Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-31 / 251. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 31. www.ujszo.com RÖVIDEN Ma zár Németh Ilona kiállítása Pozsony. Ma este hétig még megtekinthető a tranzit.sk kortárs művészeti intézményben (Beskydská 12.) Németh Ilona Javított változat című kiállítása. Az öt elemből álló kiállítás egy hálózatszerű kapcsolatrendszerben több szempontból vizsgálja a privát történelmet, az individuum történetét, az egyén életútját a nagy történelem kontextusában. A kiállítás vezérmotívuma - Angel Judit kurátor szavai szerint - az egyéni helytállás kérdése, vagyis hogy az ember hogyan tudja összhangba hozni a maga és a családja iránti felelősségérzetét szakmai és etikai felelősségével, (tb) Megpróbálták elkapni Polanskit Varsó. Tegnap kihallgatták Roman Polanskit, az Egyesült Államokban liliomtiprás miatt körözött világhírű filmrendezőt. Az amerikai hatóságok szerették volna elérni, hogy vegyék őrizetbe a lengyel származású művészt, aki a varsói Zsidó Múzeum avatására érkezett néhány nappal ezelőtt a lengyel fővárosba. A dpa lengyel hírügynökség szerint a lengyelországi születésű, lengyel-francia állampolgárságú rendező jelentkezett a krakkói ügyészségen, de megtagadta a válaszadást a kérdésekre. Az eljárás idején a hatóságok rendelkezésére kell állnia, erre az ügyészség szerint elegendő garanciát adott, így őrizetbe vételét „feleslegesnek” tartották. Kiadatását és letartóztatását egy 1977-es bűncselekmény miatt kérte az Egyesült Államok: Polanski egy 13 éves lányt erőszakolt meg. A lengyel bűnügyi hatóságok 2010-ben egyszer már elutasították a kiadatási kérelmet, az ügy elévülésre hivatkozva. Rafal Trzaskowski külügyminiszter-helyettes tegnap azt nyilatkozta, hogy az amerikai ügyészség „nagyon elszánt” az ügyben. (MTI) A Young Fathers a díjkiosztón (Képarchívum Hatalmas meglepetést okoztak a szakmának Mercury-díjas a Young Fathers trió JUHÁSZ KATALIN London. A Young Fathers nevű Edinburgh-i hip-hop trió Dead című debütáló albuma kapta az idei Mercury Prize-t szerda este. Ezt a legrangosabb brit zeneipari elismerést, ami az év legjobb albumát illeti meg a Brit-szigeteken (az év eleji Brit Awards ugyan nagyobb szabású esemény, de szakmai szempontból ma már kevésbé fajsúlyos díjátadó). A Mercury Prize-on Nagy-Bri- tannia és Írország előadói szállhatnak versenybe a díjért, amelyhez egy 20 ezer fontos csekk is jár. Már a legjobb tizenkettőbe való bejutás is hatalmas eredménynek számít. Egy újságírókból, zeneipari szakemberekből álló tízfős zsűri dönt, gyakran okozva nagy meglepetést. Tavaly például James Blake lemeze győzött, maga mögé utasítva a sokkal esélyesebbnek tartott David Bowie, illetve az agyon- sztárolt Arctic Monkeyst. Idén eleinte a Blur-vezér Damon Albarn szólólemeze, majd FKA Twigs és a Royal Blood albuma számított a legesé- lyesbbnek a brit fogadóirodáknál, a merészebbek pedig az elmúlt napokban Kate Tempest győzelmére tippeltek. Az elektronikus hip-hopot mainstream poppal keverő és afrikai zenei elemekkel felturbózó Young Fathers nevét kevesen emlegették, az esélyesek között, a februárban megjelent album pedig eddig elég szerény eladási statisztikát produkált: mindössze 2 386 darab fogyott belőle eddig. A tizenkettes listáról csak a dzsessz-elemekkel kísérletező Polar Bear lemezét vették meg ennél is kevesebben. A trió a tagjai elmondták, hogy a 20 000 fontot a következő lemezükre szeretnék költeni, amit Berlinben fognak felvenni. A portréfestészet legsajátosabb, csak Hollandiában létező típusa a polgári egyesületek tagjait megörökítő csoportportré - a képen boncolásra gyűltek össze (Szkórossy Zsuzsa felvételei) Megnyílt a budapesti Szépművészeti Múzeum Rembrandt-kiállítása, mely február 15-ig látható A holland arany évszázad ékei Budapest. Mától látható a Szépművészeti Múzeumban a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítás, melyen több mint 100 festő 178 alkotása csodálható meg. Az európai kultúra egyik virágkorát, a 17. századi holland művészet időszakát bemutató, nagyszabású tárlaton a kor reprezentáns művei mellett húsz Rembrandt- és három Vermeer-festmény is megtekinthető. TALLÓS1 BÉLA A Rembrandt-kiállítással a Szépművészeti folytatja azt a nagy sikerű tárlatsorozatátát, melyet jelentős gyűjteményeihez kapcsolódva indított el 2006-ban az El Greco, Velázquez, Goya című tárlattal. Ezt 2008- ban a Medičiek fénykora, 2009- ben a Botticellitől Tizia- nóig, tavaly pedig a Caravaggi- ótól Canalettóig című kiállítás követte. Ezúttal a múzum nemzetközi összehasonlításban is jelentős holland gyűjteménye 17. századi anyagának legkiemelkedőbb darabjait mutatja be. Ezt az anyagot 130 olyan festménnyel egészítették ki, melyek mintegy félszáz európai és amerikai köz- és magángyűjteményből érkeztek a budapesti helyszínre. A négyéves munka eredményeként megvalósult Rembrandt-kiállítás rangját jelezve említünk néhányat a legjelentősebb kölcsönző intézmények közül: az amszterdami Rijksmuseum, a stockholmi Nemzeti Múzeum, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a New York-i Metropolitan és a firenzei Uffízi. A kiállítás - főművek sokaságának felsorakoztatásával - a mester, valamint tanítványai és követői munkásságát állítja középpontba, ugyanakkor megmutatja a holland festészet történetének közvetlenül Rembrandt előtti és a körülötte zajló eseményeit is. A kiállított festményekben megnyilvánul Hollandia megszületésének és az ezzel járó társadalmi változásoknak a hű lenyomata. Az arany évszázad festészeti alkotásai révén a 17. századi Hollandia függetlenségi harca, a tudományok fellendülése, a gyökeres társadalmi és vallási változások, az emberek életmódjának és gondolkodásának az alakulása is megismerhető. A tárlat hét szekcióra tagolódik. Az első a reformáció jegyében folyt függetlenségi harc, vagyis Hollandia megszületésének történelmi hátterét mutatja be a spanyolok ellen vívott tengeri és szárazföldi csatákat ábrázoló csataképek, az Oráni- ai-ház tagjainak, illetve a nemzeti hősként tisztelt hadvezérek és hajóskapitányok portréi, valamint politikai allegóriák segítségével. A második rész a portréfestészet gazdag világába vezet az öntudatos, gazdag polgárok képmásaival, felsorakoztatva különböző egyesületek elöljáróinak csoportarcképét, házaspárok és családok reprezentatív vagy intim hangulatú portréit. A harmadik téma a bőség, az élvezetek változatos képeit foglalja magába. Dús pompacsendéletek szemléltetik a felhalmozott javakat, melyeken a drága edények, gyümölcsök, virágok, köztük a Hollandia egyik jelképévé vált tulipán festői megjelenítése gyönyörködteti a szemet. A gazdagon berendezett házakban, elegáns teraszokon lakomázó és zenélő társaságok képein az ivó, pipára gyújtó fiatalok az élet élvezetét sugározzák, nem különben a parasztok vidám napjait megörökítő életképek. De helyet kapnak a vásznakon a földi örömök múlandóságára emlékeztető, a pazarlás veszélyeire figyelmeztető és a mértéktartásra intő jelképek is. A negyedik szekció a vallási pluralizmusnak a festészetre gyakorolt hatásával foglalkozik. A református templomokból a képeket és a szobrokat eltávolították, ezért az Ó- és az Újtestamentum történeteinek ábrázolása az otthonok falán kapott helyet. Az ötödik szekció Rembrandttal és a kortársakra gyakorolt hatásával foglalkozik. Ebben a kiállításrészben kaptak helyet a holland festőóriás alkotásai, köztük az elsőnek ismert festménye és az utolsó képe, több önarcképpel együtt. A hatodik egységben a városi élet jelenik meg. Ebben - a jelentőségében Rembrandthoz mérhető delfti mester - Jan Vermeer mindössze 37 képből álló életművéből három jelentős alkotás is megcsodálható: a Geográfus, az Asztronómus és A katolikus hit allegóriája. Az utolsó rész a tájképekből válogat. A Szépművészeti Múzeum munkatársai arra törekedtek, hogy a képek valóságát különféle tárgyakkal tegyék átélhetőb- bé. Ezért a festészeti anyagot korabeli bútorokkal, használati tárgyakkal, térképekkel, atlaszokkal, földgömbökkel egészítették ki - ezek az Iparművészeti Múzeumból és a Széchényi Könyvtárból érkeztek a kiállításra. Soha ilyen átfogó, az 1600-as évek holland művészetét bemutató kiállítást nem láthatott a magyar közönség. Ezért is érdemes megnézni Rembrandt és a holland arany évszázad című tárlatot, és azért is, mert e kiállítás zárásával felújítási munkák miatt átmeneti időre a Szépművészeti is bezár. Az élet élvezetét sugárzó vásznakon is vannak jelképek, melyek a földi örömök múlandóságára emlékeztetnek, a pazarlás veszélyeire figyelmeztetnek és mértéktartásra intenek