Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-16 / 38. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 16. Régió 3 Idén növekednek a kiadások, a bevételek viszont csökkennek a Csallóköz központjában Jóváhagyták Dunaszerdahely 2015-ös költségvetését Dunaszerdahely. Elfogadta a város képviselő-testü- lete a 2015-ös év költségvetési tervét. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A város költségvetési provizóriummal kezdte az új évet, mivel az önkormányzati választások miatt késett a tervezet elkészítése. Pápay Zoltán, a pénzügyi és vagyonkezelési főosztály vezetője a testületi ülésen ismertette a javaslatot. Elmondta, a provizórium annyit jelent, hogy az alatt az idő alatt, amíg a város nem tudja jóváhagyni a költség- vetést, az előző év folyó kiadásainak tizenketted részét merítheti, és tőkekiadásai nem lehetnek. ,A csökkenő bevételek és a növekvő kiadások miatt nem volt könnyű összeállítani a költség- vetést. Kompromisszumokat kellett kötni, sajnos nem volt lehetőség, hogy minden osztály, bizottság, szakbizottság igényét kielégítsük” - közölte Pápay Zoltán. A költségvetésben számolnak az ötszázalékos pedagógusbéremeléssel, és figyelembe kellett venniük azt is, hogy tavaly az önkormányzat 1,2 millió eurós beruházási hitelt vett fel, amit idén már törleszteni kell, és azt is, hogy a szerződés szerint a városnak emelnie kell a DAC számára nyújtott támogatást. A 2015-ös kiegyenlített költségvetés tervezete 18 996 027 millió euró bevétellel és ugyanennyi kiadással számol. A tervben mínusz 144000 euró szerepel, ezt a tartalékalapból fedezik. Az előző években a tartalékalapból általában közel 400 ezer eurós tételre volt szüksége a városnak. A költségvetési tervezet kapcsán több képviselő is felszólalt. Dakó Sándor (független) megjegyezte, veszélybe kerül a szabadidőközpont működtetése, ha kevesebb támogatást ad rá a város. Hájos Zoltán polgármester közölte, a sporttámogatásokon keresztül lesz lehetőségük pénzt igényelni. Csicsai Gábor (Híd) kifogásolta, hogy a bizottsági üléseken nem voltak a pénzügyi osztály képviselői, ezért sokszor nem tudtak választ találni a kérdéseikre. Csicsai javasolta, találjanak megoldást a város területén működő multinacionális cégek megadóztatására. Csicsai Gábor elmondta, a költségvetésből hiányzik a város- fejlesztési koncepció. Ravasz Marián (független) sokallta a zöldövezetek karbantartására elkülönített 400 ezer eurót, úgy véli, más városokban nem költenek erre ennyit. Egyebek mellett ezzel kapcsolatban is módosító javaslatot nyújtott be, de azt a képviselők közül csak a hidasok és a függetlenek támogatták, ezért nem fogadták el. A beterjesztett költségvetési javaslatot a 22 képviselő közül 15 támogatta, a költségvetést elfogadta a testület. (szcs) A csoportos tárlaton a Párkányi Alkotókor tagjai mutatkoznak be Huszonkét alkotó kiállítása Párkányban A Párkányi Alkotókor kiállítása a galéria leglátogatottabb rendezvényei közé tartozik (A szerző felvétele) GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. A Párkányi Alkotókor tagjainak festményeiből, grafikáiból és fotóiból nyűt kiállítás a Barta Gyula Galériában. A csoportos tárlaton huszonkét párkányi és környékbeli alkotó legújabb munkáit láthatja a közönség. A kiállítást Baranovics Róbert, az alkotókor vezetője nyitotta meg. „Az évente megrendezett kiállítás gazdagsága és a közönség együttesen bizonyítja, hogy ennek a csoportos bemutatkozásnak a galériában már hagyománya van. A kiállításon részt vevő alkotók száma húsz-huszonöt között állandósult. A tárlatok alkalmával a szakmai körökben is elismert és tapasztalt képzőművészek és új alkotók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra” - mondta Baranovics Róbert. Az alkotókor vezetője Charlie Chaplint idézve úgy fogalmazott, az alkotás állandó, véget nem érő folyamat, tanulás és kísérletezés. „Ezért ha nekem szegezik a kérdést, kit tartok lelkes kísérletező amatőrnek és kit kiforrott művésznek, Chaplint idézem, aki szerint senki nem él elég sokáig ahhoz, hogy amatőrnél több lehessen” - fogalmazott Baranovics. A Barta Gyula Galéria nemcsak a kortárs művészetet népszerűsíti, hanem a helyi alkotókat is megismerteti az érdeklődőkkel. „Szemet gyönyörködtető, gazdag a kiállítás anyaga. A technikák és műfajok változatosak, kiállítóink módszerei egyediek. Vannak, akik a vízfesték áttetszőségét, gyors kezelhetőségét kedvelik, mások az olajfesték mélységét részesítik előnyben, vagy a pasztellkréta üdítő változatosságával és pazar színvilágával bűvölik el a szemlélőt, mü közben még nem is szóltam a fotókról és a kombinált technikákról, a tematika sokszínűségéről és a stíluskülönbségekről” - mondta az alkotások kapcsán a körvezetője. A Párkányi Alkotókor csoportos tárlatát március közepéig láthatják az érdeklődők. EZ ITT A KÉRDÉS Mi a véleménye az orvosnak adott hálapénzről? Muszka Péter vállalkozó, Királyhelmec Azt, hogy egy orvos csak akkor hajlandó tisztességesen ellátni a betegeit, ha előtte pénzt kap tőlük, elfogadhatatlannak tartom. Ez nemcsak tisztességtelen, hanem büntetendő is, és az ilyen bevételi forrás a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető sem „ajándéknak”, sem „utófinanszírozásnak”. Abban viszont semmi kifogásolnivaló nincs, ha valaki azért szeretné kifejezni háláját, mert úgy érzi, az elvárható és a szakmailag megfelelő ellátáson felüli kezelést kapott, vagy olyan hozzáállást tapasztalt, amit meg szeretne köszönni az orvosának. Hogy ezt a hálát egyesek kisebb ajándékokkal vagy pénzzel fejezik ki, egyénileg változó. Az a fontos, hogy az orvos ne azért végezze jól a munkáját, mert ezért hálapénzt remél. Ozsvald Norbert menedzser, Zsitvabesenyő Nem hinném, hogy akad ember, aki még nem találkozott volna hálapénzt vagy figyelmességet elfogadó egészségügyi dolgozóval. Rutin kis műtétekért is elkérik a hálapénzt, van úgy, hogy pontos összegben határozzák meg a szolgáltatás árát. Az egészségügyi dolgozók ezt általában nyűt titokként kezelik. Nem lenne szabad visszaélniük azzal, hogy a család félti a hozzátartozóját, aggódik az egészségéért, és kész mindent megtenni, hogy megfelelő orvosi ellátást kapjon a szeretett személy. Nem ez zavar a legjobban, hanem az, amikor az orvosok alibis- ták. Sokszor kértem felvilágosítást a beteg egészségi állapotáról, de nem kaptam kielégítő válaszokat, csak általános tájékoztatást. Úgy érzem, a beteg és a hozzátartozója megérdemelné, hogy emberszámba vegyék, és jutalom nélkül is egyenrangú félként kezeljék. Nagy Attila helytörténész, Dunaszerdahely Ma már a hálapénznek könyvtárnyi irodalma van, számtalan válasszal és meglátással. Nem mai „találmány”, nem korunk gyermeke. Jómagam egyrészt azt látom, hogy az emberek saját maguk alakították ki a hálapénz rendszerét azzal, hogy valamifajta megfelelési kényszer, beidegződés miatt, ha kell, ha nem, adták (s adják) a pénzt, másrészt vannak orvosok, akik ezt ki is követelik maguknak. De ítélni, avagy megítélni az orvostársadalmat csak az etikátlanok alapján igazságtalan és méltatlan lenne. Hiszen tudjuk: orvos és orvos között is hatalmas a különbség. Szerencsémre én több olyan orvost ismerek, akinek az élete a gyógyítás, és tegyük gyorsan hozzá: a tisztességes gyógyítás. Visszatérve a kérdésre: maga a hálapénz rendszere etikailag rossz. Emberüeg pedig akkor visszataszító, ha a rászorultaktól veszik el vele az utolsót, (leczo, száz, szcs) A JOGÁSZ VÁLASZOL Ki fizet az ellátásért, ha baleset ér egy gyereket? A szlovák televízió egyik esti hírműsorában láttam egy riportot, mely nagyon felháborított. Egy 2-3 éves kisfiút baleset ért - beszorult a keze a házuk udvarán egy csőbe. Mindenki nagyon megijedt, még a tűzoltókat is kihívták. Végül a gyerek gond és sérülés nélkül kiszabadította a kezét, így a tűzoltók sem számláztak a kivonulásért. A tűzoltók javaslatára a gyereket orvoshoz vitték - biztos, ami biztos. Eltelt két év, és a szülők felszólítást kaptak az egészségbiztosítótól, hogy fizessenek be cca 800 eurót. Mivel nem vigyáztak kellőképpen a gyerekre, számlázzák az orvosi ellátást! Azt a minimálisát, amire vélhetően szükség volt. Érdekes volt a szimpatikus szülők reagálása a riportban: az anyuka sértve érzi magát amiatt, hogy „gondatlan, rossz szülődként tüntették fel, az apuka viszont figyelmeztet, hogy egy gyerekbalesetnél mindenki jól gondolja meg, kér-e orvosi ellátást. Én abszurdnak tartom az ilyen helyzeteket, hiszen kisebb-na- gyobb baleset bármikor megtörténhet, még akkor is, ha nagyon figyelünk a gyerekünkre - elég baj az a szülőnek. Mivel majd minden gyerekbalesetet rá lehet kenni valakire, ezek után még reszkessen is a szülő egy akár több ezer eurós térítéstől? Az egészség- biztosító bizonyos esetekben követelheti a szülőktől, hogy megtérítsék a gyermekük balesetével járó költségeit. Erre a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 577/2004-es törvény 42. paragrafusa 4. bekezdésének a betűje hatalmazza fel a biztosítót, mely szerint követelheti, hogy egy harmadik személy megtérítse a biztosítottjának nyújtott betegellátás költségeit, ha a baleset vagy a biztosított egészségkárosodása e harmadik személy vétkes jogellenes magatartásának a következménye (zavinené protiprávne konanie). Egy szülő általában akkor követ el kötelezettségszegést, ha elhanyagolja a gyermeke feletti felügyeletet (zanedbanie dohľadu). A 36/2005-ös családvédelmi törvény ugyanis - a szülői felügyelet körében - elsősorban a szülőket kötelezi arra, hogy gyermekük testi épségére vigyázzanak. Persze, amíg a gyermek bölcsődében, óvodában van, ezt a felelősséget ideiglenesen átveszi az intézmény, mivel a gyermek felügyelete ekkor az intézmény alkalmazottaira van bízva. A megfelelő felügyelet nem azt jelenti, hogy a szülőnek állandóan a gyereke sarkában kell lennie. Ez ugyanis akár káros is lehet a gyermek lelki fejlődésére. A felügyeletet akkor hanyagolja el egy szülő, ha rendes körülmények között - figyelembe véve a gyermek életkorát, érettségét, természetét és viselkedésmódját - nem tett eleget szülői felügyeleti kötelezettségének. Ezért nem lehet általánosan ítélni, mindig az adott körülmények figyelembevételével állapítható csak meg, hogy a szülő vétkes-e a balesetben vagy sem. A szülőnek mindenképpen lehetőséget kell adni arra, hogy bebizonyítsa, eleget tett felügyeleti kötelességeinek. Veszelei Viktória jogász (A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Két emberéletet követelt a Tátra Tátralomnic (Tatranská Lomnica). Egy szlovák állampolgárságú férfi vesztette életét szombaton a tátralomnici sípályán. Az ötvenéves férfit felfedező síelők azonnal segítséget hívtak. Először a hegyi-, majd a légi-mentőszolgálat emberei érkeztek a helyszínre. Negyven percen át próbálták újraéleszteni a helyszínen az eszméletlen férfit, sajnos eredménytelenül. A halál pontos oka a kórbonctani vizsgálat után lesz csak ismert. Egy másik, 34 éves férfit, akinek szombaton veszett nyoma, több mint 24 órán kerestek a hétvégén; a sífutót végül holtan találták meg a Liptói-havasok (Západné Tatry) északi, lengyel oldalán. A halál okáról nem tettek közzé bővebb információkat. (TASR) Golyó végzett egy férfival Bazin (Pezinok). Nem kizárt, hogy megölték azt a hatvanéves férfit, akinek holttestét szombaton találták meg a bazini Malacká utcán található házak egyikében. A férfival egyetlen golyó végzett, a fegyvert a helyszínen megtalálták. Emberölés gyanújával indítottak nyomozást. (SITA)