Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-12 / 35. szám, csütörtök
I HOBBI új szó 2015. február • www.ujszo.com Vadászat | | ^ A fűz jelentősége a vad élőhelyének fejlesztésében A vadászképzésben és a vadászati szakirodalomban nagy jelentőséget tulajdonítanak az élőhelyfejlesztésnek. A vadászati gyakorlatban viszont többé-kevésbé elhanyagolják. A vadászterületek többségénél hiányoznak a vadele- ségnek szánt vagy búvóhelynek ültetett állandó bokros részek, a part menti sávok, a művelési utakat a mező- gazdasági területektől elhatároló övék és kisebb fa- vagy bokorcsoportok. Ebben lehet nagy segítségünkre a fűz. Elhanyagolt teendők Az élőhelyfejlesztés elhanyagolásának gyakori okai a területviták, az újra divattá vált nagytáblás monokultúrás termelés és ezek technológiai berendezései, a termelők szemellenzős, termelésközpontú nézetei, és nem utolsósorban a vadászok negatív hozzáállása. A speciális vadvédő sávok kialakításához szükséges vetőmag drága, a bokrokhoz, speciális fákhoz alkalmas csemeték nehezen beszerezhetők, csak speciális faiskolákban termeszthetők, ezek fenntartása nagyon költséges. Ezzel ellentétben a fűz különböző fajaiból telepített vadvédő sűrűk csak szerény kiadásokat igényelnek, (tf) f fi ‘ A fűz szerepe az emberi gyógyí- v tásban már kétezer évvel ezelőtt 2\ is ismert volt az antik Rómában # és Egyiptomban. A népi orvoslás- > ban nálunk Juraj Fándly (1793) írja le először, hogy a fűzfa levelének lázcsillapító hatása van. A fűz kérge olyan vegyi anyagokat tartalmaz, melyek szalicilsavvá | ^ bomlanak le. A szalicil gyulla- dáscsillapító és baktériumölő, ™ gátolja olyan anyagok termelő- ' y dését a szervezetben, amelyek ** J a gyulladások kialakulásáért felelősek. Ezért a fűz kérgét a J- 'mk , népi gyógyászatban nemcsak AW lázcsillapítóként használták, M/00 hanem ezzel gyógyították az i emésztőszervi betegségeket is /'- egyebek mellett a hasmenést. > Miután a szalicilsavat elkezdték szintetikusan is gyártani, a fűzfa- y kéreg mint humángyógyító szer ^ f elvesztette a jelentőségét. S&. A vadállományunknak azonban x a fűz mint természetes orvosság \ ■ még mindig jelentős! Főleg a mezei f, // ^átnyúlnák és az őzeknek segít, ha olajos repcét fogyasztanak. P. Hell és J. Slamečka neves vadbiológus leszögezte, hogy a mezei nyúl elhullik, ha repcét fogyaszt, mert a nyulaknál ez a monodietális (egyhangú) táplálkozás a magas nitráttartalom mellett rendkívül káros. Ez a kutatópáros már azt is megállapította, hogy a repce fogyasztása az őzekre sokkal veszélyesebb, mint a mezei nyúlra. Azóta több tudós elemezte a zöldrepce vadra kifejtett hatását és javasolta, hogy az őz repcefogyasztását kompenzálni kell. Ezt manapság sóval, esetenként speciális sókeverékkel igyekszünk elérni, és talán itt jöhet alternatívaként a fűz mint természetes eszköz a vad gyógyítására. Főleg olyan helyeken van ennek nagy jelentősége, ahol az olajos repcét nagyban termelik és a vad rendszeresen látogatja és fogyasztja a termést. Juraj Fándly (1793) a Füveskönyvében leírta, hogy a „Törődő és mindentudó Isten a tudatlan állatoknak olyan érzékszerveket adott, hogy ezen érzékszervekkel, főleg a szaglásukkal a földi növények között felismerik, hogy fogyaszthatók-e, vagy messze el kell kerülniük." Még ha úgy tűnik is, hogy Fándlynak ez a megállapítása működik, a repcével kapcsolatban ez sajnos nem vált be. Talán csupán azért nem, mert a repcét az ember művileg nemesítette ki. A fűz a természet ajándékaként segíthet ennek a kérdésnek az orvoslásában. Hiszen a fűz olyan növény, amelyet mind a mezei nyúl, mind az őz szívesen megrág és fogyaszt. A kutatások azt igazolják, ahol sok a fűz, ott a repce előidézte, vadnál tapasztalt hasmenéses betegségek ritkán jelentkeznek, és kevesebb állat pusztul el miatta, (tf) I I' ml. Mm i * i UJ: ^ c: , v •Jk \ / fűz telepítése azért is előnyös, mert gyorsan nő, hamar eléri a kívánt fejlettséget, hogy a vad számára búvóhelyet és eleséget nyújtson. A füzek családjába (Salix) megközelítőleg 600 önálló fajta tartozik. A legtöbb fajtájuk jól bírja a vizet és tűri az állandó talajvíz-ingadozásokat is. Az viszont túlzás, hogy szeretik a nedves talajt. VADÁSZATI LAG A LEGJELENTŐSEBB FAJTÁK A fűz az egyik legjobban alkalmazkodó fafajta, ezért szinte minden vadászterületre vagy területrészre találunk megfelelő fajtájú és kiültethető füzet. A fűz további előnyös tulajdonsága, hogy alkalmas vegetatív szaporításra. A levágott vesszők és ágrészek, ha a növényt (vegetációs) nyugalmi állapotában metszik, és tavaszig megfelelő körülmények között tárolják, gyökeret eresztenek és új növény nő belőlük. A füzek azonkívül, hogy a vadnak búvó- és fészkelőhelyet adnak, érdekesek lehetnek vadtakarmányként is, mert sok fajtájuknak a kérge édes, levele gyógyhatású. A 23 fűzfajtából elsősorban azokat említjük meg, melyeket lehet vegetatív módon szaporítani, és vadtakarmányként is hasznosíthatók. Az egyik legjelentősebb a fehér fűz (Salix alba), amely fa nagyságúra is megnő, a kérge édes, elsősorban síkságok és dombok lakója. A köznyelv botló fűzként is említi. Ahhoz, hogy a botló fűz kialakuljon, 34 évenként alakítani kell a koronáját, teljesen vissza kell vágni. A levágott ágak tűzifaként felhasználhatók vagy leveles vágáskor sós vízbe mártva és megszárítva korlátlan ideig tárolhatók téli vadtakarmánynak. Az ültetvények kialakításakor erősebb vesszőket ültetünk nagyobb sor- és tőközi távolságra. (2 x 2 m - 3 x 3 m). A fűzvesszőket előre elkészített lyukakba szúrjuk. Lyukakat erre alkalmas kúp alakú fémszerszámmal készítünk, hogy a vessző leszúrásakor a héj ne sérüljön meg. A vesszők ajánlott hossza 30 cm. A vessző megközelítőleg 4/5 részének kell a talajba kerülnie, a kint maradt szakaszon 3-4 rügynek kellene lennie. Az ültetés után a 3. évben a törzset a felszín felett 1-1,5 m magasan elvágjuk. A további csonkításokat (visszavágásokat) 34 évenként rendszeresen megismételjük. A tavak és folyók közelében levő fák koronáját úgy vágjuk vissza, hogy a kialakított korona alkalmas lehessen a vadkacsa fészkelőhelyének. A felcseperedő fehér fűz közé ültethetünk más bokornövésű füzet is. FÉSZKELŐHELY A SZÁRNYASOKNAK A kenderfűz (Salix vimina- lis), más néven kötőfűz, illetve kosárkötő fűz hajlékony, rugalmas ágai cserjéket alkotnak. Ezek a cserjék csoportosan ültetve kiválóan alkalmasak a fácán és más szárnyasvad fészkelésére és védelmére. A kosárkötő fűz héja és levelei édesek. Levágott ágai kiválóan gyökeresednek, jól viselik a nedves, homokos és agyagos talajokat. A kötőfűzü Itevényt 0,3 x 0,3 m átkötésben egymástól 0,6 m távolságra ültetjük. Később, az eredés után a tövek számát, úgy alakítjuk ki, hogy 11 dugvány legyen 1 négyzetméteren. Ennek az ültetési módnak az előnye, hogy a sorközöket sarabolóval meg tudjuk munkálni. Az ültetés utáni második évben a kihajtó füzet meg kell metszeni. A füzet minden évben meg kell metszeni! A múltban az ilyen füzesek szinte minden folyó árterületein elterjedtek, és kitűnő fészkelőhelyeket nyújtottak a szárnyasvadnak. A fácánosokban is jó szolgálatot tesz a hajtások homloksávjában telepített kosárkötő fűz, mely anélkül emeli meg a szembe hajtott fácánok röptét, hogy a cserjék magassága zavarná a vadászt a lövésben. A múltban a telepített kenderfűzpar- cellákon a fogoly is szívesen fészkelt. A fenyvesekben, ahol az apróvad nem nagyon szeret tartózkodni, kosárkötő füzet telepítünk a fenyőfák közé a pihenősávokban, így az apróvad ott tartható. A fenyők közé ajánlatos más alacsony növésű füzet is telepíteni. A fűz rendszeres metszéséről azonban itt sem szabad megfeledkeznünk. Azon fűzfajták közül, amelyeket jól lehet vegetatív úton szaporítani és a kérgük, illetve a leveleik édesek, még megemlíthető a mandulalevelű fűz (Salix triandra), amely kimondottan cserje növésű és kitűnően alkalmas sűrűk telepítésére. A parti fűz (Salix eleagnos) alacsony fanövésű. Jól tűri a magasabban fekvő meszes talajú területeket. A hegyi patakok kavicsos partjait pedig kimondottan kedveli. A boroszlánképű fűz (Salix daphnoides) sima törzsű, törzse szürke, az ágai viszonylag ritkák. A vad szereti, egész évben keresi. Takács Frigyes
