardiola még mindig csak 44 éves lesz - nyolccal fiatalabb, mint Mourinho, és tizenkettővel, mint Ancelotti - jó eséllyel célozhatja meg minden idők legfiatalabb Bajnokok Ligája: edzőóriások harca menedzserének a trónját, aki duplázni tudott a BL-ben. Fiatal kora és eddig megszerzett tekintélye pedig arra predesztinálja, hogy a következő, mondjuk húsz évben, továbbra is a világ élcsapatainál dolgozhasson, akkor pedig minden idők legeredményesebb edzőjeként vonulhat vissza. Jósé Mourinho: Mourinho sem adná alább egy rekordnál: ha a Chelsea lesz a befutó, a portugál mester lesz az első szakember, aki három különböző csapattal - Porto, Inter, Chelsea - tud nyerni. Roberto Di Matteo: Sokan talán máris elfelejtették, hogy a Schalke edzője, Di Matteo is egy BL-skalppal az övén indul csatába — nem egészen három éve szerezte. Természetesen a Schalke nem kimondottan számít favoritnak- különösen a Real elleni sorsolás tükrében -, de ne felejtsük, győzelmekor a Chelsea-re sem sokan fogadtak volna. Ha pedig Di Matteo megint megcsinálná a bravúrt, ő lenne az első olyan duplázó, aki kétszer is szezon közben vette át aktuális csapatát. Bár a négy edző egymástól teljesen különböző egyéniség és karakter, van egy igen erős kapocs az életük és a szakmai előmenetelük között: ugyanazt gondolják a modern játékról, és ugyanúgy nőttek fel benne. Carlo Ancelotti 2014-ben vezette BL-győzelemre a Real Madridot, miután 2003-ban és 2007-ben már nyert a Milan élén is. Habár inaséveit Olaszországban töltötte, az olasz mester 2009 óta külföldön dolgozik: Anglia, Franciaország, Spanyolország volt az útja, és minden egyes állomáshelyén egy sokszínű, multikulturális kerettel dolgozott. Bár Guardiola rendkívül büszke katalán származására, már játékosként elhagyta a szülőföldjét, megfordult Olaszországban, Katarban és Mexikóban is. A legnagyobb sikereit Barcelonában érte el, az első adandó alkalommal mégis a lehető legmesszebbre távozott, és New York színes forgatagában élte mindennapjait. A portugál Mourinho? Négy évet töltött pályaedzőként a Barcelonánál, majd visszatért szülőhazájába a Portóhoz, de csak hogy bejárja fél Európát: sorrendben a Premier League, a Serie A, majd a La Liga volt az otthona, csak hogy végül visszatérjen Angliába, a kozmopolita Londonba. Di Matteo Svájcban nevelkedett, majd Olaszországban és Angliában futballozott - ott edzőként végigjárta a brit futball számos osztályát is. Jelenleg Németországban dolgozik, és nyelvi problémái biztosan nincsenek, hiszen anyanyelveként beszéli a nyelvet - az olasz és az angol mellett. A négy edző habitusa, temperamentuma és szakmai hitvallása nem is különbözhetne jobban. Ami összekapcsolja őket, az a szakmai szabadság, és ez bizony nem kevés, megadja számukra az esélyt, hogy minden sztereotípiától és kulturális hagyománytól elszakadva saját kedvük szerint formálják a csapatuk. Formálandó anyagot lámák, nem kész játékosokat, pláne nem rossz beidegződéseket. Di Matteo és Guardiola már a Bosman-szabály elfogadását követően szocializálódtak a futballban, a nemzetiségek és futballkultúrák sokszínűsége evidencia számukra. Ancelotti és Mourinho már idősebb fejjel, edzőként rázódtak bele a dolgok megváltozott menetébe, de intelligenciájuknak köszönhetően jó munkát végeztek. Alapvetően mindannyian fundamentalisták a játékosokkal való kapcsolatukat, a csapat stílusát és taktikáját illetően, és alapvető játékfilozófiájuktól nem szívesen szakadnak el. A minden körülmények között a labdabirtokláshoz ragaszkodó Guardiola talán a legpragmatikusabb közülük, de még így is bátran kísérletezik taktikával és játékszerkezettel egyaránt. Emellett igazi aszkéta, önmaga legnagyobb kritikusa. Jósé Mourinho a motivációt helyezi a fókuszba, minden meccsben férfiak összecsapását látja, az ellenfelet pedig már a mérkőzés előtt mentális ostrom alá veszi, nem szégyenlős, ha bele kell komi a játékvezetőbe vagy az ellenfél edzőjébe - minden eszközzel győzelemre tör. Ancelotti a joviális nagyapa, a játékosok jó barátja, aki a szelíd rábeszélésben, a harmóniában és a csapategységben hisz. Remek diplomata, aki elkerüli a konfliktusokat - a zivataros Mourinho-érát követően éppen rá volt szükség Madridban. Di Matteo laza, világi figura, aki talán leginkább a földön jár négyük közül, s mivel sosem álltak olyan pénzügyi lehetőségek a rendelkezésére, mint a többieknek, ő megmaradt a nép gyermekének. Akárhogy is, nem lenne nagy meglepetés, ha közülük kerülne ki a végső győztes, és annyi mindenképp elmondható majd: sikerét részben a globalizációnak köszönheti majd. Hegedűs Henrik
