Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-24 / 19. szám, szombat

2015. január 24., szombat SZALON 9. évfolyam, 4. szám A telekommunikáció megítélése a dzsihádista mozgalmakban nagyon pragmatikus: a propaganda hatékony eszközeként a szent célokat szolgálja Iszlamisták, média és vizualitás Az elmúlt néhány hó­napban az úgynevezett Iszlám Államról szóló hí­rek és képek sokkolták a világ közvéleményét. El­sősorban az iszlamisták által közzétett képek és audiovizuális anyagok váltották ki azt a meg­döbbenés és félelem al­kotta reakciót, ahogy a nyugati világ reagált a történésekre. Ez elsőre talán paradoxnak tűnhet, mivel a képi áb­rázolás mindig is az isz­lám hagyomány érzé­keny, ill. időnként egye­nesen problematikus pontja volt. KOVÁCS ATTILA Széles körben elterjedt az a vélemény, hogy ha az iszlám el­utasító a figurális képi ábrázo­lással szemben, és az ember azt gondolná, hogy a radikális isz- lamista mozgalmak, mint annyi más dologban, ebben is az át­lagnál szigorúbbnak bizonyul­nak. Példaként az afganisztáni Talibán szoborromboló akció­ját, a dán Mohamed-karikatú- rák vagy a Charlie Habdo körüli botrányt lehet felhozni. Mégis nemegy iszlamista vagy dzsi­hádista mozgalom sokszor ké­peken fejezi ki a mondanivaló­ját. Ahhoz, hogy jobban meg­érthessük az okokat, le kell ha­tolnunk a probléma gyökeréig. Mint az iszlámmal kapcsola­tos minden más problémánál, itt is a muszlimok szent köny­vével, a Koránnal kell kezde­nünk. A Korán a muszlimok számára Isten szava, így az ott leírtaknak meghatározó szere­pük van. Ami a képi ábrázolást, illetve annak tilalmát illeti, a Koránban tulajdonképpen nem találhatunk a kérdésre vonat­kozó egyetlen közvetlen utalást sem. A kérdéssel kapcsolatban leggyakrabban idézett versek elsősorban a bálványimádás ti­lalmával foglalkoznak. Innen ered az emberábrázolás tilalma is, mivel azok felelnek meg a bálványok formáinak. Sokkal egyértelműbbek és világosab­bak azok a vélemények, ame­lyeket a prófétai hagyomány tár elénk. A Mohamed próféta tet­teiről szóló feljegyzésekben számos, a képekre vonatkozó utalást találhatunk, s ezek nagy része az emberábrázolás ellen szól. Az egyik ilyen hagyomány például azt mondja, hogy „az angyalok nem lépnek olyan házba, ahol kutya vagy képek találhatók”. Persze ez az elmé­leti álláspont különböző törté­nelmi időpontokban és a musz­lint világ különböző részein sokféle gyakorlatot takart, il­letve tűrt meg, a határozott til­tástól egészen a megengedő, sőt a vizualitást támogató ál­láspontig, beleértve Mohamed próféta portréit is. Ha az iszlám reformista és radikális iszlamista mozgalmak képi ábrázolásról vallott nézete­ire vetünk egy pillantást, három eltérő álláspontot különböztet­hetünk meg. Az első álláspont az iszlám síita ágához kötődik, és jellemző annak radikális poli­tikai megnyilatkozásaira is. A sí­ita hagyományban a kivételes vallási és politikai vezetői kvali­tásokkal rendelkező imámok kultusza mindig is fontos szere­pet játszott. Mohamed unoka­öccse és veje, Ali volt az első a sí­ita imámok sorában, és utódai közül kerültek ki a közösség ké­sőbbi vezetői. Az imámok tiszte­lete hagyományosan a képi áb­rázolásra is kiterjedt, Ali és Husszein imám, valamint Mo­hamed próféta portréit megta­láljuk minden síita közösség­ben. Ebből a hagyományból építkezik aztán a kortárs síita radikalizmus vizuális kultúrája, amint azt a legjellemzőbben az 1979-es iszlám forradalom utá­ni Irán képi propagandája mu­tatja. A képi ábrázolás második, az előzőtől részben eltérő értel­mezése a 19. és 20. század for­dulóján kibontakozott iszlám reformizmus nézeteiből indul ki, és - szem előtt tartva a bál­ványimádás tilalmát - egyfajta megengedő álláspontra helyez­kedik. Ez a vonal folytatódik az egyiptomi Muszlim Testvériség és az ahhoz kapcsolódó gondol­kodók vagy mozgalmak elméle­tében és gyakorlatában is. Erre az álláspontra támaszkodik az a meglehetősen gazdag vizuális kultúra is, amelyet pl. a palesz­tin Hamász mozgalom mond­hat magáénak. Náluk a vizuali­tás a mozgalom ideológiai ar­zenáljának egyik alapvető fegy­verévé lépett elő. A harmadik álláspontot a Mohamed ibn Abd al-Vahab (1703-1792) vezette, a neo- hanbalita hagyományra tá­maszkodó vahabita mozgalom fogalmazta meg. Ez az állás­pont a maga korai megfogal­Az egyik hagyomány azt mondja: „az angyalok nem lépnek olyan ház­ba, ahol kutya vagy ké­pek találhatók”. mazásában az egyértelmű el­utasítás mellett tört lándzsát, s a vizuális ábrázolást sok más do­loggal egyetemben (pl. szentek tisztelete, kávé, dohányzás stb.) a nem megengedhető újítások, illetve az elpusztítandó dolgok közé sorolta. Ebből az értelme­zésből indulnak ki a mai szaúdi vallástudósok, illetve az új-va- habita és szalafita hagyomány­hoz tartozó vagy ideológiáját tekintve arra támaszkodó radi­kális dzsihádista csoportok is. Ha megnézzük az al-Kaida sajtótermékeit, például a szer­vezet havilapját, a Szavt al-dzsi- hádot (A Dzsihád Hangja) vagy „fegyvermagazinját”, az al-Mu- aszkar al-battárt (Az al-Battár Katonai Tábor), ezek a lapok hí­ján vannak minden „felesleges” képi ábrázolásnak: a szervezet emblémáján és a praktikus, pl. az egyes fegyvertípusok megfe­lelő használatát bemutató ábrá­zolásokon kívül hiába keres­nénk bennük képeket. Van azonban egy terület, ahol teljesen megváltozik a képlet: és ez az audiovizuális ábrázolás. A sajtóból mindenki jól ismerheti Oszáma bin Láden (1957-2011), Ajman az-Zava- hiri (1951-), Abú Muszab az- Zarkávi (1966-2006) rövi- debb-hosszabb videoüzeneteit. Önkéntelenül felmerül a kér­dés: ilyen szigorú elutasítás és tiltás ellenére hogy lehetséges ez? A válasz egyszerűbb, mint­sem feltételeznénk: a tele­kommunikációs eszközök meg­ítélése a dzsihádista hagyo­mányban nagyon pragmatikus. Ezek a videók ugyanis a misszió és a propaganda kiváló és módfelett hatékony eszkö­zének tekintendők, s mint ilye­nek, az adott mozgalmak érde­két szolgálják. Ami a bennük előforduló emberábrázoláso­kat illeti, azokat nem mint áb­rázolásokat, hanem csupán mint az emberi vagy más lé­nyek „árnyékait” tekintik. így kerülhetett sor nemcsak a fent említett ideologikus töltetű vi- deoüzenetek létjogosultságá­nak elismerésére, hanem szá­mos más, egyenesen a hivata­los szaúdi vallási hatóságok ál­tal életre hívott „iszlám jellegű” filmanyag elkészítésére is. A dzsihádista mozgalmak képi ábrázoláshoz való viszo­nyát merőben megváltoztatta az úgynevezett Iraki és Levan- tei Iszlám Állam (ad-Davla al- iszlamíja - betűszóval Dá’is) fellépése. Bár a Dá’is új dzsihá­distái szintén a vahabita és sza- lafista ideológiához kötődnek, és a csoport a Zarkávi-féle Iraki al-Kaidából alakult ki, mégis merőben megváltoztatták a vi- zualitáshoz való viszonyukat, amely kulcsszerepet játszik a médiastratégiájukban, illetve propaganda-hadjáratukban. Sajtótermékeik, mint például az angol nyelvű Dabiq magazin tele van embereket is sűrűn A videón a Dá'is vezetője a Ridley Scott által ren­dezett Mennyei király­ságban szereplő Szala- dinra hasonlít. megjelenítő képekkel, és az audiovizuális anyagaik is sok­kal jobban kihasználják a vizu­alitás nyújtotta lehetőségeket, mint mondjuk az al-Kaida. Ami az audiovizuális eszkö­zöket illeti, itt is kijelenthetjük, hogy az Iszlám Állam magas fo­kú szakértelemről tett tanúsá­got. Míg az al-Kaida eemberei, Öszáma bin Láden és más veze­tők csak passzívan ültek egy sta­tikus kamera előtt, addig a Dá’is vezetőjének, Abu Bakr al-Bag- dadinak (1971—) a moszuli nagymecsetben tartott pénteki prédikációjáról készült felvéte­len a kamera mozog, és több szögből mutatja az „Ibrahim kalifa” néven is ismert iszlamis­ta vezetőt. Érdekes megjegyez­ni, hogy ezen a videón az Iszlám Állam vezetője megjelenésében leginkább a Ridley Scott által rendezett, 2005-ös Mennyei ki­rályság című filmben szereplő Szaladinra hasonlít. Ez is mu­tatja, milyen nagy hatással van a kommersz popkultúra az új dzsihádisták képi világára. Ez tény, annak ellenére is, hogy a propaganda szintjén éppen ez ellen a nyugati kultúra ellen til­takoznak. Ehhez kapcsolódik még az az Iszlám Állam által ki­alakított, elsősorban a külön­böző közösségi oldalakra (Fa- cebook, Twitter) támaszkodó médiabirodalom, amely szintén főként képekkel kommunikál. Ezek a legtöbbször a mozgalom harcosainak a képei és videofel­vételei, de vannak köztük az el­lenséget mutató vagy más pro­pagandacélú anyagok is. így, ha nem is deklaratív mó­don, de a gyakorlatban az Isz­lám Állam és az új dzsihádisták közül mások is a képi ábrázolást politikai, vallási, ideológiai üzenetük elsődleges hordozó­jaként kezelik. Teszik ezt annak ellenére, hogy a képi - és még pontosabban az emberábrázo­lások - az iszlám tanítása szem­pontjából legalábbis bizonyos esetekben kifogásolhatók. Más­részt nem becsülhetjük le a ké­pek erejét. A vizualitás totális, nyelvi vagy más nehézségekkel nem küzdő, közvetlenül az ér­zelmekre ható átütő kommuni­kációs ereje nemegy radikális iszlám mozgalmat magával ra­gadott. Ezek a mozgalmak a ké­pek, illetve a képi ábrázolások messzemenően pragmatikus és indoktrinatív használata mel­lett kötelezték el magukat. Ez sok esetben új, bár formai ele­meiben nemegyszer „idegen” (baloldali, nacionalista vagy a kommersz nyugati vizuális kul­túrában gyökerező), de tartal­mát illetően egyértelműen ra­dikális iszlamista vizuális kultú­ra kialakulásához - és elterjedé­séhez - vezetett. Ez az új képi vi­lág fontos, elválaszthatatlan ré­szévé vált az adott mozgalmak kifejezésmódjának, ami a moz­galmakkal foglalkozó kutatók­tól megköveteli, hogy a szöve­gek olvasása és értelmezése mellett ezt az új vizuális kultú­rát is elemzésük tárgyává te­gyék, még ha ez nem is mindig könnyű feladat. A szerző vallástörténész, isz­lámkutató Az Iszlám Állam és az új dzsihádisták képi üzenetei nem ritkán a kommersz nyugati vizuális kul­túra hatását tükrözik, miközben az üzenet tartalmi része éppen a Nyugat ellen irányul (Képarchívum)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom