Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)

2014-12-12 / 285. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 12. www.ujszo.com ■■■ Eltemették a palesztin vezetőt Jeruzsálem. Tízezrek kísérték tegnap utolsó út­jára Zijád Abu Ein palesz­tin vezetőt, aki szerdán tüntető palesztinok élén összetűzésbe keveredett izraeli katonákkal, és az incidens után életét vesz­tette. Rámalláh kormány­zati negyedében leterített vörös szőnyegen, állami temetésen egyenruhások vitték a palesztin zászlóval letakart koporsót. Megje­lentek a Fatah párt katonai szárnyának arcukat elfedő tagjai is, akik bosszúért ki­áltoztak, és a lövéseket ad­tak le a levegőbe. A palesz­tin vezetők kijelentették, nem fogadják el az izraeli állítást, miszerint a kato­nákkal történt összetűzés után felmerült szívprob­léma vezetett Abi Ein halá­lához. (MTI) Ebola: titkos góc Sierra Leonéban Freetown/Genf. A Si­erra Leone-i hatóságok szerint fény derült egy ed­dig rejtve maradt Ebola- járványgócra az ország egy Guineával határos sarká­ban, ugyanis egészségügyi dolgozók több tucatnyi holttestet találtak halom­ba rakva egy kórházban - jelentette az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az egészségügyiek az elmúlt 11 napban 87 holttestet temettek el, köztük egy ápolóét, egy mentőautó­sofőrét és egy portásét, akik előtte segítettek el­hordani a holttesteket. A csoport odaérkezése előtti öt napban 25 ember halt meg a járványban. A kör­zetnek 350 ezer lakosa van, és december 9-éig az Ebola 119 áldozatát jelen­tették onnan. (MTI) A dzsihádisták 5000 áldozata London. Legkevesebb 5042 emberrel végeztek az előző hónapban különbö­ző dzsihádista szervezetek a világban, ez azt mutatja, hogy ezek a csoportok erő­sebbek, mint valaha - de­rült ki egy friss brit tanul­mányból. Irakban ölték meg novemberben a leg­több embert a szélsőséges iszlamisták novemberben, az országot Afganisztán és Szíria követi. A terrortá­madások 44%-áért az Irakban és Szíriában nyo­muló Iszlám Állam szunni­ta csoport a felelős, ennek tagjai 308 akcióban 2206 embert öltek meg az előző hónapban. A második leg­több áldozatot a Boko Ha­ram nigériai iszlamista szervezet tevékenysége követelte: fegyveresei 801 embert öltek meg 30 rajta­ütés során. (MTI) A hongkongi tüntetések végjátéka - megkezdődött a kormányzati negyed végső megtisztítása Ismert embereket is őrizetbe vett a rendőrség MTi-HÍR Megtisztítják a 75 napja megszállt városközpontot (TASR/AP) Hongkong. A 75 napja tartó hongkongi területfoglalások felszámolásának utolsó nagy akciójába kezdtek a város köz­ponti, kormányzati negyedé­ben a közterületeket megtisztí­tó bírósági végrehajtók és a ké­szenlétben álló rendőrség. A ba­rikádok, úttorlaszok és sátrak eltakarítása a tegnap délelőtti órákban kezdődött meg. A ha­tóságok előre közölték, az Ad­miralty negyed tüntetési zóná­jában tartózkodókat őrizetbe veszik. Helyszíni jelentések sze­rint az egyik közeli útkereszte­ződésben körülbelül 70-en ül­tek az aszfalton, várva, hogy el­távolítsák őket. Közéjük telepe­dett Senise Ho ismert énekesnő is, aki a South China Morning Post jelentése szerint moso­lyogva közölte, azért jött, hogy elvigyék. Több tucatnyi embert állítottak elő, olyanokat, akik nem tettek eleget a rendőrség felszólításának. Voltak köztük törvényhozók, ismert közsze­replők, ellenzéki pártaktivisták is. Az akció során nem voltak összecsapások, nem volt ellen­állás, békésen és mindkét olda­lon visszafogottságot tanúsítva ért véget a közterületek kiüríté­se. Az elnéptelenedett utak az esti órákban is még egy hatal­mas „lomtalanítás” benyomását keltették, darus teherautókra gyűjtötték az elmúlt két és fél hónap szabadtéri életének hát­rahagyott, hulladékká vált kel­lékeit, tárgyait. A tüntetők azt tűzték ki célul, hogy a hivatalos elképzeléssel szemben a 2017-es kormány­zóválasztásra elérjék, hogy ne egy jelölőbizottság hagyja jóvá a jelöltek személyét, hanem szabadon és nyíltan jelölhessék őket. Az elképzelésekhez csat­lakozott diákszervezetek szep­tember végén megkezdték a vá­ros több pontjára kiterjedő terü­letfoglalást. A szabad jelöltállí­tást és a jelenlegi, Pekinghez lo­jális kormányzó távozását köve­telő diákok szerint a kínai kor­mány a jelöltek „előszűrésével” nem tartja be a demokratikus elveket. Rágalmaz az ügyvivő? Vida perli Goodfriendet Budapest. Vida Ildikó felje- lentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a buda­pesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen. Futó Barnabás, Vida ügyvédje elmondta: a Központi Nyomozó Főügyész­ségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették föl az amerikai ügyvivőt. Ugyanis - mint az ügyvéd kiemelte - And­ré Goodfriend hivatalos szemé­lyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. Konkrétan a múlt csütörtökön megjelent, a Heti Válasznak adott interjúban tett sértő kijelentése miatt tettek fel­jelentést. Az ügyvivő az interjú­jában arról beszélt, hogy az USA-nak tudomása van a ma­gyar adóhatóságon belüli csalá­sokról. Orbán Viktor kormányfő közölte, ha Vida nem lép az ügyben, akkor leváltja őt. (MTI) Bukórepülésben a Fidesz - a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mértékű, egy hónap alatt történt népszerűségvesztésre Százezrek fordultak el Orbán pártjától Budapest. Tovább apadt a Fidesz tábora, erősödött a Jobbik - mutatják az Ipsos december elején, az or­szág felnőtt lakossága kö­rében végzett közvéle­mény-kutatásának ered­ményei. A Medián kutató- intézet szerdán jelezte a Fidesz és Orbán Viktor vonzerejének zuhanását. ÖSSZEFOGLALÓ Az Ipsos közvélemény-kutató tegnap ismertetett elemzése szerint október és november között 35-ről 30%-ra apadt a Fidesz tábora, és az elmúlt he­tekben is folytatódott ez a ten­dencia: további 5 százalékpont­tal csökkent a támogatók ará­nya, így most a választókorúak 25%-a áll a kormánypárt mö­gött. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik pozíciói erősödtek, leg­utóbb 12 százaléknyi szavazóra számíthattak, most 14%-ra. Az MSZP a harmadik legerősebb párt, az előző havival azonos, 11%-ot kitevő támogatói kör­rel. A politikától távolságot tar­tók csoportja októberben 30-ról 35 százalékra emelkedett, és most tovább nőtt, 39%-ra - ál­lapította meg az Ipsos. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 45 százalékon áll, a Jobbik eb­ben a körben 24 százalékot, az MSZP 18%-otér el,azLMPabe- jutási küszöbértéken áll. Az Ipsos szerint két hónap alatt 800 ezer támogatót veszí­tett a Fidesz. Az első hullámban főképpen törzsközönségében gyengült meg a párt, a középré­tegekben, a fiatalok és a közép­korúak körében, valamint a ki­sebb városokban. Az utóbbi egy hónapban viszont leginkább az alacsonyabb státusú társadalmi csoportok, az idősebbek, vala­mint a falvakban élők hagyták el a pártot. Ezekben a közegekben novemberről decemberre 9-10 százalékpontosak voltak a vesz­teségek, de feltűnő, hogy a ma­gas társadalmi pozícióban lévők (értelmiségiek, gazdagok, fővá­rosiak) körében is az átlagnál valamivel többet, 6-7 százalék- pontot veszített a kormányzó erő. Az Ipsos szerint a Fidesz tá­borának csökkenése lényegé­ben már minden réteget elért. Az internetadó ötlete elsősor­ban a párt elkötelezett szavazó- bázisában váltott ki felzúdulást, de az elmúlt hetekben a többi támogatói csoportnak is voltak olyan sérelmei, amelyek miatt sokan eltávolodtak közülük a kormánypárttól. A közvéle­mény különösen érzékeny a po­litikusok látványos meggazda­godásáról, költéséről szóló hí­rekre, de az Ipsos kutatásai azt mutatják, hogy az Oroszország­hoz fűződő szorosabb viszony­ról, a vasárnapi zárva tartásról, valamint a korrupcióról szóló hírek is morzsolták a Fidesz-tá­bort. Á Medián szerdán ismerte­tett jelentése szerint a Fidesz 1 hónap alatt 12%-ot esett a teljes népesség körében, 900 ezer po­tenciális szavazó pártolt el a Fi- desztől. A rendelkezésre álló korábbi adatok alapján a rend­szerváltás óta nem volt példa ilyen mértékű, egy hónap alatt bekövetkezett népszerűség­vesztésre. Az utóbbi két hónap nagyságrendekkel több bot­rányt hozott felszínre, mint amennyi ügy a választási kam­pányokban előkerült. Ráadásul a közvélemény-kutatók adatai­ban még nincsenek benne a va­sárnapi zárva tartás és a fiata­loknál bevezetendő drogteszt ötleténekhatásai. (MTI, Index) Orbán óriási belpolitikai pofonja Budapest. Orbán Viktor az elmúlt két hónapban nemcsak be­szedett egy óriási belpolitikai pofont, nemcsak szembesült az­zal, hogy a vesztes fél irányába kormányozta az ország hajó­ját, nemcsak elvesztette korábbi mágikus kontrollját a közbe­széden, hanem olyan is történt vele, ami 2006 óta sohasem. Megtört a miniszterelnök politikai varázsa a magyar közvé­leményben. A kormányfő valószínűleg valamilyen nagy­ívűnek tűnő dacos lépéssel próbálja majd helyreállítani a meg­ingott hatalmát - az ország kárára. Már az is kommunikációs bravúr lesz, ha a Fidesznek sikerül komoly veszteség nélkül visszalépnie a drogteszttörvénytől. Kormánypárti jogászok szerint sem születhet alkotmányos szabályozás, ha az kötele­zően vonatkozik az újságírókra, a politikusokra. (444., NOL) Az Egyesült Államok már senkit sem tart fogva Afganisztánban - ClA-börtön Lengyelországban Atom és gyémánt Az USA felszámolta afgán börtöneit MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Varsó/Vilnius Az USA már senkit sem tart fog­va Afganisztánban, 13 évvel az­után, hogy a szövetséges erők élén megszállta az országot és megdöntötte a tálib szélsősége­sek rendszerét - közölték ame­rikai források. A tájékoztatás szerint az utolsó „harmadik országbeli”, - tehát nem ameri­kai vagy afgán - foglyok felett már nem visel felelősséget az USA, és a Pentagonnak sincse­nek már börtönei a közép-ázsiai országban. A jövő év január el­sején életbe lépő kétoldalú biz­tonsági megállapodás értelmé­ben az ország minden börtöne Kabul irányítása alá kerül. A börtönök között szerepel az af­gán fővárostól mintegy 40 km­re fekvő, hírhedt bagrami bör­tön, ahol a 2001-es szeptemberi amerikai terrortámadások után a foglyokat kínvallatásoknak vetették alá. Az USA átadta Afganisztán­nak azt a férfit, aki az elsők egyike volt a CIA által megkín­zott terroristagyanús szemé­lyek között, s akit a szenátus ki­vonatolt jelentésében meg is neveztek. A tunéziai illetőségű Ridha an-Nadzsart a Bagram támaszponton fenntartott fo­golyközpontból kedden, a sze­nátusi jelentés kiadásának a napján szállították át az afgán hatóságoknak. An-Nadzsar - aki a gyanú szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tag­jai közé tartozott - az elsők egyike volt, akit a 2001. szep­tember 11-i terrortámadások után „fokozott kihallgatásnak” vetettek alá, és az ő kínvallaltá- sa során szerzett tapasztalatok követendő modellé váltak a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiben - kö­zölte a szenátus. A férfit soha nem állították bíróság elé. Lengyelország 2001-ben egy olyan, „nyugodt hely elő­teremtéséről” állapodott meg Washingtonnal, ahol a CLA „in­formációkat szerezhet meg sa­ját, együttműködésre kész for­rásaitól” - ismerte el Leszek Miller akkori kormányfő és Aleksander Kwasniewsld akko­ri államfő. Lengyelország a 2001-es amerikai terrortáma­dások után lehetővé tette az amerikai félnek egy Kiejkuty- ban (Északkelet-Lengyelor- szág) kiválasztott létesítmény Tiltakozás a CIA kihallgatási módszerei ellen (SITA/AP) használatát. Algirdas Butkevi- cius litván miniszterelnök fel­szólította Washingtont, valljon színt arról, hogy a CLA tartott-e fenn titkos börtönt a balti or­szág területén, ahol foglyokat kínoztak meg. Putyin elnök Indiában A/lumbai. Vlagyimir Putyin orosz elnök kétnapos látoga­tásra érkezett Újdelhibe, ahol atomenergetikai és földgáz­szállítási szerződéseket írt alá a két fél. Moszkva a nyugati pia­cokon elszenvedett kudarcai után Indiában vigasztalódhat, ugyanis a Roszatom az elkövet­kező 20 évben 12 atomreaktort építhet meg Indiában. A két or­szág között a gyémántkereske­delem is erősödhet, Oroszor­szág a világ vezető gyémántki- termelője, míg India a nyers­gyémántok darabolásában és csiszolásában jár élen. Az indiai gyémántipar meg akarja győzni Oroszországot arról, hogy köz­vetlenül az indiai feldolgozó műhelyekbe exportálja gyé­mántját. (MTI, ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom