Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-12 / 35. szám, csütörtök

Régió 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 12. A közlekedési minisztérium szerint törvényt sértettek a megyei hivatalok Maradhatnak a Regio Jet korrupciós óriásplakátjai Jozef Dvonč feljelentést tett becsületsértés miatt és a plakátok el­távolítót kérte (Gabriel Kuchta felvétele) Nyitra. A közlekedésügyi minisztérium szerint törvényt sértett a Nyitrai és Pozsonyi Megyei Hiva­tal, amikor nem adott engedélyt a társaságunk járatainak - tájékozta­tott Radim Jančura, a RegioJet tulajdonosa. VRABEC AAÁR1A Az érintett önkormányzatok nem akarták kommentálni a minisztériumi döntést, azt állít­ják, írásban még nem kapták meg. A RegioJet tulajdonosai azt követően fordultak panasszal az illetékes minisztériumhoz, hogy a Pozsonyi és a Nyitrai Megyei Önkormányzat is el­utasította engedélykérelmü­ket. Az indoklás úgy szólt, hogy a nyitrai buszpályaudvar már most is túlzsúfolt, és nemsoká­ra elkezdik a felújítását. A Re­gioJet tulajdonosai klienteliz- musra gyanakodtak, szerintük a két önkormányzat a hazai Ar- riva és Turancar közlekedési társaságoknak kedvez, ezért fordultak az illetékes miniszté­riumhoz. „Egyértelműen ne­künk adtak igazat, ezek után Nyitra és Pozsony megye elnö­kének, de Nyitra polgármeste­rének sincs keresnivalója a közéletben. Ha február 14-ig nem mondanak le, mindent megteszünk, hogy büntetőjogi felelősségre vonjuk őket” - mondta Radim Jančura. A két érintett megyei hiva­talban nem akarták kommen­tálni a minisztériumi döntést. Pozsonyban azt mondták, át kell tanulmányozniuk, Nyitrán azt, hogy még meg sem kapták. Közben a Nyitrai Járási Ügyész­ség is döntött RegioJet-ügyben - elutasította a helyi polgár- mester arra vonatkozó-kérvé­nyét, hogy távolítsa el a közle­kedési vállalat óriásplakátjait, amelyeken korrupcióval és kli- entelizmussal vádolta őt. Jozef Dvonč feljelentést tett becsü­letsértés miatt és a plakátok el­távolítást elrendelő előzetes határozat kiadását kérte, de az ügyészség nem tett eleget a ké­résének. A polgármester fel­lebbezett a döntés ellen és újabb feljelentést tesz szemé­lyiségi jogainak megsértése miatt. Azt mondta, mindent megtesz, hogy az őt gyalázó öt­ven óriásplakát eltűnjön Nyitra megye területéről. Közben a RegioJet február 2-án már elindította járatait Pozsony és Besztercebánya kö­zött, Nyitra érintésével. Napon­ta tizennégy járat közlekedik ezen az útvonalon, az interne­ten vásárolható menetjegyek ára a fele annak, amennyiért a többi közlekedési vállalat szál­lítja az utasokat, ráadásul a sárga buszokban ingyenes in­ternet, kávé és újság is van. A három érintett megye kö­zül azonban a RegioJet csak Besztercebányán kapott enge­délyt. Nyitra ezt is megtámad­ta, mert azt állítja, a járatok üzemeltetéséhez minden érin­tett megyeszékhely engedélye szükséges. Erről a beadványról még nem döntött a vádhatóság, a sárga buszok egyelőre közle­kednek a Pozsony-Nyit- ra-Besztercebánya útvonalon. A RegioJet közben Eperjesen is akadályba ütközött, az ottani megyei hivatal közérdekre hi­vatkozva nem adott engedélyt, hogy járatokat indítson Vízköz (Svidník), Eperjes és Bártfa kö­zött. Három középiskolában szünetel a tanítás Influenzaj árvány Kassa megyében NÉMETI RÓBERT Nagymihály/Őrmező (Strážske)/Rozsnyó. Influen­zajárvány miatt a megye há­rom középiskolájában nincs tanítás a héten. Bezárták a nagymihályi Ma- saryk utcai Egészségügyi Kö­zépiskolát, mert a diákok 41 százaléka megbetegedett. Ha­sonló döntést hozott az Őrme­zői Szakközépiskola igazgató­sága is, mert a diákok közel fele hiányzott. A rozsnyói Hviezdo­slav utcai szakközépiskolában a hiányzó diákok aránya meg­haladta a 46,5 százalékot, a Rozsnyóhoz közeli Csetneken (Štítnik) a középiskolás diákok hatvan százaléka beteg. Ebben az iskolában a tanárok közel húsz százaléka is elkapta a jár­ványt, ezért február 16-ig itt sem lesz tanítás. A múlt héten is több iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet, Kassa me­gyében 22 alapiskolában, 31 óvodában és egy középiskolá­ban nem volt tanítás. Egyre több a beteg (A szerző felvétele) Magyarország egy platánfát, Szlovákia egy eperfát nevezett be Szavazni lehet az év európai fájára A szenicei fa, a történelem világítótornya társasházak ölelésében (Képarchívum) Megszólítják azokat a családokat is, ahol nem jut meleg étel az asztalra Ingyenkonyha az érsekújvári vasútállomásnál GULYÁS ZSUZSANNA Tata/Szenice. Február végé­ig lehet szavazni az év fájára az European Partnership Associa­tion (EPA, Környezeti Partner­ség Egyesület) nemzetközi ver­senyén. Az ötödik éve zajló verse­nyen tizennégy ország vesz részt. A versengéshez idén Anglia, Belgium, Spanyolor­szág és Észtország is csatlako­zott. Magyarország egy tatai öreg platánt, Szlovákia egy szenicei eperfát nevezett be. A verseny célja, hogy meg­mutassa a fák kulturális és ter­mészeti értékét, amelyet be­csülnünk és óvnunk kell. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy ko­ronája fontos, hanem a törté­netük és kapcsolatuk az embe­rekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehetett nevezni, melyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek: találkozási pontot kínálnak, történetek kapcsolódnak hozzájuk. A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak. A résztvevő országok száma ötről tizennégyre emelkedett. Az Év fája verseny európai fordulójá­ba bekerült fákra február 1-jó­tól február 28-ig lehet szavazni a www.treeoftheyear.org olda­lon. Az eredménylistát március 5-én hozzák nyilvánosságra, az ünnepélyes díjátadó március 22-én az Európa Parlamentben lesz. A tatai nagy platán az Öreg­tó partján 230 éve őrzi a vár kapuját. Versailles-ból hozatta az Esterházy-család. „Ha a vén platán mesélni tudna, történe­teivel több könyvet is meg le­hetne tölteni a lombjai alatt szövődő barátságokról, boldog randevúkról, az általa megihle­tett művészekről. Pribojszky Mátyás Kölcsey-díjas író a Pla­tánkirály című meséjét például azután írta, hogy a fának kö­szönhetően visszanyerte írás­készségét” - olvasható a www.treeoftheyear.org olda­lon, ahol a fa február 9-ig 14 192 szavazatot kapott. A szenicei eperfát a történe­lem világítótornyaként mutatja be az oldal. Ez a város egyik legidősebb és legszebb fája. „Külön érdekessége, hogy a vá­ros közepén áll. A fenséges és csodálatos fa nyugodtan szem­léli a körülötte folyton változó világot. Egykor még a város szélén bújt ki a földből, de má­ra nyüzsgő társasházak veszik körül, amelyekben több gene­ráció is felnőtt. A káoszban is nyugalmat és békét sugárzó fát a lakók nevezték el a történe­lem világítótornyának” - ol­vasható a jellemzésben. A két­száz éves eperfára február 9-ig 1668 szavazat érkezett. A nyertes fát szakemberek veszik kezelésbe, hogy még legalább kétszáz évig álljon. SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. „Húsz hajlékta­lan fogadta el a vasútállomás közelében lévő ingyenkonyhán kínált levest, péksüteményt és teát az első éteíosztáskor. Idővel szeretnénk bővíteni a rászoru­lóknak nyújtott szolgáltatáso­kat” - mondta Martin Slobod­ník, az érsekújvári Kompas köz­pontdolgozója. Ezen a héten a Szent József egyházi karitász tagjai és a Kom­pas központ munkatársai a vas­útállomás várócsarnokában magukat meghúzó, a padokon fagyoskodó hajléktalanokat szó­lították meg. Szeretnék, ha mi­nél többen értesülnének arról, hogy Érsekújvár önkormányza­ta a két szervezettel közösen keddenként és péntekenként, délután háromtól négy óráig meleg ételt oszt a rászorulók­nak. „Az ipari iskola régi épüle­tének udvarán osztjuk az ételt, felhívásunkra több önkéntes je­lentkezett munkára. A Kompas központ külön bejáratú alagsori helyiségeiben szeretnénk idővel bővíteni a társadalom peremén élőknek nyújtott szolgáltatáso­kat. Használtruha-gyűjtőhelyre, zuhanyzóra lenne szükség. Akik évek óta élnek az utcán, nem tudják ellátni a sebeiket sem, az ilyen embereknek is segíteni kell” - mondta Slobodník. A jó­tékonysági szervezeteknek két szociális terepmunkás segít fel­kutatni és megszólítani a hajlék­talanokat. Az ingyenkonyhát lá­togatókkal elbeszélgetnek, meghallgatják a problémáikat. A város új kezdeményezésére felfigyeltek a sajtó munkatársai, ám a kamerák, a nagy nyilvános­ság elriasztott néhány rászoru­lót, ezen a héten válamivel keve­sebben jöttek el ebédelni. Az ön­kénteseknek elárulták, nem sze­retnék, ha rokonaik, ismerőseik megtudnák, milyen nehéz, em­berhez nem méltó körülmények között tengődnek. Egyesek még attól is rettegtek, hogy a közel­ben lakók meglátják őket, ami­kor ebédelni mennek. „Sokan azért nem merik elfo­gadni a segítséget, mert szégyel­lik, hogy utcára kerültek. Türe­lemmel és megértéssel kell len­nünk irántuk, hogy megbízza­nak bennünk” - mondta Slo­bodník. Az ingyenkonyha nyitva áll a megélhetési gondokkal küzdő családok előtt is. Keddenként és péntekenként osztják az delt (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom