Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-13 / 286. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 13. www.ujszo.com RÖVIDEN Hammerstein Judit a főigazgató Budapest. Hammerstein Judit, a Miniszterelnökség korábbi főtanácsadója vezeti december 1-jétől főigazgatóként a külföldi magyar intézeteket is irányító Balassi Intézetet - jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminisztérium. Hatos Pál korábbi főigazgató vezetői kinevezését november 14-én vonták vissza, a minisztérium közlése szerint a Balassi Intézeten belül más vezetői munkakört ajánlottak fel számára, amelyet ő nem kívánt elfogadni és felmentését kérte. Hammerstein Judit az első Orbán-kormány idején (1998— 2002) a miniszterelnök, 2002 és 2006 között a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöke volt. 2011 februárjától 2014 júliusáig kultúráért felelős helyettes államtitkárként dolgozott, majd a Miniszterelnökség főtanácsadója lett. Korábban dolgozott a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány kurátoraként, a Prae irodalmi folyóirat szerkesztőjeként is. (MTI) Manieggs: új magyar animáció Budapest. Elsősorban a 15^10 év közötti, a South Park és Family Guy típusú szókimondó, erős társadalomkritikát gyakorló sorozatokon nevelkedett közönséget célozza meg Mik- lósy Zoltán elsőfilmes rendező Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja című, jövő év elején a magyar mozikba kerülő egész- estés animációja. A történet szerint a két hét börtön után frissen szabadult főszereplő barátja segítségével kezd nyomozásba, hogy kiderítse, ki miatt kellett ártatlanul ülnie. A kemény tojások a Kínai sárkány klánnal való összetűzéstől kezdve az illegális ketrecharcokon keresztül egészen a bankrablásig számtalan rendkívüli kalandba keverednek a film során. A 90 perces produkció a magyar animáció hagyományait és a nemzetközi trendek jellegzetességeit ötvözi, szarkasztikusán és humorral figurázza ki a kor társadalmát. „Az amerikai kasszasikerfilmeket akartuk kiparodizálni úgy, hogy a film mégis jellegzetesen európai és magyar maradjon” - hangsúlyozta a rendező. (MTI) Cormoran Strike sorozathős lesz London. A BBC tévésorozatot készít J. K. Rowling álnév alatt írt bűnügyi regényeiből. A Kakukkszó című krimi komoly bestsellerré vált, miután egy Rowlingnak dolgozó ügyvéd felfedte, hogy a szerzőként feltüntetetett Robert Galbraith álnév mögött valójában a Harry Pot- ter-könyvek szerzője rejlik. A BBC most a Kakukkszóból és a krimisorozat közben megjelent újabb, Selyemhernyó című könyve alapján indítana tévésorozatot. A krimisorozat főhőse Cormoran Strike, a háborús veteránból lett magánnyomozó. A Kakukkszóban egy szupermodell halálának körülményeit vizsgálta, a Selyemhernyóban egy ismert író eltűnésének ügyében nyomozott. J. K. Rowling részt vesz a tévésorozat előkészítésében. Az írónő korábban arról beszélt: a legjobban azt szereti a krimi műfajában, hogy - eltérően a Harry Potter-sorozattól, amelyben a történetnek meghatározott íve, kezdő- és végpontja van - a detektívregények esetében különálló történeteket lehet írni, és amíg a nyomozó él, addig számos esetet tud megoldani. (MTI) Kitört az olasz fesztiválháború Róma. A velencei filmfesztiváljövőjéért aggódik Luca Zaia, Veneto tartomány elnöke, miután a római filmfesztivál jelentős támogatásáról döntött az olasz kulturális tárca. A minisztérium évente 1 millió euróval járul hozzá a főváros filmfesztiváljának költségvetéséhez, ezzel Velence veszélyes konkurenciára tesz szert. „írni fogok Matteo Renzi miniszterelnöknek, hogy tiltakozzak a római fesztivál finanszírozása ellen, melyet októberben, alig néhány héttel a velencei szemle után tartanak. A lagúnák városának fesztiválja régi hagyományokkal rendelkezik. Abszurd, hogy egy országnak két nagy film- fesztiválja legyen” - nyilatkozta Zaia, aki a római mustra azonnali megszüntetését követeli. Az egyre nagyobb anyagi gondokkal küzdő római filmfesztivál jövője eddig kérdéses volt, a legutóbbi, októberi szemlén a nézőszám jelentős csökkenését tapasztalták. A 2005 óta megrendezett fesztivál miatt a kezdetektől panaszkodik a velencei filmfesztivál. (MTI) Nagy Csilla és Cséfalvay András kiállítása 2015. január 9-ig látható a Kortárs Magyar Galériában Dinóséta és emlékfaggatás A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában tartott III. Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórum alkalmából három kiállítást is megnyitottak. Nagy Csilla Szaturnusz leckéi című kiállítását, Cséfalvay András Compsognation videóját és Telenarcism sorozatát, valamint Sztojáno- vits Andrea és Borosi Gábor live actként bemutatott hang-vizuál installációját láthatták a Fórum résztvevői. Nagy Csilla: Théta-szton (Somogyi Tibor felvételei) TALLÓS1 BÉLA Cséfalvay András 2013-as videójának a Compsognation címet adta: az összetétel a Comp- sognathus (150 millió évvel ezelőtt élt, kistestű őshüllő faj) és a nation (nemzet) szavakból áll össze. A videón maga az alkotó egy - a címben megnevezett - dinoszaurusszal Budapest különböző potjain, általánosan ismert helyszíneken barangol. Sétájuk során, meg-megállva dialógust folytatnak, a filozófiai értekezések klasszikus párbeszédformáját követve. „A dinó szerepeltetésében és funkciójában a 18. századi irodalom úgynevezett »nemes vadember« alakját fedezhetjük fel, azaz egy külső nézőpontból kapunk kritikus képet a civilizációnkról” - fogalmazott megnyitóbeszédében Mészáros Zsolt magyarországi művészet- történész, majd kifejtette, hogy a videómunkában a kultúra és a haladás fogalmának törékenysége mellett a nyelv kóros burjánzása kerül előtérbe a nemzetállamhoz való viszonyán keresztül: ahogy eltávolít, adminisztrál, felügyel, és érzelmi szférákba hatol. Cséfalvay András kiállításának másik része, a Telenar- cism-sorozat - Mészáros Zsolt értelmezése szerint - az egyéni sors, a hova- és kihez tartozás kérdéseit veti fel, intellektuális befogadásra, együttgondolkodásra serkentve. Nagy Csilla kiállításának önálló elemei végletekig személyes emlékekből táplálkoznak. Ugyanakkor a művész kortárs vizuális kifejezéssel kódolt emlékfejtése nem ragad meg a pusztán kitárulkozó önmegmutatásnál. Intermediális eszközökkel megfogalmazott tapasztalatai típusokra vihetők át, általánosan értelmezhetők. Munkái olyan médiumok, amelyek emlékeket beindító érzelmeket áramoltatnak, s ezzel „a mindenkori Másikkal való interakciót” teszik lehetővő. Nagy Csilla alkotásaiból olyan válogatás látható a Vermes-villában, amely - Csanda Máté művészettörténész, a kiállítás kurátora szerint - egyfajta számvetés, visszatekintés, a múlt emlékeinek leltározása, kritikus szemrevételezése. A Légzésgyakorlatok című videó annak a helyezetnek a szimbolikus korrekciója, illetve Nagy Csilla: Mentem halaszni annak az emléknek a nagyon performatív gesztussal történő aktív újrajátszása, hogy a fiatal művész nagymamája asztmában szenvedett, s egy-egy kritikus fázisban minden levegővéNagy Csilla kiállításának egyik eleme a Mellény című objekt. Ahogy Mészáros Zsolt művészettörténész a Fórumon elmondta, minden műtárgynak, minden kortárs vizuális művészeti alkotásnak több olvasata van. Már csak azért is, tegyük hozzá, mert szellemileg és lelkileg valamennyien különbözünk egymástól, másképp értelmezünk és érzünk dolgokat. Csanda Máté a Mellényről úgy nyilatkozott, hogy benne „egy alighanem mindannyiunk számára ismerős gyermekjáték, illetve alkotási technika köszön vissza. A bogáncsokból szőtt gyermekruha - talán egy sodronypáncél- szerű, fantáziabeli lovagi jelmez - minden bizonnyal az otthont jelentő Galánta környéki mezőkön, réteken eltöltött játszadozások emlékére utal. Ezen túl pedig mintha arról is beszélne, hogy a test hosszú évek során, akár észrevétlenül is, hogyan szedi össze a maga kis élmény- és emléktüskéit, amelyek aztán lassacskán, fokozatosan egy köpenyszerű textúrává sűrűsödnek. A szimbólumerejű ruhadarab azt is finoman szemléletessé teszi, hogy a világhoz való viszonyunkat testi megélések, ingerek, észleletek és igazodások sorozata határozza meg - miközben nagyon is sebezhető és rezotel valóságos küzdelem volt számára. Az unoka pedig, bármennyire is szeretett volna, képtelen volt segíteni. A következő mű, a Thétasztori egymás mellé teregetett nanciákra érzékeny testünk egyszerre alanya és tárgya a külvilággal való mindennapos konfrontációnknak.” Tkéletes tartalmi kibontása ez a Mellény című objektnek. Ez a szimbólumerejű ruhadarab, amelyet káprázatos kifejezésmóddal és eszközzel, végtelenül kreatív kivitelezéssel, találó tárgyiasítással és utalással Nagy Csilla megalkotott, megtestesít egy életmódot, életérzést, életvitelt. Egyben a szociális aspektusokra, gondolkodásmentalitásra is utal. lapjain álometűdök gondosan rögzített, szövegszerűvé mentett storyboardjaiban merülhet el a látogató. A Mentem halászni című objekt - Csanda Máté megfogalmazásában - „egy szintesztézi- aszerű alakzat”, mely annak a megfigyelését teszi lehetővé, hogy „miként hurkolódnak egymásba különféle illékony és személyes asszociációk”. Nagy Csilla édesapjának régről megőrzött kézírása, cetlire írt üzenete egy füstölőtartó szelence hézagszerű nyílásaként jelenik meg. Az objekt az autentikus kézírással és a fekete füstölődobozból terjengő illattal - Csanda Máté szavaival élve - „különböző, egymásba bonyolódott emlékek és vágyak dramaturgiájának beindítója”. Kifejezi a ragaszkodás mindennemű lehetőségét. Vagyis benne van az, hogy nagyanyáinkra úgy nőttek rá a kötött mellények, mint a bogáncs, amíg le nem szakadt róluk ezer mosás után. A bogáncsmellény „összerakásával” olyan intenzíven működő interaktív objektet alkotott meg Nagy Csilla, mely ragadós-kapaszkodó anyagával múltbeli egyéni-személyes, érzelmi töltetével pedig családi-rokoni történeteket tesz belsőleg újraélhetővé. (tébé) Nagy Csilla bogáncsmellényének olvasatai