Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-31 / 25. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 31. Vélemény és háttér 7 Direkt otthon maradni legitim stratégia, egy bevett véleménykifejezési forma Lábbal szavazok A február hetedikéi nép­szavazással kapcsolat­ban már sokan ismertet­ték érveiket és álláspont­jukat, pro és kontra. RAVASZ ÁBEL Én a kontra oldalon vagyok- elsősorban azért, mert egyrészt nem gondolom, hogy morális kérdésekről népszavazni kelle­ne, másrészt maximálisan el­lenzem, hogy embertársaink magánéletébe kitalált, mester­ségesen gerjesztett, félreértett és félreértelmezett hagyomá­nyok nevében csak úgy, mert jobb dolgunk nincs, agresszíven belepiszkítsunk. De ez a cikk nem erről szól, hanem azt szeretném megvizs­gálni, hogy legitim stratégia-e lábbal szavazni, azaz (nem­mel) szavazás helyett otthon maradni. A népszavazáson való részvé­tel nem kötelesség, hanem jog. Jog arra, hogy saját meggyőző­désünk szerint megpróbáljuk formálni az ország irányvonalát a meghatározott kérdésekben. Ezek a kérdések azonban szükségszerűen aszimmetriku­sak. Az egyik válasz (általában az igen) változást hoz a jelenleg érvényben levő politikai irány­ban, a másik pedig a status quót tartja fenn. Másképpen fogal­mazva, a népszavazás nem olyan, mint egy Y-keresztező- dés, ahol bármelyik irányt vá­lasztja is az autós, mindenkép­pen másfelé halad tovább, mint addig. A népszavazás letérő egy egyenes útról, az azon résztve­vők pedig arról dönthetnek, ér- demes-e lekanyarodni. Egy népszavazásra többféle­képpen lehet reagálni. A min­den kérdésre „igen” szavazásá­val a választó azt mondja: ér­tem, hogy milyen útra szeret­nének a kezdeményezők rátér­ni, és én is azon szeretnék to­vább haladni. Ez a legkönnyeb­ben értelmezhető stratégia. A különböző kérdésekre máshogy válaszolók azt mondják: igen, le kell térni a jelenlegi útról, de nem olyan élesen, mint a kez­deményezők akarják. Nem de­rékszögben, hanem mondjuk csak 45 fokban. Ez is érthető, bár ez utóbbi megoldásban ott van az a probléma, hogy nem rendszerszintű válasz. Hiszen az aktuális politikai irányvonal is egyfajta rendszer, általában a kínált új irányvonal is rendsze­rezett, viszont az igen/nem kombinált stratégiák sokszor (bár nem mindig) olyan köztes útra vezetnek, amelyet ideoló­giailag és szakpolitikailag is ne­héz kibogozni. Egy következő „válasz” az apátia: ha valaki egyszerűen ig- norálja a szavazást, otthon ma­rad, nem foglalkozik vele. Ez nem lábbal szavazás, hanem a demokrácia működtetéséből való kiiratkozás erre a körre. (Általában többre is.) A hátralevő két válasz egy­máshoz hasonló, mégis eltérő. Ha valaki részt vesz a szavazá­son, és csupa nemmel szavaz, azzal azt mondja: igen, jogos­nak tartom a kérdésfeltevést, de én erre nemmel válaszolok. A jelenlegi irányt jónak tartom, de legitim az út, amit a kezde­ményezők kínálnak. Ezzel szemben a tudatos, nem lusta, hanem stratégiai otthon mara­dás üzenete az, hogy a kérdés- feltevés nem jogos, nem aka­rom jelenlétemmel növelni a népszavazáson résztvevők számát és ezáltal annak sike­rességének esélyét, mert úgy általában nem akarom, hogy erről a kérdésről az adott for­mában közvetlen döntés szü­lessen. A kettő közel sem ugyanaz. Lábbal szavazni, azaz direkt otthon maradni legitim straté­gia, egy bevett véleménykifeje­zési forma. Én ezt teszem, és nem érzem magam tőle rosszul. Nem csúfolom meg a népszava­zás intézményét, sem a demok­ráciát, hanem egyszerűen is­merve a játékszabályokat és nem értve egyet a feltett kérdé­sekkel, így fejezem ki a vélemé­nyemet. JEGYZET Az én bölcs szüleim LAMPL ZSUZSANNA Fontos ese­mény zajlik: a beíratás. Leen­dő nebulók lép­nek be nemcsak a valóságos, hanem egy jel­képes kapun is, hiszen a szak­emberek szerint az alapiskola közege rányomja a bélyegét a majdani énre. Nekem is na­gyon sok, e témába vágó kuta­tási adatom van, most mégis inkább mesélni szeretnék. Pozsonynak olyan utcájában nőttem fel, ahol rajtunk kívül nem voltak magyarok, de szinte mindenki tudott ma­gyarul. így bár a szlovák kör­nyezet természetes volt szá­momra és valamennyire ér­tettem is szlovákul, nem iga­zán beszéltem a nyelvet. Ami­kor eljött az iskolába íratás ideje, egy családtag megpe- dzette, hogy a szlovákba men­jek, mert az szemben van, a magyar meg messze, trolizni kell, aztán átszállni villamos­ra. A szüleim mégis a magyar iskolára voksoltak. Hát hagy­nátok, hogy egy ilyen okos kis­leányka ne a legjobb tanítást kapja és elvesszen az életben? Akkor hangzott el apukám szájából az a mondat, amit anyukám később oly sokszor idézett: magyar gyereknek magyar iskolában a helye, punktum. Nekem abban a pil­lanatban teljesen mindegy lett volna, csakhogy aztán még a beíratás előtt szereztem egy felejthetetlen tapasztalatot. A szüleim elvittek egy rajz­körbe. Nagy döbbenetemre ott mindenki szlovákul be­szélt, s bár addig azt hittem, hogy tudok szlovákul, alig ér­tettem valamit. A tanító néni szólt, az összes gyerek tudta, mit kell csinálni, én meg csak bámultam, és tiszta butának éreztem magam. Nagyon rossz volt. Most is emlék­szem. Mintha süket lettem volna, pedig nem voltam az. Mintha ott sem lettem volna, pedig ott voltam. De ez még semmi. A tanító néni észre­vette, hogy nem reagálok, csak ülök kővé dermedve, és akkor kérdezett tőlem vala­mit. Már attól megrémültem, amikor észrevettem, hogy rám néz, mert tudtam, hogy meg fog szólítani, s amikor megszólított, nem értettem semmit. Azt gondoltam, a nevemet kérdezi, s bár nem voltam félős kislány, csak halkan tudtam kinyögni: Zsuzsika. De nem olyan hal­kan, hogy ne hallják. Lett is hatalmas röhögés. Röhögtek a gyerekek, röhögött a tanító néni. Aztán ceruzát nyomott a kezembe, és mutatta, hogy rajzoljak. Én meg letettem a ceruzát, pedig szerettem raj­zolni. Mozdulatlanul ültem, és erőlködtem, nehogy ki- csurranjon a könnyem. Szé­gyenkeztem. Butának, nevet­ségesnek, semminek éreztem magam. És mélységesen megbántottnak, megalázott- nak. Persze, ezeket a szava­kat akkor még nem ismertem, de attól még éreztem, s azt az érzést máig fel tudom idézni, s most már meg is tüdőm ne­vezni. Pedig nem bántottak, csak nevettek. De ezt, akkor, kisgyerekként nem tudtam különválasztani. Soha többet nem mentem oda. Mert nem kellett. Ha be­legondolok, hogy az iskola el­ső osztályában történik ez ve­lem, ahova nap mint nap járni kell, az egész belsőm belere­meg. Szerencsére a szüleim nem tettek ki ilyen borzasztó élménynek. KOMMENTÁR Gréczy Zsolt havi nyolcvanezer forintja KISS TIBOR NOÉ Egyre gyakrabban hangzik el az a vélemény, hogy ha a baloldali ellenzék vádjai igazak a je­ll W lenlegi kormánykoalícióval szemben (azaz az |jfcfr Orbán-kormány, hogy ne mondjuk, az Orbán- P/ rezsim antidemokratikus, diktatórikus & pre- jp? ' __fasiszta), akkor a baloldali ellenzék tagjai vá­lj____jón miért nem vonulnak ki a parlamentből, m iért nem mondanak le fizetésükről, miért legitimálják országgyűlési jelenlétükkel ezt a szélsőjobbos vircsaftot? Mert ugye, 2006 után a Fidesz képviselői a Gyurcsány Ferenc személye elleni tiltakozásul az akkori miniszterelnök min­den egyes parlamenti felszólalásakor elhagyták a termet. A fideszesek a lábukkal szavaztak. Ütős volt az a ki-bevonulga- tás, sokakat meggyőzött, a patás Gyurcsány elsüllyedt oda, ahová való, a pokol legmélyére. A baloldali ellenzék régóta, finoman, már-már szofisztikál- tan szólva, hitelességi válsággal küzd, s miközben a kormány támogatói köre rohamosan csökken, új szavazókat így sem tud magához csábítani. Akivonulás, az látványos lenne. Hogy Gyurcsányék és a többiek ne vegyék át a parlamenti munkáért járó fizetésüket, ha már úgyis kutyakomédia az egész. (Mert az.) Ha nem foglalunk is állást ebben a morális dilemmában, azon a híren azért meglepődtünk, amelyből kiderült, hogy a fővárosi közgyűlés több ellenzéki politikusnak is felügyelő­bizottsági tagságot szavazott meg (zárt ülésen) különböző budapesti cégeknél. Az egyik nagyágyú Kerék-Bárczy Sza­bolcs, aki tavaly tavasszal a Demokratikus Koalíció jelöltje­ként indult (s veszített) a parlamenti választásokon. Ő janu­ártól a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) felügyelőbizottságát erősíti. Á másik ismert figura Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc szóvivő­je, aki a Főtáv Komfort Épületenergetikai Kft. felügyelőbi­zottságában dolgozik majd. Kerék-Bárczy ezért havi 120, Gréczy pedig havi 80 ezer fo­rint illetményt kap majd. Szívből gratulálunk, ez az összeg alighanem jól jön a nélkülöző baloldali politikusok konyhá­jára. Gréczyék nyilván megérdemlik ezt a pénzt, amelyért mások egy hónapig dolgoznak keményen - mert ne legyenek illúzióink, felügyelőbizottsági tagként még senki sem halt bele a melóba ebben az országban. De ha valakinek ez túl demagóg, akkor tegyük fel másként a kérdést. Amikor jelen­leg azon vitatkoznak az illetékesek, hogy három- vagy négymillió ember csúszott-e le tartósan a mélyszegénység ál­lapotába, akkor mennyiben etikus, hogy Gréczy és a többiek felveszik ezeket a busás kis „mellékeseket”? Vagy ha felve­szik, akkor mostantól kezdve ki a francot fog érdekelni, ha Gréczy Zsolt, a DK fenegyereke a szegénységre hivatkozva kezd bele egy menetrendszerű orbánozásba? Senkit. FIGYELŐ Eurózóna: csörte a görögökkel Az új görög kormány gaz­dasági programjával ismer­kedett Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke, aki tegnap Athénban találkozott Alekszisz Ciprasz görög mi­niszterelnökkel és a kulcstár­cák vezetőivel. Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörí­tő eurócsoport elnöke egy­értelmű és kemény üzenettel érkezett a görög fővárosba, miszerint az euróövezet tag­jaként tiszteletben kell tarta­ni a már elfogadott megálla­podásokat. Athén két kérdés­ről akar tárgyalni hitelezői­vel: az ország adósságállo­mányának csökkentéséről és a nemzetközi hitelek fejében vállalt megszorító intézkedé­sek enyhítéséről. Athén az adósság egy részének leírása mellett moratóriumot kér a kamatfizetésekre, és olyan ál­lamkötvényeket bocsátana ki, amelyek hozamát a min­denkori gazdasági növekedés üteméhez kötné. A görög média egyenesen úgy tudja, hogy Jánisz Varufakisz, az új kormány pénzügyminisztere azt javasolja az eurócsoport elnökének, függesszék fel öt évre a görög adósság törlesz­tését és tartsanak nemzetközi konferenciát az adósságról. A Ciprasz-kormány pénzügy- minisztere tegnap közölte: felmondják a tárgyalásokat az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból és a Nemzetközi Valutaalapból álló hitelezői trojkával, és megpróbálnak közvetlenül az euróövezeti országok kor­mányaival tárgyalni a görög adósság több mint felének le­írásáról. Németország eluta­sította azokat az elképzelése­ket, hogy engedjék el Görög­ország adósságának egy ré­szét. Martin Jäger, a pénz­ügyi tárca szóvivője tegnap kijelentette, szóba sem jöhet az adósságleírás. (MTI)-Ideje lenne népszavazást tartani a hagyományos télről!

Next

/
Oldalképek
Tartalom