Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-29 / 249. szám, szerda

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 29. www.ujszo.com RÖVIDEN Irodalmi est Zalán Tiborral Dunaszerdahely. A Szlovákiai Magyar írók Társaságának folyóirata, az Opus 30. számát mutatják be ma 18 órától az Arthe Caféban. A lapszám a 60 éves magyarországi költő, Za­lán Tibor előtt tiszteleg, ennek kapcsán H. Nagy Péter be­szélget az ünnepelttel, majd bemutatja Zalán Tibor Nemze- déktelen arc című kötetét, amely a dunaszerdahelyi Nap Ki­adó gondozásában jelent meg. Az Opus folyóiratot Hizsnyai Zoltán főszerkesztő mutatja be. Házigazda Vida Gergely köl­tő, szerkesztő, (k) Kalapács alatt Lennon szemüvege Los Angeles. Elárverezik John Lennon szemüvegét. Az énekes a hatvanas években egy londoni bárban ajándékozta a szemüveget egy nőnek. A tárgy értéke a becslések szerint el­érheti a 40 ezer dollárt is. Az árverést a Beverly Hills-i Julien's aukciósházban rendezik november 7-én. A szemüveg mellett kalapács alá kerül többek között Bono, David Bowie és a Coldplay frontembere, Chris Martin gitárja is. (MTI) FULVIDEK FKA Twigs JUHÁSZKATALN Az FKA Twigs név mögött egy 25 éves brit producer­énekesnő bújik meg, olyan­nyira, hogy igazi neve még mindig nem derült ki, pedig második éve élénken figyel rá a világ fogékonyabb fele. Annyit tudni csak, hogy ja­maikai és spanyol szülők gyermeke, és sokáig hezitált, táncos legyen-e, vagy opera­énekes. Egyik sem lett, vi­szont tizenhat évesen elkez­dett zenét írni a fiókjának. Tavaly két minialbumot je­lentetett meg EP1 és EP2 címmel, első nagylemezének címe ezek után senkit sem lepett meg: LP1. A lemezt Mercury-díjra jelölték, azaz 2014 legjobb brit albuma le­het ma este. Az említett minialbumok nagyon messze áltak a ma- instream-től, ha úgy tetszik, kísérleti zenét tartalmaztak. Kellett egy tapasztalt szak­ember - Adele lemezeinek producere személyében - , aki a szélesebb tömegek számára is fogyaszthatóvá teszi az anyagot. Ez a „kísérlet” is sikerült. Az un­derground vonalat nem kel­lett megzabolázni, azaz FKA Twigs régebbi rajongói nem fanyalognak, az újak pedig valami éterit, izgalmasat és megrázót hallhatnak. Ez a lány a kilencvenes évek trip-hopjára épít, de egyrészt misztikusan futuris­ta irányba viszi el ezt a stílust, másrészt beleépít némi r&b-t is. Mesterien játszik a hang- sávokkal, saját hangját úgy keveri egymásra, hogy ő ma­ga a szólóénekes és a lánykó­rus is. Alatta elektronikus alap szól, érdekes ritmikai tö­résekből, elkenésekből és nagy, levegős terekből épül fel az atmoszféra, ám a dalok mindvégig közérthetőek ma­radnak. Az egész olyan, mint mondjuk, a The xx és a Massi­ve Attack véletlen találkozása a korai Sade boncasztalán. (Young Turks, 2014) Értékelés: Tegnap nyitották meg Rudolf Koppitz és Gabriele Basilico kiállítását a Pozsonyi Városi Galériában Festői aktok és városképek Rudolf Koppitz európai hírű fotográfus Mozgás­tanulmány (Bewegung- studie) című képével megalkotta Közép-Euró- pa egyik legdrágább fo­tográfiáját, az osztrák avantgarde művészet messze földön híres, emblematikus darabját. Gabriele Basilico olasz fotográfust a nagyváro­sok architektúrája vonz­za: az építészetben a múlt és a jelen együttélé­se érdekli. Kiállításuk a Fotóhónap keretében a Pálffy-palotában látható 2015. január 11-ig. TALLÓSl BÉLA A bécsi Photoinstitut Bonar- tes gyűjtési és kutatási területe a közép-európai régi fotográfia. Az intézmény egyik feladata, hogy a történelmi értékű felvé­teleket kiállításokon népszerű­sítse. A Photoinstitut Bonartes- nek köszönhető, hogy a Fotó­hónap keretében a pozsonyi kö­zönség is láthatja a Csehország­ban született Rudolf Koppitz ki­vételes vizuális élményt nyújtó fotográfiáit. Azt követően, hogy Koppitz Bécsben fotográfiai szakon folytatott tanulmányo­kat, a két világháború közötti osztrák fotográfia egyik legje­lentősebb mesterévé nőtte ki magát. Grafikai szakon is ta­nult, s azt a tudását, amelyet a sokszorosító technikákban és eljárásokban szerzett, a foto­gráfia területén is érvényesítet­te, sajátos vizuális nyelvet ala­kítva ki ily módon. Negatívjai- ból különféle eljárásokkal olyan nyomatokat készített, amelye­ken festői-grafikai megoldá­sokkal változtatott a megörökí­tett fotó realitásán. Képeinek nagy része úgy hat, mint a pre­cízen kidolgozott, a fény-ár­nyék játékára építő festmény. Főleg azok a művek keltenek piktografikus „fotó-festmény” benyomást, amelyeken Koppitz saját magáról készített, egész alakos felvételét helyezi el ter­Gabriele Basilico: San Francisco mészeti környezetben. Munkáit a precizitás jellemezi: ha a ne­gatívon észlelt valamilyen apró tökéletlenséget, az arról készült nagyméretű nyomaton - festői- grafikai eljárásokkal - módosí­totta a látványt. Sok önportrét, főleg aktot készített magáról, amelyeken idillikus hegyi kör­nyezetbe, mesés tájba vagy bá­rányok közé helyezi magát úgy, hogy kidolgozott izmai, tökéle­tes alkata a testesztétika hibát­lan illúzióját nyújtsa. (Hegymá­szóként erős izomzatúvá edzet­te a testét.) Rudolf Koppitz mestere volt a tájfényképezésnek, a harctéri fotózásnak, a portrékészítés­nek, az akt- és a táncfotóknak. A múlt század elejéről származó felvételei teljességgel megállják a helyüket ma is (az sem zavaró bennük, hogy a meghaladott, korabeli technika miatt valami­féle archaikus, patinás színeze­tük van). Koppitz nyitott szel­lemisége-ami munkáin átsüt- minden egyes művét élvezetes­sé teszi. A Fotóhónapra izgal­mas, felfedezések sorát nyújtó kiállítást rendeztek képeiből. Olyan tárlatot, amelyről el­mondható: élményszerű ta­pasztalást nyújt. Az összeállítás egyik szelete olyan Dél-Ma- gyarországon készült néprajzi felvételeket mutat be, amelye­ken a monarchiabeli vidék és vidéki emberek életminősége figyelhető meg. (Mohácson és környékén készültek, amikor a fotós onnan származó felesége családját látogata.) A Pállfy-palota másik kiállí­tásán Gabriele Basilico nagyvá­rosok - Moszkva, Sanghaj, San Francisco és Rio de Janeiro - építészetét bemutató felvételei láthatók. Basilico arra koncent­rál, hogy megmutassa, miként él együtt ezekben a metropoli­sokban a múlt építészete a jelen kor architektúrájával. Olyanhe­lyeket keres a városokban, ahonnan szemléletesen láttatja a modern falak mögött megbú­vó klasszikus épületeket, vagy azt, hogy milyen építészeti kon­cepció mentén alakult ki egy- egy városközpont. (Moszkvát Sztálin hét tornyából, madár­távlatból fényképezte.) Basilico nem fotóz embere­ket. Állítja, hogy ha emberekkel népesül be a városi tér, a felvé­teleken nem hat olyan vizuális erővel a tér és az építészet geo­metriájának esztétikája. Ezt egy színházi hasonlattal magyaráz­za. A néző az előadás előtt a be­rendezett színpaddal szembe­sülve addig koncentrál teljes erőből a díszletre, amíg nem je­lennek meg benne a színészek. Ahogy elkezdődik az előadás, a játékra összpontosít, az lesz számára elsődleges. A városi tér tagoltsága, az építészet monu­mentalitása is emberek nélkül teljesedik ki valójában. KAVESZUNET Grendel Lajos: „Négy napon át jó volt magyarnak lenni” A múlt hét végén rendezték meg a 18. Krakkói Könyvvá­sárt, melynek Magyarország volt a díszvendége. Ebből az alkalomból számos magyar vonatkozású könyv és fordítás jelent meg a lengyel piacon - egyebek mellett Grendel Lajos Vezéráldozat című novellás- kötetének lengyelkiadásais.A Kossuth-díjas pozsonyi írót, aki személyesen is részt vett a rendezvényen, krakkói be­nyomásairól kérdeztük. Ki a lengyelek kedvenc magyar írója? A lengyelek imádják Márai Sándort. Most jelent meg a hu­szonkettedik Márai-kötet len­gyel Fordításban, ami egyér­telmű rekord. Volt egy kerekasz- tal-beszélgetés is, amelyen Sze- gedy-Maszák Mihály irodalom- történész képviselte Magyaror­szágot, és elképesztő tömeg gyűlt össze. De az egész könyv­vásárt hatalmas érdeklődés kí­sérte, néha alig lehetett moz­dulni a standok között. Az én könyvbemutatómat egy belvá­rosi kávéházban rendezték, ahol többen gyűltek össze, mint akár Budapesten, akár Pozsonyban. Ráadásul kérdeztek is, szóval rendkívül aktívak voltak. Hajói tudom, ez az első kö­tete lengyel fordításban. Nyil­ván ezért esett a választás a nyolcvanas években született novellák gyűjteményére. Grendel Lajos (Somogyi Tiborfelvétele) Részben igen, de tudni kell, hogy a lengyelek sem nagyon fordítanak novellákat, ott is a regény dívik, csakúgy, mint Magyarországon. Most ismer­kedtem meg a fiatal fordítóm­mal, akivel eddig csak e-mail- ben tartottuk a kapcsolatot. Addig járt a lengyel kiadók nya­kára, amíg az egyik nem mon­dott igent erre a fordításra. Mi- lösz Waligorskinak hívják, neki köszönhetem, hogy megjelent a kötet. Egyébként szlovák sza­kon végzett, de megtanult ma­gyarul is. Elsősorban szlovákból fordít, így bukkant rám. Elárul­ta, hogy már tervbe vette az Ein­stein harangjai című regénye­met, az lesz a következő, amit le akar fordítani. Mi volt a legerősebb krak­kói élménye? Az, hogy a lengyelek tényleg szeretik a magyarokat. Szerin­tem jobban, mint a magyarok a lengyeleket. Mondok egy sze­mélyes példát. Volt egy magyar katona, akit a második világhá­borúban az oroszok főbe lőttek, negyven társával együtt. Gren­del Lajosnak hívták. Valószí­nűleg nagyapám testvérének a fia volt. Elvittek engem abba a Katowice melletti faluba, ahol a lengyelek 2012-ben gyönyörű emlékművet emeltek ezeknek a katonáknak. Előtte hatvan évig őrizték az emléküket, és virágot vittek a hegyoldalba, ahol kivégezték őket. Két éve a varsói követségről hívtak fel, hogy nem az apám volt-e az il­lető. Ottjártam előtt két nappal koszorúzták meg az emlék­művet. Hangsúlyozom: a len­gyelek. Megható és felemelő érzés volt ott állni. És négy na­pon át jó volt magyarnak lenni. Mindenütt mosolygó arcok fo­gadtak, tényleg éreztük a szere- tetet írótársaimmal, Tóth Krisz­tinával és Horváth Viktorral. Rajtunk kívül Dragomán György és Bodor Ádám volt a magyarországi vendég, velük azonban nem találkoztam, mert hazamentek, mire mi odaértünk. Soha még ennyi magyar könyv nem jelent meg lengyel fordításban, mint idén. Nemcsak kortársak, hanem néhány klasszikus mű is. (juk) Rudolf Koppitz: Mozgástanulmány

Next

/
Oldalképek
Tartalom